Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-23 / 53. szám, péntek

Két éhes, halálosan íáradt ember vonszolja magát szánok után. Körülöttük vészes hallgatásba merült a havasi vadon. A távolból Időnkint farkasüvöltés hallatszik. Páni félelem fogja el a szánt vontató kutyákat. Farkasok!... Embernyomot követnek. A tűznél melegedő álmos férfiakat este ordasok veszik körül. Jelenlétüket mohó szemük zöldes fénye árulja el. Napról napra egyre közelebb kerülnek ... Hány északi történet kezdődik Így! A tundra örök idők óta az ember és a farkasok engesztelhetetlen élet-halál küzdelmének színhelye. Ma is az. Tengeri öböl partján egy házikóban üldögélünk. A szobában kibírhatatlan hőség, de Gorohov, a jakut vadász a világért sem vetné le bőrbekecsét. Érzéketlen a hőséggel szemben. Arról beszélgetünk az öreggel, amit a világon mindennél jobban gyűlöl, a farkasokról. Az ablakon túl a befagyott tenger tükre csillog, de a túlsó parti dombvonulatok már szürkésbarnák, eltűnt róluk a hótakaró. Június van, s Tyikszi körül kezdődik a tavasz. Kinn már négy fok meleget mutat a hőmérő, szakadozik a tundra hótakarója. A hólé helyenkint patakokban folyik, a napsütötte domboldalakon kidugták fejüket a sárga virágok. A meszszi észak ébredezik téli álmából. Ez az az időszak, amikor Gorohov visszatér nyájától a kolhozközpontba, hogy jelentést tegyen a rénszarvasok teleléséről, és különféle dolgokat Intézzen el brigádjának. Gyűlölettől izzó szemmel beszél a farkasokról. Hat farkasbőrt dobott a lábam elé, aztán dühödten beléjük rúgott, hogy szanaszét repültek. — Átkozott toportyánféreg .. .1 — szikozódott. A tundra adószedői A farkasok egész télen üldözték Gorohov rénszarvasait. Különösen a szarvasborjakra fenik a fogukat: ravasz fondorlattal elűzik őket anyjuktól. — Harmincöt darabot téptek szét az átkozottak, — toporzékolt Gorohov, — harmincötöt ... Kegyetlen tél volt, s az éhező farkasok eszeveszett vakmerőségükben az emberekre is rátámadtak, akik el akarták őket kergetni a csordától. Nap mind nap lövések zaja verte fel a tajga csendjét. Ez a hat elejtett ordas, amelyet Gorohov mutogat, csupán kis része az elpusztított farkasoknak, ám mégis hatástalan volt a pásztorok védekezése. A tundra „királyai" 35 fiatal rénszarvast faltak fel. Tudtam, hogy Gorohov kétezer rénszarvas gondját viselte, s úgy véltem az a 35 darab nem nagy áldozat Télkirálynőnek és ragadozó falkahadának, de nem mertem ezt kimondani, mert az öreg jakut amúgy is bosszús pillantásokat lövellt. Talán azért, mert tudja, hogy jövőre ismét eljön az a nap, amikor a veszteségek összeszámlálásakor ismét dühöngeni fog, s átkozza majd a farkasokat. A Tajmir-félszigetttil a Csukcs-félszigetig nagyon elszaporodtak a farkasok. Ezt több körülmény segítette elő. Először ls mindössze néhány tízezer ember lakik itt, tehát a farkasok sok helyen korlátlan uraknak érezhetik magukat. A rénszarvascsordák megnőttek, s nem kivétel, hogy öthat ember és kéttucatnyi kutya kísér ötezres csordát. A farkasoknak tehát nagyobb alkalmuk van élősködni az emberi szorgalom eredményein. A farkasok ügyes és hamis rablók. Télen csak tálkástul bolyonganak a tundrákon, s támadáskor egy-két társukat feláldozzák, hogy közben nagy kárt tegyenek a csordában. Hivatalos megállapítás szerint évente több ezer rénszarvas, főként szarvasborjú esik áldozatul az ordasoknak. Nehéz számokban kimutatni a kárt: a rénszarvas becsesebb pénzbeli értékénél, a tundrái élet alapját jelenti. Ül cl , a 11 ' í STANISLAV OBORSKÝ SZIBÉRIAI RIPORTJA ž I technika — a helikopterek s a JAK 12 mintájú mozgékony kis repülőgépek. A technika segít Nem is csoda, hogy az öreg Gorohov a farkasbőrön toporzékol és éktelenül szitkozódik. A farkasok elleni romantikus küzdelem, az éles szemű lövész, a puska az utóbbi években hatástalannak bizonyult. Hiába szerveztek különleges vadászcsoportokat. A farkascsordák mindig gyorsabbak voltak a kutyafogatú szánoknál. Ezért helyet kapott a légi Röviddel azután, hogy öszszehozott a sors Gorohovval, egy Ml 4-es helikopteren repültem a tundra fölött. A távoli pásztorbrigádokat akartam felkeresni. A pilótafülke mellett puska volt a sarokba támasztva. Most azonban nem vadásztunk farkasokra. Július volt, az ordasok falkái délebbre húzódtak, az erdős tundra övezetébe, ahol tavaszi életre ébredtek a kisebb állatok, milliószámra futkároztak vadnyulak. A puska csak azért állott készenlétben, hogy ha véletlenül mégis puskavégre akadnának elkésett ordasok. Alattunk köves, hullámos, helyenkint havas pusztaság. Elképzeltem, milyen lehet a téli farkasvadászat. A kis gép a tundra fölött köröz, s amikor felfedezi a rénszarvascsordát üldöző ordasfalkát, manőverezéssel, színes rakétákkal úgy irányítja fejetlen menekülésüket, hogy kedvező irányba terelje őket. Most aztán a lövésznek kell bebizonyítania ügyességét. A helikopter ajtaja kinyílik, a lövész leszíjazza magát és céloz. Az volt a benyomásom innen felülről, hogy a gép Ingadozása, hullámzása miatt lehetetlen dolog eltalálni olyan apró mozgó pontot, mint amilyen a halálra rémült farkas. A „légi vadászok" kontóján azonban már több száz leterített ordas van. Természetesen, a pilótától is függ, hogy kedvező feltételeket teremtsen a vadászoknak, s a sarkvidéki repülők között sokan igazi bűvészmutatványra képesek. Helikopterünk első pilótája ezt konkrétan be is bizonyította. Két órányi repülőútra voltunk Tyikszitöl, amikor alattunk és körülöttünk hirtelen sötétszürke gomolygó ködfüggöny képződött. A pilóta azonban nem adta be a derekát, emelkedett, ereszkedett, különféle irányba kormányozta a gépet, hegycsúcsok fölött húzott el, leereszkedett a völgyekbe, szóval mindenképpen teljesíteni akarta feladatát, hogy eljuttasson a hegyi pásztorokhoz. Nem az ő hibája, hogy vissza kellett térnünk. Az utolsó pillanatban értünk földet Tyikszi repülőterén. Néhány perc múlva sűrű ködbe burkolódzott az egész város. A pilótatechnika virtuózai a legkedvezőbb feltételeket biztosítják a vadászoknak. Évről évre jobb eredményeket mutat fel a helikopteres farkasvadászat. Nem menekülhetnek a telhetetlen ragadozók. A furcsa gépmadár zúgása, gyorsasága és kitartása félelmet és zűrzavart kelt a farkascsordában. Behúzzák a farkukat és igyekeznek meglapulni, csak a legbátrabbak vicsorgatják fogaikat a repülőgépre, de nem sokáig. Egy jól célzott lövés, és a tundra koronázatlan királya véresen összerogy a hóban. Egy Ilyen eredményes légi vadászat után kilométereken át ordasok tucatjainak teteme borítja a tundra földjét. Persze ez drága vadászat. Mintegy 500 rubelt (kb. ötezer koronát) tesznek kl az egy elejtett farkasra eső költségek. A számítások szerint mégis kifizetődik: kisebb a veszteség a rénszarvascsordákban. Meszszi északon a rénszarvas kitűnő igásállat, prémállat, kedvelik a húsát és a tejét. A kis északi nemzetiségek legnagyobb kincse: életük elengedhetetlen feltétele a jeges vadonban. Lehet, hogy egyszer eljön az a nap is, amikor majd a brigádjától a központba visszatérő Gorohov előtt nyugodtan beszélhetek a farkasokról. A

Bengáli-öböl délkeleti részén, India partjaitól 780, Burma partjaitól 120 mérföldnyire vonul az Andaman-szigetek hosszú sora. Mintegy kétszáz szigetből áll az Andamanok világa. Vadakban gazdag, sűrű trópusi erdő borltja a szigeteket, a parti vizeken a teknősbéka, az öblökben a languszta a keresett zsákmány. A szirti borz sem ritkaság. A sűrűn lakott Port Blair város után kevés bennszülöttel, főként őslakossal találkoztunk. Az angol gyarmattartók 1947 előtt Ide száműzték az indiai hazafiakat, s a függetlenség elnyerése után kevesen kerültek haza ... A szigetlakó törzsek közül kettő — a dzsavara és az onge ősidők óta KisAndamant lakja. Az itteni bennszülöttek jellegzetessége a kis termet — 130—150 centiméter magasak, tehát növésükkel alig haladják meg az afrikai pigmeusokat. Ázsiai pigmeusoknak is szokták nevezni az andamani törpéket. A gyarmattartók igazságtalanul vádolták őket kegyetlenséggel. Az igazság az, hogy a XVI. századtól a XVIII. századig az andamani törpék élet-halál harcot vívtak a holland, az angol és a portugál rabszolgakereskedőkkel. A brit gyarmaturalom idején az angolok tömegesen irtották az őslakosságot. A nyíllal védekező törpék kénytelenek voltak egyre mélyebben a szigetvilág belsejébe szorulni. A pontosságra kínosan ügyelő angol tisztviselők kimutatásai szerint a múlt század közepén még mintegy öt és fél ezer andamani törpe létezett, a következő félszabadban azonban háromnegyed részüket kiirtották az európaiak, vagy az általuk behozott különféle betegségek. Az 1931-es népszámlálás 460, az 1951-es már csak 25 szigetlakó törpét mutatott kl. Az északi szigeteik egyikén az erdők mélyén nemrégen 200 főnyi bennszülött csoportot fedeztek fel. Az életben maradt pigmeusok zárt életmódjának köszönhető, hogy mai napig megőrizték szokásaikat és erkölcseiket, melyekbe érdekes utazásunk során bepillantást nyerhettünk. Gyermekcsere és egyéb szokások Az andamaniak nem ismerték a földművelést, nem voltak szelídített háziállataik. A szigetvilágban csak 1858-ban honosították meg a kutyáAndamani anya gyermekével. tudtak tüzet csinálni; a villámcsapások okozta tüzet és az erdőtüzeket használták ki tűzszerzésre. Minden törzsközösségnek volt egy erdei területe, amelyen vadászott és termést gyűjtött. E területen belül félnomád életet éltek. Esőzések idején a fő telepen tömörülnek össze, időközben egyik vadászterületről a másikra vándorolnak. Az andamaniak napjainkig nem ismerték a kereskedelmet, s a csere szerepét az ajándékozás nagyon elterjedt szokása töltötte be. Egy andamani szigetlakó bárkivel szívesen megosztja a kapott ajándékot, s ugyanilyen értékű viszont ajándékot vár másoktól. Valamilyen tárgy néha az egész telepen kézből kézbe vándorol. Másik eredeti szokásuk — a gyermekcsere. A gyerekeket nyolc-tfz éves korukig a szülők nevelik. xUtána a család magáévá fogadja valamelyik rokon gyerekeit, s odaadja neki az övéit. Ezt nagy bizalom és tisztelet megnyilvánulásának tartják. Nem csoda, hogy az új szülők úgy bánnak fogadott gyermekeikkel, mint sajátjaikkal. A szülők nem feledkeznek meg édesgyermekeikről, s rendszeresen látogatják őket. A felserdült fiúk különálló „legénykat, amelyek jó segítőtársnak bizonyultak a szigetlakók ősi foglalkozásánál — a vadászatnál. Főként vaddisznóra vadásztak, de a gyíkokat, a patkányokat és a kígyókat sem vetették meg. Fő fegyverük a nyíl. Az Íj — termetükhöz viszonyítva — aránytalanul nagy, 50—60 centiméterrel magasabb náluk. Az andamaniak ügyes halászok. Könnyű fából készült kanoékon eveznek ki a tengerre, s csónakjuk akkor sem süllyed el, ha megtelítödik vízzel. Az európaiak megjelenése előtt nem házba" települnek át, s itt élnek, amíg családot nem alapítanak. Fizikai megpróbáltatásoknak vetik alá a fiúkat, erősek és szívósak legyenek. Testüket számtalan páros vágással ékesítik", ezt tartják a legnagyobb férfidísznek. Ha a vének úgy látják, hogy a fiú eléggé megemberesedett, elvégzik a férfivá avatás szertartását. A felavatandónak egész éjszakán át rituális táncokat kell lejtenie, reggel pedig az egyik hareos nyílheggyel 20—30 függőleges vágást ejt a legény hátán. Táncok és szertartások Kevés nép van, amelynek mindennapi életében olyan nagy szerepet játszik a tánc, mint az Andaman-szigeteken. Lakodalom, temetés, szerencsés vadászat nem lehet meg tánc nélkül. Az egymással találkozó nomád csoportok is tánccal ünneplik meg a kétnapos ajándékcserét. A szülői látogatásokat ls tánc kíséri. A forró égöv alatt élő andaimaniaknak nincs szüksége ruhára, de azért „parádéznak". Fehér agyagból mintákat mázolnak testükre. Érdekesek temetési szertartásaik és általában halotti kultuszuk. A törzs felnőtt tagjai ugyancsak fehér agyagból gyászmintával takarják le a megboldogult testét, azután fehér és vörös agyag sávokkal ékesítik. Két módja van a temetésnek. A holttestet guggoló állapotban bambuszgyékénybe burkolják és eltemetik — ez ritkább. A leggyakoribb temetési mód: a megboldogult tetemét kiteszik egy magas fa tetejére erősített falapra, arccal kelet felé. Mellette máglyát raknak, kagylóba vagy üreges bambuszrúdba vizet öntenek. A hónapokig tartó gyász idején teljesen kiürül a megboldogult falva. A gyász leteltét tánccal ünneplik. A rokonok leveszik a megboldogult porhüvelyét a falapról, megmossák az óceánban vagy a közeli patakban. Koponyáját fehér és vörös agyaggal telemázolják és „emlékül" megőrzik. Gyakran el is ajándékozzák, s a végén már azt sem tudják, kinek a földi maradványait ajándékozzák. A szintén összemázolt kéz- és lábcsontokat a kunyhó tetején őrzik. A kellően ,4elcicou»é»>tt" többi csontot elajándékozzák a törzsbelieknek. A szigetlakók szeretik az ilyesmit, mert abban a babonás hitben élnek, hogy a csontok védik őket a betegségektől. ^ Ritka az olyan andamani kunyhó, ahol ne tartanának tartalékban koponyát és más csontokat. Nyilván ezért beszéltek az európaiak az andamani törpék „kegyetlenségéről." Az indiai kormány nagy gondot fordít ezekre az eredeti életmódot űző törzs®S||£ Modern hallszfelszereléssel látja el, telepes életmódra, földmii vetésre, elemi egészségügyi szabályokra szoktatja őket. Oj élet születik a szigeteken, faipari vállalatok, halászszövetkezetek lé testűnek. ^fly • A. A S H R A F andamani riportja