Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-22 / 81. szám, péntek

Szóvá tesszük rovatunkban január 18-án „Meddig Ígérget még az érsekújvári Renokov" címmel közöltük Fehér Sándor somorjai olvasónk levelét. A panaszos előadta, hogy a múlt év augusztu­sában vásárolt Calex 100 hűtőszekrénye elromlott, s ezt bejelentette a Renokovnak, ahova a javítás tartozik. Két hónap elteltével a szerelők elmentek Somorjára, de a hűtőszekrényt nem javították meg, mivel Fehér Sándor éppen Bratislavába utazott panaszt tenni és a jótállási le­velet magával vitte. Levélírónk ez év január 16-ón tudatta szerkesztőségünkkel, Hogy hűtőszekrényét még mindig nem javították meg. Mi sem értettünk egyet a javítás halogatásával, természetes tehát, hogy két nap múlva nyilvánosság elé hoztuk a panaszt. A hónap végén érkezett meg bírálatunkra a Renokov válasza, nelyben azzal vádolja szerkesz­tőségünket, hogy alaptalanul tá­madtuk meg vállalatukat. A nem éppen hízelgő tónusban írt le­vél részletezi Fehér ügyét, rá­mutat az alkatrészhiányra és az azzal kapcsolatos nehézsé­gekre. „Ami a hazai anyagellá­tást illeti, erről a cikk szerző­jének is tudnia kellene, hiszen az SZLKP KB napilapjának al­kalmazottja. Nem ártana, ha a cikkíró kilépne az életbe, és megbizonyosod­na az igazság­ról". (A Reno­kov szem elől téveszti, hngy nem munkatár­sunk, hanem az olvasó élt pa­nasszal). Befe­jezésül felszó­lítják szerkesz­tőségünket, hoz­zunk helyreiga­zítást, mert máskülönben a pártszervek se­gítségével és más napilapok hasábjain szel­lőztetik majd az ügyet. A stílustól el­tekintve na­gyon örültünk, hogy egy vál­lalat ennyire védi érdekeit és éltünk a felhívással: „Lépjenek ki az életbe és bizonyosodjanak meg az igazságról". Az igazság felderítése annál inkább fon­tosnak bizonyult, mivel a Re­nokov a levélhez egy listát mel­lékelt azoknak a nevével, akiik ugyancsak hónapok óta várják a jótállási időben meghibáso­dott hűtőszekrények megjavítá­sát. A helyszínen Krivánek igazgató: Vártuk Önöket. Ponesz elvtárs, a szolgáltatá­sok felelős vezetője: A levelet én írtam, úgy vélem, a bírálat nem minket illet. Német elvtárs, a hűtőberende­zések favítórészlegének vezető­je: Nincs alkatrész. Két hóna­pig is eltart, amíg az igénye­ket ki tudjuk elégíteni. Az új hűtőszekrény felmondja a szolgálatot. A vásárló a ga­rancialevélből megtudja, hogy a körzetébe tartozó javítómű­hely a hibát 14 napon belül köteles megjavítani. Elküldi te­hát megrendelését és vár. Ti­zennégy napig türelmesen, az­tán kissé türelmetlenkedve, majd szitkozódva. Ez érthető, hiszen a hűtőszekrény haszna­vehetetlen bútordarabbá vált és csak bosszúságot okoz. A polgári törvénykönyv ide­vágó paragrafusa szerint a ja­vítóműhely a jótálláson meg­adott időn belől köteles a vásá­rolt árut használható állapotba hozni, illetve azt kicserélni. Al­katrészhiány esetén az illetékes kerületi nemzeti bizottság leg­feljebb hat hétre hosszabbíthat­ja meg ezt a határidőt. A tények azt bizonyítják, hogy a Renokov a polgári tör­vénykönyvnek ezt a paragrafu­sát megszegte. Sőt, még a KNB­hez sem fordult a határidő meg­hosszabbítása érdekében. Ml menti a vállalatot továbbá az alól, hogy a megrendelések­re még csak nem is válaszolt, illetve ... Ötven igénylőt októ­ber lö^án értesítettek, hogy nincs elegendő alkatrészük. Nézzük meg, mikor érkeztek be a megrendelések: Moravcsík Margit 1967. augusztus 27., Streda Lajos 1967. augusztus 8., Mihalovics Anna 1967. au­gusztus 27., Varga Mihály 1967. augusztus 25. A Renokov veze­tői szerint mind az ötven meg­rendelés augusztusi. Az alkat­részhiányról szóló értesítés azonban csak október 18-án kelt, vagyis általában kéthó­napos késéssel. Védekezésként azt az érvet hozták fel, hogy vállalatuk feladata a „javítás és nem a levelezésEzzel lé­nyegében mi is egyetértünk. Feltesszük mégis a kérdési: Ha már — objektív akadályok miatt — nem javítanak, akkor legalább miért nem tudatják ezt idejében a megrendelővel? — Ezzel mit sem változtat­nánk a helyzeten. Különben is kevés nálunk az irodai munka­erő. Vitánkat fölösleges tovább részletezni. Mi a megrendelő megbecsülése és az emberség alapállásából vizsgáltuk a dol­gokat. Mert hiszen kit érdekel MAJDNEM KRIMI NYOMOZÁS AZ ÉRSEKÚJVÁRI RENOKOV KÖRÜL az, hogy a cipésznek nincs fa­szege, hogy a tisztítóban elrom­lott a vízcsap, hogy a szabó­nak életlen az ollója, hogy — sorolhatnám. A megrendelőnek egy a fontos: a szolgáltatás mi­nőségei S ezt az igényt jogos­nak tartjuk! Ki a bűnös? Az áldatlan helyzetet állító­lag a hosszú és meleg nyár idézte elő, amivel senki sem számolt. A nyár folyamán min­den pótalkatrészt felhasználtak. Szeptember 8-tól szünetelt a szállítás. November 9-én kaptak 55 darabot, majd ez év máso­dikán további 39 darabot Ja­nuár óta azonban ismét meg­szaporodott az elromlott hűtő­szekrények száma, így felduz­zadt a várakozóik névsora is. A Renokovot a hűtőberende­zések javításához szükséges al­katrészekkel a nyitrai Kovo­plast látja el. A szerződés sze­rint a Renokov minden hónap 5-ig küldi el megrendelését a következő hónapra. Szükségesnek találtuk, hogy felkeressük a nyitrai Kovoplast igazgatóságát is. Ponesz elvtárs velünk tartott. A nyomok Nyitrára vezetnek Hörmann igazgatóhelyettes Pfeifer raktárossal nagyon kész­ségesen tájékoztattak bennün­ket. Ebben az esetben csakis a számok derítenek fényt az egész ügyre. A nyitrai Kovoplast igényét a prágai Kovoslužbánaik terjeszti elő. 1967 második felére 800 darab C-100-as hűtőberendezést igényelt, amit meg is kapott, 43 maradt az előző időszakból a raktáron, 300 darab érkezett so­ron kívül. A nyitrai Kovoplast­hoz négy részleg tartozik. Mi­lyen volt hát a z elosztás? Íme: Érsekújvár igényelt 300 da­rabot, kapott 179-et, Nyítra 330-at és kapott 315-öt, Trnava 450-et és kapott 358-at, Bra­tíslava 230-at és kapott 229 da­raibot. Ezenkívül a fiókjavítók össze­sen 82 darab C-100-as hűtőbe­rendezést kaptak. A számok megegyeznek és tükrözik a helyzetet. Igazoltnak látszik te­hát, hogy az érsekújvári Reno­kov igényét valóban nem elégí­tették ki: 121 darabbal kapott kevesebbet az igényeltnél. Feltesszük a kérdést: Miért? Pfeifer elvtárs: A Renokov nem tartotta be a szerződés ama pontját, amely szerint igé­nyét minden hónapra az előző hó 5-ig kell felterjesztenie. Jú­liusra június 27-én, szeptember­re augusztus 28-án küldte el megrendelését. A harmadik ne­gyedévre csaknem a harmadik negyedév végén, 1967. szeptem­ber 6-án. Ez év- január elejétől még egyáltalán nem rendeltek pótalkatrészt, holott állításuk szerint nincs egyetlen darab sem a raktáron. , Persze, a Kovoplast sem ártat­lan, hiszen milyen gazda az, akinek magtára üres, vagyis eb­ben az esetben, akinek raktárán nincs tartalék. Ogy vettük észre, hogy a szer­vezés terén itt is akad nem egy hiányosság. Zlaté Moravce ártatlan Hogy a kört bezárjuk, elmen­tünk a Calex-gyárba. Az ügy fanák és Chren elvtársakhoz tartozik. Pontosan vezetett nyilvántar­tásuk szinte meglepő. Ök a köz­vetlen megrendelést a prágai Kovoslužbától kapják, amely 1967-re 8000 C-100 as hütőblok­kot rendelt. Március 30-án azon­ban Pavlovská, a Kovoslužba megbízottja ezer darabot visz­szarendeit — az évi igénylés tehát 7000 darab maradt. En­nek ellenére Zlaté Moravce a prágai gesztornak 9069 darabot adott át. Ebből Nyitra terven felül 300 darabot kapott. A gyárban ütemterv szerint készülnek a pótalkatrészek. Év közben — a gyártási folyamat megindítása után — képtele­nek ezen Jelentősebben változ­tatni. A Calex gyár december 14-én nagyobb mennyiségű pótalkat­részt ajánlott fel és .el is kül­dött Nyitrára, de még aznap vissza is szállították azzal, hogy az egyes részlegek nem veszik át, mivel az 1967-es évre szóló költségvetésüket már kimerí­tették. Itt tudtuk meg azt is, hogy -a Renokov január 9-én 39 darab C-100 hűtőblokkot kapott köz­vetlenül a gyártói, aminek a RENOKOV raktárkönyvében nincs nyoma. Nyitra van a Calex gyárhoz a legközelebb, mégis — Chren elvtárs szerint — együttműkö­désük a leggyengébb. Hová vezetnek a szálak? Egy panaszlevél sok minden­re fényt derített. A ml célunk az emberséges hozzáállás fel­kutatása volt: Hogyan bánik a Renokov a hozzá forduló meg­rendelőkkel? Szomorú, de mos­tohán. A véletlen, de főként a Renokov erősködése készte­tett bennünket arra, hogy az egész ügyet tüzetesebben szem­ügyre vegyük. Sajnos, ebben az esetben a Renokovnak van a legtöbb „fekete pontja". Persze a nyitrai Kovoplast sem ártatlan teljesen, sőt a prá­gai Kovoslužba sem. A Zlaté Moravce-i Calex-nek megvan az „alibije" — hiszen a megren­deltnél 2000 darabbal többet gyártott. Teljesség kedvéért ide kíván­kozik még Hörmann igazgató­helyettes megjegyzése: „1965-ig nagyon jó szerviz-szolgálatunk volt. Minden panasz egy helyre futott be. Szerelőink kocsiba ültek, magukkal vitték az al­katrészeket és 14 nap alatt be­járták Szlovákiát. Tizennégy nap múlva visszatértek, hogy az újabb megrendelésekkel ismét útra keljenek. Betartottuk a megszabott határidőt, közvetlen kapcsolatunk volt a gyárral és ami a legfontosabb, — panasz egy sem." Ogy látszik, a bevált dolgot valaki halálra Ítélte. Nincs következtetés Nem vontuk le. Erre mások hivatottak. Ml csak tényeket rögzítettünk. A többit az olvasó­ra hagyjuk: alkosson véleményt, mondja ki Ítéletét. De remél­jük, hogy az egyes üzemek kö­zötti rossz együttműködés levét a jövőben nem a fogyasztó fog­ta meginni. OZORAI KATALIN Legfőbb ideje — néhány nap múlva kivirágzanak a fák! Minden jó kertész tudja, hogy a tavaszi permete­zést a virágzás előtt kell elvégeznie. Ezért kell kihasználni az utolsó lehetőséget a tavaszi per­metezésre. AZ ARBOROL AC vagy NITROSAN nemcsak a kártevők lárváit és petéit pusztítja el a gyümölcsfákon, hanem a mohát, moszatot és zuzmót is. Az ARBOROL AC és a NITROSAN kapható a ^L­drogériákban, magüzletekben, valamint a Mező­gazdasági Terményfelvásárló és Anyagellátó Vál- ^ lalat raktáraiban és elárusítóhelyein. OF-»«/I APROHIRDE TE S • RENAULT 4 személygépkocsi ge­neráljavítás után, kifogástalan ál­lapotban eladó. Fögel Sándor, Sa­hy, Gottwaldovo 27 . 0 291 • A košicei Bizományi Ozlet (Ko­misionálny obchod pre predaj ob­nosených vecí) Košice, Zámočníc­ka ul. 10. felhívja mindazok fi­gyelmét, akik 1968. december 31-ig ruhaneműt és cipőket kínáltak az üzlet révén eladásra, ho*y ameny­nylben ezeket ez Ideig nem sike­rült értékesíteni, szíveskedjenek a tulajdonukat képezd cikkeket 1968. március 30-ig átvenni. Ellenkező esetben a bizományi eladásra szánt Ingóságokat átadjuk a Hulla­dékgyűjtő Vállalatnak és ellenér­tékét a Magas-Tátrában építendő ALWKG-vasút számlájára utaljuk át. Július Szabó Iparengedélyes 0 320 • Mindazoknak, akik hőn szere­tett feleségem és anyánk, TÓTH MIHALYNE szül. Nágl Erzsébet tragikus elhunyta alkalmából nyil­vánított részvétükkel, virágaikkal és a temetést szertartáson való megjelenésükkel mély fájdalmam­ban vigaszt nyújtottak, őszinte ás hálás köszönetet mondunk. A gyászoló család 0-310 A P A L M A-gyár kedvelt gyártmányai A zsiradékfeldolgozó Ipar bratislavai vállalatának há­rom üzemében igen sokféle növényi zsírt, olajat, mosó> szert és szappant gyártanak. A vágújhelyi üzemben ké­szül például a szlnszappan, a szappanpehely, a por alakú vagy a folyékony mosószer. Az üzem gyártmányai jól ismertek a háztartásokban, hiszen ezek nélkül már elképzelhetetlen a tisztaság, a higiénia. A PALMA-üzem természetesen nem működhetne a leg­korszerűbb termelőeszközök, gépek nélkül. Ezek közé tartozik az ACMA mosóporokat csomagoló automata, amely a nagy teljesítményen kívül hozzájárul az üzem­rész teljes pormentességéhez is. A másik gépi berendezés, a Renopac automatasor még érdekesebb. A műanyag-fóliákból önállóan készít műanyag üvegeket és ezeket megtölti a sokoldalúan felhasználható Sápon tisztítószerrel, amely különösen a mosogatásnál tesz hasznos szolgálatokat. A csomago­lás előnye — az esztétikum mellett — még az is, hogy az eddigi üvegezett kivitelnél mindig fennállt a törés veszélye, amit sikerült, felszámolni. Természetesen az üveges kivitel hátrányai közé tartozott a nagyobb súly, a nehézkes szállítás, tárolás még az üzletekben is. A vágújhelyi PALMA gyártási profilja azonban még sokkal szélesebb. A szaponátumokon kívül itt gyártják a hagyományos mosószereket is: a szappant és a szap­panpelyhet. Világos, hogy ma még igen sok asszony ra­gaszkodik ezekhez a klasszikus mosószerekhez, vállalja még a nagyobb munkaigényű mosási formát is, mert megfelelőbbnek és olcsóbbnak tartja. Ezek igényeit óhajtja kielégíteni a PALMA, amikor LUC névvel új mo­sószert hoz forgalomba. Bizonyára sokan emlékeznek a közkedvelt Hanka márkára. Nos, a LUC ennek korsze­rű változata. Reméljük, hogy elődjéhez hasonló népsze­rűségre tesz majd szert. A LUC 32 százalékos szappan­pehely, amellyel egyformán mosható mindenfajta fehérnemű, és igen alkalmas kifőzőszer is. Kiváló minő­ségű nyersanyagokból és szappanból készül, ezért szí­nes és fehér ruhadarabok mosására is alkalmas. Haté­konyságát azzal fokozhatjuk, ha valamelyik bevált áz­tatószerrel meglágyítjuk a vizet. Ezenkívül a LUC még fehérítő anyagot is tartalmaz, amely szikrázó fehér színt ad a fehérneműnek, a színes ruhadaraboknak visz­szaadja eredeti színüket. (X) ii 1

Next

/
Thumbnails
Contents