Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-19 / 78. szám, kedd

ZiKMUND+HANZELKA A Szimbhandzsang hágó alatt teljesen virágba borult az azálea és a rodü dendron, sőt valahogy úgy láttuk, hogy a három hét alatt, mióta erre jártunk, meg is nőtt. Lejtőről lejtőre halad­tunk, s nem győztünk betelni a gyönyörű látvánnyal. — Csak fényképezz, — biz­tatott Mira Dryák, — ne ta­karékoskodj a filmmel. Rák­szaultól kezdve majd takaré koskodik az indiai kormányi A forrás is ugyanolyan volt mint amikor elhagytuk, éppen csak hogy most több időnk maradt a környékében való gyönyörködésre. Az őserdő nemcsak éjszaka, hanem egész nap is zsongott. Váratlanul — kakukkszó, és nyomban meg­pillantottuk a madarat is. Va­jon mit jósolhat? — Tudjátok, fiúk, hogy én még soha életemben nem lát­tam élő kakukkot? — Én sem! ... Hát ezért kellett egé­szen Nepálba utaznunk! A nepáli őserdő két estén át cseh és szlovák énektől zen­gett, az égő ágak megnyugta­tóan ropogtak, nagyszerűen éreztük magunkat. — Már csak a forró virsli, vagy a zsiványpecsenye hiány­zik! Papirosháború A benzinkútkezelők tanácsa egyszer beválik, másszor nem. Lidércnyomásként neheze­dik ránk a Dalszinhszaráj és Baraunl közti poros tisztító­tűz — „Ázsia leg­rosszabb útszaka­sza". — Ne próbáljuk meg inkább Patná­val átellenben át­kelni a Gange­szen ...? — Természetesen, — bizta­tott bennünket a motihárí benzinkútkezelő. — Miért ful­ladnának bele abba a porbal Szónpurban elmennek a dí-tí­esz irodájába... micsoda? Hogy mit jelent a di-tl-esz? District Traffic Superinten­dent. Hatáskörébe tartozik az északkeleti útvonal és a Gan­geszen való átkelés is. Pró­bálják meg! Nyolcvankét kilométernyi gondolkodási időnk maradt. Ennyi ugyanis a távolság Motihárí és Muzaffarpur kö­zött, ahol az ,út elágazik. — Hát most aztán — jobb­ra vagy balra? — fobbra! Megkíséreljük. A legrosszabb esetben vissza kell fordulnunk a Gangesztöl, és csak néhány órával később kezdjük a port nyelni. Rádzsipurban még egy meg­lepetés vár ránk: pontonhíd a Gandakon, a Gangesz mellék­folyóján. Kivárjuk, míg a kí­gyószerűen hajlott hídon csi­galassúsággal átkel minden bivaly vontatta kordé, majd egy autóbusz, amelynek uta­sai úgy bámulnak a három kurta nadrágos idegenre, akár a jelenésre, aztán a gyalogo­sok következnek — és indu­lás! A folyón túl Sonepur. És kezdetét veszi a papiroshábo­rú. Két óra hosszat szaladgá­lunk az egyik hivatalnoktól a másikhoz — űrlapok, kérdő­ívek, okmánybélyeg, még egy írásbeli kérvény a réven való átszállításra — aztán váratla­nul megcsendül a telefon. Megjött a főfelügyelő. A tett embere. — Elég volt a bürok­ráciából. Ez itt Dharma úr, az asszisztensem, elkíséri önö­ket egészen Paleza Ghátuba, ott kelnek majd át a folyón. En pedig addigra megrende­lek egy vontatót meg egy tu­tajt. A folyóparton éjszakáz­hatnak. Ülünk a parton egy-két óra hosszat, semmi sem történik. — Ezzel a révvel ts úgy va­gyunk, mint Červená nad Vlta­vóuban, — vélekedik Róbert. — Az emberek ott is hiába várakoztak, se híre, se hamva se volt a révésznek. A túlsó partról átkiáltott egy gyerek: — Nagyapó vacsorázni ment a vendéglőbe. Megiszik még egy­két korsó sört, addig legye­nek türelemmel. — Ki tudja, hátha ezek is sörözni men­tek?! A TEHERHORDÁS EREDETI M ÖDJA (A szerzők felvétele) Ha ezt elmondom nagyapónak! Aztán egyszer csak megje­lent. Nem ls vontató, hanem valóságos gőzös. Ogy füstölt a kéménye, akár egy gyáré. A fedélzete teli volt emberekkel, de nem ám utasokkal, hanem legénységgel. Hátunkon végig­futott a hideg. Mit fogunk mi ezért fizetni?l — Mikorra jutunk át a túl­só partra? Dharma úr a füle tövét va­karta. — Egy órácskán belül. Völgymenet leviszik magukat tizenkét mérföldnyire, hogy mindjárt az országút mellett szállhassanak ki. A számla csakugyan mell­be vágott bennünket. A két kocsiért kilencvenhat rúpiát fizettünk, tehát nem egészen százötven koronát. Két személyért (mint poggyászkí­sérőkért) fejenként egy rúpiát és öt najápaiszt — egy koro­na ötvenöt fillért. — A harma­dik úrnak, "sajnos, első osztá­lyú jegyet kell vásárolnia. — Mennyibe kerül? — Három rúpia hatvan­öervenát nagyapónak, nyom­ban megüti a guta —, jelen­tette ki Róbert. — Hát, ha ezt elmondom a nyolcba. Tüzes cumi Elindultunk a postahivatal­ba, hogy táviratot adjunk fel: prágai startunknak pontosan második évfordulóján átkel­tünk a Gangeszen és dél felé száguldunk. — Mi az a „hazik"? érdek­lődött a hivatalnok a pult mö­gött. — Bejegyzett távirati cím. — Hmmm. Csend. — Es Prága? Van ott táv­íróhivatal? — Természetesen! Hisz fő­város. — Főváros?! Állni hagyta az egész sort és ment megtanácskozni a dolffot. Láttuk, hogy a többi hivatalnok is félbehagyja a dolgát, összedugják a fejüket, s hellyel-közzel felénk pillan­tanak. — S minek a fővárosa? — tért vissza zavartan az ablak­hoz a mi hivatalnokunk. — Csehszlovákiának. Cze­choslovakia. — Hmmm. Es az a Csehszlo­vákia hol fekszik? Aztán a hat közül az egyik előteremtett egy vastag köny vet. Kutatnak az egész világ távíróhivatalai között. Sokáig lapozgatnak. Végre felderül az arcuk. — Igazuk van. Prága Cseh­szlovákiában van. S távíróhi­vatala is van. Hát mutas­sák... Mindez Bihar állam Patna városának főpostahivatalában történt. * A vidék úgy szikrázott, akár a tükrökkel kirakott tánchelyiség. A térkép szerint megállapítottuk, hogy errefe­lé csillámpalát bányásznak, ezért van tele az egész vidék csillogással. S már el. ls érkezett a má­sodik éjszaka. A telihold úgy függ az égen, akár a lampion, mindenütt nyugalom. Az úttól távolabb kiválasztottunk egy terebélyes fát, alája teleped­tünk. Miután megvacsoráz­tunk, felállítottuk a tábori ágyakat, lábunkhoz egy-egy narancslével teli üveget állí­tottunk s gyerünk aludni. Az éjszakába kiáltás hasí­tott bele. Mirek. — Mi történt?! Hamar az elemlámpát! — Ugyan, semmi, — köpköd Mirek. -— Arra ébredtem, hogy megszomjaztam, a fiaskó után nyúltam és húztam egyet be­lőle. Nézzétek csak, miből. Az üvegen ezernyi hangya. Tüzes cumi. Körülöttünk va­lóságos hangyaboly. — Máskor dugaszold be a fiaskót! Oda a szabad ég alatt töl­tött éjszaka poézise, beköltö­zünk a kocsikba ... Tizenkét kilométernyire dél re a Grand Trunk Road ke­reszteződésétől valamilyen maharadzsának a székhelye tűnik fel, s az út emelkedni kezd. Aztán egy felirat az út mentén, amely tudtunkra ad­ja, hogy védett területre ér­keztünk, s hogy itt már az er­dősítési igazgatóság gondos­kodik rólunk. További táblák: Ne lövöldözzenek! Az emberek hálásabbak, mint az állatok. Nemzeti parkban járnak. A természet leggyönyörűbb költeménye a fa. A fa drágább lehet a plati­nánál. A mese öt kilométer után véget ért, még egy szép man­gófasor, s újra a pusztában járunk. BABOS LASZLÜ FORDÍTÁSA Családi pótlék és ambíció Lapunk 1968. március 2-i számában hírt adtunk arról, hogy a CSKP KB illetékes bizottsága az életszínvonal kérdéseiről tár­gyalt. A bizottság következtetései javaslat formájában rövidesen a Nemzetgyűlés elé kerUlnek. E javaslat többek között a családi pótlékot is érinti, mégpedig olyan formában, hngy állami dotáció­val emelni kellene a családi pótlék összegét, főleg a többgyerme­kes családok esetében, tekintet nélkül a család szociális helyze­tére, illetve a családfő jövedelmére. Ez a hír általános érdeklődést keltett már csak azért is, mert közvetlenül érinti hazánk lakosságának több mint a feiét. Nem túlzás azonban, ha azt állítjuk, hogy ebben az esetben a/, érdeklő­déshez némi bizalmatlanság is párosul, hiszen az emberek tudják, hogy az országnak nincsenek heverő anyagi eszközei, amit erre a célra felhasználhatna. Logikus tehát, hogy a családi pótlék eme­lésére fordítandó összeget valahol másutt be kell hozni. Megint a mi bőrünkre megy a játék? — kérdezik a gyermektelen dolgo­zók. Többet fizetünk majd a bölcsődóért, a napközi otthonért, a gyermekruhákért, a cipőkért? Akkor egyik zsebünkből ki, a má­sikba be — mondják a gyermekes szülők. Milyen előnyökkel járna tehát a fenti javaslat megvalósítása? Elsősorban azzal, hogy a többgyermekes családoknak nyújtott ked­vezményeket egy helyre, a családi pótlékba összpontosítaná. Ezzel egyidejűleg megszűntetné a béradó mai fogyatékusságait. Vitathatatlan ugyanis, hogy nálunk a béradó kiszámításának mai rendszere egyenesen párját ritkítja. 1353 ban, amikor ezt a rendszert bevezették, azzal indokolták, bogy a kereseti adókulcs e formája fokozottabb népesedést fog eredményezni. De valljuk be, nem így történt. A születések számát tekintve a világlista vé­gén kullogunk, és az eltartott gyermekek számának arányában kedvezített adókulcs több kárt eredményezett, mint hasznot, anya­gi és erkölcsi téren egyaránt. Hogy csak egyet említsünk: az a pa­radox helyzet állt elő, hogy a három-négygyermekes apák szak­képesítésük és kiváló munkaeredményük ellenére sem voltak haj­landók magasabb fizetéssel járó igényesebb beosztást vállalni, mert ainit megkerestek volna a réven, azt elvesztették volna a vá­mon, azaz a családi pótlékon. KUlönben az adó egységesítése mellett szól a szocializmus egyik alapnormája is: mindenkinek munkája szerint. Ideje, hogy ezt a lenini normát komolyan vegyük és az azonos munkakörben azo­nos fizetéssel dolgozó egyének közül ne kapjon az egyik 200 vagy 300 koronával kevesebbet a másiknál, csupán azért, mert még nines, vagy nem lehet gyermeke. Fizetését kapja mindenki valóban a végzett mnnka mennyisége és minősége szerint, a népesedést szolgáló állami támogatás pedig jusson kifejezésre a gyermekek jólétét biztosftó családi pótlék összegében. Még korai lenne azt találgatni, mennyi is lesz konkrétan a csa­ládi pótlék összege. Feltételezhetően azonban már a két-három­gyermekes családokban érezhető lesz a javulás. És nemcsak ott, ahol alacsony a jövedelem. A rendelkezés természetesen a mező­gazdaságban dolgozó családokra is vonatkozna, amivel végre el­mosódna az a határvonal a munkások és a mezőgazdasági dolgo­zók gyermekei között, ami ma még, főleg az iskolában, eléggé megmutatkozik. Ajánlatosnak látjuk jól megfontolni, mi legyen a megoldás a 8—10 gyermekes családok esetében. A szomorú példák sora ugyanis arra figyelmeztet, hogy ezekben a népes családokban, ahol eddig is tetemes összeget tett ki a családi pótlék a gyerme­kek — tisztelet a kivételnek — rosszul tápláltak és elhanyagoltak, a rájuk költendő pénz viszont a kocsmároshuz vándorol. Ezért azt tartanánk helyesnek, ha a családi pótlék emelését, illetve felhasz­nálását až ilyen esetekben szigorúbb ellenőrzéssel párosítanák. Egyelőre ennyit tartottunk szükségesnek megjegyezni, abban a meggyőződésben, hogy az új rendszer valóban jobb lesz a régi­nél, mert már a javaslat alapján igazságosabbnak ígérkezik és sza­bad teret biztosít az ambícióknak, az egyén és a társadalom hasz­nára. SKALINA KATALIN ELMOSÓDOTT NYOMON | Mezőn űzték—kalitkában volt A nyomozás rendszerint abból a logikus feltevésből Indul kl, hogy a körözött személy szabad­lábon van, és el kell fogni. A gondolatmenet valóban logikus, de néha bonyodalmat okoz. Mint az alábbi esetben: Felderítetlen betöréses lopások bejelentései között lapozgatott Badik Mihály főhadnagy. Inkább bfilyeggyűjteményében lapozgat­na, vagy a legújabb katalógusok­ban, mert úgy tűnik, hogy a lep­kesorozat árfolyama lemegy . . . No, de hagyjuk a bélyegeket, egy nyomozónak a felderítetlen ese­tek sorozata a legkellemetlenebb' nyfig a nyakán. Egy árva nyom lenne legalább, egy nyomra veze­tő vallomás. De semmi, sehol sem­mi. A déli határszéli falvakból van itt egy sor bejelentés. Mindig éjszaka eltűnt valami. A helyszí­ni szemlék csak annyit mutattak kl, hogy Vilkén az ablakon hatolt be a tettes, Panytdarócon a kony­hán keresztül ... Itt eltűnt hat­száz korona, amott egy tranziszto­ros rádió, ott nyolcszáz korona, emitt aranylánc és gyűrű. A tet tes ismeretlen. Lakásbetörések . . . Hm .. . Erre van itt egy szakember, Valami Jozef Záborský nevű Losoncról. Hétszer büntetett, országos körö­zést ls kiadtak rá. Országszerte tevékenykedett, csehországi vl­kendházakat fosztogatott. Jó lenne utána nézni, hátha áttette működé­si területét szűkebb pátriája köze­iébe. Nézzük csak a jelentéseket .. . Ah, ez sem lehet az Igazi. Hiszen már elfogták, Dél Morvaországban, három és fél évi büntetését tölti le é.ppen. Harminchét éves sincs még, és már tizenhárom évet töltött börtönben. Valamikor legényke­dett, fegyveresen járt. Attól félt, hogy féltékeny felesége elárulja, s egyszer rá ls lőtt. De hát, „ül", mit csinálhatunk? Megálljunk csak! — villan át egy halvány gondolat a főhadnagy atjyán. Mikor Is tartéstatták le? EJhal Azóta nem szaporodnak a betörések. Hogy el tudja vakítani az embert az a puszta tudat, hogy „ül"! Nézzünk csak az asszony után. A visszatérő bűnöző felesége nem tud sokat férje legutóbbi tet­teiről. A férfi elhagyta, és más nővel él. Menjenek inkább őhoz­zá. El ls mennek. Gyakorlat, iá megfigyelőképesség, Ügyes kihall­gatás kell csak Ide. S rövidesen kibújik a szög a zsákból: a Vil­kén eltűnt tranzisztoros rádiót a szeretőnek ajándékozta valaki. Kl? Hát Jóska. Másoknak ls ajándé­kozott? A szerető is féltékeny. Igen, másoknak is ajándékozott. Meg el ls adogatott dolgokat... Most már gyorsan peregnek az események. Elég felkutatni a megajándékozottakat és orgazdá­kat, megkerül néhány ellopott tárgy. Mind Záborský_tól származik. ... De hogyan is volt képes er­re minden nyom nélkül? Hátba * szerető tud még valamit. Tud. El­mondja: Záborský éjszaka járt „kirándulásaira", mindig kerék­páron ezen a tájon ez a legkevés­bé feltűnő. És legfontosabb volt az álruhája: egy hosszú, öregasz­sv.onyos fekete női ruha kendő­vel. Akárki látta is, öregasszonyt látott, nem betörőt. Badik főhadnagynak még egy feladata van a végleg felderített üggyel kapcsolatban: a tettesre rá kell bizonyítania a betöréseket. Meglátogatja a morvaországi bör­tönben. Régi épület, valami kas­tély-féle lehetett egykor. Félre­eső épületbe hívatja a delikvenst és felsorolja bűnlajstromának ki­egészítő adatalt. Záborský köröm­szakadtáig tagad, akkora lármát csap, hogy a másik épületben a börtönigazgató ls meghallja. Vé­gül a tanúk és a bebizonyított té­nyek ellenében csak Záborský hangos szava marad. Kitűnik, hogy a börtön sem tökéletes alibi. Elé», ha egy nyomozó rájön: a bí­rósági tárgyalás nem tárja fel szüksé -szerűen a tettes össxes bűncselekményét. Ha ex. a felis­merés egy féltékeny szeretővel ls párosul. .. lezárul egy ügy. VILCSEK GÉZA

Next

/
Thumbnails
Contents