Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-29 / 88. szám, péntek

Részeg ember Losonc, 1968. február 28. (szerda), este 6 óra. Sötétedik. A Vajansky utca borul. A haldokló neonok rápislognak a részeg emberre. (Bocsánat, ma ittasnak nevezik!) Ittas polgártársam nem gyalogosan, hanem kerékpáron közlekedik, ami ilyen állapotban roppant feltűnő. Útját megállók tarkítják. Egy-egy megálló nem más, mint hoszszabb-rövidebb kényszerleszállás a kerékpárról és érintkezés az utca kövezetével. Azután újabb kísérlet a felülésre. Harmadszorra sikerül. JÁTÉK A HALÁLLAL Birtokába veszi az utcát. Autóbusz jönl Tyhű, micsoda vonzóereje van az autóbusznak! ... Teherautó közeledik. Vezetője már messziről észreveszi az artistamutatványokat végző embert, lassít, kihajol a fülkéből s úgy ordítja: Menjen gyalog, ha részeg! A járda szélén néhány járókelő verődik össze. A látvány még humoros, de a következő pillanatban már nem lehet annak nevezni. Most sebesen haladó személyautó közeledik. Nem lassít! A részeg egyenesen eléje karikázik. Az ácsorgó járókelők kevesen vannak, mégis hallani hangos szörnyűiködésüket. Az utolsó pillanatban a tökrészeg kerékpáros félre rántja a kormányt .. . Egy hajszálon múlott a szerencsétlenség! Ojabb esés következik. Feltápászkodik, dülöngél, ereje elhagyja. Elindul. Felülni hiába akar, már nem bír. Maga mellett vezeti a kerékpárt, vagy a kerékpár vezeti őt... Ki tudja? A járdára is felmennének, de nem sikerül. Lesem, mikor fog átesni a kerékpár másik oldalára. Nem sokáig érek rá ezzel törődni, mert újabb gépkocsik jönnek-mennek az úttesten, s az ittas ember olyan helyzetekbe kerül, hogy majd megáll a szívverésem. Valaki hangosan megjegyzi: — Fogadjunk, hogy nem történik semmi baja. A részegek minden lépésére a „Jóisten" vigyáz! A látottak után sem mernék vele fogadni. Követem a részeget. A Sokol utca 1. saém előtt dülöngél. Véletlenül éppen a közbiztonság körzeti szobája előtt. Végre fellélegzem. A körzet elé kanyarodik egy kék autó, benne közbiztonsági szerveink emberei ülnek. Azaz kanyarodna, de nem tud. A részeg ember mindenütt előttük támolyog. Lassítanak ... Ogy hat métert haladnak lépésben, míg leparkolhatnak. „HIDEGEN" HAGYTA ŐKET Megelégedetten várom a fejleményeket. Várom, hogy kiugorjanak a kocsiból, megállítsák a részeget, beültessék autójukba, és elvigyék a kijózanító állomásra, mely mindössze egy utcával odébb van. De nem ez történik. Nyugodtan kiszállnak az autóból, bemennek a körzetre. A részeggel nem törődnek. INTÉZKEDEM Nem akarok hinni a szememnek. Látták, és a fülük botját sem mozdították! Ml volt ez? Közöny? Hanyagság? Kötelességmulasztás? Meglepetésem nem szűnik, felháborodásom erősödik. Megnézem a kocsi rendszámát: B-40678. Felírom a noteszomba (ilyen sem volt mégi), majd benyitok a körzetbe. — Mit parancsol? Köszönök, és máris belekezdek mondókámba: — Kérem .. I Néhány perccel előbb olyan esetnek voltam tanúja, amely mélységesen felháborított! ... — és tódulnak ajkamra a szavak. Dióhéjban ellsmétlen a történteket. A bennlévők „csodabogárnak" tarthatnak, úgy tesznek, mintha nem tudnák, miről van szó, mintha fantasztikus mese előadásába kezdtem volna. — Mi erről a véleményüké Kérem, én nem ezt vártam a biztonság őreitől. Az én hitem megrendült! Szerintem kötelességük lett volna (tájékozatlan civil vagyok, csak a józan eszemre hallgatok) autóba ültetni, és behajtani vele a közeli kijózanító állomásra. NEM OKOZOTT KÖZBOTRÁNYT — Sző sem lehet róla! Nem követett el semmit! Oda csak azok kerülnek, akik az alkohol hatása alatt közbotrányt okoznak. A maga részege, ha ugyan egyáltalán be volt rúgva, mert mi ezt nem vettük észre, pedig nem okozott közbotrányt. A paragrafus szerint semmi keresnivalója a kijózanító állomáson. Hol van most, ha szabad kérdeznem? MOST HOL VAN? ELMENT... — Elment — válaszolom. — Én nem követtem. Ez a maguk kötelessége lett volna. Csodálom, hogy részegsége elkerülte figyelmüket! Ha sietnek, még utói érhetik. Nem juthatott messzire. Siessenek! Lehet, hogy a kővetkező sarkon elüti egy autó. Apa nélkül marad egy család. És még valami, bezárják miatta a hatgyerekes sofőrt, aki elgázolja. Esetleg egy harmadik is, mert mondjuk felszalad az autó a Járdára, ahol még néhány embert elüt. S mindezért ki a felelős? Maguk, mert az odakint egyelőre nem tudja, hogy mit csinál. A maguk kötelessége lett volna... I Hiszen látták! Hiszen nem tudtak tőle tovább menni! NňM A Ml KÖTELESSÉGÜNK! — Ez nem a mi kötelességünk Különben sem adhatunk magának Ínformációt. Menjen a közbiztonság Fučík utcai épületébe, ott majd felvilágosítják. A ml munkánkba itt senki sem avatkozhat. Ehhez még magának sincs joga. Tegye el a szerkesztői igazolványt, elhiszem, hogy újságírói Sajnos, nem érünk rá továüb foglalkozni magával. Egy gépkocsivezetőt hoztunk be, aki valóban részeg! — Szabad a nevét? — Erről sem adhatok felvilágosítást. Különben, én csak az autó sofőrje vagyok. Sajnálom... Kl ÉR TÖBBET? — Mennyivel ér többet egy részeg sofőr, mint egy részeg kerékpározó, vagy egy részeg gyalogos? Szerintem mind igyforma. Hiszen embertársaik és önmaguk testi épségét, életét veszélyeztetikl — ilyen gondolatokkal hagyom el a körzetet. Bánt, hogy az ittas ember tovább dülöngél, hogy nem Intéztem semmit, hogy szavaim falra hányt borsóként peregtek le róluk. Csalódtam, és most már nem vagyok biztos abban, hogy biztos-e biztonságom? Mégiscsak kellett volna valamit csinálni azzal a részeg egyénnel, mondjuk megbűntetnll És mindenképpen meg kellett volna akadályozni, hogy folytassa útját! Eddig a történet. Nem vettem el belőle, nem tóldottam hozzá. ARDAMICA FERENC A makettben látható, felfüggesztett tetőszerkezetű, modern kiállítási csarnokot welsi megrendelésre ez idén építette a Stavoindustria. WEISI CSALOGATÓ Kilenc állam és kétezer kiállító vesz részt az ausztriai nemzetközi mezőgazdasági vásáron Két évvel ezelőtt, amikor Felső-Ausztriában jártam, valahogy elkerülte a figyelmemet ez a Linztől 25 kilométernyire és Salzburgtól alig 1 óra gyorsvonati utazásra fekvő város. Csak most, alapos késéssel tudtam meg, hogy kér volt a lehetőséget elszalasztanom. Welsnek ugyanis van egy európai kuriózuma. Alig félszázezer lakost számlál, viszont évente megrendezett kiállítását 10 nap leforgása alatt egy és negyed millió ember tekinti meg. Sok más híres nagyvásár sem büszkélkedhet Ilyen nézőcsúccsal. Idegenforgalom és mezőgazdaság A két fogalom nem nagyon rokon, a welsiek számítása mégsem volt rossz. A kétévente váltakozva megrendezett Idegenforgalmi és mezőgaz dasági kiállítás egyformán vonzza az ausztriai és a külföldi 'látogatókat. Ez idén augusztus 30-tól szeptember 8-ig mezőgazdasági vásár lesz, s amint arról a minapi pozsonyi sajtótájékoztatón a welsi polgármester, illetve a vásár igazgatója beszélt — nem csalódik senki, aki az említett napokban ellátogat a Traun folyó menti városba. Milyen látványosságok lesznek? Persze elsősorban mezőgazdasági szakembereknek lesz érdemes Ide ellátogatni. Csak távirati stílusban említem meg, hogy mintegy 230 kiállító mutatja be válogatott fejősteheneit és tenyészbikáit, a különféle mezőgazdasági gépek közül valószínűleg nagy figyelmet váltanak ki a speciális kukorica vető- és betakarító gépek. Az érdeklődő képet nyerhet arról is, hogy a korszerű mezőgazdaság milyen eszközökkel veszi fel a harcot a növényi kártevők ellen. Általában az idei kiállítás fő célja bemutatni a mezőgazdaságot, mint fogyasztót. Ezen kívül szóhoz jut az élelmiszeripar ts. A harminc pavilon és kiálításl csarnok egyiiómelyikében megrendezik az osztrák sütőipar, illetve a füstölt húst és a hentesárut gyártó cégek nagy kiállítását is. Természetesen ezekre a részlegekre éppúgy, mint a többire érvényes, hogy a látványosság egyben meg is vásárolható. Jólesik a szórakozás is ^ Az egész napi fáradtság levezetésére Is adódik itt alkalom. Welsben ugyanis már kilencévtlzedes hagyománya van az évente rendszeresen megtartott népmulatságnak. Itt már a bajor sörön és a dél-tiroli boron kívül szóhoz jut az internacionális Jókedv is. A welsi nemzetközi mezőgazdasági vásár rendezői remélik, hogy ez idén a csehszlovákiai szakemberek és más érdeklődök részvétele is öregbíteni fogja vásáruk és városuk nevét, rangját. (g. i.) Pillanatfelvételek a könyv hónapjában Március van, a könyv hónapja. így írom, nagybetűvel, hogy ezzel is hangsúlyozzam: a könyv ma már nagyhatalom. Tanít élni, gondolkodni, országot építeni, dolgozni, tanít emberségre és becsületre, tanít szépre és Jóra. A kulturális forradalom diadalmas megvalósulása a könyv diadalútját is jelenti. Szinte felmérhetetlenek azok a változások, melyeket a könyv térhódítása, a könyv győzelme Idézett elő. A könyv hónapja ürügyén néhány pillanatfelvételt, emléket és epizódot szeretnék felvillantani, könyvekről, könyvekkel kapcsolatban ... Két férfi találkozik az utcán. Az egyik előbb lépett kl a könyvesboltból. Hóna alatt óvatosan kis csomagot szorongat. Könyvek. A másik egy vadonatúj gépkocsiból szállt kl. Bizonyára régi ismerősök, vagy barátok, mert zajosan üdvözlik egymást. Aztán betérnek a büfébe. Utánuk sodródom. Amikor melléjük kerülök, a könyves már egy csésze párolgó teát kortyolgat és lerakva a teáscsészét, bele-beleharap az ugyancsak gőzölgő meleg virslibe. A másik hatalmas disznósajtot szabdal a zsebkésével. Megbámulom az étvágyát. A disznósajt után virslit rendel. Nagyokat harap, s csak a foga között ejti a szót: — Mi szépet vásároltál? — Csak két új könyvet. — Irigyellek — szólal meg ismét az autós. — Miért? — Na hallod! Egy ember, akinek még könyvre is telik! A könyves szájában megáll a falat. — Miért? — kérdi. Neked talán nem telik? — De nem ám — siet a válasszal a másik. Tudod te, mennyi benzint zabál ez a dög? — és kifelé int a büfé elé, ahol ott várakozik a krémszínű gépkocsi. Nézem a falatozó autóst. Talán káprázik a szemem? Nem. Jól látom. Már egy darab gyulai kolbásszal hadonászik. A fizetésnél ott állok mögöttük a pénztárnál. A könyves hét koronát fizet. Az autós, akinek sok benzint „zabál" a kocsija, tizenkilenc negyvenet... Szánakozva nézegetem őt. Szegény. Nincs pénze könyvre .. Az ötvenes évek elején történt. Egy munkáscsaládban voltam látogatóban, éppen Télapó-járás estéjén. A gyerekek ezernyi jóval, amerikai mogyoróval, almával, szaloncukorral, csokoládéval kínálgattak. — Képzelje, tanító úr —• mondta valami szégyenlős mosolyfélét elnyomva az ajkán a ház asszonya — a férjem tisztára megbolondult. Ml nem jutott eszébe? Könyvet vett a gyerekeknek, Télapóra. Ilyen haszontalanságot... Könyvet ... Minek az? Az est kissé romantikus hangulatát nem tartottam alkalmasnak, hogy valamiféle „népnevelői" tevékenységbe kezdjek és elmagyarázzam az aszszonykának, milyen Jelentősége ls van a könyvnek az ember életében. A napokban ismét ennél a családnál Jártam. Most új bútordarabbal gyarapodott a család. Egy szép nagy könyvszekrénnyel. — Tessék elképzelni — magyarázta a háziasszony — már nem fér el a sok könyv a két könyvszekrényben, kellett vennünk egy harmadikat. — Hány könyvük van? — kérdeztem kíváncsian. — Az ezerhez közeledünk — hangzott a válasz. Amikor jelentkezési lapokkal a kezemben végigjártam iskolánk osztályéit, igyekeztem röviden elmagyarázni, hogy mi a Versbarátok Köre jelentősége. Nem volt ez kényszerítő „megdolgozás", hosszadalmas prédikáció. Csupán az érvek rövid, tömör felsorakoztatása. Amikor a harmadik tantermet is elhagytam, az ötven belépési nyilatkozatból már egy sem volt... Pedig még hét további tanteremben kellett elmondanom a „mondókámat". Listára iratkoztak az ifjú versbarátok, egy nagy, közös, rögtönzött jelentkezési lapra. Minden kényszerítés nélkül. Amikor a végén összeszámoltam, hány tanulónk érdeklődik a' költészet Iránt, örömmel állapítottam meg, hogy több mint 130 név szerepel a listán, több, mint az iskola tanulóinak a fele. Hát kérem, ezek a mai fia' taloki... Ezek is mai fiatalok! ... Röviddel a második világháború befejezése után szebbnél szebb és jobbnál Jobb könyvek kerültek a likvidálás sorsára, mégpedig oly módon, hogy a papírmalomba szállították őket és a teherautókra történő rakodásnál jutott nekem is eléggé vigasztalan szerep. Reggeltől estig hordtam társaimmal a temérdek könyvet a teherautóra, de már úgy dél tájban „véletlenül" félretettem egy pirosfedelü Petőfi kötetet. Majd csak lesz vele vaílami — gondoltam. Hát lett... Mert ón azt a kötetet, kedvenc költőm összes költeményeit akkor, — elloptam. Talán természetes és magától értetődő dolog, hogy sem azelőtt, sem azóta soha senkitől nem loptam el semmit. De akkor, azt a Petőfi-kötetet a kabátom alá csúsztattam és szapora szívdobogás, gyötrő, verítékezés, a félájultságig fokozódó Ijedtség közepette hazacsempésztem ... Szeretném, ha ezt az utolsó f* epizódot elsősorban olyanok ol- Uj vasnák el, akik nem érdeklődnek a könyvek Iránt. Az ő figyelmükbe ajánlom szerény megállapításomat: ma már a magyar könyvet nem kell lopni, vásárolni is lehet! SÄGI TŰTH TIBOR