Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-14 / 73. szám, csütörtök

Ne legyenek kényes kérdések A KOMAROMI JARASI PARTKÜNFERENCIARÖL 14. OLYAN JÁRÁSRÓL VAN SZO, amelynek nagy részét jóformán a földdel egyenlővé tette az 1965-ös nagy árvíz. A konferencia résztvevői örömmel és nem kis büszkeséggel állapították meg; a sebek begyógyultak, az élet újjászületett. Az öszszefogás eredményeként, új, korszerű falvak épültek. Magasabb szinten indult meg az ipari termelés. Az ipari beruházások meghaladják a 167 millió koronát. Ezenfelül csupán lakások építésére 320 millió koronát fordítottak. A járás mezőgazdasága — ma még ez adja a járás jellegét — újból jelentős helyet foglalt el az ország mezőgazdasági termelésében. Ma már arról adhatunk számot — azt hiszem valamennyiünk örömére —, hogy a járás mezőgazdasági üzemei jóval túlszárnyalták az árvíz előtti termelési szintet. Bizonyos ágazatokban olyan eredményeket értek el, amilyenre csak 1970-ben számítottak. Csak néhány példát szeretnék megemlíteni. Úgy tervezték, hogy gabonafélékből 1970-ig elérik a 30 mázsás hektáronkénti átlagot. És most jön a meglepetés, ennél már a múlt esztendőben két mázsával többet arattak hektáronként. Húsból 1970re 1628 vagonnyit terveztek, viszont már tavaly 1726 vagonra valót adtak el. A tojástermelésben is túllépték az 1970-re tervezett mennyiséget. Nem akarok most túlságosan részletekbe bocsátkozni, ezért valahogy így summázhatnám a mezőgazdaságban elért eredményeket: 1964-hez —• az árvíz előtti esztendőhöz mérten — a mezőgazdaságban a bruttó termelés 47 százalékkal nőtt. A piaci termelés 423 millióról 623 millió koronára emelkedett. És ami szintén lényeges, az egy dolgozóra eső évi termelés értéke 36 000 koronáról 53 000 koronára szökött. Az elért eredmények törvényszerű velejárójaként lényegesen gyarapodott a mezőgazdasági dolgozók jövedelme is. 1964-hez mérten jövedelmük 72 millió koronával emelkedett. Igy az egy dolgozóra jutó átlagos évi jövedelem ma már meghaladja a 18 000 koronát, a három esztendővel ezelőtti 12 500 koronával szemben. Ezek az örvendetes tények alapul szolgáltak a további feladatok kitűzéséhez. A járás vezetőinek az a véleményük — és ezt a mezőgazdasági szakemberekkel folytatott megbeszélés alapján állítják —, hogy 1970-ig további 20 százalékkal emelhetik a mezőgazdasági termelés színvonalát. Erre minden teltétel megvan a járásban. Számolnak a munkatermelékenység további növekedésével, az egyes munkaszakaszok gépesítésével, szakosításával és koncentrálásával. LÁTSZÓLAG EZEK AZ ELKÉPZELÉSEK olyan természetesek és kézenfekvők, hogy az ember azt hinné, minek erről beszélni. Márpedig nincs így. Ha furcsán hangzik is, a további gfipesítés komoly gondot okoz. Az a helyzet, hogy egyes mezőgazdasági üzemekben ellenzik a gépesítés további fokozását. A gépesítés hovatovább szembekerül a szövetkezeti tagok, állami gazdaságok dolgozóinak érdekeivel. Az sem túlzás, hogy az emberek a kenyerüket féltik a gépektől. Ma már a legtöbb mezőgazdasági üzem komoly gépparkkal rendelkezik. Az egészséges fejlődés azonban azt követelné, hogy még több és nagyobb teljesítményű gép legyen a mezőgazdaságban. Igen ám, de ml történjék az emberekkel? Menjenek más munkaszakaszra? Könnyű ezt mondani, de hová menjenek? A komáromi járásban már így is jelentős számú munkaerő-fölösleg mutatkozik. A járási pártbizottság beszámolója szerint a járás 65 000 produktív életkorban levő lakosa közül csak 32 800 van tartós munkaviszonyban. Több mint 8000 a járás határain túl keresi meg kenyerét. Ma már nemcsak a nők, hanem a felnövekvő generáció foglalkoztatása ls súlyos gondként nehezedik a Járás vezetőire. Ez az áldatlan helyzet közvetve gátolja a mezőgazdasági munka további gépesítését. Vegyük csak közelebbről szemügyre a dolgot. Képzeljük magunkat egy szövetkezeti elnök helyzetébe, aki tudja jól, hogy a mezőgazdasági termelés további növelésének, a termelés olcsóbbá, gazdaságosabbá tételének útja a gépesítés. Tudja, de ha ezen az úton halad, munkaerő-felesleg mutatkozik majd a szövetkezetben. És itt a bökkenő. Hogyan mondja meg az elnök ennek, vagy annak a szövetkezeti tagnak: „Barátocskám a te munkádra nincs szükség a szövetkezetnek." És egyáltalán mondhatja ezt, amikor az illető szövetkezett" tag földjét, vagyonát vitte a közösbe, társtulajdonos. Azt ls tudja, hogy az illető nehezen találna másutt munkát. Kényszeríthet-e egyáltalán arra valakit, hogy bízza magát a jó szerencsére, vagy valahol az ország másik részében keressen magának munkát? EZ A NEMKÍVÁNATOS, de sajnos létező jelenség azon túl, hogy fékezi a mezőgazdaság további gépesítését, az egyes folyamatok mechanizálását, más vonatkozásban is komoly gondot okoz. Több felszólaló kifogásolta, hogy az általános iskolákból kikerülő fiatalokkal nem tudnak mit kezdeni. Küldjék őket továbbtanulni? És mit kezdenek velük, ha majd — mondjuk — leérettségiznek? Vagy maradjanak otthon? Ezek a fiatalok mégsem lődöröghetnek, és élősködhetnek a szüleik nyakán. A dologtalan, mihaszna élet nem vezet jóra. Ajánlják nekik a mezőgazdaságot? Mondják azt, hogy tanuljanak szakmát? Ha ez olyan egyszerű lenne. Épülőfélben van például a Párkány melletti papír- és cellulózgyár. Kezdetben mindenki örömmel fogadta ezt az építkezést: végre újabb munkalehetőség adódik a környék lakosságának. Az örömbe rövidesen üröm cseppent. Ahogy a helyzet mutatja, ez mégsem a környék lakosainak épül, vagy legalábbis nem azoknak a szlovákul nem tudó magyar fiataloknak, akik szeretnének mesterséget tanulni, hozzájuk elszegődni. Ez az üzem is megköveteli a tanonciskoláktól, hogy csak olyan magyar tanulókat vegyenek fel, akik tökéletesen beszélik a szlovák nyelvet. Ez az első számú követelmény, mondván: az üzemek vezetői csak olyan szakembereket akarnak, akikkel megtudják értetni magukat. A kérés nem újkeletű. Számtalanszor szerepelt különböző szintű tanácskozásokon. A baj orvoslására azonban a mai napig sem került sor. És ha már ennél tartunk, nem árt, ha újból feltesszük a kérdést: mikor akad már egy szerv, vagy ember, aki ebben a kérdésben határozott állást foglal el, vagy legalább azt megmondja, mi legyen azokkal a magyar fiatalokkal, aKik kikerülve az iskola padjából szakmát tanulni nem mehetnek, mert nem tudnak szlovákul, munkát nem kapnak, mert minden hely zsúfolt és újabb munkalehetőségekre egyelőre még remény sem nagyon van. Vagy továbbra is semmittevéssel üssék el a napot? Most nem akarom részletezni, többnyire hová vezet az ilyen életmód, ezt a járási konferencián felszólalók közül néhányan egész világosan megmondták, csupán azzal szeretném kiegészíteni, hogy ezek az emberek előbb-utóbb azt is kétségbe vonják, hogy egyáltalán szükség van rájuk ebben a társadalomban. Nincs annál roszszabb, mintha valaki fölöslegesnek érzi magát egy közösségben. A KOMAROMI JARAST túlnyomó többségben magyarok lakják. A járási pártkonferencián résztvevők nemzetiségi összetétele alapján ítélve azonban az az érzésem támadt, hogy a lakosság arányához mérten kevés a magyar kommunisták száma. Ha így igaz, keresni kellene az okot, hogy miért. A konferencián megközelítőleg 170 cseh és szlovák elvtárs volt jelen és százegynéhány magyar. Vagy talán a szlovák elvtársak politikailag fejlettebbek, ezért kerültek többségbe a küldöttek között? Ha tényleg így lenne, abban sem volna semmi különös. A magyar kommunistáknál még az évi pártoktatás megtartása is gondot okoz. Magyar nyelven nem áll rendelkezésünkre a legszükségesebB tananyag sem. Ezt egyébként Mária Zlbritová, a járási pártbizottság ideológiai titkára is hangsúlyozta. Némi javulás ezen a téren csak az hozott, hogy a járási pártbizottság dolgozói bizonyos anyagokat, amire erejükből futotta, lefordítottak magyarra. Ez azonban nem megoldás. A járási pártbizottságnak a fordítás nem lehet a fő feladata. Ezt a kérdést — szerintem — központilag kellene megoldani. Ma már ott tartunk, hogy nem restelljük felvetni az úgynevezett kényes kérdéseket sem. Szerintem ilyen kérdések nincsenek, csak megoldatlan kérdések vannak. Ezek rendezése viszont mindenekelőtt a kommunisták feladata. Vagy talán jobb lenne hallgatni róluk? Hallgatással még semmit sem oldottunk meg. A komáromi járás kommunistáinak tanácskozása éppen azért nagy jelentőségű, hogy higgadtan megfontoltan nyúlt olyan kérdésekhez, amelyekről a múltban nemigen esett szó. SZARKA ISTVÁN Kálmán Mária, a Senica nad Myjavou-l Szlovák Selyemgyár egyik mestere már 14 éve dolgozik az üzemben. Ö volt itt az első szocialista munkabrigád vezetője. Kiváló munkájáért kitüntették a „Példás dolgozó" jelvénnyel. Képünkön: Kálmán Márta fiatal munkatársával, Mária Zburinovával. (J. Bakala felv. — CTK) SZÜLŐK, NEVELŐK FÓRUMA A pályaválasztásról AZ ISKOLÁKBAN ÉS A SZÜLÖK KÖRÉBEN állandó téma és probléma a 15, illetve a 18—19 éves ifjúság pályaválasztása. Ez a kérdés állandóan napirenden szerepel, mert a tanulók elképzelései, a lehetőségek és a szülők kívánalmai nincsenek mindig összhangban. Az alábbiakban szeretnénk felhívni a szülők és pedagógusok figyelmét az említett tényezők összehangolásának fontosságára, a lehetséges konfliktusok és a tévedések elkerülése végett. A társadalom és az egyén érdeke célszerű munkamegosztást követel. Nyilvánvaló, hogy népgazdaságunknak törekednie kell az igények, a szükségletek kielégítésére. A munkaerők tervszerű irányítását, a társadalmi célkitűzések ós követelmények alapján kell megvalósítani, ezért a pályaválasztásnál mindenekelőtt ezeket kell figyelembe venni. Emiatt nem engedhető meg, hogy az egyes állások betöltését a véletlenre bízzuk. A lehetőségeket a reális feltételek határozzák meg. A népgazdaság szükségletei szabják meg azokat a határokat, melyeken belül megvalósulhatnak az egyéni tervek és törekvések. A pályaválasztás során ily módon a szülők és a tanulók kénytelenek tudomásul venni a munkaerőgazdálkodás követelményeit is. A fiatalok elképzelései, a szülők kívánsága és az átirányítás más pályára — a lehetőségekhez viszonyítva — jobban befolyásolhatók. A gyermek pályaválasztással kapcsolatos elképzelései szorosan összefüggnek egyéni szükségleteinek megnyilvánulásával, például az alkotásvággyal, az érdeklődéssel, a becsvággyal, az érzelmi tényezőkkel, anyagiakkal stb. A pályaválasztás nem egyetlen indíték, hanem több szempont figyelembe vétele alapján történik. A szülök általában hajlamosak arra, hogy elképzeléseik, vágyaik szerint befolyásolják a gyerek pályaválasztását. Ahhoz azonban, hogy a gyermeket se hagyják ki a számításból, s a lehetőségeket ls figyelembe vegyék, arra van szükség, hogy a szülő és a pedagógus állandó figyelemmel kísérje a gyerek elképzeléseit és érdeklődését, hogy azokat helyes irányba befolyásolhassa. Megtörténhet, hogy a gyermek közömbösséget tanúsít a pályaválasztás iránt. Ez helytelen magatartás, mivel az indítékok hiánya rendszerint együtt jár a tanulás iránti közömbösséggel is. Az ilyen esetben a szülőnek és a tanítónak közös erővel kell harcolnia a gyermek közömbössége ellen, növelniük kell aktivitásét. A tanuló elképzelései és az objektív lehetőségek összhangja még nem jelenti, hogy a gyermek a legmegfelelőbb pályára irányítható. Figyelembe kell venni a többi döntő szempontot ls, a tanulmányi eredményt, a gyermek képességeit, adottságait, rátermettségét, egészségi állapotát stb. Ugyanis a fiatal önismerete, önértékelése nem minden esetben reális. A legjobban a szülők ismerhetik gyermeküket, különböző szubjektív okok miatt azonban az ő értékelésük sem minden esetben tárgyilagos. AZ EDDIG ELMONDOTTAKKAL kapcsolatban a pályaválasztási szaktanácsadók adnak szakszerű útbaigazítást és felvilágosítást. A tanácsadást a rendeletek értelmében megbízott pedagógus végzi, aki együttműködik a járási pszichológussal, iskolaorvossal, a gyermek szüleivel, osztályfőnökével, tanítóival, a munkahivatallal és az egyes üzemek munkaügyi előadóival. A szülők és tanulók az említett aktíva tagjaihoz fordulhatnak tanácsért és tájékoztatásért. Ilyen széles körű szervező és nevelőmunka ellenére is számos konfliktus és pályatévesztés fordul elő. A konfliktus fogalmán azokat az eseteket értjük, amikor a tanuló elképzelései ugyan megfelelnek a tervezett pálya követelményeinek, de helyszűke miatt a gyermek nem kerülhetett a kívánt helyre és más pályára kellett átállňía. Ilyen esetekben — ha van rá mód — arra kell törekedni, hogy a tanuló az eredetileg tervezett pályához hasonlót válasszon. Azok a szülők, akik mérlegelték a reális lehetőségeket és ügyelembe vették a gyermek adottságait, „lelkileg" is felkészítették őt, az ilyen tanuló nem csalódik, nem érheti őt meglepetés. Vannak, akik hallgatnak az okos szóra és szívesen fogadják új helyüket, megbarátkoznak az új pályával és megszeretik azt. Egyesek viszont ezt nehezen vészelik át, s ebben az esetben fennáll az a veszély, hogy az új pályán sem találják meg helyüket és lemorzsolódnak. Hangsúlyozzuk: meg kell keresni az új és az eredetileg választott pálya hasonlatosságait, s ezekkel érvelve meg kell őket győzni, hogy az új pályán kissé más formában ugyan, de kielégill eredeti óhajuk. A TANULÖ AKKOR TÉVESZT PÄLYAT, amikor főleg külső okok miatt elképzeléseinek és képességeinek nem megfelelő pályára kényszerült. A fiatalok erre csak évek múltán döbbennek rá, s kénytelenek gyakran munkahelyet és szakmát változtatni. E hátrányos helyzet elkerülhető, ha a pályaválasztás időszakában a szülők és pedagógusok együttműködnek és helyesen befolyásolják a gyermeket. Az elmondottakat néhány gyakorlatból vett példával is szemléltetjük: G. I. közepesrendű tanuló volt. A pályaválasztás Iránt közömbösséget tanúsított. Szülei kívánságára általános középiskolába került. Itt nem állta meg a helyét. Különböző munkahelyeken dolgozik, míg num találta meg életcélját. Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a szóban forgó tanulót a pályaválasztási tanácsadó gyakorlati pályára javasolta. Sz. J. viszont már hetedik osztályos kora óta matematika —fizika szakos tanító szeretett volna lenni. Elképzelései és a lehetőségek tökéletes összhangot mutattak. Középiskolai tanulmányai befejeztével Nyltrára került. Nagy kedvvel tanult a pedagógiai főiskolán. Feltételezhető, hogy választása helyes volt. Többnyire azok a tanulók esnek át konfliktuson, akik nem folytathatták tanulmányaikat középiskolán vagy főiskolán. Meghiúsult a tervük és szükségmegoldásként szakmát választottak, vagy munkaviszonyba léptek. A tanulóknak ezzel az eshetőséggel is számolniuk kell. A szülőknek és a pedagógusoknak arra kell törekedniük, hogy a gyermekek minél szélesebb körű ismeretekkel rendelkezzenek, helyes felfogásuk alakuljon ki az elméleti és a gyakorlati pályákról. AZ ÜJ PÁLYÁRA való beilleszkedés nem megy egyik napról a másikra. Már a kisiskoláskorban meg kell kezdeni a gyermekek munkakészségének kialakítását. A helyes célért folytatott kitartó küzdés mellett készítsük fel a tanulókat az esetleges kudarc áthidalására is. Sokoldalú nevelőmunkával a szülők és a tanítók biztosíthatják, hogy a gyermekek minden foglalkozásban megtalálják a hivatást. PATŐCS JÖZSEF, Komárom • A CSEMADOK PERBENYlKl helyi szervezete a napokban sikeres népdalestet rendezett. A vezetőség elhatározta, hogy fellendíti a helyi szervezet munkáját. (k. m. J • A Bánk bán operaelőadásával avatták fel Londonban az egyetem új, korszerű színházát. Erkel művét — amely eddig még sohasem szerepelt az angol színházak műsorán — Tom Hawkes rendezte. Az előadás karmestere a magyar származású George Badacsonyi volt. • A Prágai Tavusi zenei fesztivált idén is fiatal, 18 és 30 év közötti művészek versenye előzi meg. 1968 májusában a frvóshangszerek — fuvola, oboa, klarinét, vadászkürt és fagott — művészei mérik össze tehetségüket Prágában.