Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-29 / 59. szám, csütörtök

FEBRUÁR 1. ® Genfben a szovjet delegátus követelte az atombom­bát hordozó repülőgépek őrjára­tainak betiltását. FEBRUÁR 2. ® Saigonban és Hué­ban már harmadik napja tarta­nak a dél-vietnami partizánok offenzíváját követő elkeseredett harcok ® Csehszlovák—szovjet tudományos és kulturális együtt­működési tervet írtak alá Moszk­vában. FEBRUÁR 3. ® Az NSZK ban Befe­jeződött a demokratikus baloldal' értekezlete, amelyen kísérletet tettek kormányellenzők kialakí­tatására ® A havannai forradal­mi bíróság elítélte Anniba! Es­calante csoportját. FEBRUÁR 4. ® Utcai harcok Hué­ban ® Jarring ENSZ-megBlzott negyedszer tárgyalt Ammanban a Jordániai vezetőkkel. FEBRUÁR 5. ® Delhiben megnyílt az ENSZ második kereskedelmi és fejlesztési értekezlete. FEBRUÁR 7. ® Megnyílt az Indiai Kommunista Párt VIII. kongresz­szusa. FEBRUÁR 8. ® Wilson—Johnson találkozó Washingtonban 0 A dél-vietnami hazafiak offenzívá­ja Khe Sanh ellen. FEBRUÁR 10. 9 Heves harcok a biafrai Nsukka közelében ® A Brit Nemzetközösség segítséget ígért Nigériának a béke helyre­állításában. FEBRUÁR 11. ® U Thant moszkvai látogatása. FEBRUÁR 14. © A kereskedelmi képviseletek kölcsönösen meg­kezdték tevékenységüket Cseh­szlovákiában és az NSZK-ban. FEBRUÁR IS. © De Gaulle Párizs­ban fogadta Kieslnger kancel­lárt. FEBRUÁR 17. 0 Rendőrségi házku­tatás nyugatnémet lapszerkesztő­ségekben, az NKP programterve­zetének elkobzása. FEBRUÁR 18. ® Hatalmas tüntetés Nyugat Berlinben az amerikalak vietnami háborúja ellen. FEBRUÁR 20. ® Az amerikai— észak-koreai találkoző Panmln­dzsonban ® A Perzsa-öbölben a szerződéses Omán két sejksége Abu D habi és Dibai ú] állam­szövetséget létesített. FEBRUÁR 21. ® Szovjet tiltakozás a washingtoni szovjet nagykö­vetség épülete előtt történt rob­banás miatt. FEBRUÁR 24. ® U Thant beszámo­lója az ENSZ New York-i szék­házában a vietnami háború bé­kés megoldásának lehetőségeiről Üj-Delhiben, Moszkvában, Lon­donban, Párizsban és Washing­tonban folytatott tanácskozásai­ról. FEBRUÁR 25. ® Makarlosz érseket újraválasztották a Ciprusi Köz­társaság elnökévé. FEBRUÁR 28. ® Budapesten meg­kezdődött a kommunista és mun­káspártok konzultatív találkozó­ja. F ebruár óta a 26-a ma­gyar főváros fontos nemzetközi tanács­kozás színhelye. Hatvannégy kom­munista és mun­káspárt konzulta­tív találkozóján a nemzetközi mun­kásmozgalom leg­Egységben a világimperialízmus ellen időszerűbb kérdé­séről, a mozgalom egységének helyreállításáról és erősíté­séről tárgyal. Az 1960-as moszkvai találkozó óta ezt tartják a legnagyobb nemzetközi kommunista fórumnak, mely sok­kal szélesebb alapon álló kommunista világösszejövetel elő­készítésére hivatott. A budapesti konzultatív találkozó az „imperializmus elle­ni akcióegység" jegyében ült össze. Fő célja, hogy koordi­nálja egyes pártok taktikai és stratégiai törekvéseit a nem­zetközi élet Jelenlegi veszélyes gócainak felszámolásában. Főként a vietnami háború igazságos befejezéséről, a közel­keleti válsággóc eltávolításáról és az NSZK-ban csápjaikat öltögető nyugatnémet nácik felülkerekedésének megakadá­lyozásáról van szó. Ehhez szükséges megközelítőleg egysé­ges álláspontot elfoglalni. Az említett problémákból is kitűnik a budapesti találkoző jelentősége. Nem becsüli le az ellenséges propaganda sem, amely a találkozó előtti hetekben teljes arzenáljával össz­tüzet zúdított a nagyközönségre, s mindenképpen azt akarta bizonyítani, hogy a kommunista pártok egysége lehetetlen, hogy a budapesti eleve kudarcra van ítélve. Igaz, az utóbbi években nagyon sok szó esett a komu­nista világmozgalom egységéről, s különféle törekvések mu­tatkoztak az egység helyreállítására, amelyet a kínai veze­tők politikája megbontott. Az a légkör, amelyben ma 64 párt képviselői tanácskoz­nak, ugyanakkor vitathatatlanul tükrözi a világhelyzetben végbement változásokat. Kétségtelen, hogy egyenrangú, szu­verén partnerek ültek össze tárgyalni közös akciókról, tak­tikájuk és stratégiájuk egybehangolásáról bizonyos kérdé­sekben. Ügy is mondhatnánk, a testvérpártok ma már fel­nőttek, megizmosodtak, mindegyik a maga országában füg­getlenül, szuverénen, a sajátos viszonyok tekintetbe véte­lével alkalmazza a marxizmus—leninizmus politikai tételeit, nem igényel „súgást", viszont a nemzetközi munkásmozga­lom feladhatatlan elve, a proletár nemzetköziség szellemében tanácskoznak egymással, hogy megbeszéljék a közös teen­dőket, mert csak együttes erővel védekezhetnek a világim­perialízmus, ma elsősorban az amerikai Imperializmus ellen. Nem véletlen, hogy a burzsoá sajtó ellenséges kampányá­ban „Moszkva vereségeként" emlegette azt, hogy győzött a policentrizmus elve, miután Brezsnyev elvtárs nemrégen tett nyilatkozatában szintén hangoztatta, hogy napjainkban nincs egy központból irányított kommunista világmozgalom. Meny­nyire tévednek a kommunizmus ellenségeil Az, hogy nap­jainkban mindinkább érvényesül a gyakorlatban az egyes testvérpártok önállósága, az a természetes fejlődés, erősödés eredménye, mint ahogy ez tette szükségtelenné a Kommu­nista Internacionálé, majd a Tájékoztató Iroda fennállását is. Az a lényeges, hogy a testvérpártokat a szocialista in­ternacionalizmus erős kötelékei fűzik össze, s ez a hangza­tos szavaknál is erősebb összefogó valami. Igaz, az ellen ség sem ilyen ostoba, hogy lebecsülje ennek erejét. Ezért próbál különféle soviniszta-nacionalista irányzatok felszítá­sával viszályt támasztani a munkásmozgalomban, hogy meg­bénítsa egységét. A budapesti találkozó, reméljük, lehűti a burzsoá propa­ganda botcsinálta prófétáinak vérmes reményeit. LÖRINCZ LASZLO C ebruár a legrövidebb r hónap az évben, még­is a iegdicsőbb haditettek korszakaként kerül be a viet­nami nép szabadságharcának történetébe. A dzsungelek út­vesztőjében szokásos parti­zánrajtaütéseket, fergeteges meglepetésszerű általános of­fenzíva váltotta fel, félszáz­nyi dél-vietnami városban je­lentek meg a hazafiak és tud­tára adták az agresszoroknak, hogy legyőzhetetlen erőként folytatfák a harcot a betola­kódok és kiszolgálóik ellen. Amiikor a közvéleményt fél­revezető amerikai tábornokok és politikusok arról szónokol­tak, hogy a partizánok ere­je kimerülőben van, kevés a katonájuk, nincs utánpót­lásuk és a la­kosság is hátat fordít nekik — akkor jön mes­terien össze­hangolt táma­dásuk, amely összezúzta az amerikai pro­paganda szé­pen kiagyalt érveit. A dél­vietnami ese­mények az amerikai nép­pel is megértet­ték, hogy csú­nyán félreve­zetik, elbolon­dítják. Sokam azt hitték, hogy a Johnson­kormány is rádöbben arra, hogy a katonai győzelem el­érhetetlen, semmiféle ma­kacssággal nem lehet kicsi­karni és ezért politikai meg­oldásra, tárgyalásokra kell tö­rekedni. Sajnos nem ez tör­tént. A n a g y offenzíva hónapja Johnson és miniszterei igyekeznek elbagatellizálni a legutóbbi offenzívában el­szenvedett erkölcsi, katonai meg az újságokban e bölcs nyilatkozatok, a hazafiak több tucat újabb fontos tá­maszpont ellen intéztek ösz­szehangolt rakéta- és tüzérsé­gi támadást. A washingtoni optimista nyilatkozatokat azonban lázas katonai intéz­kedések követik. Johnson meglátogatott egy sor kato­nai támaszpontot, s lelkes szavakkal búcsúztatta az ér­telmetlen háborúba induló fiatalokat, közben újabb 50 000 katonát hívnak be, de ez sem elég. Wheeler tábor­nok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnö­ke Saigonban járt és onnan ESZKALÁCIÓ. és politikai vereséget. Sőt, akadnak olyan meggondolat­lan kijelentések is, miszerint a partizánok utolsó elkesere­dett kísérlete volt a táma­dás. Azonban alig jelentek (A Trybuna Ladu karikatúrája). Westmoreland tábornok száz­ezres követelésével tért visz­sza. Johnson azonban „kincstári derűlátással" ítéli meg a ha­dihelyzetet és csökönyösen kitart a háború folytatása mellett. Pedig U Thant ENSZ­főtitkár európai tárgyalásai­ról visszatérve személyesen figyelmeztette, hogyha felté­tel nélkül beszünteti a VDK bombázását, megnyílnak a tárgyalások lehetőségei. Ha ezt az alkalmat is elszalaszt­ja, tovább folyik ez az em­bertelen vérengzés, és az esz­kaláció ki tudja hová vezet. Washingtoni jelentés szerint Johnson újra nemet mondott, mivel olyan biztosítékokat kí­ván a jogtalan bombázások beszüntetésének ellenszolgál­tatásaként, amelyeikről majd csak a béketárgyalásokon le­hetne dönteni. Így az ENSZ­főtitkár kezdeményezése újra hiábavalónak bizonyult, mert Johnson már újabb eszkalá­ciós lépéseket tesz. Pedig épp a legutóbbi napokban derült ki az amerikai szenátus kül­ügyi bizottságában McNama­ra volt hadügyminiszter ki­hallgatása során, hogy a Ton­klni-öbölben amerikai hajók ellen elkövetett emlékezetes 1964-es, állítólagos VDK-pro­vokáció tiszta hazugság, mert éppen az amerikai hadihajók provokálták a Vietnami De­mokratikus Köztársaság part­védelmét. Erre a hazugságra épült az a szenátusi felhatal­mazás, amely alapján John­son elrendelte a VDK bom­bázását. Ez a leleplezés még világosabban megmutatja, mi­re épül a Johnson-féle „sza­bad világ védelme" Délkelet­Ázsiában. Kérdés, az amerikai közvé­lemény meddig engedi meg elnökének ezt a súlyos ha­zárdjátékot? SZŰCS BÉLA Mint ismeretes, az ENSZ-közgyűlés 1966. évi ülésszaka csaknem egyhangúlag megszavazta azt a szovjet határozati ja­vaslatot, amely nemzetközileg érvényes szerződés kidolgozását és aláírását indít­ványozta az atomfegyverek gyártásának és használatának megakadályozására. A közgyűlés politikai bizottsága rögtön utasította a genfi 18-hatalmi leszerelési bizottságot, hogy dolgozza ki a szerződés szövegét. A tárgyalások egy évvel ez­előtt, tavaly februárban kezdődtek és az­óta — kisebb nagyobb megszakítással — ma ls folytatódnak. Az atomstop-egyezmény megkötéséhez vezető út egyik jelentős állomása volt ta­valy augusztusa, amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok szinte teljesen azo­nos szövegű javaslatot terjesztett elő. A szovjet—amerikai javaslat külön-kü­lön rögzíti az atomhatalmak és az atom­fegyverrel nem rendelkező országok kö­telességeit. Az előbbiek köteleznék ma­gukat, hogy sem közvetlenül, sem köz­vetve nem adnak át nukleáris fegyvere­ket, vagy nukleáris gyújtófefü robbanó­eszközöket, s e fegyverekkel való rendel­kezés jogát nem ruházzák rá más álla­mokra. A másik csoportba tartozó, nuk­leáris fegyverekkel nem rendelkező or­szágok az egyezmény-tervezet értelmé­ben köteleznék magukat, hogy nem gyár­tanak és más módon sem vesznek bir­tokukba, illetve nem fogadnak el senki­től sem tömegpusztító fegyvereket. A nagyhatalmaknak és a leszerelésért küzdő több más országnak ezt az elhatá­rozását főleg az indokolja, hogy ilyen egyezmény nélkül a nukleáris hatalmak Gátat vetünk az atomfegyverkezésnek ? száma a jelenlegi ötről (Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Fran­ciaország és a Kínai Népköztársaság J hamarosan a kétszeresére emelkedhet és az „atomklub" további bővülése már altg­ha tudná megfékezni a vestélyes atom­fegyverkezést. A tárgyalások során csupán egy pont­ban nem született végleges megegyezés, de az idei első munkaértekezleten, feb­ruárban a genfi 18-hatalmi értekezlet résztvevői további erőfeszítéseket tettek a szerződés harmadik cikkelyének, vagy­is az ellenőrzés kérdésének megoldására. A közelmúltban elfogadott egyezmény ér­telmében a Bécsben székelő Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség kulcsszerepet kap az ellenőrzésben. A harmadik cik­kely egyik különkitétele biztosítja, hogy a szerződést aláíró valamennyi állam bé­kés célokra korlátozás nélkül felhasznál­hatta a nukleáris energiát. A módosítások során messzemenően fi­gyelembe vették a nukleáris fegyverrel nem rendelkező országok észrevételeit, Javaslatait. Ennek megfelelően több ilyen állam — például Olaszország — vezetői máris nyilatkoztak és üdvözölték a ter­vezetet. Egészen más visszhangot váltott ki a szerződés közelgő megvalósulásának híre a nyugatnémet fővárosban, ahol nemcsak ingerülten és elutasító hang­nemben nyilatkoztak a genfi tárgyalások sikeres előrehaladásáról, hanem közöl­ték, hogy Bonn nem tartfa majd kötele­zőnek magára nézve az esetleges nem­zetközi atomstop-szerződést. Álláspont­jukat azonban több más országra is rá szeretnék kényszeríteni és igyekeznek aknamunkát kifejteni még az olyan or­szágok körében ls, amelyek eddig hajlot­tak az atomszerződés megkötésére. összegezésül azonban elmondhatjuk, hogy az értekezlet munkája fól halad, hi­szen február folyamán sikerült az egyet­len függőben maradt kérdés, az ellenőr­zés cikkelyének nagy általánosságban való kidolgozása. Igy most már az ENSZ által megjelölt időben — ez év március 15-én — a világszervezet elé kerülhet egy olyan szerződés-tervezet, amelynek elfogadása mérföldes lépést jelentene az általános és teljes leszerelés megvalósí­tása felé. TÓTH GÉZA

Next

/
Thumbnails
Contents