Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-03 / 2. szám, szerda

A NÉPMŰVELÉS ÉS A SZABAD IDÖ KIHASZNALASA KULTURÁLIS ÉLETÜNK két fontos szervének, a CSEMADOK-nak és a Népművelési Intézetnek a munkája leginkább a kulturális rendezvényekről és a szakmai jellegű Iskoláztatásokról ismert. Mindkét szerv átfogja és a közös erőfeszítés révén több vonatkozásban meghatározza a csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális életét, fejlődését. Az utóbbi Időben olyan közös akciókra is sor került, amelyek a kulturális munkának új és magasabb formáját jelentették. Az új munkaformák közül a szociológiai kutatás érdemli a legtöbb figyelmet. E korszerű tudomány a magyarlakta vidéken kissé késve nyert polgárjogot. Ha most mégis szóhoz jut és fellendülőben van, az elsősorban a Népművelési Intézet és a CSEMADOK érdeme. Magasabb szinten Á két szerv nemrégen mintegy 150 kérdést tartalmazó Ivet juttatott el több magyarlakta faluba. Egyebek között arra kértek választ, hogy milyen a község foglalkozásbeli összetétele, mennyi a tanulók száma, hányan járnak alapfokú-, közép- és főiskolára, milyen a lakosság iskolai végzettsége, érdeklődési köre, szociális viszonya, milyen üzemek vannak a községben, az emberek miből élnek, hova járnak dolgozni, milyen a népkönyvtár állománya, kik a kodveit írók, mennyi a magyar és a szlovák nyelvű rendezvény, hány kulturális együttes dolgozik a faluban, kik, milyen társadalmi munkát végeznek, hogyan működnek a társadalmi tömegszervezetek stb., stb. A kérdések felölelték mindazt, amit a munkamegosztás és a zavartalan politikai és kulturális élet biztosítása érdekében az irányító szerveknek egy-egy falu vagy népcsoport életéről, fejlődéséről, igényeiről tudni kell. A CSEMADOK a napokban önállóan is végzett kutatást és 80 faluban 2438 tizenöt évesnél idősebb személytől kapott a csehszlovákiai magyar dolgozók anyagi helyzetére és műveltségi szintjére vonatkozó adatokat. A megkérdezettek közül 762 személy az 1945 és 1961 közötti időszakban, 559 pedig az 1961 utáni időszakban épült — tehát korszerű — lakásban lakik. A 2438 személy közül 2325-nek van rádiója, a televízió adásait pedig 2174 ember nézi rendszeresen. Beszédesek az olvasottságra vonatkozó adatok is. Ezek szerint a csehszlovákiai magyar dolgozók többsége rendszeresen olvas újságot, könyvet és sokan előfizetői különféle lapoknak, folyóiratoknak. A felmérés során nyert adatok meggyőzően bizonyítják, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók szociális és műveltségi helyzete egyre javul. Nyilvánvalóvá vált azonban néhány fogyatékosság is. Ezek közül a legelszomorítóbb, hogy változatlanul sok a bejáró, kevés az értelmiségi, és általában az alkalmazottak száma. A magyar nemzetiségű dolgozóknak csak 18 százaléka gyárimunkás. A többi építkezésen, és mintegy 50 százalék a mezőgazdaságban dolgozik. Nyugtalanító az is, hogy a csehszlovákiai magyarok közül Igen kevesen rendelkeznek techniai és természettudományi vonatkozású főiskolai végzettséggel. Az 1966—67-es tanévben tovább bővült a magyar nyelvű iskolahálózat. Bratislavában, Szencen, Komáromban, Ogyallán, Ipolyságon és Zsellzen az általános középiskolák, Surányban, Losoncon, Érsekújváron, Komáromban és Košicén pedig a szakiskolák nyitottak új osztályokat. A tervek szerint 1969-ig a szakközépiskolák hálózata DélSzlovákiában eléri az országos szintet. A tények azt bizonyítják, hogy tág lehetőség nyílik az anyanyelven történő tanulásra. Ennek ellenére a felmérés során kiderült az ls, hogy még Igen magas azoknak a száma, akik nem rendelkeznek az alapfokú iskolai végzettséggel, és akiknek a műveltsége igen sok kívánnivalót hagy maga után. A felmérés nyújtotta ismeretek alapján a CSEMADOK és a Népművelési Intézet — karöltve a többi állami és népi szervvel most arra törekszik, hogy a jövőben az eddiginél is jobban hozzájáruljon a nehézségek leküzdéséhez és tovább növelje a csehszlovákiai magyar dolgozók általános műveltségét és szakismereteit. A FELADATKÖRBŐL EREDŐEN ezentúl egyebek között mindkét szerv munkáját az határozza meg, hogyan biztosítják a szabad idő eltöltésének legjobb lehetőségeit. A probléma megoldásával párhuzamosan oldják meg a továbbtanulás és a műveltség további gazdagításának a kérdését Is. A törekvés nemes, az elhatározás csak helyeselhető. Annál is inkább, mert mind nálunk, mind a tőkésországokban a szabad idő problémája szinte napirendi kérdés. Intézmények'és neves kutatók vizsgálják tartalmát és felhasználásának a módját. A tárgykörrel foglalkozó sok vélemény hallatán az ember joggal gondolná, hogy divatjelenséggel állunk szemben: mint sok mást, ezt is „felkapták". De nem erről van szó. A szabad idő problémája sokkal régibb keletű, mint gyakran hisszük. Ám bármilyen sokan foglalkoznak vele, és bármilyen sokféleképpen magyarázzák, a szabad idő lényegét tekintve az az Idő, amelyet az ember a kötelező munkaidőn kívül szabadon, tetszés szerint használ fel művelődésre, vagy más egyéniségét, kedvteléseit szolgáló célokra. A szabad idő felhasználásának általában aktív és passzív formáját különböztetjük meg. A passzív forma: a céltalan henyélés, a semmittevés, a „pihenés". Az aktív forma: a szórakozva tanulás, a művelődés. Ide tartozik a szabad idő felhasználásának mindazon területe, amelynek legtöbbjénél az ember ugyan aktívan tevékenykedik, de ez nem munkajellegű tevékenység. A cselekvésváltoztatással az egyén a munkafeszültségtől oldódik fel és szabadul meg. A szabad időnek a szocialista társadalom ad igazi tartalmat és értéket. Itt a munka társadalmilag hasznos cselekedetté, életszükségletté, a szabad idő pedig a személyiség fejlesztésének nagy lehetőségévé válik. Á kutatások és a személyi tapasztalatok általában azt bizonyítják, hogy szabad ideje minden embernek van, a szabad időt azonban csak kevésen használják fel tervszerűen és hasznosan. Sokan szabad idejükkel nem tudnak mit kezdeni... A CSEMADOK és a Népművelési Intézet dolgozóinak a sokoldalú, változatos és tartalmas szabad idő eltöltés objektív lehetőségeinek, valamint a szabad idő felhasználása elvének, módszereinek és szokásainak a kialakítására irányuló igyekezete szükségszerű és a kulturális munka magasabb formáját jelenti. Az iskolán kívüli felnőttoktatás terén napjainkban nemcsak azok nevelése kerül előtérbe, akik a múltban nem jutottak hozzá a kultúrához, hanem bizonyos mértékig azoké ls, akik a régi társadalomban tanultak, alakították ki világnézetüket, erkölcsi szokásaikat, ízlésüket. A kapitalista osztálykultúra sajátos jellemvonásokat, nézeteket, erkölcsi magatartást és ízlést formált ki az emberekben, sőt ezt stabilizálta, szokássá mélyítette. Az említett szerv, illetve intézmény a szabad időben történő művelődés során a vadhajtások nyesegetésével párhuzamosan nemzeti formájú és szocialista tartalmú tudásanyagot juttat mindenkinek. A szabad idő célszerű felhasználására kitűnő lehetőséget teremtenek a klubok és a különféle érdekkörök, amelyek az utóbbi Időben rohamosan szaporodnak. A magyarlakta vidékeken jelenleg a Bratislavában. a Losoncon, a Košicén, a Csatán, a Vágselylyén, a Rimaszombatban, a Dunaszerdahelyen és a Komáromban működő klubok dolgoznak a legjobban. Ezekben a klubokban azok is hasznosan töltik a szabad időt, akik régebben szabad idejüket nem tudták értékesíteni. A KORSZERŰ ESZKÖZÖK igénybevételével, a. magasabb szinten történő művelődés megértésre talál, egyre nagyobb tömegeket mozgat meg és von be a társadalmi munkába. BALÁZS B£LA KÖNVTÁRBAN (Bakonyi felv.l HARRY ANSCHUTZ: Most együtt kovácsolunk U

tolsó csapásait méri Borchardt mester a patkóra, s utána belemártja a veder vízbe. Sziszegve, gőzölögve sistereg tőle a víz. Nehéz kalapácsát az üllőre helyezi. Számára már itt a dél. Mindenki tudja a faluban, hogy a déli szünetben Borchardt Alfrédet senki sem zavarhatja. Nincs olyan sürgős munka, amiért déli pihenőjét megszakítaná. Kezét hosszú bőrkötényébe törülve ment a tágra nyitott bejárati ajtó felé. Kényelmesen nekidőlt a kapufélfának s egy pillanatra lehunyta a szemét. De miközben Borchardt mester azon gondolkodik, hogyan ossza

: be a délutáni munkáját, a távolból lánccsörgés zaja ütődik a fülébe. Ogy látszik, hernyótalpas közeledik a falu felé. Csak nem ő hozzá jönnek? Most dél vani De a hernyótalpastól túl nagy ez a lánccsörgés, a motor búgása is túl erős. Kíváncsian tett néhány lépést a bejárattól, hogy jobban végiglásson az úton. A dübörgés egyre erősödik. S most már jól láthatja: a néphadsereg egyik páncélosa közeledik lassan az úton. A kovács maga elé mered: épp így volt ez Kalacsnál ls. Csak akkor sokkal gyorsabban érte el a páncélos. Mielőtt a házfal mögött elrejtőzhetett volna, már fel is döntötte, mint a kivágott sudárfát. Égető fájdalmat érzett a mellében, azután hosszú eszméletlenség következett. — Mit akarhatnak ezek a mi falunkban? — gondolja Borchardt mester és visszatér műhelyébe. Amikor a páncélos eldübörgött a bejárat előtt, utána fordul, legyint a kezével. A páncélos tovább halad a falu felé. De egyszerre, egyetlen rándulással megáll. Jobboldali lánca leszalad a kerekéről és fekve marad az út porában. Borchardt mester lassú léptekkel megy a páncéloshoz. Látja a szakadt láncot s a körülötte hajladozó katonákat. Szakmabeli érdeklődéssel közelíti meg a kocsit. Ekkor hallja, hogy a katonák káromkodnak. A pótalkatrész hiányzik. Az egyik katona észreveszi a kovácsot és figyelmezteti rá parancsnokát. Mire a parancsnok megszólítja: — Hallja-e, mester, van Itt a községben kovácsműhely vagy valami hozzá hasonló? Rövid ideig fontolgatja a választ Borchardt mester: — Kovácsműhely volna itt, de a kovácsot nem találjátok ott. — Hát hol van? — kérdezte a parancsnok. — Beszélnünk kell vele. Szükség van a segítségére! Borchardt mester habozik. Vár. Majd olyasfélét mormog, hogy azt ő nem tudja megmondani. A mester ráncos homloka mögött egymást érik a gondolatok: Helyes-e, hogy elhallgattam az igazságot? De mi közöm hozzájuk? Végül is katonák, segítsenek magukon. — Hallja-e, mester, vezessen el, kérem, a kovácsműhelyhez! — fordult a parancsnok Ismét Borchardthoz. Egyetlen sző nélkül, csak™ nem gépiesen vezette el Borchardt a parancsnokot műhelyéhez s a bejáratnál megállt. A parancsnok beszólt a műhelybe. — Nem kell úgy szólongatni, a kovács én vagyok — vallotta »eg Borchardt csendesen. — Maga a kovács? Miért nem mondta ezt meg azonnal? Tud nekünk segíteni? Természetesen megfizetjük a fáradságát! — ezeknél a szavaknál a parancsnok Borchardthoz lépett és kezét nyújtotta neki. De Borchardt úgy tett, mintha nem látta volna a feléje nyújtott kezet: — Mire volna szüksége? Néhány szóval megállapodtak az acélfajtában s a kovácsolás módjában ls. A mester csodálkozik a parancsnok szakmabeli tájékozódottságán s már-már megkérdezi, honnan szerezte ismereteit, de meggondolta magát. Némán távozik s tér vissza a kívánt acélfajtával. Mialatt a mester oda volt, a parancsnok levette kabátját, feltűrte ingujját, odalépett a mühelytűzhöz, sze net vetett rá és odaállt a fújtatóhoz. Tűzbe kerül az acél. Borchardt mester figyelmesen nézte a parancsnokot: milyen ügyesen bánik a szerszámokkal. Csak nem volt ő maga is kovács? Időbe telik, míg az acél a kívánt színt veszi fel. Mindig újra forgatni kell. Oj szén kerül a tűzre s a fújtatóból friss levegő. Egyikük sem szól. Végre elnyerte színét az acél. Borchardt mester a fogó után nyúlt, de a parancsnok megelőzte. Ügyesen ragadja meg az izzó acélt: — Vigyázat, mester! — kiáltja és az acélt az üllőre teszi. Hamiskásan mosolyog, amikor Borchardt arcába néz. Odanyújtja neki a fogót. — A mester tisztsége — magyarázza — hogy az acélt tartsa, a legény kötelessége, hogy kovácsolja. Első alkalommal nyílik mosolyra Borchardt szája: — Addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Na üss rá, fiam! A parancsnok megérti a szót. Engedi, hogy a mester mérje a vasra az első ütést, aztán ütemesen hangzanak a pörölycsapások. — Te hát kovács vagy. Kitanult kovács? — veszi fel Borchardt ismét a társalgás fonalát. — Hogyan lehetsz akkor tiszt a katonaságnál? Tiszt csak tanult ember lehet. Ügy gondolom, olyanok, akik világéletükben az iskola padjában kuksoltak. Vannak olyan tisztek is, akik eredetileg kovácsok vagy éppen parasztok, kőművesek, lakatosok voltak? Hallani hallottam már sokat erről, de hinni mind ez ideig nem hittem. Tudod-e, annak idején az én tisztem tanult ember volt, valami tanítóféle. — Elfelejted mester, hogy az idők azóta megváltoztak. — felelte a parancsnok. — Ma, ahogy én, az egykori kovács, tiszt vagyok, úgy lehet az a lakatos, vagy asztalos vagy bármiféle paraszt. A munkások mindig jól megértik egymást. Mi ketten is példa vagyunk rá. Először fölvilágosítást sem adtál nekünk nagyon, most meg együtt kovácsolunk. Mikor mindketten előjöttek a műhelyből, a katonák már felrakták a láncot és Borchardt mester az utolsó csavarintásokat végezte. Miután elkészültek, valamennyien felszálltak a páncélosra. Borchardt dohánnyal kínálta meg a katonákat. Sok még hozzájuk a kérdése. Választ kap valamennyire. S ő megelégedett. Hamarosan itt az Ideje, hogy búcsút vegyenek egymástól. A páncélos legénysége felszáll, motorja felbúg. A toronyból a parancsnok még visszaszól: — Ml van a számlával, mester? Mivel tartozunk? Borchardt mester nevet és leinti. A páncélos tovadübörög, hamarosan porfelhő nyeli el. Borchardt mester az órájára néz. Délután két óra van: — S nekem még déli szünetem nem volt! — állapítja meg. Fordította: MOHR GEDEON