Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-29 / 88. szám, péntek

Történelmi napokat élünk. Az események olyan gyorsan követik egymást, hogy sokszor alig tudjuk figyelemmel kísérni még a legfontosabbakat is. Ezért egy-egy lapot félre teszünk, s a fontosabb cikkeket többször is elolvassuk. A napokban újra elővettem a régebbi újságokat. Figyelmem a Szlovák Nemzeti Tanács azon nyilatkozatán akadt meg, amelyet a CSKP Központi Bizottsága és az SZLKP Központi Bizottsága januári határozatainak végrehajtásával és a társadalom progresszív fejlődésével kapcsolatban hagyott jóvá. E nyilatkozat szerint a legrövidebb időn beiül meg kell szüntetni azokat a fogyatékosságokat, amelyek a cseh és a szlovák nemzet államjogi viszonyának mai formájában előfordulnak. Ezért az SZNT javasolta az alkotmány megváltoztatását. A módosított alkotmánytörvény feladata lenne többek között, hogy kettéválassza a Szlovák Nemzeti Tanács törvényhozó és végrehajtó hatalmát, s rábízza a teljes törvényhozó jogkört Szlovákia területén, kivéve azokat a kérdéseket, amelyeket az alkotmány kimondottan a Nemzetgyűlés jogkörébe utalna, továbbá pedig azokat, amelyeknek feladata, hogy a szocialista nemzetköziség elvének szellemében megteremtse a magyar és az ukrán nemzetiség sokoldalú gazdasági és kulturális fejlődésének jogi és politikai feltételeit. Ez a nyilatkozat lényegében nem más, mint a cseh és a szlovák nemzet föderatív szövetségének megteremtését célzó irányzat kifejezője. Engem természetesen a nyilatkozatnak az a pontja érdekelt, amely a nemzetiségek fejlődésének jogi és politikai feltételeit tartalmazza. Az a meggyőződésem, hogy az emiitett nyilatkozatnak a nemzetiségek jogaival foglalkozó része alig különbözik az 1960-ban jóváhagyott alkotmánytörvény 74. cikkelyének g) pontjától. Az összehasonlítás kedvéért olvassuk csak el ennek a cikkelynek három rövid sorát is. E szerint az SZNT „az egyenjogúság szellemében kedvező feltételeket biztosít a magyar és az ukrán nemzetiségű állampolgárok életének általános fejlődéséhez." Ebből láthatjuk, hogy a két szöveg tartalma alig különbözik egymástól. Még ma sem tudok megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a múlt tapasztalatai után ez az alkotmányjogi javaslat elégséges lenne a nemzetiségek viszonyának rendezéséhez a jövőben. Véleményem szerint a nyilatkozat e pontjának szövegezése homályos, s elfogadása csak az eddigi tarthatatlan állapotot hosszabbítaná meg. Feltételezem, hogy a javaslat alkotóit a jóindulat vezette, talán csak a rendelkezésükre álló idő volt kevés. Az viszont bizonyos, hogy a magyar kisebbség egyetlen szervével sem tudták megvitatni, mert ilyen — sajnos — még a mai napig nem létezik. Helyrehozhatatlan hiba volna azonban, ha végül is ilyen megfogalmazásban látna napvilágot a nemzetiségek viszonyának rendezése. Akadtak olyan Ismerőseim is, akiknek ez volt a nézetük: „már az is méltánylást érdemel, hogy nem feledkeztek meg rólunk." Nos, az ilyen véleménnyel nem lehet és nem is szabad egyetérteni. A CSKP politikája a magyar kisebbséggel szemben nem alapszik a „nagylelkűségen". Ennek a kérdésnek a megoldása a marx—lenini nemzetiségi elvek alapján történik. Az illetékes politikusoknak pedig tudniuk kell, hogy most nemcsak a csehek és a szlovákok államjogi viszonyának rendezése vált időszerűvé, hanem a nemzetiségeké is. Ez a kor követelménye. Sőt azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a nemzetiségek egymás közötti viszonyában új törvényszerűségek kezdtek érvényesülni, mégpedig két objektívan ható világirányzat. Az egyik a nemzetek közeledését, és összefogását, a másik a nemzeti élet kibontakozását igyekszik előmozdítani. Az is ismeretes már, hogy az eddigi aszimmetrikus modell nem vált be, de nemcsak azért, mivel nem vette figyelembe a két „egyenjogú nemzet" államjogi viszonyát, hanem azért is, mert figyelmen kívül hagyta a nemzetiségek viszonyának rendezését is. Ha pedig a nemzetiségek valóban egyenjogúak, amint ezt lépten-nyomon hangoztatják, akkor elkerülhetetlen és szükségszerű, hogy a szocialista nemzetköziség szellemében módosítani kell az alkotmány 1. cikkelyének 2. pontját is. Ennek a társadalmi rendről szóló fontos cikkelynek a jövőben feltétlenül tartalmaznia kell azt az alapelvet, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a két egyenjogú testvérnemzet mellett a nemzetiségek is — velük egy szinten — egyenjogúak. A nyilatkozat további hiányossága, hogy meg sem említi a nemzetiségek saját önigazgatási szervei megalakításának lehetőségét. Nézetem szerint ezt az alkotmányban kell biztosítani, mert az ilyen sarkalatos ügyek megoldását még a legnagyobb jóindulat mellett sem lehet csupán az SZNT hatáskörébe utalni. Élő tanúi vagyunk annak, hogy a javaslathoz hasonló rendelkezést eddig már két alkotmánytörvény is tartalmazott, de a megvalósítás terén mindmáig vajmi kevés történt. Nézzük meg közelebbi megvilágításban is, hogy az SZNT és annak szervei milyen intézkedéseket tettek eddig a magyar nemzetiségű állampolgárok életének általános fejlődése érdekében, s elemezzük azt is, hogy maga az állam hogyan biztosította az alkotmány 25. cikkelye alapján a magyar nemzetiségű állampolgárok anyanyelvi oktatásának és kulturális fejlődésének minden lehetőségét és eszközét? Elsősorban vessünk egy pillantást a kulturális életre. Ma csak egyetlenegy engedélyezett kulturális szövetség létezik, a CSEMADOK. Az oktatásügy terén pedig az alapfokú iskolákon és néhány középiskolán, no meg a nyitrai pedagógiai főiskolán kívül nincs említésre méltó iskolaügyi létesítmény. Az alkotmány idézett rendelkezései miért váratnak még ma is a következetesebb megvalósításra? Hisz a legtöbb feladatot az okatási és kulturális téren kellett volna megvalósítani az 1956. évi 33. számú alkotmánytörvény kihirdetése óta. Az SZNT valóban minden tőle telhetőt megtett-e a magyarlakta vidék gazdasági fellendítése érdekében? Kétségtelenül épültek gyárak és létesültek vállalatok. Gondoljunk azonban a csallóközi árvízre. Az illetékesek csak akkor döbbentek annak tudatára, hogy a magyarlakta területeken az ipari üzemek száma még mindig nagyon csekély. Emiatt kénytelenek az emberek ma is elhagyni otthonukat, hogy az ország valamelyik sarkában, távol lakóhelyüktől vállaljanak munkát. Itt az iparfejlesztés üteme sem álj arányban az ország többi részével. Egyes szövetkezeti elnökök pedig csak azért nem erőltetik a mezőgazdasági termelés gépesítését, mert a nélkül több családnak tudnak kenyeret biztosítani. Az is letagadhatatlan tény, hogy nincs kellőképpen biztosítva a magyar ipari tanulók tanulási lehetősége anyanyelvükön. Ez idő szerint nincs szerv, amely képviselné a nemzetiségek érdekeit. Viszont nem kétséges, hogy országos viszonylatban csak az alkotmány biztosíthatja a nemzetiségek létét és jogi helyzetét a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban, s ezért nem elégséges csupán az SZNT törvénye, mert az alkotmányos megoldás a Nemzetgyűlés hatásköribe tartozik. Ezekre a körülményekr. tekintettel javasolom, hogy az alkotmány különálló fejezetben foglalkozzék a nemzetiségek jogaival és kötelességeivel. Az sem vitatható, hogy a nyelvhasználatot is országos viszonylatban kell rendezni. S így ez is a Nemzetgyűlés hatáskörébe tartozik. Az alkotmánymódosítás tehát elkerülhetetlen, csak nem azon az alapon, amint azt az SZNT nyilatkozata tartalmazza. A nemzetiségi kérdés megoldásáról a múltban mind a sajtóban és a rádióban, mind pedig az államhatalmi szervek ülésein általában nagyon kevés szó esett. Az emberek a múlt hatása alatt fásultan hallgatásba burkolóztak. Ennek hatása érezhető volt a városi és a járási konferenciákon is. Kevés magyar kért szót, s még kevesebb kapott. Nem hallgathatom el a galántai esetet. A CSEMADOK járási titkára csak 5—6 percre kért szót, hogy feleljen a CSEMADOK-ot érintő felszólalásokra. Az engedélyt azonban még szavazás útján sem kapta meg. Nyitrán pedig pohárcsörgetéssel zavarták meg a magyar felszólalót. Mindez csak fokozza a még most is tartó bizalmatlanságot. Mindenféle szóbeszéd tárgyát képezik a következő választások (bármikor Is lesznek). Sok helyről azonban nyugtalanító hirek érkeznek. A magyar képviselőjelöltek száma nem felel meg mindenütt a magyarság valóságos helyzetének és arányszámának. Sőt még olyan személyek nevét is ott láthatjuk a jelölőlistákon, akiknek a „ténykedése" még ma is a magyarság élénk emlékezetében él. Éppen ezért nem szabad könnyen venni a választási előkészületeket. Az észlelt hiányosságokat időben kell megszüntetni, és ügyelni kell arra is, hogy az új nemzeti bizottságokba már ne kerülhessenek be olyan személyek, akik eddig a magyarság érdekében még a szájukat sem nyitották ki. A legutóbbi napokban olyan hangok is megütötték a fülemet, hogy az itteni kisebbségi magyarság ügyét összefüggésbe kell hozni a magyarországi szlovák kisebbség alkotmányjogi helyzetével. Tehát más szóval, amilyen jogokat adnak az ottani szlovákoknak, olyan jogokat kap az itteni magyar kisebbség is. Tárgyalási alapul 300 000 szlovákot emlegetnek. Nos, szerintem az ilyen elképzelés a valóság felületes ismeretére és egy időről időre visszatérő rögeszmére vet fényt. Ismeretes az utóbbi két évtized történelméből, hogy egyszer a „szakértők" már pórul jártak a felelőtlenül alkalmazott számokkal. Hisz húsz évvel ezelőtt a lakosság csereakciója is azért nem érte el a kitűzött célt, vagyis az egész csehszlovákiai magyarság teljes kicserélését, mert a magyarországi szlovákok és a csehszlovákiai magyarok számát helytelenül becsülték fel. Az ilyen hangokra azonban nem lehet néhány mondatban válaszolni. Ezért azt ajánlom a kételkedőknek: olvassák el Juraj Zvara dosenc „A magyar nemzetiségi kérdés megoldása Szlovákiában" című könyvét (Politikai Könyvkiadó, 1965). Ebből sok „kényes" kérdésre meríthetnek feleletet. Nézetem szerint szükséges, hogy a magyar kisebbség javaslataival megismerkedjenek a többi nemzetek és nemzetiségek fiai is. Ennek érdekében mielőbb igénybe kellene venni a televíziót, a rádiót és a sajtót. Bár nem tudom, hogy minek nevezzem a cseh és szlovák nyelvű sajtó eddigi hallgatását a CSEMADOK nyilatkozatával kapcsolatban. Vitathatatlan, hogy a csehszlovákiai magyar ifjúság is a haladás oldalán áll. Az a meggyőződésem, hogy a közeljövőben ők is segítő kezet nyúitanak a magyar kisebbség üevének IgaTságos rendezéséhez. S még valamit. Az es?m«nysk forgatagában sürgősen hozzá kell fogni a lakosság köréből küldött javaslatok feldolgozásához. Ezért halaszthatatlanul létre kell hozni egy előkészítő munkabizottságot, amely az anyagot feldolgozná és az illetékes szervek rendelkezésére bocsátaná. A nemzetiségi kérdés időszerű megoldása nemcsak a magyar kisebbség ügye. A közös érdek közös kötelezettségeket rő államunk valamennyi nemzetiségére. Ezért kell, hogy megtaláljuk a rendezés helyes útját a párt akcióprogramja keretében. GYÖNYÖR JÖZSEI Alkotmányunk és a magyar kisebbség •gának a Csehszlovák Szocialista s ének demokratikus rendezésére állást a javaslathoz, írják meg ás széles körű visszhangra talált, Szó címére beérkezett levelek "

t az elején megállapíthatjuk: a ponti Bizottságának javaslataival, égre Igazságosan és mielőbb renmészetesen lehetetlen lenne minrre nem lenne elég az Oj Szó avaslatot vet fel. Ilyen kérdések >i fejlesztése, a magyarul tudó jegyes lakosságú járások területi ti nemzetiségi szervek létesítése, iük. Egyúttal a levélírók tudomáOK Központi Bizottságának tortelmében kényszerítve volt arra, hogy szlovakizációs levelet. Azt a néhány k nem írták alá, a leghidegebb janucoltatták ki, s eladták őket, mint rabvásáron. A mai napig sem tud senki inek a bűne volt ez. Pedig az érintett ipparasztok semmiféle politikai tevésem vettek részt, csak az volt a bűnük, r nanzetiségüek. Jogosan tehetik fel ;zt velük és miért? Vagyonukat s csat egy év múlva tudtak vísszaszökte, mint valami bujdosók. Lesz-e rá >gy kártérítést kapjanak? a felszabadulás után átvette a volt Iák épületeit. Ebben van elhelyezve magyar és szlovák osztály. Az épület nt százéves s főleg a magyar osztály hatatlan. Oszlopokkal támogatták alá össze nem omoljon. Hiába fordultunk zervekhez ebben az ügyben, azzal utaogy elsők a központi községek. A „Z" >en nem tudjuk megszerezni a szüksé:at, mert nincs semmiféle lehetőségünk :ésére. Lesz-e rá mód, hogy községünkidjon az iskola újjáépítésének probléBognár Jenő, Köbölkút : ellenére, hogy a hazánkban bekövettratikus változások csendes szemlélői hatom, hogy mi magyar nemzetiségű IÍ hazánknak megelégedéssel fogadjuk lélységesen demokratikus intézkedéseit, ant a remény nemzeteink és nemzeti, hogy a sok panasz és sérelem most ^^£iegoldást nyer. •n~már vitán felüli, hogy az ember ;a és műveltsége nem attól függ, miszerezte meg azt. Abból a tényből vonz egyszerű következtetés, hogy a nememzetíségeknek a legmesszebbmenöen II az önrendelkezés jogát. Ezt az alkotnemzetiségi törvényben kell rögzítelegyen hazánkban egy nemzet vagy em, amely egyes funkcionáriusok, vagy 'agy rosszakaratának lennének kiszoléma a délvidék magyar lakosságának ttsága is. Az ipari dolgozók zöme a ak nagy családjába tartozik, akik az s, máshollét hatása alatt elvesztették et a társadalmi és nemzetiségi problécsaládi otthon melegét csak részben így ez is közömbössé válik számukra, íik családi nevelésében gyakran vissza ásra már történtek némi intézkedések, in helyzet vajmi keveset változott. En)tem a helytelen módszerek alkalmazá. iszem, példával is kell élnem. A pár'ár esete úgy vélem, ilyen. A gyár vezakemberek hiányát nem a helyi dol:ésével, hanem munkaerő-betelepítésleg. A jövő szakemberképzését is hagondolják megoldani, amennyiben az működő inasiskola kizárólagosan szlois ily módon fékezőleg hat az olyan lődésére, akik gyengébb nyelvtudással bár anyanyelvükön tanulva hasznos iberekké válhatnának, hasonló problémák elkerülése érdekéik tartanám, ha mindennemű vezető ilasztásakor, illetve kinevezésekor, fiinék a lakosság összetételét és érdeetiségek érdekvédelme így nem szénit a végrehajtásban sem, mert a bolik fontos záloga a helyes nemzetiségi yobb munkakedvet, közmegelégedést, iágot és hazaszeretetet parancsol minállampolgárnak, Munkálkodjunk tehát szon, hogy a legrövidebb időn belül innék gyümölcsét.