Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-23 / 82. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek! U J SZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1968. március 23. Szombat # XXI. évfolyam, 82. szám # Ara 40 fillér Antonín Novotný lemondott o köztársasági elnöki tisztségről Közlemény a Nemzetgyűlés elnökségének üléséről (CTK) — Prágában, március 22-én reggel 9 órakor megkezdődött a Nemzetgyűlés elnök­ségének ülése, amelyen 11.05 órakor megje­lent Ladislav Novák, az elnöki iroda vezetője, és átadta Antonín Novotný köztársasági elnök lemondó levelét. 11.20 órakor Bohuslav LaS­tovifika felolvasta a levelet az elnökségnek. A Nemzetgyűlés elnöksége elfogadta Antonín Novotný lemondását a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöki tisztéről. Až elnökség a Nemzetgyűlés 1968. március -án hozott intézkedése alapján megerősítette Ján Sejna mentelmi jogának felfüggesztését. A továbbiakban foglalkozott a központi vá­lasztási bizottságnak a választások előkészüle­teiről tett jelentésével. Ezzel kapcsolatban meg­vitatta azokat az álláspontokat, amelyek a Nemzetgyűlés egyes bizottságaiban és a járási pártkonferenciákon alakultak ki. Alapos elem­zés után elhatározta, hogy a nemzeti bizottsá­gok képviselőnek megválasztásával kapcsolatos kérdésekkel következő, március 26-án tartandó ülésén foglalkozik. Továbbá elhatározta, hogy a Nemzetgyűlés alkotmányjogi és egyéb bizott­ságainak a választásokkal kapcsolatos állás­foglalását küldjék meg a CSKP Központi Bi­zottsága elnökségének és március 26-án üljön össze a központi választási bizottság. Az alkotmányjogi bizottságot utasította, hogy terjessze be a választói jog novelllzációjára vonatkozó javaslatokat. A Nemzetgyűlés elnöksége tudomásul vette dr. V. Skodának, a Nemzetgyűlés alelnökének azt a bejelentését, hogy egészségügyi okokból lemond tisztéről. Jóváhagyta a Nemzetgyűlés elnöksége és a kormány bizottságainak együttes tanácskozá sairól készült jelentést és megbízta saját szer­vét, hogy a továbbiakban terjessze elő a Nem­zetgyűlés helyzetével és feladataival foglalkozó bizottságok kölcsönös kapcsolatalt módosító ja­vaslatokat. Antonín Novotný levele a Nemzetgyűlésnek Tisztelt Képviselő Elvtársaki ; Közlöm Önökkel, elhatároz­tam, hogy lemondok a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság elnöki tisztéről. Elhatározáso­mat az adott belpolitikai hely­zetből kiindulva és azzal a szán­dékkal gondosan mérlegeltem, . hogy ezzel a lépésemmel is hoz­zájáruljak a szocialista társa­dalom további fejlődéséhez és szocialista hazánk megszilárdí­tásához. Kérem, higgyék el nekem, hogy mint köztársasági elnök minden cselekedetemnél dolgo­zó népünk és hazánk érdekeit, valamint szocialista célkitűzé­seinket tartottam szem előtt. Arra törekedtem, hogy mint köztársasági elnök is hozzájá­ruljak köztársaságunk nemzet­közi helyzetének és biztonságá­nak megszilárdításához. A köztársasági elnök tiszté­re Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága ja­vasolt ős ezt a javaslatot Önök, Képviselő Elvtársak, jóváhagy­ták. Elhatározásomat, hogy le­mondok elnöki tisztemről, már bejelentettem Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottsága elnökségének. Kérem, fogadják köszönete­met együttműködésükért. Kívánok szocialista hazánk­nak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak sok sikert a né­pünk érdekéért, a haladásért és a békéért kifejtett tevékeny­ségben. Elvtársi üdvözlettel Prágában, 1968. március 22-én. A. NOVOTNÝ s. k. A Nemzetgyűlés elnökének levele a miniszterelnökhöz (ČTK) — A Nemzetgyűlés elnöke március 22-én a következő le­velet intézte Jozef I.enárthoz, a kormány elnökéhez: Tisztelt Miniszterelnök Elvtársi Az alkotmány 65. cikkelye alapján közlöm önnel, hogy Antonín Novotný, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke a Nemzet­gyűléshez 1968. március 22-én intézett levelében lemondott a köz­társasági elnök tisztéről. A Nemzetgyűlés elnöksége Antonín No­votný lemondását elfogadta. Elvtársi üdvözlettel BOHUSLAV LASTOVIČKA, a Nemzetgyűlés elnöke A kormány átvette a köztársasági elnök jogkörét (ČTK) — A kormány már­cius 22-i rendkívüli ülésén tu­domásul vette, hogy a Nemzet­gyűlés elnöksége elfogadta An­tonín Novotný lemondását. Az alkotmány 65. cikkelye ér­telmében az új elnök megvá­lasztásáig és fogadalomtételéig az elnöki hatalom a kormányra száll át. A kormány ezt tudo­másul vette és megtette a szük­séges intézkedéseket. Az alkotmány fenti cikkelye alapján megbízta a kormány el­nökét a köztársasági elnök né­hány jogkörének gyakorlásával, éspedig a követek fogadásával és kinevezésével, a Nemzetgyű­lés által hozott törvények és a Nemzetgyűlés elnöksége által foganatosított törvényes intéz­kedések aláírásával. A kormány tudomásul vette, hogy abban az időszakban, amikor az alkotmány 65. cik­kelye értelmében a köztársasá­gi elnök jogkörét tölti be, a fegyveres erők főparancsnok) tisztét a kormány elnöke látja el, Döntő pillanatok (TudósítónktólI — A déli órákban a prágai szerkesztősé­gekben villámként terjedt el a hír: háromnegyed egykor a Nemzetgyűlés ideiglenes épüle­tében a sajtó, a rádió és a te­levízió képviselőinek jelenlété­ben a Nemzetgyűlés elnöke a kormány elnökének hivatalosan átadja Antonín Novotný levelét, amelyben közli, hogy lemond köztársasági elnöki tisztségéről. A Nemzetgyűlés épületét az újságírók rövid időn belül „el­lepték". Az egyik terembeň, amelyből az alkalmazottak vil­lámgyorsan kihordták a beren­dezést, már vagy száz főnyi tu­dósító, rádió- és televíziós ri­porter várakozott. Háromne­gyed egy előtt megjelentek a Nemzetgyűlés elnökségének tagjai. A tudósítók figyelme ar­ra a borítékra irányult, ame­lyet B. Lastovička, a Nemzet­gyűlés elnöke tartott kezében. Mindenki tudta, hogy ez a bo­ríték tartalmazza a hivatalos közlést... Egy óra után tíz perccel meg­érkezett fozef Lenárt miniszter­elnök és a kormány két elnök­helyettese, František Krajčír és Otakar Simúnek. Ezután B. Las­tovička a mikrofonhoz lépett, s fozef Lenárt felé fordulva be­jelentette, hogy az alkotmány IV. fejezete 65. cikkelyének ér­telmében a Nemzetgyűlés el­nöksége megbízásából tájékoz­tatja: Antonín Novotný a Nem­zetgyűléshez intézett levelében közölte, lemond köztársasági elnöki tisztségéről, s hogy a Nemzetgyűlés ideiglenesen a kormányt bízza meg a köztár­sasági elnöki funkció betölté­sével. fozef Lenárt miniszterelnök rövid válaszbeszédében arról biztosította a Nemzetgyűlés el­nökségét, hogy az Ideiglenes megbízatásnak a kormány az alkotmány és a törvények szel­lemében pontosan eleget tesz. A Rudé právo 17 órakor külön­kiadásban közölte az eseményt. A Večerní Praha, amely a szo­kottnál nagyobb példányszám­ban jelent meg, gyorsan elfo­gyott. Fejléce fölött szalagcím­ben közölte: Antonín Novotný lemondott. (sm) A CSKP KB ELNÖKSÉGÉNEK ÜLÉSE A demokratizálódás kimondottan szocialista jellegű Az elnökség a Központi Bizottság elé terjeszti az akcióprogram tervezetét (CTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsá­gának elnöksége március 21. ülésén megvitatta az a napokban azokkal a felhívásokkal kapcsolatban kialakult politikai helyzetet, hagy Antonín Novotný elvtárs mondjon le köztársasági elnöki tiszt­ségéről. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége a helyzet megvitatása után tudomásul vette Antonín Novotný elvtárs kérelmét, hogy mentsék fel köztársasági elnöki tisztsége alól. Antonín Novotný elvtárs egészségi állapotára való tekintettel nyugdíjba vonul. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége a jelenlegi politikai helyzet további felmérése után megerősítette azokat a következ­tetéseket, amelyekre legutóbbi ülése folyamán jutott. A március 16-án közzétett állásfoglalásával összhangban örömét fejezte ki afölött, hogy egyre lendületesebben bontakozódik ki a párttagság s egész társadalmunk politikai aktivitása. A CSKP Központi Bizott­ságának elnöksége ismét hangsúlyozta, hogy a jelenlegi megújho­dási mozgalom oly hatalmas alkotóerő, amely nemcsak a múltban előfordult fogyatékosságokat képes leküzdeni, hanem ki is tudja aknázni az eddig elért pozitív eredményeket, s így egyre újabb tet­tekkel járulhat hozzá szocialista hazánk felvirágoztatásához. Az elnökség nagyra becsüli népünk politikai fejlettségét és ki­fejezi azt a szilárd meggyőződését, hogy ez a párt és az állam leg­felsőbb szervei megszilárdulásának most következő napjaiban is bebizonyítja. A Központi Bizottság elnöksége egyben megállapítja, hogy ko­rántsem bizonyos szélsőséges irányzatok s elhajlások, sem pedig a nem szocialista hangulatok érvényesülését célzó helyi jellegű törekvések határozzák meg a társadalmunkban végbemenő megúj­hodási folyamat jellegét. Elutasít minden olyan kísérletet, amely progresszív szocialista törekvéseink gyöngítését vagy szétforgá­csolását célozza. Az elnökség ismét hangsúlyozza, hogy e célunkul kitűzött demokratizálás kimondottan szocialista jellegű. Pártunk tántoríthatatlanul síkraszáll azért az irányvonalért, melynek célja szocialista épitőmunkánk s a szocialista országokhoz, de különösen a. Szovjetunióhoz fűződő barátságunk. Társadalmunk egészséges fejlődése nem juthat tévútra. Ezentúl is a Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának januári ülésén megjelölt úton haladunk. Az elnökség meg van róla győződve, hogy pártunk minden sajtó­szerve, s a rádióban, a televízióban, más sajtószervekben s a Cseh­szlovák Sajtóirodában dolgozó kommunisták a szükséges felké­szültséggel s határozottsággal kellőképpen tudják megmagyarázni a CSKP Központi Bizottsága decemberi s januári plenáris ülésén hozott határozatok értelmét és lényegét, s mindazt, ami — hála a párt s köztársaságunk minden polgára nagyfokú aktivitásának — e határozatok értelméből következik. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége jóváhagyta az akció­program tervezetét, amelyet Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága márciusi tanácskozása alapjául három hónapig készítettek elő a Központi Bizottság tagjai s póttagjai a szakembe­rek százainak együttműködésével. Az elnökség elhatározta, hogy javasolja a Központi Bizottságnak, fogadja el az említett akció­programot a párt-, valamint az állami s gazdasági szervekben s a társadalmi szervezetekben dolgozó kommunisták politikai és szer­vező munkájának platformjaként, melynek alapján kell megoldani a társadalmunkat érintő Időszerű problémákat, a pozitív munka érdekében egyesíteni minden konstruktív társadalmi erőt és meg­magyarázni pártunk jelenlegi politikáját. Fogadja el mint olyan platformot, amely állandóan nyílt teret biztosit minden kezdemé­nyező progresszív megmozdulásnak. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége ugyancsak javasol­ni szándékszik a Központi Bizottságnak, hogy a Nemzeti Front, a kormány, a Nemzetgyűlés, a Szlovák Nemzeti Tanács, a népi közigazgatás, a szakszervezetek és más társadalmi szervezetek, a tudomány s a művészet alkotói, az ifjúság nevelői, minden kommunista s minden polgártársunk alkotómunkájával kell le­hetővé tenni az akcióprogram további elmélyítését és valóra váltását. Pártunk mindnyájunktól elvárja, hogy határozott önbí­rálattal leszámolnak a szavak s a tettek közti minden ellent­mondással, minden — a múltban előfordult — torzulással, s mindnyájuktól elvárja a programszerűen pozitív cselekedete­ket. Az akcióprogramot Csehszlovákia Kommunista Pártjának ax egész Nemzeti Front munkájára vonatkozó javaslataként a Nem­zeti Front Központi Bizottságának plénuma elé terjesztik. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége javasolja a Köz­ponti Bizottságnak, hagyja meg a kormányban, a Nemzetgyű­lésben, valamint minden állami, gazdasági, tudományos, közmű­velődési, egészségügyi s kulturális intézményben ténykedő kommunistának, hogy az akcióprogram alapján dolgozzák ki saját programjukat, amelyet a Nemzeti Front nevében terjesz­szenek a Nemzetgyűlés elé, s később e programokhoz igazod­nak a kormány, valamint más állami s gazdasági szervek saját akcióprogramjai. Az országszerte folytatott vitában nemcsak a párt, hanem az egész társadalmi élet demokratizálásának problémái kerülnek homloktérbe — állapította meg a CSKP Központi Bizottságának elnöksége, s ezért elhatározta, hogy pártaktívát létesít, melynek tagjait a járási pártbizottságokba küldi, hogy segítséget nyújt­hassanak a vitának az akcióprogramba foglaltakra való össz­pontosításában. Az elnökség — tekintettel erre a nagy feladat­ra— elvárja a sajtó, a rádió s a televízió határozott segítségét. Az elnökség ismét mérlegelte azt a javaslatot, mily módon kell befejezni mindazoknak az egyéneknek a rehabilitálását, akiket a szocialista törvényesség s a pártélet normái mellőzésé­nek következtében sérelmek értek. Azt javasolja a CSKP Köz­ponti Bizottsága plénumának, hogy a rehabilitációt törvényes alapokon kell végrehajtani, ami egyrészt maradéktalanul bizto­sítaná a bíróságok függetlenségét, másrészt felhatalmazná a kor­mányt a bebizonyíthatóan helytelen közigazgatási intézkedések felülvizsgálása s az üldöztetés következtében előfordult sérel­mek jóvátétele folyamán ugyancsak szükséges függetlenségre. A javaslat a sárelmek jóvátelével kapcsolatban számos konkrét intézkedés foganatosítását feltételezi, amelyek egyaránt vonat­koznának az erkölcsi, a személyes és a társadalmi jóvátételre, valamint az anyagi kártalanításra is. Ami a rehabilitációt illeti, fokozott figyelmet kell szentelni azoknak az egyéneknek, akik aktívan harcoltak a csehszlovák állam önállóságáért, s különösen a fasiszta megszállás alóli felszabadításáért. A rehabilitáció folyamán meg kell különböz­tetni a kiagyalt vádak alapján hozott ítéleteket azoktól az ítéletektől, ha a kiszabott büntetés a megindokolt forradalmi igazságszolgáltatás kifejezője volt, vagy pedig a szocialista tör­vényesség bebizonyított megsértése miatt hoztak ítéletet. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége egyidejűleg elha­tározta, hogy a Központi Bizottság plénuma elé javaslatot ter­jeszt a Központi Bizottság különbizottságának létesítésére, (Folytaiéi a 2. oldalonl

Next

/
Thumbnails
Contents