Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-17 / 76. szám, vasárnap

AZ ÉRSEKÚJVÁRI JÁRÁSI PÁRTKONFERENCIÁRÓL Dolgozzunk a lenini elvek szerint Sajnos, már nem úri betegség G

yéren megvilágított boltíves folyosó. A fal mellett szekrények sorakoznak és padok, elvégre ez a folyosó csak mellesleg irattár, elsősorban váróterem, előcsarnok. Ott hátul ajtó van, az ajtón tábla, amelyen az áll, hogy ... három méternyi távolságról ilyen homályban nem lehet elolvasni a betűket. De hiszen majd megtudjuk, hol járunk. Megmondják a várakozók. Megszólítunk egy férfit. Lehet vagy 45 éves, külseje szerint ítélve értelmiségi. — Ne haragudjon, azt szeretnénk megtudni, milyen tünetek hozták önt ide? — Nem szívesen beszélek erről. Az én bajom ugyanis egyáltalán nem férfias baj. Sőtl Nem tudom, miben keressem az okát, valószínűleg összefügg az életsorsommal. Kereskedelmi iskolát végeztem és bérelszámolóként dolgoztam egy építkezési vállalatnál. Nyolc évvel ezelőtt átszervezés címén egyik napról a másikra a termelésbe helyeztek. Tudja, olyan dolog ez, mint amikor a fát átültetik. Fiatal fa, csemete, könnyen elviseli az áthelyezést, megszokja az új talajt, környezetet. A tízéves fát már földjével együtt kell átültetni. Én 36 éves voltam, amikor olyan környezetbe kerültem, ahol számomra minden szokatlan, idegen és bevallom, megterhelő volt. Egyszerűen nem bírtam az iramot azokkal, akik a testi munkát már fiatal koruktól megszokták. S közben állandóan gyötört az a tudat, hogy aki helyembe került, csak utólag végezte el levelező tanulóként a kereskedelmi iskolát. Fizetésem alacsonyabb lett, mint azelőtt volt. Feleségem tíz évvel fiatalabb nálam, ilyen asszonynak nagyok az igényei. Örökké szemrehányást tett nekem, hogy gyámoltalan vagyok. Azt szerette volna, ha harcoltam volna az érvényesülésemért, de nekem ehhez nem volt sem elegendő erőm, sem kedvem. Inkább választottam az elmarasztalást, ez viszont az örökké nyomasztó hangulatot hozta magával. Közben feleségem megismerkedett egy férfival, s ez felőrőlte az idegeimet. Abból az állapotból az út egyenest ide vezet. Ebből a beszélgetésből már kiderül, hogy idegorvosi rendelő folyosóján állunk. S hogy pontosabban meghatározzuk a színhelyet, hozzátesszük: az Irgalmas kórház épületében. Itt rendezték be a Bratislava-vidék járás szakrendelőit, köztük az említett rendelőt is. 1/ özelítsük meg korunk íegjellegzetesebb betegeit másik oldalról. Az itt következő események egy nappal később történnek. Most reggel hét óra van. A tegnap zsúfolt folyosón egyelőre egyetlen lélek sincs. Bent a rendelőben dr. Škoda Sándor kipihenten, jó hangulatban vár. Bezzeg, ha majd dél felé nyolcvanadik betegnél tart, nem lesz ilyen jó hangulata. Már az első mondatok alapján kialakul bennem az az érzés, hogy nem irigylésre méltó az a nap, amely dr. Skoda előtt 611. A már bemutatott folyosó napról napra megtelik sápadt arcú asszonyokkal, reszkető kezű, tagbaszakadt férfiakkal. Valamennyien különféle Idegbántalmakra panaszkodnak, például fejfájásra, nyakszirti fájdalmakra, alvási zavarokra, alhasi fájdalmakra, végtag zsibbadásra, szívtájéki fájdalmakra, tartós feszültségérzésre, félelemérzésre, ok nélküli sírós hangulatra, és így tovább. A férfiaknál ezenkívül gyakori panasz a szexuális képesség csökkenése. Legtöbb esetben működési zavarok léptek fel, s ezek okát az emberek közti viszonyok ferdeségében, az egyén elégedetlenségében, a munkahelyen vagy a családi életben uralkodó kedvezőtlen viszonyok „EZ A LÄBAM SZOKOTT ELZSIBBADNI ..." (Prandl Sándor felvétele) ártalmas hatásában kell keresni. A rendszertelen élet, a nyomasztó hangulat, az elégedetlenség érzése lassan lassan kikezdi a legvasidegzetűbb ember idegrendszerét is, és az idegközpontokban és az agykéregben kisebb-nagyobb elváltozást idéz elő. Különösen a nőknél gyakoriak az ilyen megbetegedések. É

rdekes jelenséget figyelt meg dr. Skoda 15 éves orvosi gyakorlata folyamán. Va lamikor az idegbetegségek amolyan „úri betegségeknek" számítottak, és csaknem kizárólag városi embereknél vagy legfeljebb falusi értelmiségieknél fordultak elő. Napjainkban ezek a bántalmak falun s városban egyaránt szedik áldozataikat. Kopognak az ajtón, megérkezett az első páciens. Megbeszélésünk értelmében elbúvok a szekrény mögé. Fiatal asszony lép be, 25—30 éves lehet. Vele jön a férje is, ő sem idősebb. — Maradjon csak kinn — szól dr. Skoda a férjhez. Az asszonyt leülteti. A formalitások elintézése után néhány kér dés következik, tréfás is, komoly is. Az asszony egyre bizalmasabb az orvossal, és elmondja bántalmait. A fiatal asszony szerelemből ment férjhez. Vágyott a gyerekek után, férje azonban más véleményen volt. Azt akarta, hogy előbb építsék fel a házat, s akaratát végre ls hajtotta. A megfontoltság, az ésszerű korlátozás elszürkítette számukra a nenji kapcsolatot. Az asszony sokat dolgozott a ház körül, s ez nagyon megviselte. Férje számára közömbösebb lett, s így még inkább csökkent a fogamzó képessége. A ház felépült, már bútor ls volt, de a fiatalok hiába várták a gyereket. A férj türelmetlen lett, és durván sértegette a feleségét. Sokat ivott, és ilyenkor testi fölényét bizonyítgatta. Egy idő múlva az asszony állapotos lett. Nagyon akarta, hogy a gyermek egészséges legyen, ebbe vetette a családi élet rendezésének minden reményét. Ez a nagy igyekvés azonban annyi feszültséggel járt, hogy bár egészséges kisfiút hozott a világra, az ő idegzete összeroppant. Gyakran fáj a feje, mindig különös feszültséget érez, reszketve gondol arra, ha megjön a férje, vajon milyen hangulatban lesz. A szülés előtti időszakból visszamaradt reflexekről van szó, olyan érzésekről, amelyeket a férj megváltozott viselkedése tudna semlegesíteni. Dr. Skoda néhány orvosságot ír elő, s közben behívja a férjet is. Neki mondja el azt, amit csakis a férj adhat élettársának. A férj hallgat, bólogat. Érti miről van szó. Szabályosság kell az életben, rendszeresség. A Jó szó, a megértés, az elismerés, a bizalom — mindaz, ami az emberek közti kapcsolatot széppé, „emberségessé" teszi. A feleség címére szól az a tanács, hogy egy kicsit nagyvonalúan kell kezelni az életet, nem kell mindent végzetesnek tekinteni. S

ajnos, dr. Skodának nincs elegendő ideje ahhoz, hogy mindenkivel ilyen mintaszerűen foglalkozzék. Pedig ezeknek a bajoknak az orvossága magukban az emberekben van. Ha megfelelő módon használnák, élnének vele, sokkal kevesebben várakoznának dr. Skoda rendelője előtt is. PETRIK JÓZSEF Érsekújvárott valóban politikai jellege volt a járási pártkonferenciának, mert a küldöttek elsősorban a párt politikájáról mondtak véleményt, s a pártmunka, a lenini elvek érvényesítésének gyakorlati kérdései kerültek az érdeklődés homlokterébe. Michal Sucha, a járási pártbizottság vezető titkára csak rövid vitaindítót mondott. A pártbízottság előzőleg megküldte a beszámolót a küldötteknek, s ezzel nemcsak 2—3 órával több időt nyert a vitára, hanem közvetve azt is biztosította, hogy a felszólalók a számukra leglényegesebb kérdésekről mondhassanak véleményt. Bőven volt idejük felszólalásuk elkészítésére, s így nemcsak a saját, hanem a pártszervezetük tagságának véleményét is kifejthették. Lassú ütemben A járásban az utóbbi két évben a bruttó termelés értéke az iparban 79 millió 276 ezer, a mezőgazdaságban 124 millió, az állóeszközök értéke az Iparban 205 532, a mezőgazdaságban 25 millió koronával növekedett. E néhány szám valóban biztató fejlődést tükröz, de azt már nem jelzi, hogy a járás gazdasági szintje továbbra is mélyen az országos átlagon aluli. A XIII. pártkongresszus határozatainak teljesítése — főképp az ipartelepítés területén — végtelenül lassú. Már abból is következtethetünk a lakosság véleményére, hogy a legtöbb felszólaló ezzel a kérdéssel foglalkozott. Megkérdezték, meddig beszélünk még jövő időben az évek óta emlegetett konzervgyár és a TESLA-üzem építésével kapcsolatban? Igaz, az utóbbi két évben háromezer egyén kapott munkalehetőséget a járásban, de több mint hatezer még távoli járásokban dolgozik. Azt is nehéz volna pontosan megmondani, hogy hány ezer nő — főképp családos anya — vár munkaalkalomra. Ök nem utazhatnak 200—400 kilométerre, mert a családdal kell törődniük. S mondjuk meg őszintén, éppen az említett munkáscsaládokban, — ahol csak a férj keres — a legalacsonyabb az életszínvonal. Több mint figyelmeztetés, hogy ha az ipartelepítés üteme nem gyorsul, 2—3 év múlva nem tudják elhelyezni a tizenöt éveseket. A Járás különböző szervei évek óta sürgetik a foglalkoztatottság megoldását. A felsőbb irányító szervek a XIII. pártkongresszus utáni ígéretekből és előzetes tervekből csak keveset valósítottak meg. Többen kérték, hogy a legfelsőbb pártszerv vonja felelősségre mindazokat, akik elhanyagolták DélSzlovákia iparosítását, mivel ezzel nemcsak népgazdasági kárt okoztak, hanem elhintették a dolgozók között a párt gazdaságpolitikája iránti bizalmatlanságot is. Szinte lehetetlen megmagyarázni, hogy miért kellett tizenhat évig „indokolni" az Elektrosvit üzem bővítésének szükségességét. Vagy létezik a zárt ajtók mögött — ezt a küldöttektől hallottam — olyan nézet, hogy „nekünk ajándékoznak"? Talán a szakigazgatóságokon vagy minisztériumokban némely gazdasági vezető úgy érzi, hogy egy-egy üzem építésének engedélyezésével „segítséget nyújt vagy ajándékot ad" a délvidéknek? Akik így értelmezik a köztársaság népei és nemzetiségei egységének megszilárdítását, azoknak gyorsan meg kell köszönni az „áldásos" ténykedésüket és helyükre becsületes, őszinte, a társadalmi érdekeket tiszteletben tartó elvtársakat kell tenni. Ez a megállapítás nemcsak a felsőbb szervekre vonatkozik. Mindenki a saját portáján A Járási szervek is eszközölnek beruházásokat, jelentős pénzösszeg felhasználásáról határoznak. Nem lehet véletlen, hogy mikor Ján Sima, — a jászfalui pártszervezet elnöke —, a JNB munkájáról szólt, Idézte az 1940-es évek elején szárnyra kelt mondást: „Jászfalu, Szemere, nem megyünk semmire". A Horthy-rendszerben mostoha gyerek volt az említett két szlovák falu. A felszólaló azt fejtegette, hogy még most is vannak ilyen „mostoha" gyerekek. Ném tudom mi nyújtott alapot a kételkedéshez, — hogy a JNB valóban igazságosan és arányosan osztja-e el a beruházásokat az egyes községek és területek között, de szükséges lesz, hogy a dolgozók a kialakuló demokratikus légkörben beszámoltassák a választott szerveket. A JNB-nek kötelessége számot adni a járás fejlesztésére felhasznált anyagi eszközökről, s tájékoztatni a választókat azok felhasználásáról. S ha kiderülne, hogy egyes falvak vagy körzetek valóban „mostoha" gyerekek, akkor meg kell nevezni azokat az egyéneket is, akik „megfeledkeztek" az arányos elosztásról. Mert a felelősségre vonást nemcsak a felsőbb pártszervektől kell megkívánni, hanem járási szinten is. A leghelyesebb természetesen, ha a nemzeti bizottság olyan demokratikus légkört teremt, amely eleve kizárja a suttogást. Csak helyeselni lehet, hogy a felszólalók nyíltan bírálták a felsőbb szerveket és követelték: távolítsák el tisztségükből a demokratizálódási folyamatot gátló egyéneket. Azt viszont kifogásoljuk, hogy csak részben „söpörtek" a saját portájukon, s a Központi Bizottság januári ülésének szellemében nem mondtak érdemleges véleményt a járási pártbizottság, a JNB, valamint a két szerv apparátusának munkájáról. Márpedig elsősorban az említett szervek tevékenységétől függ, hogy a legfelsőbb pártszervben elkezdődött demokratizálódási folyamat mennyire hódít teret a járásban, a pártmunkában és a közéletben. Fékező erő: az aránytalanság A huszonhat felszólaló közül heten foglalkoztak a mezőgazdaságot érintő kérdésekkel. Említésre méltó, hogy a Járás mezőgazdasági üzemei az utóbbi két évben Jóval túlteljesítették tervfeladataikat, s a szövetkezetek lényegesen megszilárdultak. Bizonyítja ezt a szövetkezeti tagok átlagkeresete is, amely két év alatt 12 975 koronáról, — a természetbenieket is beleszámítva 16 500 koronára emelkedett. A járás vezetői a termelés szakosítását elsősorban szövetkezeti társulások alakításával valósítják meg. A meglevő nyolc szövetkezeti társulás a járás mezőgazdasági földterületének 31,35 százalékán gazdálkodik. Termelési eredményeik Jobbak, költségeik pedig alacsonyabbak, mint a hasonló termelési csoportokba tartozó szövetkezeteké. Éppen ezért rögzítették a konferencia határozatában, hogy évente további három szövetkezeti társulást alakítanak, Azt is említették a felszólalók, hogy a 4— 6000 hektáros szövetkezetekben — Udvard, Tardoskedd, Komját — szintén ki kellene dolgozni a termelés szakosításának tervét. Ebben a munkában az említett szövetkezetek ugyanolyan segítséget várnak a járást irányító mezőgazdasági szakemberektől, mint a társulások. A járásban a mezőgazdasági termelés növelésének elsődleges tartaléka a termelési aránytalanságok felszámolásában rejlik. Az elmúlt két évben a bruttó termelés 20,6 százalékkal emelkedett, s tavaly elérte a 9590 koronát hektáronként. S hogy mennyivel lehetne magasabb, azt az alábbi néhány adat is érzékelteti: a legjobb termelési csoportokba tartozó szövetkezetekben a búza hektárhozama 28—41, az árpáé 29—37, a cukorrépáé 270—410 mázsa, a sertéshizlaldákban a napi súlygyarapodás 39—59 dekagramm között ingadozik. Miért? Az aránytalanságok kialakulását számtalan tényező befolyásolja. A talaj és a vetőmag minősége, a vetés ideje, a talajelőkészítés, a növényápolás, a sertéseknél a takarmány minősége, a gondozók munkája egyaránt hathat pozitívan és negatívan az eredményekre. A Járási Mezőgazdasági Társulás szakembereire vár a feladat, hogy feltárják az igazi okokat és segítsenek ls a. megoldásban. Ha sikerülne két év alatt felszámolni az említett aránytalanságokat, hogy az azonos termelési csoportba tartozó szövetkezetek legalább megközelítőleg hasonló terméseredményeket érjenek el, akkor a járás — minden más erőfeszítés nélkül —, ugrásszerűen az országos élvonalba kerülhetne. Figyelmeztető szavak „1927 óta vagyok tagja a pártnak, — mondta felszólalásában Imrich Mrkvice, az idős szemerei téglagyári munkás. — Az én nemzedékemet igazmondásra nevelte a párt. Ha nem mondtunk volna igazat, ha nem beszéltünk volna őszintén, akkor nem hallgattak volna reánk a dolgozók, nem tudtunk volna tüntetéseket, sztrájkokat szervezni. De akkor is az igazat mondtuk, mikor a sikertelen sztrájk után odaálltunk a munkások elé. Az utóbbi években aggódva figyeltük, miként lazul a szavak és a tettek közötti összhang. Láttuk, miként csökken a párt tekintélye, de vajmi keveset tehettünk e folyamat ellen. Engem őszinteségre neveltek, s higyék el az elvtársak, hogy a Központi Bizottság Januári ülése óta húsz esztendővel fiatalabbnak érzem magam. Mi a pártban a lenini elvek szerint dolgoztunk, s az új szellem nem más mint ezen elvek érvényesítése. De nem elég csak kívánni a pártmunka demokratizálását, meg is kell valósítani. Cselekedni kell a lenini elvek szerint, ez most a mi kötelességünk." Egy másik idős harcos, Hübsch Sámuel, szintén nem véletlenül kezdte felszólalását az alábbi szavakkal: „Nagyon örülök, hogy végre Gottw&ld elvtárs fényképét látom az emelvény felett, mert ez ls bizonyítja, hogy a Központi Bizottság januári ülése visszahozta a pártba a lenini—gottwaldi szellemet. Mi a párt megalakulása után az internacionalizmus szellemében dolgoztunk, ez volt a pártmunka egyik erőssége a vegyes lakosú járásokban. Ass utóbbi években aggódva figyeltük, hogy évről évre kevesebb a pártban a fiatal magyar kommunisták száma. Márpedig pártunk politikáját a magyar nemzetiségű dolgozók körében elsősorban a magyar kommunistáknak kell biztosítani." Tudatosan idéztem a két Idős harcos felszólalásából, mert az ő szavukból csendült ki a legmegkapóbban az idős kommunistáknak az új szellemet helyeslő véleménye. Sucha elvtárs zárszavában visszatért az említett kérdésekhez. Elismerte, hogy az utóbbi konferencia óta csökkent a pártban a magyar párttagok száma. Ma a Járásban élő párttagoknak a 25,1 százaléka magyar nemzetiségű, ami a lakosság számához viszonyítva kevés. Az új pártbizottság feladata lesz, hogy e téren is tudatosabb nevelőmunkát végezzen, s ezt az arányt javítsa. Az érsekújvári járási konferencia résztvevői a CSKP Központi Bizottságának küldött levelükben egységesen állást foglalnak a Központi Bízottság januári ülésének határozata mellett. Követelik, hogy a Központi Bizottság nevezze meg, és távolítsa el soraiból mindazokat, akik nem értenek egyet a pártmunka új módszereivel és gátolják a teljes egység kialakítását. CSETÖ JÁNOS