Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-25 / 55. szám, vasárnap

3 DÖNTŐ NAP A győzelem napja Álmatlan, nyugtalan éjszaka uián talán még nyugtalanabb reggel virradt Prágára. A zsútolt villamosokból eltűnt a jellegzetes prágai bumor, a munkába sietők komoran böngészték a lapok (riss kiadásnak első oldalát. Csendes, tojlott izgalom Sít a száztornyú város felett. Az elegáns bérpaloták súlyos selyem függönyei mögött éi a äižkovi, košífei, libeňi proletárok kormos házfalai közt vészharangként zúgott fel újra és újra a kérdés: Mit hoz a mai nap, mit hoz 1948. február 25? Itt is, ott ls jól tudták, nem hiába volt tegnap jégtörő Mátyás napja, ma a jégnek végleg meg kell törnie. Ma minden eldől, és csak egy lesz a vesztes. Mit hoz a mai nap? Kérdezték egymástól őrségváltásnál a milicisták, és bangtalan feleletként még nagyobb elszántsággal markolták meg a munkás szabadságot, a népi demokráciát védő fegyvereket, a puskái és az automata géppisztolyt ... A CSKP Központi Bizottságának elnöksége már az éjszaka folyamán tudatta a prágai vár urával, hogy nem enged a negyvennyolcból, és dr. Beneš a kommunista párt válaszlevelének kézbevétele uián tudta, hogy minden elveszett. Mim köztársasági elnöknek ugyan még mindig jogában állt, hogy ezúttal is, azaz utoljára viszxzautasítsa miniszterelnökének javaslatát, de viszont azzal is tisztában volt, hogy ez esztelenség, és néhány órán belül őt is elsöpörné a népharag. így aztán csak két lehetősége volt: vagy tűnte tőleg lemond, hogy a Nyugat előtt antiknmmunizmusát bizonyítsa, de ugyanakkor kitárja az ajtót egy esetleges polgárháború előtt, vagy pedig a tizenkét miniszter lemondását eltogadja és kinevezi Klement Gottwald űj kormányát, ami lényegében a szocializmus építése alapfeltételeinek megteremtését és egyben a burzsoázia teljes vereségét jelenti. Es Beneš már szerdán reggel elhatározta, liogy eleget tesz a kommunisták kívánságának, akik — és ezt az államfő, akarva, akaratlanul kénytelen volt elismerni — mind szóbeli, mind pedig írásbeli megnyilatkozásaikban lojálisán, sőt lovagiasan viselkedtek vele szemben. Dr. Beneš tehát már szerdán reggel döntött. Már tudta, hogy az elröppintett nehéz kő bumerángként visszaütött ... Ez a döntés azonban fájdalmas volt és gyötrelmes, fizikuma és szelleme kétségbeesetten tiltakozott ellene. Bizonyos időre volt szüksége, ainíg e döntés felett napirendre tért, s úgy ahogy lelki egyensúlyát visz kzanyerte. Ezért nem fugadta a cseh nemzeti szocialisták küldöttségét sem, akik végső elkeseredésükben és kétségbeesésükben a szocialistákat akarták felfegyverezni. Csakhogy most 1948 februárját mutatta a kalendárium, éi a felfegyverzett, elszánt munkásőrség legyőzhetetlen erőt jelentett, nem is szólva az állam és a köztársaság fegyvere* alakulatairól és a hadseregről. No meg aztán Beneš valóban nem akart polgárháborút. Ezért aztán a küldöttséget nem is logadta. Nem sokkal ezután a CSKP képviseletében Klement Gottwald, Antonín Zápotocký és Václav Nősek keresték fel a köztársasági elnököt. A miniszterelnök előterjesztette Benešnek a kormány átalakítását és kiegészítését szorgalmazó javaslatát és megjegyezte: „A javaslatot nagy gonddal állítottuk össze, mégpedig úgy, hogy helyet kapjanak benne a nemzet fontos tényezőinek és társadalmi szerveinek képviselői. A Javaslat a jelöltek jóváhagyásával készült el..." A köztársasági elnök ezúttal hajlandó volt a javaslattal foglalkozni. Elolvasta a javasoltak névsorát, majd köszönetet mondva Gottwaldnak az ügyek gyors intézéséért, Így folytatta: „Miniszterelnök úri Még egyszer átgondoltam a dolgokat, s mivel tudom, hogy az ön helyzete épp olyan nehéz, mint amilyen nehéz az én helyzetem ... igyekezni fogok úgy cselekedni, hogy a megoldást az ön számára is megkönnyítsem, de ugyanakkor ne tegyem nehézzé saját magam számára sem " A további eszmecsere során azonban Benešen ismét erőt vett a konokság, legalábbis néhány pillanatra. Gottwald azonban nyomban visszavágott, mire az elnök lehiggadt és még egyszer biztosította miniszterelnökét, hogy nem óhajt nehézségeket okozni, s éppen ezért mindent újból meg kell fontolnia, már csak azért is, hogy biztosítsa magának a tisztességes visszavonulás útját. „Nem fenyegetőzöm lemondással, csupán arra törekszem, hogy a dolgok fejlődése mind az ön, mint |>edig az én helyzetemet megkönnyítse" — jelentette ki a köztársasági elnök. Ezután Nősek belügyminiszter, majd Gottwald miniszterelnök kérték az elnököt, ne halogassa döntését, mivel a helyzet már most ls igen feszültl „Nagyon örülnénk, ha minél előbb megszületne a döntés" — mondotta Klement Gottwald, — „mert meg vagyunk győződve róla, hogy ezzel — ezt ön is jól tudja elnök úr — minden pillanatnyi nehézség, amely végeredményben nem a ml hibánkból merült fel, menten megoldódna.." Beneá meg is ígérte, hogy még aznap dönt, amit a CSKP küldöttsége nagy megelégedéssel nyugtázott. A prágai munkásság körében Boneš halogató taktikája természetesen nagy visszatetszést keltett, és egyes üzemekből deputációkat akartak a várba meneszteni, míg másutt a gyárak dolgozói tüntető felvonulásra készültek, szintén a várba. A különböző válg BJ <D P. C — >(B Oí 0

3 N • ^ «> •Z otj <ľ = S 0 - JÍ ** K 5 B _ t< £ u .Ľ J5 — i

2 á (0 > c äí " B 1 h líS lalatok üzembizottságai között élénk és izgatott telefonbeszélgetések zajlottak le. A hangulat egyre izzóbb lett, és sokan egy újabb általános sztrájk mellett álltak ki, míg végre is dél felé a szakszervezeti központ és a CSKP prágai kerületi bizottsága utasította a főváros üzemi bizottságait, hogy délután négy órára biztosítsák a dolgozók tüntető felvonulását a Vencel térre. Ekkor még senki sem tudta, vajon harcias tesz-e a délutáni tüntetés, vagy j>edig már a győzelem megünneplése. A délutánra tervezett tömegtüntetés hírének nyomban visszhangja támadt a várban is. Ogy látszik, hogy Beneánek még erre az utolsó injekcióra volt szüksége ahhoz, hogy végre elhatározza magát, mert már a kora délutáni órákban üzent Klement Gottwaldnak, hogy délután négy órára jöjjön a végleges válaszért. Ezalatt a külvárosi üzemek munkássága megkezdte a felvonulást. Zászlókkal, transzparensekkel ős ropogó indulókat játszó zenekarokkal indultak el a tömegek a belváros felé, és a menetelő oszlopok élén mindenütt ott lépdeltek a munkásőrség fegyveres alakulatai. És amikor a kitűzött időre a kommunista miniszterelnök felért a várba, lenn a Vencel téren akkor már több mint kétszázezer ember tolongott és várt készenlétben. Beneš nem beszélt sokat, nem tartóztatta a miniszterelnököt. Átnyújtotta neki a már aláírt új kormány névjegyzékét, és sok szerencsét kívánva bocsátotta őt útjára. Amint a mosolygó arcú Klement Gottwald a Vencel téren felléf>ett a szónoki emelvényre és meglobogtatta a köztársasági elnök által jóváhagyott kormánylistát, a tenger nép diadalkiáltása felhallatszott a várba is. „Győzeleml Győzelem! Győzelem!" — ujjongott a tömeg. Aztán a nagy örömmámorban Klement Gottwald bejelentette, hogy Beneš jóváhagyta a megújhodott Nemzeti Front kormányát. Majd Klement Gottwald felolvasta BH IBPPSB i ~ V ! u l az új kormány névsorát, amit a tömeg újabb örömujjongással fogadott... í A kétszázezer tüntető meghatottan énekelte a himnuszt, majd az Iňternacionálét, és eszébe sem jutott, hogy szétoszoljon. Senki sem akart hazamenni, így aztán a kollektív, örömteljes ünneplés estig tartott. Este pedig a prágai munkásőrség fegyveres alakulatai díszmenetben vonultak át a főváros utcáin, hogy jelenlétükkel Igazolják: „a győzelmet nem engedjük ki kezünkből!" A csehszlovák munkásosztály hűsz év előtti nagy győzelmének margójára azonban ineg kell jegyeznem, bogy a CSKP Központi Bizottsága Klement Gottwalddal az élén, ezt a nagy harcot a legdemokratikusabb módszerekkel vívta meg, és a parlamentáris hagyományokat, valamint az alkotmány szellemét vagy betűjét egyetlen egy esetben sem sértette meg. A válság felszámolásában és a reakciós puccskísérletek felgöngyölítésében pártunk vezetősége a békés és demokratikus utat választotta, s úgy tűnik, mintha agitátoraink, propagandistáink, de történészeink ls, éppen ezt a m

umentumot elhallgatnák. Kétségtelen, hogy 1948 februárjában a munkásőrség fontos szerepet játszott, de a múltban túl sokat hangoztattuk azt a brnói tízezer puskát és néhány ezer automata géppisztolyt, ami a februári események demokratikus lényegét eléggé elferdítette. Nem érdektelen azonban Klement Gottwald magatartása sem, aki eredetileg ellenezte a munkásőrség prágai felvonulását. A későbbiek során pedig azt akarta, hogy a felvonuló milicisták ne kapjanak egyetlen egy éles töltényt sem. És csak nagy nehezen lehetett Gottwaldot meggyőzni arról, hogy ez nagyon kockázatos valami lenne, mivel számolni kell azzal, hogy a lakosság körében a háborúból, de főleg a barrikádharcok idejéből sok fegyver és lőszer maradt. S ha netán egy vagy két diverzáns valamelyik háztetőről vagy ablakból rálőne a menetelő és valójában védtelen munkásőrség alakulataira, ez nemcsak pánikot, hanem tragédiát Is jelenthetne. így aztán Klement Gottwald beleegyezett, hogy minden milícistának adjanak fit éles töltényt. A felvonulás idején egyetlenegy fegyver sem dördüli el, s ez a tény is Klement Gottwaldot igazolta, aki bízóit a főváros dolguzú népében, s ez viszont teljes bizalmával ajándékozta meg a kommunistákat. Ogy vélem, hogy a szocializmushoz vezető út megnyílásán túl, pártunk februári győzelmének ez volt a legnagyobb pozitívuma. BARSI IMRE Az o érdemük is A húsz évvel ezelőtti események Csehszlovákia Kommunista Pártja történetének legfényesebb fejezetei közé tartoznak. Azokban a válságos napokban, amikor a hazai és a nemzetközi reakció a legrafináltabb módszerekkel akarta megtorpedózni a népi demokratikus fejlődést, a csehszlovák munkásosztály pártja vezetésével bebizonyította, hogy nincs olyan erő, amely letéríthetné a szocializmus útjáról. A reakció legelszántabb csoportjai fegyverekkel akarták visszaszerezni a veszőben levő pozíciókat. De az üzemek dolgozói nem nézték tétlenül ezt a veszélyes készUlődést. Prágában megalakultak a munkásőrség egységei, és sok ezer munkás készült fel arra, hogy meghiúsítsa a reakció puccskísérletét. Hogyan emlékeznek vissza ezekre a napokra a milicisták akik 1948 februárjában harcra készen álltak? ANTONÍN RUKAVIČKA 1948 ban az Avia gépkocsigyárban dolgozott mint villanyszerelő. Már nyugdíjas, de a gyártól nem tud megválni, gyakran megjelenik munkahelyén, ahol szeretik és megbecsülik. A gyári munkásőr-alakulat őrszobájában találkoztam vele. A februári eseményekre így emlékszik vissza: — Amikor a gyárban megalakult a munkásőrség, Prágában nagyon puskaporos volt a hangulat. Rémhírek keringtek a reakció és a munkásság készülő összecsapásáról. Azt a feladatot kaptuk: szálljuk meg a Nemzeti Szocialista Párt székházát. Fel voltunk készülve rá, hogy fegyverrel fogadnák bennünket... El tudja képzelni, milyen vegyes érzelmekkel közelítettük meg a Köztársaság téri székházat! Senkinek sem volt a homlokára írva, milyen szándékkal viseltetik irántunk .. — A pártház kapusa nem akart beengedni bennünket. De mi nem tágítottunk, erélyesen követeltük, nyissa ki a pince bejáratát. A kapus, műkor látta, hogy nem babra megy a játék, eleget tett követelésünknek. Amikor felgyújtottuk a villanyt, akkor bennünket halványított el a felismerés: A nemzeti szocialisták négy teherautónyi fegyvert — puskát, géppisztolyokat, gránátot, robbanóanyagot, vadászfegyvereket, revolvereket és sok láda lőszert — készítettek arra a lehetőségre, hogy a kommunisták, illetve a munkásság tömegeibe lőj jenek. — Azt sem felejtem el, amikor a nemzeti szocialisták nyomdavállalatát szálltuk meg. A nyomda munkásai szimpatizáltak velünk és szabad utat engedtek, örültek, hogy végre szabadon fellélegezhettek. A nyomdákban és az Irodákban azonban volt néhány félrevezetett személy, akik, amikor megláttak bennünket, elkezdtek remegni, arcuk az Ijedtségtől szinte percen kin t színt váltott. Később megtudtuk, hogy a nemzeti szocialisták azzal agitálták „hűségre" ezeket az embereket, hogy „ha a kommunisták kerülnek uralomra, akkor Itt vérfürdő leszi"... De nem folyt vér — sem a Melantrichban, som i>edig a februári események során ... JOSEF SlNDELÁR 35 évig dolgozott az Avlában. 1939-től tagja a kommunista pártnak. A gyár munkásőrségének egyik jelentős szervezője. Hat- J vanöt éves, már ő is nyugdíjban van. A gyár munkásőrei egymás között „vaskezű apónak" hívják, elsősorban azért,

1 mert munkásőr josef Sindeláf osztaga fegyelmezettségével évekig a legjobb eredményeket érte eil a kiképzésben. 0 ls kivette részét a két évtizeddel ezelőtti eseményekből. 0 volt az összekötő az Avia munkásai és a párt Központi Bizottsága között. A februári napok számára ls sok Izgalmas feladatot hoztak. — Tudomásunkra jutott, hogy a reakrió nagy tüntető felvonulást akar rendezni a Vencel téren. S valóban, a Vencel tér olyan volt, mint a hangyaboly. A járdákon a prágai polgárság és a lebukott osztályok képviselői izgatták a kedélyeiket... A Vencel tér felső végén, a múzeum mögött fiedig a reakció által megszervezett csoportok készülődtek a munkásság elleni tüntetésre. A tüntetők provokáló jelszavai azonban nem hozták meg a várt eredményt. A kékruhás munkásőrök kemény helytállása visszaszorította a felébredt és félrevezetett tüntetőket, anélkül, hogy fegyverhasználatra került volna sor... Mind Antonín Rukavička, mind pedig Jozef Šindeláŕ emlékezetében élénken él az ú. n. „nagy leltározás" időszaka. (A februári események után a kereskedők feketézés céljából nagy mennyiségű árut halmoztak fel. A párt, hogy elejét vegye a nagyarányú fekete piacnak, a munkásőrség és a Nemzetbiztonsági Testület bevonásával felleltároztatta a kereskedők árukészleteit.) — Szinte elképesztő, milyen rengeteg árut leltároztunk fel a jelentéktelennek tűnő boltokban — mondja J. Šindeláŕ. A tulajdonosok minden áron le akartak bennünket kenyerezni. Kínáltak aranyat, ezüstöt, traktálni akartak bennünket étellel-itallal, nagy összegeket ajánlottak fel, de mi nem álltunk kötélnek, mindent pontosan feljegyeztünk. Három napig tartott ez az akció. Az új társadalom számára komoly értéket mentettünk meg. A két nyugdíjas munkásőr egyöntetűen vallja: ez az idő életük legszebb szakasza. A munkásőrségtől február után sem váltak meg. Mindketten aktívan részt vettek a diverziós csoportok elleni harcban, éppúgy, mint a népgazdaság számára akkor annyira fontos brigádmunkákban. — Mozgalmas évek voltak azok! Szinte valamennyien családos emberek voltunk. Feleségeink hányszor aggódtak miattunk, sokszor hetekig nem láttak bennünket, de megértették, hogy munkásügyről van szó — mondja J. Sindeláf. AtOIS MANINA, az Avia munkásőrségének parancsnoka, amikor megkérdeztem tőle, p milyen a gyár f" és a nagyobb j részt nyugdíjas „februári" mun-, kásőrök közötti | kapcsolat, elmondotta, hogy I ez valóban na- [ gyon jó és Igazi emberi érzé-1 sekből fakad. | — A gyár] munkásőrségében még 80 olyan elvtárs teljesít szolgálatot, akik húsz évvel ezelőtt munkásőrök voltak. A nyugdíjasok sokat vannak itt, nem tódnak elszakadni a gyártól... Az a tény, hogy üzemünk munkásőrségét a felszabadulás 20. évfordulója alkalmából a Vörös Csillag Érdemrenddel tüntették ki, az ő érdemük is ... Mielőtt elbúcsúztam volna a munkásőröktől, megmutattam nekik az Oj Szó egy példányát, megjegyezve, hogy ez az újság ls a húsz évvel ezelőtti Februári Győzelem eredménye... Hogy megjelenhetett, ahhoz e cikkben szereplő munkások ls hozzájárultak. SOMOGYI MATYAS Alois Manina (L. Folda felv.)