Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-09 / 39. szám, péntek

K

lnus Schütz, az új nyugat-berlini főpolgármester felesége és tanácsadója kíséretében nemrégen felkereste Abraszimovot, a Szovjetunió NDK-beli nagykövetét. Az NDK fővárosából visszatérve újságírók előtt kijelentette, hogy nem kell tartani további nyugat-berlini válságtól. Ennek ellenére a lapok hetek óta másról sem írnak, mint a nyugat-berlini kérdésben várható újabb válságról. Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke december 1-i beszédében az új alkotmánnyal kapcsolatban kijelentette, hogy az NDK területén fekvő Nyugat Berlin jogilag is a Német Demokratikus Köztársasághoz tartozik, s a háború utolsó maradványait fokozatosan fel kell számolni. E kijelentés kapcsán Nyugat-Berlinben és a bonni államban különféle találgatásokba bocsátkoznak. Elvek és tények Időközben nyilvánosságra jutott az is, hogy Carapkin bonni szovjet nagykövet átnyújtotta kormánya jegyzékét Willy Brandt alkancellárnak, s 6 jegyzék nyugat-berlini aktivitá sának csökkentésére intette Bonnt. Nyilván Abraszimov nagykövet is ugyanezt a követelést fejezte kl Schütz főpolgármesternek. Lehet, hogy ez nem egészen világos azoknak, akik nincsenek tisztában a nyugat-berlini viszonyokkal. Vitathatatlan tény, hogy Nyugat-Berlin nem tartozik Nyugat-Németországhoz. A szövetségesek megállapodása értelmében a hitleri Németország legyőzése után a szövetségesek négyhatalmi ellenőrzés alá vetették Berlint. Később meghatározták Berlin státusát. Már az 1944. szeptemAm a sehönebergi városházán csak látogatási engedélyekről, csatornázási és távbeszélési kérdésekről voltak hajlandók tárgyalni, de nem alapvető kérdésekről, az NDK és Nyugat-Berlin viszonyának szerződéses rendezéséről. BERLIN KÖZPONTJÁBAN. JOBBRA AZ EML&KTEMPI.OM, BALRA A HlRKS KURFtlRSTENDAMM. VÁLSÁGGÓC ber 12 1 londoni értekezleten „Berlin különterületről" beszéltek. A Német Szövetségi Köztársaság a győztes hatalmak döntésével dacolva az NSZK tartozékának tekinti Nyugat-Berlint. 1949 óta mindent megtett, hogy Nyugat-Berlint beillessze a bonni állam politikai és gazdasági szerkezetébe. A Szövetségi Alkotmányjogi Bíróság 1957. május 27-i döntésével a bonni állam szerves részévé nyilvánította Nyugat-Berlint. Ezt még a nyugati hatalmak is ellenezték. Fenntartásokkal éltek, s nem egészen egy éve, 1967. május 24-én ismét leszögezték, hogy Nyugat Berlin nem tartozik az NSZK-hoz. A három szövetséges nyugati hatalom parancsnoksága a bonni kormányhoz és a nyugat-berlini szenátushoz intézett levelében leszögezte: „A szövetségesek szándékainuk és elképzelésének továbbra is megfelel, hogy Berlin nem tekinthető a Német Szövetségi Köztársaság tartományának, és ezért nem tartozik a szövetségi kormány fennhatósága alá." Ezzel a világos, a szovjet nézettel is megegyező állásfoglalással szöges ellentétben Bonn az utóbbi években gazdasági, postaforgalmi és pénzügyi iéren mindjobban az NSZK-hoz láncolta Nyugat-Berlint. A honvédelmi törvény kivételével valamennyi nyugat-németországi törvényt Nyugat-Berlinben is elfogadták. Több bonni kormányszerv Nyugat-Berlinben működik, bonni politikusok NyugatBerlinben hivataloskodnak, itt ülésezik a szövetségi parlament és bizottságai, nem is említve azt, hogy Bonn különféle provokációkat szervez Nyugat-Berlinben a Német Demokratikus Köztársaság ellen. Mind a Szovjetunió, mind a Német Demokratikus Köztársaság ismételten tiltakozott Bonn nyugat-berlini mesterkedése! ellen. Az NDK többször is javasolta, hogy tárgyaljanak a kapcsolatok normalizálásáról. Amikor a Kiesinger — Brandt kormány meghirdette „új kele~ ti politikáját", mindenki feszülten várta ennek nyugat-berlini hatását. Schütz is kijelentette, hogy Nyugat-Berlint „be akarja vonni a szövetségi kormány feszültségoldó terveibe". Bonn Nyugat-Berlinben mutathatta volna meg igazán, hogy valóban szót akar érteni a szocialista államokkal. Nem így történt. Schütz a feszültség enyhítését emlegeti, ugyanakkor érezteti, hogy az eddiginél is szorosabban az NSZK-hoz szeretné fűzni Nyugat Berlint. Az ilyen politika nem segítheti elő a feszültség enyhülését, ellenkezőleg, méginkább ront a helyzeten. A nyugat-berlini helyzet rendkívül bonyolult problémát jelent, melyet nem lehet egyik napról a másikra megoldani. A nyugati hatalmak és a bonni politikusok egységbontó politikája, a hidegháború meghiúsította a szövetségesek eredeti szándékát, azt, hogy közösen igazgassák a volt harmadik birodalom fővárosát. Az NDK kellős közepén fekvő Nyugat-Berlin mint városalakulat állandó válsággóc lett. Ennek felszámolása, a békés, szerződéses egymás mellett élés lehetőségének keresése nemcsak az NDK és a többi szocialista ország, hanem bizonyára a nyugat-berliniek érdeke is. KURTHS EL ÍGÉR nyugat-l&rlini levele A

Prince Edwardsziget 2184 négyzetmérföld területű, partvonalainak hossza mintegy 600 mérföld, a tenger évente 30 hüvelyknyi sebességgel mállasztja partjait. Mennyi Idő telik el, míg az utolsó talpalatnyi homokkőtalaj is eltűnik a hullámsírban? Egy matematika szakos egyetemi hallgató nem tudott válaszolni kérdésemre. Egészen megzavarta őt az a gondolat, hogy szülőföldje, ez a gyönyörű sziget valaha eltűnhet a föld színéről. Együ

ICQ éreztem vele. A sziget valóban gyönyörű. A kanyargó öblök, a szűztiszta homokpartok, a diinák, a smaragdzöld rétek, a köztük tarkálló vörös földsávok, az árnyas ligetek, az élőfenyő-kerítések és a takaros vidéki tarka házikók gyönyörködtető látványt nyújtanak. Az Atlanti-óceántól övezett Prince Edward-sz\get a legkisebb Kanada tíz tartománya között. Jókora farmhoz szokták hasonlítani. Százezer ember lakja, s fővárosának, Charlottetownnak még húszezer lakosa sincs. A sziget gazdag történelmi múltra tekint vissza, ösrégen a mikmak indiánok lakták. Hatalmas termetű, erős emberek, kitűnő vadászok, rettenthetetlen harcosok. Hittek az ember és az állatok halhatatlanságában, jó és rossz szellemeknek áldoztak. A mikffiy/© mákjuk maradványai napjainkban a kis Lennox szigeten tengődnek, amely dr. John McNeil hiteles tanúbizonysága szerint emberi lények számára lakhatatlan. A szigeten még az ide űzött néhány száz indián számára sem tudnak kellő táplálékot szerezni. Mi élteti ezeiket a szerencsétleneket azon kívül, hogy hisznek egy aranykor beköszöntésében? Jacques Cartier francia utazó 1534. július 1-én szállt partra a szigeten. Az új földről adott jellemzését a mai idegenforgalmi reklámplakátok is átvették. „Legszebb a látható földek közül". Cartier lelkes elbeszélései a Szent Lőrinc-öböl déli partjain fekvő kis szigetről annyira felkeltették a franciákkal versengő spanyolok érdeklődését, hogy amikor a fáradhatatlan francia utazó hajói ismét az ÍJjvilág felé vették az irányt, révkalauzként egy kémet csempésztek környezetébe. A sziget később a váltópénz szerepét játszotta Franciaország és Anglia politikai játékában. Nemegyszer változott neve, ami mostoha sorsáról tanúskodik. Az indiánok Abeguejtnek nevezték, ami annyit Jelent: „hullámoktól ringatott". A franciák Saint Jeannak nevezték el. A szigetet a franciáktól később elhódító angolok eleinte Saint Johnná keresztelték át, később azonban inkább a koránt sem szent Edward hercegről nevezték el, akit felette érdekeltek a charlottetowni katonai erődítmények. Ma is angol szellem hatja át a szigetet. Lépten-nyomon angol királyok és főnemesek nevével találkozunk. Talán oly kedvesek a jó öreg Britannia emlékei? Ö nem, ezek mind egy erőszakkal írott történelem nyomai. A szigetet meghódító angolok egyszerűen elűzték a francia telepeseket, később pedig kifosztották az ottmaradt farmereket — földjeiket az udvari nemesség és a gyarmati tisztek egyszerűen kisorsolták egy más között. 1864 szeptemberében olyasmi történt a szigeten, hogy azóta a Prince Edwardot tartják Kanada bölcsőjének. A charlottetowni parlamentben tárgyalások folytak a kanadai tartományok államszövetségének létrehozásáról. A tárgyalóterem, ahol így döntöttek, ma is abban az állapotban van, mint több mint száz évvel ezelőtt. Vörös szőnyeg, hosszú téglalap-asztal, bőrfotelek, súlyos féincsillárok. Ottlétünkkor fejeződött be egy modernista épületcsoport építése: az emléképület sokkal hatásosabb az általa jelképezett kanadai egységnél. Ha már szó esett róla, milyen szerepet játszott a sziget Kanada történelmében, nem hallgathatjuk el, hogy Itt rakták le az első északamerikai telefonkábelt. A szigetlakó Belcourt találta fel Amerikában elsőként az autót, amely kilencven megdöbbent néző szeme láttára félmérföldes utakat tett meg egyhuzamban. A század elején prémrókafajtájáról volt híres a sziget: akkoriban 25 ezer dollárért kelt el egy pár itt tenyésztett róka. A sziget most osztrigáiról, homár jairól, meszszeföldre exportált burgonyájáról hírpe Lucy Montgomery kanadai írónő regényhőse, Anna, a sovány, rőthajú, csúnyácska árvalány is híressé tette a szigetet. Sorsa különösen a gyermekolvasók millióit izgatja. Biztosak benne, hogy Anna nem képzeletbeli lény, s meg akarnak győződni róla. Ezért berendeztek egy házikőt, hasonlót a regényben leírthoz, s ez lett az Anna-múzeum, amelyet gyerekek, felnőttek egyaránt tömegesen keresnek fel. A sziget másik idegenvonzó nevezetessége: a woodleyi reprodukciók. Woodleyben lakik Johnston farmer, aki a második világháborút végigharcolva alezredesi rangban nyugalomba vonult és minden kétséget kizáróan békés kedvteléssel tölti idejét: ősi nevezetes épületek mását készíti el. Hozzá ls ellátogattunk. Johnston komolyan veszi a dolgot. Alaposan tanulmányozta az ősi angliai épületek szerkezetét, gondosan kiválogatta az a épületköveket, angliai barátaitól is kapott segítséget. Johnston farmján egész Játékváros épült® fel: középkori kespeare szülőháza, vízimalom, napóra, kővel kirakott födeles kút, a középkori Angliai urainak kínzószerszámai, amelyekkel ellenfeleiket igyekeztek megtörni. A yorki székesegyház 8 méter hosszú és 3 méter magas mása öt év alatt készült el. Mintegy 150 ablaka van, melyekhez Johnston több ezer színes üveget használt fel. A székesegyházból időnkint harangsző, orgonamuzsika árad Jennek titka modern zenegép), éjjel pedig a megvilágított székesegyház a több nevezetes történelmi épület másával együtt a valóság látszatát kelti. Az illúzió illúzió, az élet pedig élet. Az idegenek el sem tudják képzelni, hogy ennek a sok barátságos, előzékeny szigetlakónak megvannak a maga gondjai, félnek a jövőtől. Az egyik szigetlakó például óvatosan így vélekedett: — Az a bajunk, hogy sok a templomtorony és kevés a gyárkémény. Az elszegényedett farmerek itt nem kopogtathatnak a gyárak kapuján, mint más kanadai tartományokban. A szigetnek ntncs ipara. Legfeljebb halászatra adhatják fejüket. Távozóban gyerekhaddal találkoztunk az úton. Kíváncsian szemlélgették az idegen bácsikat. — En orvos leszek — újságolta méltóságteljesen egy bizonyos Joe. — A doktornak nagy kutyája, szép autója és sok pénze van. — 0 már alighanem reálisan szemléli az életet. __ L. BAGRAM _ paloták és székesegyházak, az i'iti irr U7CTr ősi Kék Sárkány^SzállóTsha- U IIJtbYtt ÍC 1960. II. 9. 6