Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-09 / 39. szám, péntek

Épp negyedszázada röppent világgá ez a néhány soros hír: „A Vörös-Hadsereg oldalán ina indult harcba, a szovjet földön alakult közel ezer főnyi I. önálló csehszlovák zászlóalj! A hír gyors továbbadásáért lázasan versengték egymással a sajtóhírügynökségek és a helyszíni haditudósítók. FlS TEODOR, az 1. önálló csehszlovák zászlóalj alakító tagjainak egyike — zömök, kerek arcú, kemény tekintetű férfi. Korban túllépte már a ötvenötöt, de munkabírása felér a férfikor delén járó emberekével. - Másfél évtizede hordom ismét a civil át. A háború után évekig hivatásos kaatisztként teljesítettem szolgálatot. Amivégleg leszereltem, aranyrojtos vállpáníat az ezredesi rangot jelző három csildíszltette. Ismét visszaültem az íróasztioz, hogy tollat fogva, írásaimban és azmegjelent könyveimben folytassam a •mincas évek vége felé számos meghurás után abbamaradt munkát. Akkor sailletve álnevemen írt cikkeimben a nkanélküliséget ostoroztam, ifjúságot ntő kérdéseket vetettem föl, bíráltam a ioncok kizsákmányolását... Fiatalos mozdulatai, dús, sötét, ezüstszálak nélküli haja is korát leplezi. Csupán az arca ... Igen. annak örök tűnődő vonásai őrzik fordulatos életének gazdag, emlékeit. A gimnáziumból haladó nézeteiért kicsapott diák érthető szorongását, az illegális pártmunka éveinek ezernyi veszélyét, a háború megpróbáltatásait ... Szításnak minősített cikkeimért 1939 ben •tönbüntetés várt rám, amely elől csak /életlen révén menekültem meg. Egy éjvalaki megkopogtatta kassai lakásom akát. Amikor kinyitottam, megijedtem! penruhás csendőrrel néztem farkasszet! Meglepetésemre, halkra fogva a szót, ik ennyit mondott: „Szedje össze a legIkségesebbet és meneküljön! Reggel kelie magáért jönnünk." Soha többé nem tam viszont ezt a derék férfit... Az éj étjében nekivágtam az útnak — Lenelország felé. Titkos ösvényeken kerültem a határon, ahol árulás révén csendőrébe estem, de itt is mellém állt a szereni. Megtudtam, hogy a Gestapo határátlé;i engedélyeket ad azoknak az ukránokk, akik a szétvert lengyel seregekben rcoltak. Lvovba akartam kerülni, így én jelentkeztem a helyi Gestapo-parancskságon. Amikor beléptem, egy szigorú lintetű tiszt fordult felém: „Melyik ezredi szolgált?" Szerencsére eszembe jutott, ?y otthonról menekülve, valamelyik er- ben agy tépett zászlóba rúgtam. Az egyri ioi. lengyel gyalogezredé volt. Hallan teljesítményre képes ilyen szorult helyzetben az emberi agy: tisztán eszembe ötlött a gazdátlau zászló képe. „A 101. gyalogezredben" — válaszoltam. „Ki volt a parancsnok?" — faggatott tovább a tiszt. Lázasan tovább lüktetett az agyam. Kellett, hogy eszembe jusson a név, amit a tépett zászlón olvastam: „Andrejewszki" — mondtam, hirtelen, amire elégedett bólintás volt a válasz, és megkaptam a kért határátlépési engedélyt. így kerültem egészen Bonbaszba, ahol a tejiparban polgári állást vállaltam. 1941-ben a németek már ezt a környéket is támadták. A helyi hatóságok elrendelték az egész vidék kiürítését, önkéntesnek jelentkeztem a Vörös Hadseregbe. A komiszba bújt első napok bizony nehezen teltek. A németek állandó előrenyomulása szinte lehetetlenné tette számunkra az előbbrejutást. A vorosilovi csata előtt ezredünkből — egy mocsári átkelés után — mindössze kétszáz ember maradt... Később, a Volga mellékére kerültem, ahol egy húsraktár vezetését bízták rám. Itt kaptuk a hírt a készülő csehszlovák hadtestről. Az elsők között Jelentkeztem ... Néhány pillanatnyi csönd ereszkedik közénk. Tekintete a gyűrűző pipafüstkarikát követi. Egy ujjmutatással az én figyelmemet is odairányítja. A meggyőzés és szervezés nehéz munkája után, hasonló gyorsasággal nőtt, gyarapodott a mi seregünk is. Természetesen a kezdeti időszak volt a legnehezebb, hiszen nagyon sok embert akkoriban csak a Hitler elleni puszta gyűlölet fűlött. A Szovjetunióhoz, mint szocialista államhoz még bizalmatlanok voltak. Helyzetünket csak nehezítette, hogy bár szovjet földön jártunk, a készülő csehszlovák hadtest kötelékeibe lépve a Londonba emigrált, kétkulacsos politikájú csehszlovák kormány fennhatósága alá tartoztunk. Gottwald elvtárs látogatott el közénk, aki beszédeiben rámutatott alakuló zászlóaljunk igazi küldetésére. Látogatásához kedves élményem is fűződik: Gotlwald, akit még a hazai illegális pártmozgalomból személyesen ismertem, leült velem egy padra s hosszasan magyarázta a meggyőzés, a haditaktika alapvető követelményeit. Jelenléte sokat segített. Egyhamar a kételkedőkben is megszilárdult a közös cél: harc és áldozatok árán, de viszontlátni a szülőhazát, jelképesen egy indulóba sűrítettük hazafias érzelmeinket. Menetelés közben az azóta már legendássá vált „Irány: Prágá"-t énekeltük. Akkor is, amikor Buzuluk utcáin végighaladva a frontra indultunk. Negyvenhárom telén a németek kezdték elveszteni a talajt a lábuk alól. Egy szombati napon szemre különös alakulat léptei verték föl a frontdúlta Buzuluk csöndjét: a katonákon szinte vadonatúj angol egyenruha, a vállukon szovjet fegyver, az ajkukon pedig az „Irány: Prága" és más szlovák, illetve cseh indulók. A meg-megálló kíváncsiskodók, kedves mosollyal integető lányok aligha tudták, hogy egy kemény, harci kiképzésen átesett, a későbbieken pedig az igazi tűzvonalban is helytálló, újonnan alakult egységet látnak harcba indulni. Mi voltunk, az első önálló csehszlovák zászlóalj ... Megszólal a telefon. Tőmondatszerű válaszaiból kitűnik, gondolatai most egészen másutt kalandoznak. Amikor viszszaül mellém, a sokat tapasztalt férji logikájával emlékezik vissza a húsz-huszonöt éve történtekre. Nagyon sokszor elgondolkodom mostanában afölött, mit is számítanak egy-egy ember tettei, az akkori idők véres eseményzuhatagában, hiszen valamennyien a hálál tornácán álltunk. Mindegyikünk egyetlen csöpp volt csak a fegyvert forgató milliók tengerében. Az is sokszor eszembe Jut, milyen igazságtalan a köztudat: számára a hősiesség egyetlen fokmérője az adott és a kapott sebek száma. Pedig ez csupán másodlagos fontosságú. Sokkal fontosabb ennél az a belső indíték, amely a kockázat veszélyének tudatában is bátor, forradalmi kiállásra késztet valakit. így értelmezem a mi zászlóaljunk megalakulását és szerepét is. Nem pusztán a fegyvert ropogtatok számát gyarapítottuk, de a fasiszták elleni harc új formáját vállalta maréknyi seregünk. A Vörös Hadsereg oldalán, idegen földön harcoltunk hazánkért. En élve menekültem a pokolból, de hány bajtársam nem látta már viszont a szülőföldjét...? Tűnődik. Mintha az imént mondot) szavak súlyát mérlegelné. S ahogy tovább kutat emlékeiben, egyre több harci élmény elevenedik meg előtte. Nagyon sokszor forogtam életveszélyben. Egyszer például egy sikertelen éjszakai ellentámadásról visszavonulóban ott rekedtünk a befagyott Volga jegén. Teljesen fedezetlenül. A németek, hogy senkit se tévesszenek szem elől, hatalmas olajhordókat gyújtottak meg a part mentén. Aki csak egy pillanatra fölemelte a fejét, annak a nappalias fényben könnyűszerrel golyót röpítettek a fejébe. Örákig hasaltunk így szörnyű rettegésben a jégen, míg a közeli erdőbe kúszhattunk. A napot a fák fedezékében töltöttük, mert este vissza kellett még fordulni a csatatéren hagyott fegyverekért. A veszélyes feladat végrehajtása után ugyanazon az éjjelen mintegy félszáz kilométert gyalogoltunk. Olyan hídon kellett átjutnunk, melyet a terv szerint reggel hétkor föl robbantottak. Jól érkeztünk. Alighogy az utolsó katonánk lelépett a hídról, óriási robbanás remegtette meg a levegőt. Már hadnagy voltam, amikor egyszer azt a parancsot kaptam, hogy a reggeli támadás előkészítéseképpen az éj folyamán foglaljak el csapatommal egy előretolt harci állást. A feladatot teljesítettük, én azonban még előbbre merészkedtem. Hajnalban jobb áttekintést akartam a terep fölött. Közvetlen közelemben egyszerre ág rezzent, és valaki a vállamra tette a kezét. „Du, wo sind wir?" — szólt németül az ismeretlen. Hatalmasat szökkenve egy fa mögé ugrottam. Hosszú ideig álltunk így, némán figyelve egymást. Egyikünk sem tudta, hány tagú ellenséges táborba csöppent. Virradatkor kiderült, a „fritz" egyedül van. Eltévedt, s törzsegységét remélte fölfedezni bennünk. Életem talán legnehezebb perceit jelentette az a várakozás, ott a tölgyfa mögött... Lengyelországi szökésemtől Prágáig négy kitüntetést kaptam: egy szovjet emlékplakettet; a Csehszlovák Hadkeresztet; azt a pillanatot, amikor viszontláttam a hazámat. A legelsőt szándékosan hagytam utoljára: Fagyejev, a szokolovói ütközet után írt „Vérrel pecsételt barátság" című cikkét, amely szovjet részről az első önálló csehszlovák zászlóalj legelső nyilvános dicsérete volt! Sokan szegezték már nekem szónoki stílusban a kérdést: vajon érdemes-e felidézni a háborút, az emlékek hídján alkalomról alkalomra vissza-visszatérni a múltba? A szavak, érdes láncszemével esetleg föltépni a már-már beforrott emlék-sebek, többéves hegét...? Ügy érzem, érdemes! . A múltba tekintés mindig tanulságos... Sőt! — gyakorta büszkeségre jogosít. MIKLÓSI PÉTER fMronzkéseh bro ii z btt I Iff h üzenete \ Kelet-szlovákiai Műimről két ízben cikkeztek űn újságaink, folyóirank az utóbbi időben. A assai Aranykincsek" kiáltsa élénk visszhangra tat, s az érdeklődök nemik Közép- és Nyugat-Európénzverdéinek hajdani vészetét csodálhatták g, hanem gyönyörködhetSíilassy aranyműves nkáiban is. .egutóbb a város déli rében feltárt ősrégi temető radványai, de mondhatjuk lgodtan így is: kincsei tették fel a közvélemény leklőddését. Amikor dr. iztor János kandidátust, a zeum munkatársát felkeem, Javában tombol a tél: szállong, Jegesek az utak, :marásak, havasak a fák. múzeum előcsarnokában ?y a felfordulás. Hatalmas ák várják további sorsut. )r. Pásztor János szobájáí kellemes meleg van. A /es szakember, aki Jó néíy nyilatkozatot adott r a legújabb eseményről, készülten fogadja az új;írót: formás kis tanultnyt diktál le néhány perc itt: ,A város déli részén, 1965 iö-ban, a Kelet-szlovákiai Múzeum munkatársai a bronzkorszak idejéből származó nagy temetőt ástak fel. A nagy kiterjedésű temető hossztengelye mintegy hatvan, rövidebb tengelye pedig negyven méter hosszú. A temető a Hernád folyó árterületén fekszik. A sírgödrök átlagos mélysége mintegy 100, 120 cm volt a mai föld felszíne alatt. A csontvázak zsugorított helyzetben feküdtek, úgy, mint anyaméhében a magzat. Oldalt, bal vagy jobb oldalukon, tekintetük Kelet vagy Nyugat felé irányult. A talált tárgyakat négy csoportba osztjuk. Az első részt az eltemetett személyt tulajdonban lévő tárgyak, — mint pl. fülbevalók, hajkartkák és nyákláncok gyöngyei — alkotfák. A második kategóriába az öltözet, a ruha maradványai tartoznak: a bronz vagy csonttűk, melyekkel a ruhát kapcsolták össze, vagy díszítették és fajansz gyöngyök, melyek a ruha szegélyét díszítették. A harmadik részt azon kegyeleti tárgyak alkotják, melyeket temetéskor a halott mellé tettek a sírba, vagyis bronztőrök, bronzbaiták, bronzkések és húsételek tnaA temető kincsei özek az ékszerek a harmadikat pedig a koStanyi temető emlékei. E három horizont alkotja Kelet-Szlovákia legrégibb bronzkorszakát. Egységüket a történelmi mozgás, a temetési mód, egyes edények, kőindusztriájuk, szerszámaik, továbbá a kultúra inváziós jellege bizonyítják. I Mintegy két-háromszáz év alatt beleolvadt azon kultúrába, amely Klsázsiából a Balkánon keresztül jutott e medencébe.) E kor történelme ismeretlen volt előttünk. A feltárt ősi temető holt tárgyai szólaltatják meg a múltat, és alkotják Kelet-Szlovákia legrégibb történelmének legfontosabb forrásanyagát." Ennyi dr. Pásztor Jánosnak, a tudományok kandidátusának rövid összefoglalója. A történelemmel, régészettel nem foglalkozó ember talán több titokzatos kifejezést lel a sorok között, mint a szakember. Ám annyit valószínűleg ő is megállapít, hogy szerfölött izgalmas lehet olyan területen tevékenykedni, amely szinte teljesen ismeretlen még, egy olyan korral foglalkozni, amelyről nincsenek feljegyzéseink, írásos emlékeink, csak tárgyak, melyeket a temetők rejtegetnek, s melyekből mégis mennyi mindenre következtethetünk. Lám, a halottat olyan helyr zetben tették a sírba, úgy összezsugorítva, mint ahogyan születése pillanataiban volt. Ma már titokzatos, magyarázatra szoruló jelenség. Kosice környékén tovább folynak az ásatások. Nincs kizárva, hogy a közeljövő újabb izgalmas felfedezéseket hoz. BATTA GYÖRGY radványai, például lófogak. Az utolsó részbe soroljuk az emberi csontvázak maradványalt. 1965—66-ban összesen 182 sírt tártunk föl. A temető anyaga keleti eredetű, az itt élő lakosság a Dnyeszter-vldéki népek kultúrájához kötődik. A talált kultúra eredete összetett. Időszámításunk előtt, a harmadik évezredben nagyobb népvándorlási hullám jött létre a Kárpátok északt oldalán. E hullám nyugati szegélye egész Thürringiáig eljutott. E népvándorlás alatt egyes népegységek, a Kárpátokon keresztül egészen Kelet-Szlovákiáig jutottak, de nem egy, hanem három hullámban. E kultúra első részét a kelet-szlovákiai halmok képezik, második részét a kassai temető emlékei, A 122 számú «Irtan te Bssznzsngorodva találták a halottat