Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-23 / 82. szám, szombat

A demokratizálódás kimondottan szocialista jellegű (Folytatás ai 1. oldalról) amely arra lenne hivatva, hogy befejezze az 1952—54-es évek­ben lefolytatott bfinperek következtében sérelmeket szenvedett egyéneknek pártvonalon történd rehabilitációját abban az eset­ben, ha korábban nem hatálytalanították az illetők pártbünte­tését. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége ezután egyetértését fejezte ki azzal a beszámolóval, amely az életszínvonal további emelését célzó, s a CSKP Központi Bizottságának decemberi plenáris ülésén jóváhagyott program teljesítésével összefüggő további teendőkre utal. Javasolta, hogy az ezzel kapcsolatos in­dítványokat vitassák meg a Szakszervezetek Központi Tanácsá­nak plenáris ülésén s a Nemzetgyűlés bizottságaiban. A javas­latok valóra váltását a köztársaság kormánya biztosítja. A javasolt intézkedések a múltban felmerült legégetőbb szo­ciális problémákra vonatkoznak, úgyhogy végrehajtásuk csak az első lépéseket jelentené az életszínvonal emelését célzó éltalá­nos program valóra váltása felé. A már jóváhagyott határozatok tartalmának ugyanis az állam rendelkezésére álló eszközökhöz kell igazodnia. Ezeknek az eszközöknek a gyarapítása csak a nemzeti jövedelem hatékonyabb létrehozásával, s a közgazdasá­gunk adta lehetőségek progresszívabb s gyorsabb ütemfi kiak­názásával lehet elérni. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége ülése végén tudo­másul vette annak a bizottságának a beszámolóját, amely rész­letesen tájékoztatott Jan Šejna külföldre szökése körülményei­nek s okainak felülvizsgálásáról. Az Antifasiszta Harcosok Szövetsége Ludvík Svobodát javasolja a köztársasági elnöki tisztségre (CTK) — Az Antifasiszta Har­cosok Szövetsége Központi Bi­zottságának elnöksége március 22-én levelet intézett Alexander Dubőekhez, a Központi Bizott­ság első titkárához, Bohuslav Laštovičkához, a Nemzetgyűlés elnökéhez, valamint Jozef Le­nárthoz, a kormány elnökéhez, amelyben Ludvík Svoboda had­seregtábornokot, a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hősét, az Antifa­siszta Harcosok Szövetsége Köz­ponti Bizottságának alelnökét javasolja a köztársasági elnöki tisztségre. Javaslatát azzal in­dokolja, hogy Svoboda hadse­regtábornok népünk teljes bi­zalmát élvezi, népeink hazafias és antifasiszta magatartásának képviselője és a Szovjetunióval létrejött megbonthatatlan, vér­rel megpecsételt szövetség hí­ve. A köztársasági elnök lemondásának visszhangja (ČTK) — Már tegnap özönlöttek a levelek s a táviratok a CSKP Központi Bizottságának s az SZLKP Központi Bizottsá­gának címére. A dolgozók s polgártársaink országszerte meg­elégedéssel vették tudomásul, hogy Antonín Novotný lemon­dott államfői tisztségéről. A myjavai szerelékgyár dol­gozói határozottan követelik további funkcionáriusok levál­tását is, azokét, akik akadá­lyokat gördítenek a demokrati­zálódás folyamata elé, mert tu­datában vannak annak, hogy az államfő lemondásával nem oldódnak meg* a két évtized alatt felhalmozódott problémák. A sokolovi ČKD mozdonygyára kommunistáinak nevében Šte­fan Milenovsky mérnök, az üze­mi pártbizottság tagja hangsú­lyozta, hogy munkatársai meg­könnyebbüléssel vették tudo­másul Antonín Novotný elhatá­rozását. Remélik, hogy a párt akcióprogramja a dolgozók kö­rében való megvitatás után újabb lendületet ad a további munkához. Elvárják, hogy ez a program szilárdan megala­pozza nemcsak a politikai, ha­nem a gazdasági feltételek őhajtott rendeződését is. Dr. Szabő Rezső, a CSEMA­DOK Központi Bizottságának vezető titkára sajnálattal álla­pítja meg, hogy a cseh és a szlovák sajtószervek mindmáig nem közölték a CSEMADOK Központi Bizottságának márci­us 12-én jóváhagyott állásfog­lalását. Hangsúlyozza, hogy a CSEMADOK Központi Bizottsá­ga maradéktalanul egyetért a CSKP Központi Bizottsága ja­nuári plenáris ülésén hozott ha­tározatokkal, azonosítja magát a belpolitikai téren e napokban végbement változásokkal, s min­den erejével támogatni akarja a megújhodási folyamatot. A Csemadok Központi Bizottsá­gának szilárd meggyőződése, hogy a CSKP Központi Bizott­sága legutóbbi plenáris ülése­in hozott határozatok közös ha­zánk felvirágoztatását siette­tik, szabad teret adnak közéle­tünk demokratizálódása feltar­tóztathatatlan folyamatának, megszilárdítják szocialista vív­mányainkat, kedvezően befolyá­solják az emberek közötti kap­csolatok alakulását, népgazda­ságunk fellendítését, az állam­Jogi problémák megoldását, s mindnyájunk kulturális életé­nek felvirágoztatását. Dr. Mieroslav Hysko docens Egységesítik a családi pótlékot (CTK) — A Nemzetgyűlés egészségügyi bizottságának kép­viselői március 22. ülésükön a CSKP Központi Bizottságának 1967 decemberi plenáris ülésén hozott határozatok alapján fog­lalkoztak az életszínvonal to­vábbi fejlesztésével. Miloslav Kohoutek, az Állami Tervbizottság alelnöke rámuta­tott arra, hogy több intézke­dést foganatosítottak a nyugdí­jak módosítására. Ezek az in­tézkedések befolyásolják a la­kosság munkából származó és más jövedelmét is. Bejelentette, hogy 1970-ig sem a lakbérek, sem az alapvető nyersanyagok árának módosítására nem kerül sor. Az egészségügyi bizottság tá­mogatja a családi pótlékok egy­Jozef Lenárt miniszterelnök a kormány nevében átveszi a köz­társasági elnök jogkörét. (CTK felv.) véleménye szerint szocialista társadalmunknak szégyenkez­nie kellene azért, ha az állam élén továbbra is az az ember állna, aki eljátszotta polgártár­saink bizalmát, mert sem poli­tikai tudásával, sem erkölcsi tulajdonságaival nem állhatta meg helyét. Simon Zbirka, az Antifasiszta Harcosok szlovákiai bizottságá­nak elnöke kijelentette, hogy az antifasiszta harcosok már régen óhajtották Antonín No­votný leváltását, s most, hogy ez megtörtént, még határozot­tabban követelik a törvénysér­tések, a lebecsülés s a méltat­lan elbírálás következtében sé­relmeket szenvedett antifasisz­ta harcosok teljes rehabilitálá­sát. Novotný elnök lemondásának külföldi visszhangja A budapesti Esti Hírlap tegaap első oldalán közölte Antonín No­votný lemondásának hfrét. A lap rámutat, hogy a CSKP Központi Bizottságának elnöksége határoza­tát az utóbbi időben kialakult helyzet értékelése alapján, vala­mint az elnök lemondására irá­nyuló követelések figyelembevé­telével hozta. Az amerikai televíziós és rádló­állomások pénteken a reggeli óráktél kezdve vnlamennyi hír­adásukban rövid tájékoztatást kö­zöltek Antonín Novotný lemondá­sáról. Az NBC társaság prágai tn­dósítója első kommentárjában ecsetelte a lemondást megelőző helyzetet, s megállapította, hogy „Novotný távozásával elhárult Csehszlovákia liberalizálódásának és demokratizálódásának Atjában álló legnagyobb akadály". Novotný lemondásának hire a délelfittl órákban érkezett Lon­donba, s a brit rádió azonnal kö­zölte a CTK jelentését. Ülést tartott az írószövetség magyar szekciójának vezetősége A Szlovákiai Írók Szövetsége magyar szekciójának vezetősé­ge tegnapi ülésén megtôrgyalta az országban végbemenő, egészséges, politikai változáso­kat, és különös tekintettel a csehszlovákiai magyarság prob­lémáira, állást foglalt az újon­nan kialakult helyzethez. Hatá­rozatát és javaslatét lapunk vasárnapi számában tesszük közzé. (bí.) Jan Beneš író kegyelmet kapott Tegnap kézbesítették dr. Eduard Goldstücker professzor­nak, a Csehszlovákiai Írók Szö­vetsége elnökének a köztársa­sági elnöki iroda levelét, amelyben közli, hogy a köztá^*­sasági elnök 1968. március 2i-i határozatával megkegyelmezett a szabadságvesztésre ítélt jan BeneS írónak, s elengedte bün­tetésének további kitöltését. * ** Karel Poláčeket választották az SZKT elnökévé ségesítését célzó javaslatot. Ez azt jelenti, hogy megszüntetik a családfők adókedvezményét és a gyermekekre egységes családi pótlékot folyósítanak, tekintet nélkül a szülők jöve­delmének nagyságára. A bizottság egyidejűleg java­solta a nőtlenek és a gyermek­telenek jövedelmi adójának progresszív módosítását, vala­mint az adózási korhatárok és a női és a férfi dolgozók adóz­tatásában látható különbségek megszüntetését. A képviselők egyhangúlag jóváhagyták, hogy 1968. május 1-től kezdődően a legalacso­nyabb nyugdíjat egy személy­re 400, 2 személyre pedig 700 koronára emeljék. A Szakszervezetek Központi Ta­nácsának plenáris ülésén Voj­tech Daubner, az SZKT al­elnöke az elnökség indítványa alapján javaslatot tett bizonyos káderváltozásokra. A jelenlevők nem fogadták el M. Pastyrík le­mondását, hanem az SZKT elnöki tisztségéből való leváltását köve­telték. Jóváhagyták Bedfich Ko­zelka és Václav Pašek titkár le­mondását, majd egyhangúlag K a ­rel PoláCek alelnököt válasz­tották meg a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnökévé. A Szakszervezetek Központi Tanácsának több mint hatvan tag­ja jelentkezett, hogy részt vesz a vitában. A felszólalók általában bírálták, hogy az SZKT csak most foglal állást a CSKP Központi Bi­zottságának legutóbbi ülésein ho­zott határozataihoz. Továbbiak az SZKT titkársága jog- és hatáskö­rének korlátozását, s az elnök­ség és a plenáris Ülés Jogkörének bővítését követelték. Sokan hang­súlyozták, hogy az alapszerveze­teknek az eddiginél sokkal önál­lóbban kellene dönteniük az adott problémákról. Ami pedig a tagr dijakat illeti, elhangzottak olyan vélemények, hogy az e címen be­folyó összeg hetven százalékát az alapsxervezeteknek kellene meg­hagyni, harminc százalékát pedig a dolgozók Javára fordítani, vagy­is nem olyan akciókat pénzelni, amelyekről az államnak kell gon­doskodnia. Ugyancsak az alap­szervezeteknek, mégpedig teljesen önállóan kellene dönteniük a kul turálls és a szociális alapban fel­halmozott eszközök felhasználá­sáról. Az SZKT szlovák tagjai a szak­szervezeti szövetségek szlovákiai bizottságainak létesítését javasol­ták, mások pedig a szakszerveze­tek rendkívüli országos kongresx— sznsának egybehívását, s az FSZM akcióprogramjának kidolgozását indítványozták azzal, hogy ezt a programot megvitatás céljából B szakszervezeti tagság elé kellene terjeszteni. A tegnapi tanácskozáson az Életszínvonal további emelésével összefüggő kérdések kerültek megvitatásra. f Tudósítónktól) — Több mint száz hazai és külföldi újságíró vett részt tegnap az esti órák­ban a Nemzetgyűlés elnökségé­nek sajtóértekezletén, amelyen Alois Voledňák képviselő, a Nemzetgyűlés elnökségének tagja és Viktor Knapp akadé­mikus, képviselő, valamint Vla­dimír Kaígl, a Nemzetgyűlés titkárságának vezetője tájékoz­tatta a jelenlevőket a Nemzet­gyűlés elnökségének pénteki üléséről és a köztársasági el­nök lemondásával, illetve az új köztársasági elnök megválasztá­sával kapcsolatos alkotmányjo­gi kérdésekről. Alois Poledňák a Nemzetgyű­lés elnökségének tegnapi ülé­sével foglalkozva elmondta, hogy a Nemzetgyűlés elnöksége az országban és számos nagy­gyűlésen elhangzott állásponto­kat mérlegelve foglalkozott a belpolitikai helyzettel, különös tekintettel a köztársasági el­nöki tisztséggel kapcsolatos problémákra. Mivel A. Novotný a CSKP KB elnökségén közölte lemondási szándékát, a Nemzetgyűlés el­nöksége úgy döntött, hogy eb­ben az ügyben nem hívja össze a Nemzetgyűlés rendkívüli ple­náris ülését. A CSKP KB elnök­ségének ülése a helyzetet tisz­tázta és Igy a Nemzetgyűlés el­nöksége elfogadta A. Novotný lemondó levelét. V. Knapp akadémikus ezután Elnökválasztás előtt állunk Sajtóértekezlet a Nemzetgyűlésben % Az új köztársasági elnököt a Nemzetgyűlés plenáris ülésén választják meg # A sajtó meggyorsította Antonín Novotný lemondását abból a szempontból ismertette a lemondás utáni helyzet jogi következményeit, hogy az új köztársasági elnök megválasz­tásáig ki végzi el az elnöki te­endőket. Az alkotmány 65. cik­kelye szerint erre az időszakra a köztársasági elnöki funkció­ból eredő jogok és kötelessé­gek a kormányra szállnak. Knapp akadémikus szerint itt csak három kivételt lehet al­kalmazni: 1. a véderők főpa­rancsnoksági funkciója a mi­niszterelnökre hárul, 2. a kor­mány mint a köztársasági elnö­ki funkció hordozója, egyes jog­köröket átruházhat a minisz­terelnökre, 3. amikor a kor­mány átveszi a köztársasági el­nöki funkciót, akkor az alkot­mány 60. cikkelye értelmében a kormány tagjait csak a Nem­zetgyűlés elnöksége mentheti fel. Az alkotmány nem határozza meg, milyen hosszú lehet az új köztársasági elnök megvá­lasztásáig terjedő idő. Azonban a lemondás utáni időszak az alkotmány szerint is ideiglenes állapotnak tekintendő. Knapp akadémikus szavai szerint: szűkítés, hogy ez az időszak rövid legyen, hogy az új köz­társasági elnök megválasztása rövid időn belül megvalósuljon. A köztársasági elnököt a Nemzetgyűlés plenáris ülésén választják meg. A jelenlegi helyzetben a Nemzetgyűlést a kormány hívhatja össze. A köztársasági elnök megvá­lasztásához a Nemzetgyűlés képviselői szavazatainak 3/5-e, szükséges, azaz legkevesebb 180 szavazat. A Nemzetgyűlés elnöksége a jövő héten, március 26-án tár­gyalja meg, mikorra tűzze ki a Nemzetgyűlés plenáris ülésé­nek időpontjait. A köztársasági elnöki funk­ció betöltésére az alkotmány értelmében javaslatot tehetnek a nemzetgyűlési szervek, tehát az elnökség és a Nemzetgyűlés bizottságai Valószínű, hogy a javaslatot a Nemzeti Front ösz­szetételét kifejező képviselői csoport terjeszti elő. Arra a kérdésre, hogy lehet­séges lenne-e a köztársasági elnök népszavazás útján törté­nő megválasztása, Knapp aka­démikus azt válaszolta, hogy ez a Jelen pillanatban nem reá­lis megoldás, mert egész sor alkotmánymódosítást igényelne. A Nemzetgyűlés sajtóértekez­letén közölték azt is, hogy je­lenleg a képviselők még nem foglalkoztak személy szerinti javaslatokkal. Erre majd a Nemzetgyűlés plenáris ülésé­nek összehívásáról szőlő döntés után kerül sor. „A. Novotnýnak, mint volt köztársasági elnöknek, hason­lóképpen, mint az ország vala­mennyi állampolgárának, szin­tén meglesznek a mindennapi gondjai. Mivel azonban takaré­kos ember volt, feltételezhető, hogy van pénze a takarékban és lesz mit aprítania a tejbe" — válaszolta egy nyugati új­ságíró kérdésére A. Poledňák. A BBC tudósítója megkérdez­te, megvizsgálják-e azt, hogy A. Novotný felelős-e a múlt egyes bűneiért? A Nemzetgyűlés elnöksége a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelentése után bizottságot léte­sített, amely minden irányban foglalkozik majd a múltban el­követett törvénysértésekkel. Ez a bizottság figyelemmel kíséri a kivizsgáló bizottságok mun­káját, és ügyelni fog arra, hogy a vizsgálatokbői objektív kö­vetkeztetéseket vonjanak le. Amint ismeretes, a kivizsgáló bizottságokban nem vehetnek részt olyan személyek, akik va­lamilyen módon a törvénysér­tésekben részt vettek — hang­zott a válasz. A következő kérdés az volt, hogy Jel akar-e lépni A. Novot­ný a nyilvánosság előtt? Erről a Nemzetgyűlés elnök­ségének eddig nincs tudomása, mert a hivatalos lemondó levél­ben A. Novotný erről a szándé­káról nem tesz említést. Érde­kes, hogy a Večerný Prahában közölt Novotný-nyilatkozatban arról van szó, hogy egészségi okokból mond le. A Nemzetgyű­léshez küldött levélben azon­ban egyértelműen csak politi­kai okokat sorol fel. A Life-Magazin tudósítója megkérdezte, hogv a sajtó, a rádió és a televízió aktivizáló­dása meggyorsította-e a lemon­dás bekövetkezését? A. Poled­ňák képviselő véleménye sze­rint a tömegtájékoztatási esz­közökbon megjelent cikkeK, és főleg a kommentárok gyakorol­tak bizonyos hatást a lemon- f dás meggyorsítására. | Arra a kérdésre, hogy mikor ül összs a Nemzetgyűlés, a je- 1! lenlevők ezt a választ kapták, jj — Nem valószínű, hogy a ple­náris ülésre még a CSKP KB plenáris ülése előtt sor kerülne. * SOMOGYI MATYAS Á

Next

/
Thumbnails
Contents