Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-09 / 39. szám, péntek

M' jentőkocsi száguldott a városon át. Az outótülök átható hangja egy percre megállította a közúti forgalmat. Gyorsan, gyorsabban... Idejében érkezett. A páciens már az autóban fekszik. Az orvos a mentőkocsiban előkészíti a műszert, bekapcsolja az elektrokardiográfot. A város túlsó végén, a belgyógyászati klinika koszorúér-osztályán a szakorvos a telemetrián mór figyelemmel kíséri a beteg állapotát és az egészségügyi nővérrel együtt készen áll fogadására. Infarktus. Bevallom, a történetet - hogy úgy mondjam - kiagyaltam. Ugyanis nem a mi városunkban eseti, meg, így tehát nem is a II. bratislavai belgyógyászati klinikán. Ott csak beszélnek róla. A telemetriát külföldön alkalmazzák, és a szívgyógyász orvos nagyszerű segédeszköze. Éppen ezért egyáltalán nem csodálom, hogy a bratislavai II. belgyógyászati klinika - amely Szlovákiában egyedül rendelkezik koszorúér-osztállyal - dolgozóinak leghőbb vágyunk, hogy ilyen berendezés birtokában legyenek. A munkahelyre - amelyet egyébként reszuszcitációs szobának is neveznek — öt ágyával, néhány műszerével s kiváló orvosi és egészségügyi nővéri kollektívájával még vissza kívánok térni. Tavalyelőtt novemberben történt. dr. Vladimír H a v i a r egyetemi tanár, a klinika vezetőjének dolgozószobájában ültem. A szívbetegségek keletkezéséről, a klinika munkájáról stb. akartam valamit írni. Amit csak óhajtottam, mindent megtudtam. Sőt még azt is, hogy a klinikán koszorúér-osztályt létesítenek, ám szinte csak a maguk szakállára, hogy e körül nagy nehézségeik vannak, hogy nincs elég pénz a külföldi monitor-műszerek megvásárlására, amelyek segítségével figyelemmel kísérhetnék az érverést, a beteg hőmérsékletét, légzését, vérnyomását és elektrokardiogrammját. Kerülő utakat, „szocialista" ismeretségeket kerestek .;. - Ha nem akarja elrontani a dolgunkat, egyelőre ne írjon róla. Remélem, hogy majd eljön az ideje ... - kért annak idején Haviar professzor. Nem írtam az osztályról. Eltelt egy év és néhány hónap. Cijra Haviar professzor dolgozószobájában ülük, aki zsúfolt munkaprogramjában is lelt egy kis időt az újságíró számára. — Professzor úr, a világot az emberi szív mozgatja. Nap mint nap beszélnek róla. Csodálkozva figyeljük az emberi szívet átültető sebészek munkáját. Ezzel egyidejűleg azonban sok szó esik a szívbetegségségek keletkezéséről és megelőzéséről. És még valamit! Megvan már a koszorúérosztály? — Megmutatjuk, mink van, hogy könnyebben írhasson róla. Haviar professzor és dr. Kasp e r (ugyancsak a munkahely egyik létesítője) kíséretében belépek a helyiségbe, ahol a legsúlyosabb eseteket veszik fel. Halkan beszélünk, hogy ne zavarjuk a három pácienst. Két ágy szabad. Infarktus . .. Tehát itt küzdenek az infarktus ellen. Minden egyes pácienst fehér függönnyel választanak el a többitől, hogy ne zavarják egymást. Az említett három aznap már jól érezte magát. Hallottam, hogy vadászélményeikről beszélgettek ... Tehát ez az a „csoda", gondoltam magamban, miközben szemügyre vettem a nem túlságosan nagy készüléket, amely a veszély pillanatában riadóztatja az egészségügyi nővért és az orvost, automatikusan bekapcsolja a regisztrátort s szalagra jegyzi mindazt, amit az orvosnak tudnia kell, hogy a gyógykezelést folytathassa. A monitorkészülék veszélyt Jelez. - Doktor úr - nagyon rosszul van . .. Nézze, az érverés, a légzés, a vérnyomás . .. Haladéktalanul... cselekedni kell ... oxigén . .. Újra meg újra. Ám a pulzus hovatovább mind szabálytalanabbá válik... Beállt a klinikai halálI Végei A szív hát befejezte munkáját? Nem, nem adták fel a küzdelmet... tovább harcolnak... Elektromos sokk . .. Diadalmaskodtak. Az orvos, az egészségügyi nővér, az orvostudomány. A negyvenöt esztendős páciens nem tudta, hogy az éj»zaka másodszor született meg . . . A koszorúér-osztályon ilyesforma a szolgálat. Valahányszor szüksége mutatkozik, emberéletet mentenek meg. Nappal, éjszaka... Tizenkét hónap leforgása alatt 120 infarktusos pácienst vettek fel. Tizenhármán közülük átestek a klinikai halálon. Tizenketten élnek és jól érzik magukat. - A legmozgalmasabb éjszakánk alighanem az volt, - emlékezik vissza dr. F i n d o, - amikor egy rendkívül súlyos állapotban lévő pácienst szállítottak be. Infarktus. Negyvenszer került sor a szívritmus súlyos zavarára, és mi negyvenszer jelentettük ki: 11 mMM t m Or. Vladimir Haviar és dr. Kaspcr elégedettek, a beteg már jól érzi magát. EGYESZTENDŐS A KOSZORÚÉR-OSZTÁLY & A MONITORKÉSZÜLÉK VESZÉLYT JELEZ ^ TIZENHÁRMÁN TÚLÉLTÉK A KLINIKAI HALÁLT # „FELTÁMADÁSOM ELSŐ ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL..." @ WHITE: GYALOGOLJ NAPONTA HÁROM MÉRFÖLDET! „Nem!" Nem szabad meghalnia ! Mint megtudtam, a páciens él ... E2 „Feltámadásom első évfordulója alkalmából mélységes hálámnak adok kifejezést és üdvözlöm önt, doktor úr. .. Ilyen és ehhez hasonló üdvözleteket kapnak az orvosok hálás pácienseiktől. Sőt az is megesik, hogy oz ilyen páciensek kezelőorvosukat „keresztapjuknak" nevezik. Most már nevetnek rajta, Dr. Haviar professzor: R ">tél'ük, világviszonylatban is magas színvonalú koszorúér osztályt sikerül létesítenünk. de akkor, azokban a súlyos pillanatokban, amikor az élethalálharcot vívták, bizony nem volt könnyű dolguk ... — Mióta a klinikán megteremtettük a koszorúér-osztályt, az infarktus okozta halandóság 36-ról 12—16 százalékra csökkent — állapítja meg dr. Kasper. Én viszont úgy vélem, hogy a nagyszerű műszereken, az orvostudományon, a felkészültségen kívül a beteg szívek kigyógyításához szeretet, rendkívüli türelem, s az emberrel való bánnitudás is szükséges... Ahogy erről néhány pácienssel folytatott beszélgetésem során meggyőződtem, a koszorúér-osztály dolgozói rendelkeznek az említett tulajdonságokkal. Dr. Kasper, dr. Findo, dr. Sorelovó és dr. Stúrová valamennyien. Nélkülözhetetlen segítőtársaink munkájukban — öt — erre a munkára kiképzett egészségügyi nővér. Az a vélemény róluk - az orvosok és a páciensek körében - hogy ha minden egészségügyi nővér olyan viszonyban állna munkájával és a páciensekkel, mint Vlasta Resetárová, Valéria Schmidtová, Mária Grejtáková vagy Lutka és Olga (ikrek!) Urbánová, úgy a panaszfelvevő osztálynak nem lenne nyilvántartanivalója. Távozunk a koszorúér-osztályról. A három páciens nyugodtan fekszik, jól érzi magát. Hamarosan más osztályra helyezik át őket. - Amit látott, már több mint egy esztendeje szolgál, de felettes szerveink csak most hagyják jóvá. A munkahely azonban már megvan, segítünk az embereken, megteszünk minden lehetőt. Hogy azonban több pácienst vehessünk fel a koszorúér-osztályra, még az idén hozzálátunk kiépítéséhez és kibővítéséhez, örömmel vesszük tudomásul, hogy most már azok is, akik meggyőződtek eddig elért eredményeinkről, segítségünkre sietnek, s meggyőződésem, hogy támogatásukkal sikerül világviszonylatban is magas színvonalú koszorúérosztályt létesítenünk. Most pedig szóljunk néhány szót az emberi szívről, s azon megbetegedéseiről, amelyekkel világszerte sok száz orvos és tudós foglalkozik. A kardiológus elsősorban meg akarja előzni ezt a betegséget Számos közlemény, tanulmány jelent meg erről a témáról, s valamennyi kiadvány szerzője egyetért egy valamiben: „Mozgás, mozgás..." Igy példának okáért az angol statisztika arról tanúskodik, hogy a postások esetébon az infarktus százalékaránya néhányszor kisebb, mint íróasztal mellett dolgozó kollégáik esetében. Igy tehát teljes az egyetértés abban a tekintetben, hogy azok az emberek, akik nem lustultak el, e téren összehasonlíthatalanul jobb helyzetben vannak. Ezért az orvostudományban is egyre inkább előtérbe kerül a rehabilitáció. Igen, rehabilitáció, óm a megszokottnál merőben más értelemben. Voltaképpen readaptálásról van szó, amelyet nyomban a megbetegedés első szakaszában kell alkalmaznunk. Komplex tevékenységet kell kifejtenünk, amelynek célja, hogy az embert egyensúlyi helyzetbe hozza. Valaha ugyanis az a vélemény uralkodott, hogy a beteg szívű embernek feltétlen nyugalomra van szüksége. Ma az a vélemény uralkodik, hogy aktivitásra - rehabilitalásra van szüksége! Sajnos, így áll a dolog: Az életszínvonal emelkedése — az emberek jobban táplálkoznak, nem járnak gyalog, hanem gépkocsin — nagy mértékben hozzá járul a szívbetegségek előidézéséhez. Vegyük csak például a diákokat. Egyetlen villamosmegállónyi utat sem tennének meg gyalog. Ezt bátran nevezhetjük lustaságnak. Ám ugyanezt teszik a felnőttek is. Az egészségügyi népművelés, a televízió, a sajtó, a rádió még mindig nem népszerűsíti eléggé a testmozgást. Külföldön jóval nagyobb figyelmet szentelnek ennek a kérdésnek. White, a kiváló amerikai kardiológus gyakran hangoztatja fontos elvét: Gyalogolj naponta három mérföldet! Később megtudtam, hogy Haviar professzor szakemberként képviselte Csehszlovákiát a szívgyógyászok hollandiai nemzetközi szimpóziumán, amelyen a rehabilitáció kérdéseivel foglalkoztak. Az említett fontos rendezvény részvevői számos olyan gyakorlati intézkedésben állapodtak meg, amelyek célja, hogy most és a jövőben is elejét vegyék a szívmegbetegedések száma emelkedésének. Hazatérése után a tárgyalásokról tájékoztatni akarta egészségügyi szerveinket, annál is inkább, mert az említett rendezvénnyel egyidejűleg került sor hazánkban a szociolista országok egészségügyi-minisztereinek találkozójára, amelyen ugyancsak a rehabilitáció kérdéseivel foglalkoztak. Tapasztalatait ezért feldolgozta, néhány oldalon összefoglalta s megküldte a Szlovák Nemzeti Tanács egészségügyi megbízotti hivatalának. Hibázott... Munkáját visszaküldték, mert hét példányban volt rá szükségük. Mi egyebet tehetett hát Haviar professzor, mintsem hogy újra átírta. Az esetről most már mosolyog»va beszél, de el tudom képzelni, hogy érezte magát annak idején. Hiába. A bürokrácia még mindig virágzik . .. — Doktor úr, jöjjön gyorson, a* első ágyon fekvő páciens . . . Kasper doktor kisietett. Haladék nélkül hozzá kell látni egy emberélet megmentéséhez . . . Ujabb infarktus, egy óra múlva talán további és további.., A láthatatlan ellenség ott jár házaink között, utcáinkon, városainkban és válogat. Kit váloszt ki ma? A fehér ajtón tábla hirdeti; „Tilos a belépés". Ám o HaláJ ott setteng, lesi az alkalmas pillanatot, amikor beosonhat... Olyan könnyen már nem engedik be. Erős fegyvereket szegeznek szembe vele. Az orvostudományt, a türelmet és az elszántságot, hogy nem adjuk fel a küzdelmet ... MAGDA VANKOVA Szerkessze velünk az Új Szót i Több olvasónk .kifogásolta, miért díjazzuik a véleménykutatás keretében beérkezett válaszokat. Levelükben sokan úgy nyilatkoztak, hogy „kötelességüknek tekintik észrevételeik, javaslataik közlését szerkesztőségünkkel". Nem tagadjuk, valamenyiünknek nagyon jól esik olvasóink bizalma. Szerény díjainkat korántsem tekintjük a beérkezett javaslatok ellenértékének. Nem túlozunk, ha kijelentjük, hogy az olvasóink levelében foglalt ötletek, észrevételek felbecsülhetetlen értékűek és ezért megfizethetetlenek. Eredeti elképzelésünk az volt, hogy a legjobb Javaslatokat részesítjük Jutalomban. Kiderült, hogy a javaslatok döntő többsége jó, értékes. Igy Igazságosabbnak véltük, ha a díjakat kisorsoljuk. A szerencsekerékből a következő sorrendben húztuk kl a nyertesek nevét: EGRI FERENC, Szene, GYŐRI SAROLTA, Szepsl, KAKAS GYULA, Nagysallő, SREIBER ISTVÁN, Ceské Budéjovico, MOLNÁR FERENC, Dunaszerdahely, KANIZSA ISTVÁN, Losonc, NAGY JÓZSEF, Párkány, PÁL ISTVÁN, Királyhelmec, GUNYICS JÁNOS, Zselíz, SZELEC ETEL, Feled, A díjakat 100—100 koruna értékben elküldtük.