Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-15 / 74. szám, péntek

f ÖLD SZIGET — Mi Anglia? Sziget Írország partfalnál ... Ez volt az első szó, amit Londonból Jövet Dublinban, az Ír fővárosban hallottam. Természetesen tréfának szánták, de belesűrítették azt a sok keserűséget, amely évszázadokon át az Angliától gyarmati függőségben levő írek és az angolok kapcsolatából eredt. A függetlenségi küzdelem, amely nemegyszer fegyveres harcba csapott át, évszázadok óta az Ír nép megszokott életmódjához tartozott. Nemzedékek vették át az apák kezéből a felkelés zászlaját, s folytatták a küzdelmet az ír szabadságért. A hagyományok ereje Ügy látszott, Írország 1921-ben kivívta függetlenségét. Anglia azonban a hat északi grófságot elszakította Írországtól, és Ulster vagy Eszak-lrország néven megtartotta magának. A nép azonban máig sem törődött bele hazája feldarabolásába. Az írek ma is büszkék forradalmi múltjukra. Megilletődve megy el az ember a történelmi csaták nevezetes színhelye, a felkelések ereklyéi mellett. — Ebben a börtönben végezték kt forradalmárunkat, James Connollyt és társalt — mondták kísérőim Dublinban. — Ennél a kőnél meg az 1916-os felkelés részvevőinek csoportját végezték ki.. Dublinnak még a levegője ls történelemtől átitatott. Szürke kis mellékutcában mutogatták nekem, hol született Oscar Wilde és Bemard Shaw, megmutatták azt az utcát, ahol Glinka, a nagy orosz zeneszerző tanítómestere, John Field élt, akit 1837-ben Moszkvában temettek el. A dublini székesegyházban nyugszik Jonathan Swift, aki már a XVIII. században felszólította az íreket: Jigessetek el mtnnek diplomáciai kapcsolatai a Szov* Jetunióval és más szocialista országgal. Aligha a nép akarata ez. Viszont kétségtelen, hogy a gazdaságilag erősödő, nemzetközi téren mindinkább tekintélyt szerző Írország pozitív politikát folytat azzal, hogy nem csatlakozott a NATO-hoz, és több reális javaslatot terjesztett be az ENSZ-ben, a boldogsághoz és a nemzeti felvirágzáshoz vezető utat. Milyen lesz a jövő? Az ország független létének éveiben sok állami vállalat létesült: repülőipari társaság, villamosipari művek, cukorgyártási és halászati társaság, tőzegfeldolgozó társaság és mások. Ezzel egyidejűleg a külföldi tőke ls mindinkább behatol. Külföldi monopóliumok bizonyos kiváltságokat élvezve mintegy 70 vállalatot létesítettek. A japán Sony és az amerikai General Electric nagyon otthonosan érzi magát Írországban. Az ország legégetőbb problémája a foglalkoztatottság. Az írek már évtizedek óta tömegesen vándorolnak ki, időközben a lakosság a felére apadt. Ötször annyi ír él külföldön, mint ha* iájában. A hazai viszonyoltat legélesebben az Ír Munkásliga bírálja, mely szilárdan kitart a szocializmus elvei mellett. Kis létszámú, de magasan hordozza Connolly és társai harci zászlaját. t Amikor a magamfajta turista bebarangolja Írország virágos völgyeit és hegyeit, életörömöt sugárzó, optimista írekkel találkozik, és szemtől szembe látja a „zöld sziget" varázsát, önkéntelenül is arra gondol, hogy feltétlenül el kell jönnie annak az Időnek is, amikor az ír nép megtalálja a boldogsághoz és a nemzeti felvirágzáshoz vezető utat. illő vidámsággal vették az első lépcsőket, a talpazat felső peremén a gitárok is megszólaltak, hanem amikor a kíváncsi sereg az egy személyre szabott csigalépcsőn a hőségtől fulladozni kezdett, a mexikóiak elvesztették türelmüket. Spanyolul zengtek hangos szavakat, amire odafentről, a „homlokból" megszólalt — lekiabált — egy láthatatlan fickó, angolul... Ne használjuk dicstelen szavakra a nyomdaiestéket, röviden szólva, olyan szópárbaj kezdődött, amelynek kimenetelében senki sem volt bizonyos. Mert az amerikai „szomszédok" hiába csitították a féltucatnyi mexikóit — „Take it easy", „Ne törődj vele" s más hasonló nyugtató mondással — amazok dörömbölni kezdtek, hogy ez a belülről vasgerendákkal erősen megtűzdelt szobor is beleremegett. — Azért fizettünk, hogy itt felforduljunk a hőségtőlI Micsoda szervezés? ... Ne mafláskodj odafent!... Tereld a tömeget! Közben, öt-hat lépcsős percenkénti sebességgel, egyre feljebb kerültünk, egyre közelebb a célhoz, hogy saját szemünkkel ls betekintsünk a Szabadság belsejébe. A mexikóiak azonban nem hagyták abba: — Mexikóban fél életemet adtam volna azért, hogy egyszer meglássam ezt a szobrot. Most egy dollárt ajánlok annak, aki kiszabadít innen! Az egy dolláron jót nevettek — amerikaiak és mexikóiak egyaránt. Mit ér ma egy dollár? Mit aikar itt ez a mexikói egy dollárért, talán sodródjunk le érte a vaslépcsőről... ? — Az egy dolláron nevettek? Mit szedtem össze két év alatt? Ezt a gitárt ni! Nézzétek! Mosogatok a Howard and fohnsonnál. Mi mást vállalhatok. Es mit gondoltok, mit fizetnek érte? Negyvenhét dollárt egy hétre, a vasárnapért W.lön tízet. Ezt küldöm haza a családnak Matamorosba. Odaföntről már nem kiáltottak vissza, csak az emberlánc hozott valami hírt, suttogva a mexikóiaknak. De azok tovább makacskodtak. S ekkor váratlan dolog történt. Az egyik mexikói lány beverte a fejét a vastraverzbe. Elájult. A tömegen végigfutott a megdöbbenés. Társai pofozgatták, élesztgették, de sehol egy korty víz. Először lefelé akarták vinni, de senki sem volt hajlandó akár egy lépcsőt ls vissizalépnl. Csak minden féltucat lépcső után volt egy „egyszemélyes kitérő". Ez azonban kevés ahhoz, hogy az elájult szépséget levigyék legalább a talpazatig, ahonnan széles út vezet tovább. De ha itt mindenki visszalép, mi lesz a szerzett jogokkal? A várandós és kisgyermekes anyák sem élveznek előnyt, még ott sem, ahol széles a lépcső. Itt mindenki egyenlő, itt senkinek sem lehet utat nyitni. Legfeljebb törtetni szabad, amíg nem veszik észre. Az elájult nőt csak felfelé vihették, de ennek is akadálya volt: aki már feljutott a szoboralak homlokába, látni akart valamit a pénzéért. A mexikóiak szabad utat követeltek, de erre már kevesen figyeltek. Es senki sem ajánlotta fel segítségét, senki sem érdeklődött, a mexikói hölgy hogyléte felől... Még otthon azt olvastam, hogy New Yorkban óvakodjak a csoportosulásoktól, de főleg attől, hogy utcán rosszul lett embernek, betegnek segítséget ajánljak. Mert a végén esetleg velem fizettetik meg a kórházi költségeket, a mentőorvost... Magamban kétkedve fogadtam ezeket a leírásokat. Az ember közömbösen elmehet egy elesett mellett... ? S ott, alig húsz lépcsőnyire a Szabadság-istennő szobrának homlokától, Bartholdi alkotásának „torkában" járva mintha mindenkinek torkán akadt volna a szó. Már senki sem mutatott érdeklődést a mexikóiak iránt, sem kedvességet, sem gúnyt, sem haragot. Ök bajbajutottak, pontosabban ők jutottak bajba, s ez az ő dolguk — ezt olvashattam ki abból a néhány amerikai arcból, amely a csigalépcső kanyarjában látható volt. Az a kedves, idős San Franciscó-l házaspár, amely mosolyogva fogadta szabad'kozásaimat, amikor lábamat emelgetve néha táskájukhoz értem, s olykor az elviselhetetlen hőségre is tett egy-két gúnyos-humoros megjegyzést — most mosolytalan viaszbábuvá vált. Senki sem akart tudni a mexikóiakról, akik felvonszolták társukat a szobor fejébe, aztán élesztgetve vitték lefelé, ki a szellős tengeri levegőre ... A szobor már nem is érdekelt, csak egyetlen adatot jegyeztem meg: orra 4 láb, 6 hüvelyk, vagyis több, mint egy méter .., Vigyázva lépegettem lefelé, nehogy eltévesszem a keskeny vaslépcsőt és beüssem fejemet a vasgerendákba ... Lent: Mexikói, olasz és hawaii bevándorlók távol a füstös Manhattantól, a Szabadság-szobor szigetén „ütik agyon" a vasárnap délutánt ... (A szerző felvételei) dent, ami angol, az angol szén kivételével". Az írek előszeretettel terelgetik a beszélgetést a múltra, a dicső történelmi eseményekre, amikor azonban a jövőre terelődik a szó, hirtelen zavarba jönnek. A látogatónak az a benyomása, hogy a harci zászlók örökre a múzeumba kerültek, s az íreknek ma már nincs miért harcolniuk. Egészen más a valóság. A baj az, hogy a burzsoá pártok vezetői képtelenek valamilyen biztató távlatot mutatni az országnak. Az ír nép nagyon Jól emlékszik arra, mit mondott nemzeti hőse a XVIII. században: „Szabadságunkat mindenáron ki kell vívnunk, bármilyen nehézségek is álljanak Htunkban. Ha a vagyonosok nem segítenek nekünk, meg kell bukniuk. Mi felszabadulunk a nagy és tiszteletre méltó osztály — a vagyontalanok osztálya segítségével". M. Davitt hirdette: .földet a népnek!" James Connolly munkásköztársaságról álmodozott, s azt írta, hogy Írország felszabadulásának el kell vezetnie a szocializmushoz. Jtm Larkin is hitt a szocialista eszményekben. Connollyval együtt 1912ben létrehozta az Ír Munkáspártot, amely védte a szocialista tanokat és követelte a termelőeszközök közös tulajdonát. Az ír Munkáspárt azonban 1952-ben engedett a forradalmi hévből. Olyan programot fogadott el, amely ugyan hangoztatta a Connolly eszméhez való hűséget, ám a szocializmus szót mindenütt gondosan kerülte. Egyes ír politikusok azt állítják, hogy ha a szocializmus szót hangoztatnák, íziben kommunistáknak, istenteleneknek bélyegeznék őket. ök ezzel magyarázkodnak. Am kétségtelen, hogy a katolikus egyház Írországban olyan erőt képvisel, amely szemben áll a haladással és a véleményszabadsággal. Írországot 1115ben IV. Adorján pápa „adományozta" II. Henrik angol királynak, s bár azóta a protestantizmus Angliában régóta a katolicizmus fölé kerekedett, a Vatikán ma ls a maga területének tekinti Írországot. Beavatkozik az ország politikai életébe, nyíltan befolyásolja a választókat, diktálja a kulturális élet szabályait. A külpolitikai irányvonalat ls sok tekintetben befolyásolja. Írországnak például nincseA SZABADSÁG • SZOBORBAN SEBES TIBOR NEW YORK-I RIPORTJA A

hajó 90 centért visz és hoz a Manhattan déli csücskétől, pontosabban a Battery Parktól a Liberty Islandra. A parányi szigeten azután egyenruhás őrök ügyelnek arra, hogy a Szabadság-szoborban senki se tegyen olyasmit, amit nem szabad. Ne furakodlék például előre a szűk csigalépcsőben, amely felvezet a 152 láb, vagyis 46 méter magas szoboralak homlokába. Türelmesnek kell lennünk, mint ennek a franciák-ajándékozta szobornak, amely — ha tudna — sok mindent elmondana 1886. október 28. óta szerzett benyomásai ról. Akkor avatták fel Auguste Bartholdi müvét, az alapzatával együtt csaknem kilencven méter magas Szabadság-szobrot, „a szabadság világhírű szimbólumát", ahogyan a prospektus hirdeti, s ahogyan sok millió amerikai büszkén hiszi. Ezért, aki az Államok valamelyik zugából egyszer elvetődik New Yorkba, okvetlenül felkeresi a szobrot, fényképet készít róla, és ha bírja tüdővel, felkapaszkodik a háromszázegynéhány lépcsőn. Otthon azután — Oregonban, Utahban vagy Arizonában — bőven akad majd mesélni valő. A mexikóiak, akik előttem lihegtek felfelé a Szabadság-istennő homlokába, alighanem a legmaradandóbb élménnyel tértek vissza a szigetről Mamhattanbe. Mexikói bevándorlókhoz O. ORESZTOV ÍRORSZÁGI ÚTIJEGYZETE