Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-17 / 47. szám, szombat

Progresszió és passzivitás Magas szinten A Királyfiakarcsai EFSZ évzáró gyűlésének margójára A

két fogalmat, a progressziót és a passzivitást nemhogy nehezen lehetne, hanem egyszerűen lehetetlen volna párosítani, mert e fogalmak jelentésüknél fogva kizárják egymást. Azt sem lehet mondani, hogy fogalom kategóriákról van szó, mivel a progressziónak az ellentéte a regresszió, a passzivitásnak pedig az aktivitás. Am ennek ellenére leegyszerűsítenénk a dolgokat, ha az eddig mondottakat megdönthetetlen igazságként fogadnánk el, mivel az életben, a mindennapi gyakorlatban nem jelentkeznek, nem érvényesülnek oly tisztán e fogalmak. Már pedig az élet, a cselekvés a döntő, hiszen egyegy fogalom vagy meghatározás ott nyilvánul meg a maga teljes valóságában és bonyolultságában. De hát miről is van tulajdonképpen szó, mi célból e néhány soros bevezető elmefuttatás? A CSKP Központi Bizottsága januári határozata óta és hatására a pártban, de a közéletben is bizonyos demokratizálódási folyamat indult meg, bizonyos megélénkülés, aktivitás tapasztalható, egyes helyeken nagyobb, másutt kisebb mértékben, másutt viszont paszszivitás tapasztalható. Egyre több szó esik az ,,új szellemről", mint olyanról, amely erjesztője ezeknek a fokozatosan kibontakozódó folyamatoknak. Am ha új szellemről beszélünk, akkor azt is meg kell mondani, mit ls jelent tulajdonképpen ez az új szellem, és hogy a múlthoz viszonyítva melyek azok a vonások, amelyek valóban az újat jelentik. A Központi Bizottság januári ülésének határozata rámutat, hogy a párt életében és tevékenységében megsértették, nem tartották be a párt életét és tevékenységét alapvetőn meghatározó lenini normákat, s a határozat alapvető követelményként jelölte meg a lenini normák felújítását és következetes betartását. Arról van tehát szó, hogy a múltnak ahhoz a, sajnos, elég hosszú időszakához viszonyítva, amikor a lenini normákat nem tartották be, s most, hogy azokat a párt minden szervében és szervezetében felújítják, valóban új szellemről beszélhetünk. Hiszen nem kisebb jelentőségű elvekről van szó, mint a kritika és az önkritika; hogy a kritika nemcsak felülről lefelé érvényesülhessen, hanem fordítva is: az alsóbb szervek, az alapszervezetek is mondhassák meg véleményüket a felsőbb szervek tevékenységéről és ami a legfontosabb, hogy véleményük ne maradjon csupán falra hányt borsó, hanem szavuk meghallgatásra találjon és részét képezze a pártpolitika kialakításának. De épp így sorra szedhetnénk a lenini elvek bármelyikét s bizonyíthatnánk, hogy gyakorlati érvényesítésük mily döntő módon határozza meg a párt életét, tevékenységét, akcióképességét. A

z elmúlt napokban közölték az újságok a CSKP Központi Bizottsága elnökségének február 6-i üléséről kiadott tájékoztatót, amely méltán keltette fel a széles közvélemény érdeklődését. Nemcsak azért, mert első ízben történt meg, hogy a Központi Bizottság elnökségének üléséről részletes tájékoztatót adtak ki, s ezzel az elnökség az ország közvéleményének ellenőrzése alá vetette tevékenységét, hanem más, egyéb okoknál fogva is. A CSKP Központi Bizottsága decemberi—januári ülése után tartott rendkívüli párttaggyűléseken és azt követően az évzáró taggyűléseken is számos megjegyzés, követelés hangzott el a legfelsőbb pártszervek feté. Többek között bírálták a tájékoztatás elégtelenségét, továbbá azt is, hogy nem kaptak kellő magyarázatot, melyek voltak azok a helytelen módszerek, amelyek a pártban, a társadalmi és gazdasági életünkben kialakultak, és hogy a vezetés milyen konkrét intézkedéseket tesz ezek kiküszöbölésére. Régóta beszéd és kritika tárgya, hogy az ország népe nem kap valósághű tájékoztatást életünk számos döntő jelentőségű kérdéséről, például az életszínvonal alakulásáról, amelyek joggal keltenek nyugtalanságot a lakosság körében. A Központi Bizottság elnökségének üléséről kiadott közlemény nyílt őszinteséggel reagált ezekre a kérdésekre s leszögezte: teljes mértékben Indokolt az ilyen irányú, alulról jövő bírálat s a Központi Bizottság legközelebbi ülésének napirendjére kerülnek ezek a kérdések. Mit jeleznek, mit bizonyítanak ezek a dolgok? Azt, hogy az új szellem, a progresszív erők fokozatosan utat törnek maguknak s minden törekvésük arra irányul, hogy az adott lehetőségeken belül megoldják társadalmi és gazdasági életünk égető problémáit. Ám, bármennyire ls közhelynek tűnik, a valóság az, hogy az új csak a régivel való harcában győzhet, hogy a progressziónak meg kell küzdeni a regresszióval. önáltatás lenne ezt tagadni, illúziókeltés volna olyasmibe ringatni magunkat, hogy az új harcok nélkül nyer csatát. De hogyan nyerhet csatát az új, hogyan győzhet a progresszió a regresszió fölött? Csakis úgy, ha élvezi a tömegek bizalmát, ha a tömegek aktív cselekvő módon támogatják az újat, ha a tömegek maguk is a progresszió élvonalába állnak s ott küzdenek a győzelemért. Ám ugyancsak önáltatás, illúziókeltés volna azt hinni, hogy az emberek, társadalmunk minden rétege aktív, cselekvő részese közéletünknek. Sajnos, elég sok az olyan ember, aki passzív, nem törődöm magatartást tanúsít társadalmunk, gazdaságunk helyzete, kérdései iránt. Nem azokra az emberekre gondolunk, akiknek életfelfogásuk a „mi közöm hozzá", hanem azokra, akik azelőtt együtt éltek a párt és társadalmunk problémáival, de ilyen vagy olyan oknál fogva idővel elkedvetlenedtek, passzívakká váltak. Nem lehet ezeket az embereket egyértelműen elítélni, mivel magatartásuk okozat, következménye valamely oknak. Az ilyen magatartást kiváltó okokra rámutatott a Központi Bizottság decemberi—januári ülése, amikoris bírálta a párton belüli munkamódszere ket és stílust, a párton belüli demokrácia elveinek érvényesítésében tapasztalható fogyatékosságokat s általában a lenini normák megsértését. A Központi Bizottság nyílt, elvhű bírálata egyben e hibák kiküszöböléséhez vezető utat is megnyitotta s megteremtette a feltételeit a passzivitás megszüntetésének. M

ondottuk már, hogy az új, a progresszivitás csak akkor törhet előre, csak abban az esetben győzhet, ha a tömegek aktív, cselekvő támogatását élvezi. A passzivitás közömbösséget, érdektelenséget, mozdulatlanságot jelent, s ennél fogva akarva akaratlanul is kerékkötője, hátráltatója a progresszivitásnak. Ez azonban csak az egyik vetülete, hatása a passzivitásnak. Van azonban egy másik vetülete ls, amely magából a passzivitás tényéből, a tétlenségből, az érdektelenségből ered. Miről is van szó? Súlyos hibába esnénk, hogy akkor, amikor az új, a progresszivitás fokozatosan tör előre, úgy vélnénk, hogy a régi, a regresszió feladta pozícióit, megszűnt hatni. Ez egyáltalán nincs így. Nagyon is tudatában kell lennünk annak, hogy a régi, a regresszió mind a pártban, mind a közéletben még mindig potenciális erőt jelent s éppen ezért az új, a progresszivitás csak nehéz harcok árán szerezheti meg végső győzelmét. De mi köze ehhez a passzivitásnak? Ha igaz — és az —, hogy a passzivitás akarva-akaratlanul is kerékkötője a progresszivitásnak, akkor épp Így igaz az is, hogy a passzivitás ugyancsak akarva vagy akaratlanul támasza, bázisa a regressziónak. Hogyan lehetséges ez, hisz a passzivitás tétlenséget, érdektelenséget, mozdulatlanságot jelent? Éppen ezáltal! Mert a regressziónak — ellentétben a progresszióval — nincs föltétlenül szüksége aktív, cselekvő támogatásra, megél a passzivitásból, a tétlenségből is, mivel aki nincs ellene, az óhatatlanul is mellette van. S itt, ezen a ponton válik ma oly káros megnyilvánulássá a passzivitás. Es ezen változtatni, az embereket a progresszió aktív, cselekvő részeseivé tenni napjaink sorsdöntő kérdése. BATKY LASZLO Az olvasó szíves engedelmét kérve ezt az írást ott kezdem meg, ahol tulajdonképpen be kellene fejezni: a végén. Mindjárt a bevezetőben azokat a szavakat idézem, amelyekkel Kovács István mérnök, a Királyfiakarcsai EFSZ elnöke berekesztette az évzáró Közgyűlést. — Nagyon jólesett nekünk, mezőgazdasági dolgozóknak az az elismerés, amelyet Dubček elvtárs tolmácsolt a földművesszövetkezetek országos kongresszusán — mondotta az elnök. — Dubček elvtárs hangoztatta: „Pártunk Központi Bizottsága nagyra becsüli munkájukat, amely kulcsfontosságú társadalmunk továbbfejlesztése szempontjából. ... Derekas munkájukért köszönet és elismerés jár." Nagyon régen hallottunk már ilyen megbecsülő szavakat, amelyek kétségkívül serkentően hatnak majd valamennyi mezőgazdasági dolgozó igyekezetére. Az elismerés, a megbecsülés, a dicséret, kiváltképpen ha megérdemelt, mindig jóleső érzést kelt és buzdítóan hat. Azt pedig senki nem vonhatja kétségbe, hogy a mezőgazdasági dolgozók kitartó törekvését követő sikerekért méltán jár köszönet. Nem is olyan régen még a fejlett ipar által eltartottnak vélt mezőgazdaságról csak az utóbbi időben hangzott el a legfelsőbb fórumokon az a megállapítás, hogy számottevő része van a nemzeti jövedelem létrehozásában Mindezekből a jelenségekből új légkör kialakulására következtet a föld művelőinek népes tábora. A mezőgazdasági termelés tavalyi szép eredményeinek kicsiben tükörképe a királyfiakarcsai földművesszövetkezet. Évzáró közgyűlésüket az ott elhangzott megállapítás jellemzi legjobban: „Jó dolog élenjáró járásban a legjobb szövetkezetek közé tartozni". Ismeretes, hogy a dunaszerdahelyl járást a mezőgazdaság fejlesztésében elért eredményeiért a múlt évben Munkaérdemrenddel tüntatték ki. A járás sikereihez a maga szakaszán nagyban hozzájárult a Királyfiakarcsai EFSZ is. Ezt az állítást a gazdasági adatok nagy számával támaszthatnám alá. Ez azonban az olvasók többségét untatná, és minden valószínűség síerint az illető szövetkezet átlagos tagját is főként csak abból a szempontból érdekli: milyen befolyással van jövedelmenek jelenlegi és jövőbeni alakulására. Szemléltetésképpen ezért csak azokat az adatokat említem meg, amelyek nélkül nem jellemezhetném a fejlődést. Előre kell bocsátani, iiogy a múlt év a csapadékot illetően, főképpen a legfontosabo időszakban nagyon mostoha volt ezen a vidéken. Ennek ellenére az egy hektárra jutó bruttó termelés értéke 1967-ben 13 388 korona volt, ami 57 száza'ékkal nagyobb az 1964. évi szintnél. Az egy hektárra esi bruttó jövedelem tavaly 7614 koronát tett ki, s ez lJB4-hez viszonyítva 44 százalékos növekedést jelent. Az utóbbi időben átlagosan évi tíz százalékkal növelték az árutermelést. Búzából 47, árpából 32 mázsás átlagos hektárhozamot értek el. A szövetkezetben a búza a legjövedelmezőbb növényfajta, mázsánként 29 korona önköltséggel termelik Adatállományuk sűrűsége elérte az optimális szintet, amir Doségesen el tudnak látni saját termésű takarmánnyal. Száz hektárra 83 szarvasmarha (ebből 28 tehén) és 145 sertés jut A tehenenkénti átlagos napi tejhozam 8,75 liter, a hízósertések átlagosan fél kiló, a hízómarhák pedig 1,07 kiló súlygyarapodást érnek el naponta. A termelés minden területén rentábilis. Egy kiló sertéshúst 7,10, egy kiló marhahúst 8.10 koronáért állítanak elő. — A tagság jöveáelr-iének alakulása a termelés eredményeitől függ — hangoztatták az évzáró gyűlésen. Ľzt már az elkövetkező időszakkai kapcsolatban említették, azonban érvényességét teljes mértékben alátámasztja a múlt év is. A munkaegység értéke 36,5 korona volt. 1967-ben a tagok 3 millió 350 ezer korona fizetést és prémiumot kaptak, a természetbeni járulék értéke pedig 228 ezer korona volt. A fél hektár háztáji gazdaság hasznát 3600 koronára taksálva egy tagra havonként átlagosari 2298 korona bevétel jut. Az előző évvel szemben ez 28,4 százalékos növekedést jelent. Ugyanakkor 1967 a tartalékolás éve volt a szövetkezetben. A különféle alapokra több mint kétmillió koronát fordítottak, ami 869 ezer koronával több a tervezettnél. Ez azt a célt szolgálja, hogy a gazdálkodást és a tagság jövedelmét szilárdan megalapozzák. Az évzáró közgyűlés megállapítása szerint az eredmények elérését a hathatós technológiai intézkedések, az irányító és szervező munka színvonala, az új, intenzív bűzafajták alkalmazása, s a vezetők és a tagság jó viszonya tette lehetővé. Egyszerűbben úgy fogalmazhatnánk ezt meg, hogy a céltudatos, hozzáértő gazdálkodás és az igazi emberi kapcsolatok kialakítására irányuló törekvés alapozta meg sikereiket. A terveikből látszik, hogy a jövőben is ezt az utat akarják követni. A határozat leszögezi, hogy a szocialista alapelvek betartása mellett minden ágazatban a maximális nyereség elérésére törekszenek. A takarmányalap biztosítása, a nagy mennyiségű istálló- és műtrágya alkalmazása (1967-ben 258 kg tiszta tápanyagot használtak fel hektáronként), az állattenyésztési termelés színvonalának emelése (1968-ban minden hektár után 366 kg húst akarnak eladni), az új öntözőrendszer kiépítése és más hasonló intézkedések eredményeképpen még tovább növelik a termelés belterjességét. Az új irányítás bevezetése e munka jutalmazásában is új módszerek alkalmazását teszi szükségessé. A szövetkezet vezetősége hosszas mérlegelés után terjesztette az évzáró gyűlés elé erre vonatkozó javaslatát. A határozat leszögezi: a szövetkezet belső szervezési rendszerét önellátási elveken nyugvó egységekké kell átépíteni. Az egyéni munkaeredmények szerinti anyagi érdekeltség hathatósabb formáját kell bevezetni, hogy a prémiumból az Illetékes egységek gazdasági eredményeinek megfelelően részesedjenek a dolgozók. A tagság fizetése az új rendszer szerint három részből tevődik össze. Az alaprészt a ledolgozott munkaegységek után fizetik ki. A bruttó jövedelem tervének teljesítéséért munkaegységenként két koronát fizetnek, lemaradás esetében ebből minden egyes százalékért tíz százalékot vonnak le. A fizetés harmadik része az elért gazdasági eredmények szerint alakul minden egyes munkaszakaszon. Erre egy példa: a tejtermelés évi értékét 1722 000 koronára tervezik, a születendő borjak értéke 114 000 korona, a tejeladásból származó bevételt pedig 1553 000 koronára tervezték. Minden túlteljesített százalék értékének a felét átutalják a prémium alapba. Az évi termelési költségeket ezen a munkaszakaszon 1041000 koronára tervezték. A költségcsökkentéssel elért megtakarítás értékének 40 százaléka a prémium alapba kerül. Az így nyert pénzt a munkacsoport tagjai között az elért pontszámok arányában osztják el. Hasonló módon dolgozták ki a feladatokat és a jutalmazási rendszert a többi munkaszakaszon is. Magas szintű gazdálkodás és nagy jövedelem jellemzi a királyfiakarcsai szövetkezetet, amely a szakavatott vezetésen és a tagok jó munkáján alapszik. Ez a kezessége annak, hogy a következő évzáró gyűlésen a most kitűzött célok eléréséről, további jelentős előrehaladásról adhatnak majd számot. GAL LÁSZLÓ CP1TKEZESEN. ' (Túthpál Gyula felvétele.)