Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-18 / 48. szám, vasárnap

i&r..TISZTÁLKODÁS vrnrnMmmM (A szerzők felv.) A

királyok és ránák Katmandu tereit benépesítő szobraírói nem állíthatjuk, hogy művészi alkotások volnának. Kőfaragó konfekció, olcsó pompa, semmi egyéb. A szobrok arca kifejezéstelen, bárkit ábrázolhatnának. Talán az egyetlen, ami az embert meglepi rajtuk, a sisakjukról aláhulló tollak vízesése. Mintha a szobor fejéből szökőkút tört volna elő, s vize a jeges szélhen megfagyott volna. Azok, akik mozdulatlanul ülnek itt a lovukon, nem akartak elmaradni az indiai maharadzsák pompája mögött. És nem csupán ők. A ránák széjjelágazó családjainak tagjai is ki akartak tenni magukért. Nagyságukat és dicsőségüket a gyönyörűséges szép paradicsommadarak farktollaiból készült tolldísz volt hivatva bizonyítani. A méltóságok sisakjáról és kalapjáról egészen hátára hullott alá a paradicsommadár tollazata, minden léptükre méltóságteljesen hullámzott, ám csak addig, amíg Of-Guineából a paradicsommadár tollának kivi-, telét be nem tiltották — ennek pedig már jó néhány esztendeje. Ma már csak a király viselhet paradicsommadár-tolldíszt. A többiek, köztük a tábornokok is kénytelenek megelégedni a kakastollal. Az esküvőre — tudvalevőleg — nem szokás üres kézzel beállítani. Még kevésbé a koronázásra. így tehát mikor ezerkilencszázötvenhatban az amerikai hivatalos küldöttség Katmanduba készült, valakinek eszébe jutott a fentebb említett kiviteli tilalom. Az amerikai természetrajzi múzeumban 1924 óta kllencvenhét kitömött paradicsommadár állt — gyönyörű példányok. Csempészáruként kobozták el valamilyen hajóról. Most megnőtt a becsük. így aztán Eisenhower elnök személyes megbízottjával együtt repült Katmanduba a kilencvenhét paradicsommadár is. „ÜZLETET KÖTÜNK" A nepáli fejlesztési és turisztikai hivatal szerény Intézmény. A Hanumán Dhóka közelében fekvő Vasantapur tér egyik ódon, háromemeletes palotájában helyezték el. Homlokzati ablakaiból gyö nyörű kilátás nyílik egy négy palota szegélyezte, négy fekete tetőzetű, ugyancsak ódon templomra. Négy különböző korszakból valók, amelyek rájuk nyomták egymástól merőben eltérő építészeti stílusuk bélyegét. Jobb oldalt egy további palota áll; ablakai a távolból széttárt sasszárnyakra emlékeztetnek. Ám csak tenyérnyi nagyságúak, beszőve filigrán fafaragványok, rácsok, oszlopocskák, párkányok és stilizált tollak elmés fonadékával. Mikor első ízben léptünk be a turisztikai hivatal reprezentációs helyiségébe, két piruló leányzó fogadott bennünket. Néhány brosúrát, meg egy Tourlst Introductton Card feliratú szétnyitható képeslapot nyomtak a kezünkbe. „Drága látogatónk" — szólt hozzánk benne a közmunkaügyi, távösszeköttetési és öntözési minisztérium alulírott titkára, — „szívélyesen fogadom önöket Őfelsége nevében a himalájai Nepál királyságban, a Sagarmatha (a Mount Everest) és a havasi ember országában. Meggyőződésem, hogy jól fogfák magukat érezni nálunk, s nem bánják meg, hogy Nepált besorolták útitervükbe. Ez a levél első bevezetőül szolgál önöknek a kormányhivatalokhoz, a vámvizsgálat, a valuták kicserélése stb. során. Kellemes ittlétet kíván önöknek, kiváló tisztelettel ..." — Kérem, ne hagyják figyelmen kívül, hogy csak most kezdünk dolgozni, — mondotta szinte mentegetőzve Dharma Pradhán úr, a hivatal igazgatóhelyettese, akinek harmadik emeleten fekvő irodájába kényelmes és méltóságteljesen nyikorgó lépcsőkön jutottunk el. Az ablakokból Katmandu másik arculatát pillanthattuk meg: közönséges házakat, közönséges gerendákkal, nem pedig faragványokkal, díszes pillérekkel alátámasztott cseréptetőket, kisebb nagyobb udvarokat, padlásokat és pléhtetős építményeket, egészen a háttérben minaretként szökkent az égnek a karcsú Bhímsén-torony, hét gyűrűjéből öt látszott el idáig, nem szólva körfolyosójáről, ahonnan valaha a miniszterelnökök rendeleteit szokták közhírré tenni. — Nem rendelkezünk még elegendő tapasztalattal, egyelőre idegen minták után kell indulnunk, amelyek nem mindig a legmegfelelőbbek. A ránák uralma idején sok mindenről lekéstünk. Egyszerre két dolgot kell behoznunk: az időt és a tapasztalatokat. Nagy kérésem van önökhöz. Mielőtt távoznak, kérem, mondják meg nekem őszintén, mi nem tetszett önöknek nálunk, s mit csinálhatnánk jobban... Rokonszenves bevezető volt, legalábbis egyetlen más országban sem találkoztunk hasonlóval. Mielőtt eltávoztunk volna, még hozzátette: — Az elszigeteltség sok rosszat hagyott bennünk. Így például a „bhóli" szót is. Holnap. Semmi sem volt sürgős, mindenre volt elég időnk. A fiatalok, akik már jártak határainkon túl, megértették, hogy nincs elég időnk. Epp ez az egyik oka annak, hogy hivatalunkban többnyire fiatal tisztviselőket alkalmazunk. Közülük kerül ki kísérőjük és informátoruk is, Dzsagdís Man Szinh. Még húszesztendős sem volt. De anyanyelvén és néhány helybeli nyelvjáráson kívül jól tudott angolul és hindusztáni nyelven ls. S olyan fürge volt, akár a szél Nem csinált titkot semmiből, még magánéletéből sem. ön tudatát bizonyos mértékig származása is emelte, amely lehetővé tette, hogy magasabb társadalmi pozíciót foglaljon el. Semmi esetre sem sorolhattuk az előbbi nemzedék fiataljai közé, akik már nem csak húszéves, hanem csecsemő korukban tábornokok voltak. Azt sem titkolta, hogy a turisztikai hivatalban .vál lalt tisztsége nem egyedüli foglalkozása, még kevésbé legfőbb célja. — Egész jól jön ez a szabad délután, — jelentette kl egy alkalommal ebéd közben, mikor azt javasoltuk, hogy csak másnap reggel találkozzunk, mert fel kell dolgoznunk jegyzeteinket és postánkat. — Ugyanis ingatlanforgalmi irodám van, itt az ideje, hogy úfabb vevők után nézzek. t5T Mikor Pradhán úrral másodízben találkoztunk már nemcsak egyszerű ajánlólevelet kértünk tőle. — Tudok róla, Man Szlnh úr már mondotta. De nehezen fog menni. Őfelsége programja a legközelebbi napokra már zsúfolt, közelegnek az úfévl ünnepségek. Holnapután Pokharában nyitja meg a fejlesztést kiállítást s néhány napig ott ts marad. Oda hívta össze a népművelési dolgozók országos értekezletét. — Hisz éppen ezért jöttünk. Szeretnénk őfelségét — hogy úgy mondjuk — a terepen látni s megtekintenénk Pokhara környékét ls. — Hát ez nem rossz ötlet, de . .. Váratlanul tömérdek akadály merült fel. Az első mindjárt az elszállásolás — Pokhara nincs berendezkedve idegenforgalomra. Nem ls szólva arról, hogy most számtalan küldött érkezik oda az ország minden részéből. További akadály az ellátás. S el tudják képzelni azt a távolságot? Nyolc napig lóháton utazni, vagy gyalog hegyenvölgyön át... — De hisz Pokharában repülőtér is van. A Királyi Nepáli Légiforgalmi Társaság menetrendjében is szerepel. — De a legközelebbi napokra a vonal már teljesen foglalt. Egy pillanatig habozni látszott. — Tudják mit, kössünk üzletet. Ha megígérik, hogy Katmanduban a turisztikai hivatal számára előadást tartanak utazásaikról, megpróbálok önöknek repülőjegyet szerezni. — Hárman vagyunk. — Ilyesmit ne kívánjanak tőlem. Értsék meg, a repülőgépekből kiszereltük az üléseket is, hogy csökkentsük a gépek holtsúlyát s több utast szállíthassunk. Hát akkor legalább kettőnk számára szerezzen jegyet, a harmadik az ünnepély megnyitása után jöhetne Pokharába. — Mihez kezdjek, önökkel? — kezdett gondbaborultan lapozgatni jegyzékeiben. Aztán újra megszólalt: — Hétfőn nyolc óra harminc perckor két személy indulhat, kedden ugyanabban az időben a harmadik. Az autóbusz hét órakor indul a repülőtérre az iroda elől. Szerencsés utat. •ŕr — Kész gyönyörűség rátok nézni, fiúk, — kacagott Róbert, mikor kirakott bennünket — két Miroslavot — a légiforgalmi társaság irodája előtt. — Olyanok vagytok, akár a karácsonyfa. Vágy a csiga, hátán a házával. — Csak ne nagyon nevess, holnap ugyanez vár rád is. Lehet, hogy még bocsánatot kérsz ezektől a hálózsákoktóll Aztán beszálltunk a muzeális autóbuszba, amelyben fapadok és bezárhatatlan ablakok voltak, s vagy másfél órával később a hálózsákok már kényelmes, fényűző ülésekül szolgáltak. A Dakota gép olyan volt, mintha kirabolták volna, padlója pőre, valaki még a szőnyeget is eltávolította róla. A gép falai mentén az ablakok alatt egy-egy szál deszka helyettesítette az üléseket. Aki nem fért el a padokon, kénytelen volt a padlóra telepedni. BABOS LÁSZLÚ fordítása 1 Tubarózsa, Tubarózsa figyelem! — De ez később történt, előtte még bevonultam a kaszárnyába, magamra húztam az angyalbőrt, amely lötyögött rajtam, sokáig bámultam a nekem kijelölt ágyra, éppen úgy, mint annak idején az internátusban, s most is rám szakadt a magány és a tehetetlenség érzete. Riadtan meredtem a hangszórókra és a csengőkre, ezek mindig valami veszélyre figyelmeztettek, akárcsak a gimnáziumi évek alatt. Csakhogy ott a tanárok ordítottak, itt a kiképző őrmester. Ott a fórum románumról üvöltöttek, itt meg valami eldurvult népi bölcsesség osztogatta jótanácsait és példázatait. - Gajdos, az anyaúristenit, ne tartsa úgy azt a puskát, mint a Szűzmária a liliomot. - Ügy affektálnak, mint a pék kutyája! - Jár a szájuk, mint a réce segge, mikor a jégen megcsúszik. Ezeket a mondásokat rézvörös arccal harsogta felénk, beleremegett az egész kaszárnyaépület, nem volt ellenük apelláta, s ha már beleunt a magaszerkesztette miatyánkba, ámen helyett még hozzátette. - Punktum, f>ász, rézpor. Éreztem, hogy minél előbb képzeletbeli búvóhelyet kell találnom az őrmester szitkai, az egyforma uniformisok és a Tubarózsa elől, amely már egyáltalán nem hasonlított a kertészetbeli tubarózsára, sem a virágra, sem a kaporszárakkal eltakart valódira. Ez a Tubarózsa recsegve szólalt meg a hangszórókból, s ilyenkor azonnal feldübörgött az összevissza futkározás hangzavara. — Tubarózsa, Tubarózsa figyelem. Légiveszély. Fünfhundert indiáner mit n é b e nvagen in richtung nord 24 Q Aligátor, Krokodil fliegt nach nord... fliegt nach nord... fliegt nach nord... Az ország és területnevek lelketlen sakktáblává változtak, ahol ezentúl betűk és számok jelentettek városokat és embereket. Adriától észak felé a középeurópai sáv QPr, QPr... Én is ezen a sávon éltem, és ez a sávrendszer később kapóra is jött az elvonatkozásaimban. Minek konkrét helynevekben gondolkozni? Egy sáv az más, ott az ember egyszerre mindenütt van, ott is, ahová a bombák hullanak és ott is, ahol túléli a bombázásokat. A QPr sávon részint nő és zöldüli a fű, részint bombakráterek feketéllnek, az egyiken az élet jár, a másikban a hullák fekszenek. A tér így jóval túlnőtt a kaszárnyán, már csak az idő fogságából kellett szabadulnom. Ha karórámra pillantottam, pontosan haladtak a másodpercek és kíméletlenül utaltak az elkövetkező puskafogás-gyakorlatokra, a feküdjökre és a vigyázzállásokra, a nyelvlógató értelmetlen ügetésekre a koszárnya udvarán, egy komisz és körülhatárolt valóságra, amely úgy fogott körül, mint a kaszárnya drótkerítéses falai. Az idő dolgában a véletlen jött a segítségemre. Egyik nap a kaszárnya egyik raktárépületét takarítottuk, s ott egy régi könyvet találtam, amely a tatárjárásról szólt. Néhány lapja hiányzott, de engem nem is az összefüggő történet, hanem az a hangulati varázs érdekelt, amely azonnal rabul ejtett, ha a könyvbe belelapoztam. „Az istentelen vezér osztán... a király után nyargala ... egy Sirbium nevű vízhez érkezett... Onnan fölkerekedvén útjukat Horvátországon keresztül veszik vala. Spaloto ... város falai alatt termének . .. akiket a mezőn kaphatnak, kardra hányván, nem irgalmaztak vala senkinek ... Néhány nap múlva elkezdték Klisza várát... mindenfelől ostromolni... Trau felé lovagolának.. a traul parton szállónak meg . . . Kaidán vezér a városhoz egy hírnököt külde, meghagyván neki, mely szavakat tartották mondani.... ne kívánjatok más vérért magatok lakolni, hanem adjátok kezeinkbe ellenségeinket, nehogy kezeink bosszúságát magatokra vonjátok, s hiába elvesszetek ... De a falak őrei a szavakra semmit se merének válaszolni, mert meghagyta volt a király, hogy szóba se álljanak velük . . . Igy hát csaknem egész márciuson ót a horvátországi és dalmátországi részeken tartózkodván, öt vagy hat ízben szállnak alá ezen városokba . .. Oda hagyván végre Horvátországot, a bosnyákországi fejedelemségeken vonulónak át. S innen aláereszkedve felső Dalmátország tengerparti városaihoz jutának. És elmellőzve Ragúzát... Kataro városához érének, melyet fölégetvén, tovább nyomulónak és Suagium és Drivastrum városait kardélre hányók . .." Ettől kezdve, ha megszólalt a hangszóróban a Tubarózsa, az aligótorok és krokodilok, tudtam, hogy elkezdődött a tatárjárás, Dzsingiszkán harcosai felpattantak apró lovaikra, s már közelednek, helyesebben mi is felpattanunk a lovakra, élünkön a rézarcú őrmesterrel, mert mi is benne vagyunk a tatárjárásban, amely mióta kivonta kordját, s a tegezekből előrángatta a nyílvesszőket, nem tudja magáról lemosni a vért. Tulajdonképpen mindig volt tatárjárás, az emberekben csak meglapult a borzalom, nincs igaza a karórának, amely elhatárolva méri az időt, mintha a tegnapot a mától, a régit a nagyon régitől és a még azelőtt történtektől meg lehetne különböztetni. Hiszen én már a kertészetben megtanultam az idő örökösségét, amelyen belül csak árnyalatokat jelent a nyílás és a hervodás. Ha engem osztottak be kapuőrségre, néha a kaszárnya előtt egy öreg verklis is megjelent, kicsit Géza bácsira hasonlított, s mindig ugyanazzal a dallal fejezte be: verklis bácsi szalutál a kis majom inkasszál.. Egy ideig kerestem a majmot, de hamarosan rájöttem, hogy nem is a majomról énekel a verkli, hanem a tatárokról. „... az istentelen vezér osztán a király utón nyargala"... tralala... tralala ... Sapkám elé raktam a kezem, s az utca sarkán láttam, ahogy óvatosan előre lopakodnak a ferde szemű rémek. Bajtársaimnak, így becéztük egymást a közös hálóteremben, többé-kevésbé nehezebb volt a sora, ők hol a kaszárnyára, hol haza gondoltak, nem tudtak egyszerre több helyen lenni, és semmit sem tudtak a tatárokról. Időnként fennhangon eiszajkózták az újságban olvasott jelentéseket: „Ciano gróftól Mussolini vette át a külügyi tárcát". „A tuniszi határon visszaverték, a nyolcadik angol hadsereg felderítő előretöréseit." „Az új amerikai kongresszuson heves vitákat idéz elő Roosevelt megerősödött ellenzéke." „A totális háborút viselő nemzeti szocialista birodalomban el kell tűnni a békegazdálkodás minden maradványónak." De ezektől a hírektől egyikük se lett okosabb. Engem viszont a tatárjárás időtlen víziója annyira eltöltött, hogy a részletekre nem is voltam kíváncsi. Pedig engem is igyekeztek belevonni politikai kupaktanácskozásaikba, ahol a hangadó egy hórihorgas ellenszenves fiú, Bagi volt. Ö testesítette meg a jól rjťj értesültet, mindenről tudott, de nekem az volt az érzésem, hogy nem is saját tudását- akarja fitogtatni előttünk, ha- ^gga. nem belőlünk szeretne kiszedni valamit. Na mit szóltok hozzá apafejek, lőttek jj j

8 az ékszerüzemeknek, kozmetikai szereket sem gyártanak ezután, kenceficéért ezen- túl járhatnak a nők a sóhivatalba. (Folytatjuk)