Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-24 / 83. szám, vasárnap

Prágai levél Egy város az idők sodrában Köztudomású és történelmileg is igazolt tény, hogy a háborúk többnyire tavasszal, vagy nyáron kezdődnek, amikor az időjárás nem akadályozza az ellenjelek csapattesteinek jelvonulását. Sok korszakos Jelentőségű történelmi esemény ugyancsak nyáron kezdődött, ezt igazolja többek között a Nagy Francia Forradalom példája is. Nekünk, szlávoknak — higgadtabb vérmérsékletű emberek lévén — nincs szükségünk a nyári napok forróságára és az éjszakák tropikus fülledtségére a sorsunkat formáló megmozdulásokhoz. Bizonyítja ezt a Szovjetunióban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, vagy a mi hazánkban 1948 februárja. Es íme: e különös, mozgalmas, Jelentős évfordulókban gazdag idei esztendő első hónapjában kezdődött az a folyamat, amelyet a húsz évvel ezelőtti februári események ismétlődésének, helyeseb ben: az események folytatásának nevezhetünk. Ügyszólván az egész világ érdeklődve és szimpátiával tekint ma Prága felé, mert a városban ismét diadalmaskodott a februári gondolat, a város toldott-foldott és helyenként Időmarta falai között nagy és alapvető változások hangulatától terhes a Jövőt szülő jelen: a város politikai életet él. Azok a termek, amelyeket az utóbbi időkben Csak a tánckedvelő ifjúság látogatott, ismét megtelnek azokkal az érdeklődőkkel, akik a politikai tényezők nyílt állásfoglalását óhajtják hallani. A Slovansky dúm nagyterme, ahol húsz évvel ezelőtt diákok és antifasiszta, harcosok gyűléseztek, ismét dicső események színhelye. Mennyi mindent látott már ez a terem! A keringőtől a dzsajfig, a különféle táncok ütemére ringó, mozduló testek láttán talán már örökre lemondott arról, hogy nagy események néma tanúja legyen, hiszen teljesen apolitízálódott. Es most? Itt tartották az újságírók gyűlését. És talán az is jellemző, hogy a gyűlést egy kisebb teremben tervezték megtartani, de annyian Jöttek, hogy kénytelenek voltak megkérni az ugyanakkor gyűlésező vadászokat, cseréljenek helyet. Ez volt tulajdonképpen a Slovansky dámban az új, mozgalmas kezdet, azon a helyen, ahol valamikor Gustáv Bares, a Rudé právo akkori főszerkesztője vitázott Ivan Herbennel, a Svobodné slovo akkori főszerkesztőjével. Ma ugyanitt válaszolnak a fiatalok kérdéseire a párt régi harcosai és a politikai vezetők. Igaz, nem harsognak harci indulókat, mint ak kor, de a földszinten egy gombostűt nem lehet leejteni, olyan zsúfolt. Az erkély, sajnos, omló félben van (egyébként csinos nőt lábakkal díszt tették, ahogy azt egy kolléga megállapította, akit még a fokozott politikai tevékenység sem tudott eltávolítani az élet szépségettői). Azon a napon, amikor az újságok közölték, hogy Sejna megszökött, a város elcsendesedett. Az ütés erős volt, az ököl az arcunkba csapott. Az embe reknek még a beszélgetéshez sem volt kedvük. A zsúfolt villamosokban az utasok egymás válla fölött olvasták az újságot, a kioszkokban minden lap elfogyott. Szinte félelmetes volt ez a csendes feszültség. Egy magas rangú katonatisztet, a katonai kórház kiváló orvosát nem engedték felszállni a villamosra. „Ilyenekkel nem utazunk egijütt!" — mondta a kocsivezető, becsukta az ajtót és indított. A tiszt, a kiváló orvos ordítani szeretett volna a megalázástól, a szégyentől, mert lehetetlen, hogy most már minden tiszti egyenruha gyanús legyen, csak azért, mert egy katonatiszt gazemberré lett. A néphadsereg mtnden tagját ez a gondolat gyötörte, amíg a megsértett nép tsmét megtalálta nyugalmát, és a becsületes szíveket takaró egyenruha nem egy karrierista aljas árulására emlékeztette. Mint már írtam, a lapokat naponta az utolsó számig eladták. Azokat is, amelyek az olcsó szenzációt hajszolták és azokat ts, amelyek megőrizték az egészséges józanságot és az ízléses mértéktartást. Az üzemekben divatba Jöttek a tízperces megbeszélések, de nem felsőbb utasításra, hanem spontán lelkesedésből. Az emberek megvitatják, mit láttak előző este a televízióban, mit hallottak a rádióban és mit olvasták a reggeli lapokban. Nyílt eszmecserét folytatnak, hiszen még sok minden zavaros. Sokakat felháborít, hogy akadnak, akik felelőtlenül, meggondolatlanul szólnak bele a közügyekbe, mások viszont amellett kardoskodnak, hogy hagyjuk az embereket beszélni, mert a jelenlegi helyzetben jobb az engedékenység, mint a merevség. Érdekes, hogy már nem hallani olyan éles kitételeket, mint karácsony előtt, amikor a zsúfolt villamosokban, trolibuszokban és autóbuszokban nyíltan káromkodtak, mondván: „Milyen ez a vezetőség, hiszen rövidesen egész Prága összedűl, ki látott még ilyen bordélyt?l" Persze az ilyen indulatkitörés semmit sem eredményezett, csak a felgyülemlett méreg levezetésére volt Jó, viszont felizgatta a hallgatókat. Ma már lassan körvonalazódik az a program, amely mindenkit lelkesít. Az emberek ismét bíznak, hogy kedvező változás történt, várják a párt akcióprogramját, amely mindnyájunk ügye, tehát a prágaiaké is, a forradalmárok és Svejkek (Ismét mennyi anekdota forog közszájon!) utódaié, azoké, akik közönyösségükből felriadva ismét tudnak lelkesedni. Ma már prágai polgárnak számít Dubőek elvtárs Is, aki februárban köszöntötte a száztornyú várost és lakóit, de akinek nem lesz könnyű dolga, mert éppen a prágaiakra érvényesek fán Neruda verssorai: „ .. .az égi szentek, ha tanítani Jönnek, e konok csehek meghallgatják őket...?" De az első titkárt már befogadták maguk közé a prágaiak, népszerűségét bizonyítják az első anekdoták és a beceneve: Szása. Bekapcsolódunk az állom szerves életébe Beszélgetés Rácz Olivérrel, a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság elnökségének tagjával Nem kell külön bemutatnom a Kassai dalok szerzőjét, a magyar középiskola Igazgatóját. Szlovákiában ezren és ezren Ismerik mint kiváló pedagógust s a toll mesterét, a költőt, prózaírót és műfordítót. Azért sorolom fel „elfoglaltságait", hogy még egyet hozzá• tehessek: társadalmi munkában politikussá érett. Mint kommunista tekintélynek örvend, évek óta tagja a kelet-szlovákiai kerületi párt' bizottságnak, az ideológiai bizottságnak, és a múlt év őszétől a kerületi pártbizottság elnökségében hallatja hangját. Ebből a tisztségéből adódóan fordultam hozzá, hogy választ keressek néhány problémára. Azzal kezdtem beszélgetésünket, hogy részt vettem a Kassa-vidéki járási pártkonferencián, s nagyon megütköztem azon, hogy a magyar elvtársak „hallgatnak". Akik felszólaltak, vagyis felolvasták a szlovákul megszövegezett „referátumokat", egyikből sem tűnt ki, hogy sajátos problémáik lennének. A cigarettaszünetben viszont, amikor kis csoportokban anyanyelvükön beszélgettek, nem egy fájó kérdést érintettek. Az egyik elvtárs panaszát tolmácsolom Rácz Olivérnek. Az egész falu reszlovakizált • Csécsen miért nincsen magyar iskola? A gyerekek szlovákul tanulnak, s amikor kilépnek az iskolaépületből, már magyar szó hangzik ajkukról... — Tudok róla. Annak idején az egész falu száz százalékban reszlovakizált. Nincs községi szerv, mely a járáson szóvá tenné: kérünk magyar Iskolát. Pedig azonnal megkapnák. • Mostanában, amikor vezető pártfunkcionáriusaink Uubcek elvtárstól kezdve beszédeikben, megnyilatkozásaikban oly gyakran hangoztatják a nemzeti sajátosságokat, ebben mi sem képezhetünk kivételt. Hogy tisztábban lássuk helyzetünket, szerintem előbb tisztáznunk kellene a reszlovakizáció problémáját Is: kt minek érzi, s ki minek vallja magát? Kelet-Szlovákiában érezni a legjobban ennek áldatlan hatását. Az újságok akkoriban állandóan a „szlovák Keletről" cikkeztek, s a politikusok erről zengtek beszédeikben. A kitelepítés, a jogfosztottság, az embertelen deportálás gondolata megfélemlítette az embereket, és kényszerből, szükségből nemzetiséget cseréltek. Közismert, ha a kerület székhelyén a nemzetiség felől érdeklődnek, sokan még ma is így felelnek: kassai vagyok. Csécs mint község reszlovakizált, s más falvak is, és a falvak kommunistái mégis azzal büszkélkednek: „de azért elismernek bennünket magyar falunak!" Nemzetiség nélkül? Groteszk helyzet, húsz évvel a reszlovakizálás után. Kassának például — hivatalosan — még négyezer magyar nemzetiségű lakosa stncs... — Hétezerről hallottam ... • Egyszer talán az őszinte vallomásokon alapuló népszámlálás pontot tesz e probléma után ts. A nemzetiségi hovatartozás nagy gondot okozhat a kerületben, főleg most, a választások előtt, hogy az arányszámot mindenütt betarthassák. — Volt már Ilyen problémánk. Királyhelmecen például egy jó elvtársat javasoltak a nemzeti bizottságba. Minden rendben lett volna, mert magyarnak ismerték, aztán rájöttek, szlováknak vallja magát. Mit csináljunk? A kerületi titkár azt indítványozta, menjen el a rendőrségre, és írassa át a nemzetiségét, mert kell a magyar képviselő ... Ez nem megoldás. Megtörtént eset. A régi személyazonossági igazolványt újra cserélik. A polgár kéri a közbiztonsági szerv dolgozóját: Én magyar vagyok, ezt Írja bel S a válasz? Nem írom be, mert maga reszlovakizáltI Miért nem mondja inkább ezt az érintett félnek: nyugodtan vallhatja magát magyarnak... Végre fel kell ismerni, hogy a közbiztonsági szerv nem ragaszkodhat tovább az 1948ban kapott, s a már minden szempontból megvitatott és minden szempontból rossznak minősített gyakorlathoz. A kerület nem tehet külön intézkedést • A nemzetiségét cserélő nemzedék talán már belenyugodott sorsába, de mivé lesz a felnövő nemzedék? Ha a szüleik,, akkor Ok Is...?. — Elmondok két figyelemreméltó esetet. Volt iskolatársam keresett fel. A gyerekei miatt jött. Restelkedtem, hogy azt sem tudom, az iskolánkba járnak a gyerekei. Végre kisül: meg akart kérni, járjak közbe, hogy a szlovák iskolában tanuló gyerekelt engedjék át, „elvégre magyarok vagyunk"! Rendben van. De miért adtad szlovák iskolába a gyerekeket? „Hát, sosem lehet tudni..." A másik eset. Bejön hozzám egy ember. „Egész éjszaka nem aludtunk, a gyereknek iskolába kell mennie." Ezért nem kell sírni, előbb-utóbb a gyereknek iskolába kell mennie. „Nem tudjuk, milyen iskolába adjuk. Otthon magyarul beszélünk. A feleségem csak magyarul tud. Ha magyar iskolába iratom be a gyereket, nem lesz nekem abból hátrányom?" Nem azt a kérdést tette fel: ha szlovák iskolába iratja be gyerekét, nem a gyermekének lesz abból hátránya? Megnyugtattam, alezredes, orvos fia jár hozzánk. Ml a foglalkozása? Kis könyvelő egy kis üzemben. Mitől fél? „Már annyi mindenen mentünk keresztül ..." • A pártszervekben tárgyaltok erről a problémáról? — Már felmerült ez a kérdés. Recept még nincs. Mit lehetne csinálni? Az embereket fel kellene világosítani, hogy a reszlovakizáció semmis, nem érvényes, mindenki annak vallhatja, aminek érzi magát. A kerület nem tehet külön intézkedést, ez országos ügy. • Reméljük, a mostani demokratizálódási folyamatban, amikor az eddigi gyakorlat torzulásait, hibáit akarjuk helyrehozni, ezt a problémát is tisztázhatjuk. — Ehhez még hozzá szeretném fűzni: magyar szempontból károsnak tartom, hogy az emberek nagy része még mindig a kezdeti sértődöttség állapotában él. Nagyon nehéz megtalálni azokat az embereket, akik hajlandók részt venni funkciókban, vezető szerepet vállalni. Kelet-Szlovákia magyarságától nagyon nehezményezem azt, hogy hajlandó belenyugodni helyzetébe. Az iskolák szempontjából is könnyen megelégszenek az aránylag könnyen elérhető eredményekkel. Bizonyos igényesebb foglalkozásokra, igényesebb főiskolai pályára, ahol a többlettudásnak kellene dominálnia, eleve nem jelentkeznek, meg sem próbálják. Előfordult például, hogy az érettségizett diákok nagyon nagy százaléka nem jelent meg a főiskolai felvételi vizsgákon. Konkrét és veszélyes kórtünet ez. Két világos pont • A kerületi pártbizottság elnöksége foglalkozik a magyar kérdéssel? — Koscelansky elvtárs, a vezető titkár szisztematikusan irányítja a munkát, hogy minden fontos kérdés sorra kerüljön. Gyakran szóba kerül a magyarság helyzete. Legutóbb részletesen foglalkoztunk Királyhelmec ős Nagykapos problémájával. Itt két pontot látunk egészen világosan. Először: vannak követelmények és előfeltételek, amelyeket magyarlakta területeken állami vonalon kell megoldani. Jó néhány gazdaságilag elmaradott vidékről van szó, — az ukránok lakta vidéken is. Ezek a keleti végek. Az első köztársaságban itt semmi sem épült. A felszabadulás után sem épült annyi, amennyi kellett volna. Nem lehet azt mondani, hogy semmi sem történt. Ahogy Szlovákia lemaradt a történelmi országrészekkel szemben, az életkörülmények szempontjából Kelet-Szlovákia lemaradt NyugatSzlovákiával szemben, a legkeletibb rész pedig még Jobban... Előnyben részesített beruházásokkal akarunk segíteni a helyzeten. Királyhelmec például bútorgyárat kap, a meglevő üzemeket korszerűsítik, továbbá gondolunk a lakások, a kultúrházak építésére, a csatornázásra, a kereskedelmi hálózat bővítésére, az életszínvonal olyan fejlesztésére, ainit az államnak kell megadnia. • S a második porit? — A magyarság öntevékenysége. Ezt a dolgot a magyarság maga oldhatja meg. Értem ezen: bekapcsolódni saját maga szervezésébe párt- és CSEMADOK-vonalon — kevés a magyar párttag —, és teljesen bekapcsolódni a közös munkába, saját szülőhelyének az irányításába. A kerületi pártbizottság elnöksége nemsokára a plénum elé terjeszti ezeket a problémákat. Nagy feladatok hárulnak az ott működő pártszervekre és szervezetekre ls. El kell gondolkodni afölött is, hogy az emberek felismerjék, azáltal, hogy valaki párttag, még nem lett több. De mindenki csak a párt segítségével tud előteremteni olyan munkafeltételeket, szakképzettséget, politikai tájékozottságot, olyan társadalmi súlyt, hogy azáltal tud többet elérni, mint azelőtt. • Az öntevékenység megszervezése nemcsak rajtunk múlik. — Egy szocialista állam nem engedheti meg magának azt, hogy több mint félmillió ember ne kapcsolódjék bele teljes odaadással az állam szerves életébe. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, teljes egészében respektálni és biztosítani kell ennek a több mint félmillió embernek sajátos nemzeti jellegét, hagyományait, kultúráját, mert államunk élete ezzel gazdagabbá, színesebbé, s végső fokon egyöntetűbbé és boldogabbá válna. Az írók és a fél kézzel végzett munka • A politikai munka nem akadályozza írói tevékenységedet? — Munkánkban a legváltozatosabb kérdések merülnek fel, s mint írónak ez ls sokat ad. • Az írott szó nem érheti el hatását, ha az itt élő, csaknem hatszázezer magyar részére csak hatszáz példányban jelennek meg könyveink. — A könyvterjesztő szervek nem fejtenek ki megfelelő aktív munkát. A vidéki könyvesboltokban sok helyütt nem Ismerik az írókat s műveiket. Helytelen a „raktárpolitika" is. A könyv nem gyümölcs, amelynek bizonyos záros határidőn belül el kell fogynia, nehogy a nyakunkon maradjon. • Elég nehéz a sora a csehszlovákiai magyar íróknak. Az írás nem kenyérkereseti forrás, más munkából kell megélniük. — Ez így igaz, félkézzel, „lopott" időben írunk. Ezért mondják többen, nem tudták úgy megoldani művüket, ahogy szerették volna. S ha alkotőszabadságot kér az író, munkahelyén úgy néznek rá, mint a véres ingre. íróink társadalmi respektálásáról van sző. Meg kellene teremteni — nemcsak a gyér alkotószabadsággal — a lehetőséget, hogy ne legyünk rákényszerítve a félkézzel végzett munkára. Számunkra hátrányos a norma-, s a honoráriumpolltika is. És hiányzik a tisztességes reklám. Ezt nem lehet megoldani csak íróolvasó találkozókkal, amikor őrül az ember, ha eladnak az író könyvéből vagy harminc könyvet. Ez majdnem vlgécrendszer. Ez a helyzet az Írókra is feltétlen feladatot ró, azt, hogy ne utólag megmagyarázott művekkel lépjenek a közönség elé, hanem bizonyító müvekkel. Nagyobb lenne az „árfolyamuk". • Befejezésül: sok szó esik mostanában a tájékoztatásról. A politikai tájékoztatás már tág teret kapott, de hiányt érzek az elméleti, a kulturális tájékoztatás terén... — Nem rossz ötlet! Cseh és szlovák nyelven rendszeresen megjelenik a Kni2né novinky. Miért ne lehetne kiadni egy ilyen lapot magyar nyelven is? Meg lehetne „tölteni" egy havonta megjelenő tájökoztatőlapot a hazánkban megjelenő magyar könyvek s a Magyarországról behozott, itt árusításra kerülő könyvújdonságokkal egyetemben. PETR6C1 BÁLINT