Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-05 / 4. szám, péntek

t M egtörténhet. Sz. Anni belázasodott. Hányt ls. Majd tartós hányinger kínozta. Heves hasi fájdalmat érzett. Édesanyja né­hány korty hideg teával kínál­ta csupán, amikor a kislány in­ni kért. Szederjes arcától, fur­csa tekintetéből még az édes­apa is megrettent, amikor mun­kából hazatért. A szülők fel­emelték a kislány felső testét, hogy magasan, félig ülő hely­zetben feküdjön, hidegvizes bo­rogatást tettek a fejére. Orvost hívtak. Az alaposan megvizsgálta, majd mosolyogva megpacskolta a leányka arcát: — Csak a ha­jad nőjjön meg, Annii hosszú hónapig a kórházban élnil A tanulásban azonban nem maradt el a többiektől, mert a fehérköpenyes tanító néni köny­veket, füzeteket rajzlapokat ho­zott és nap, mint nap vele együtt tanult. Két hónap múlva gyógyultan, egészségesen haza engedték. Ojra iskolába járt. Igazi isko­lába. Mintha ml sem történt volna közben, csak annyi, hogy a haja megnőtt. Valóbanl Hisz a doktor bácsi megmondta, még akkor, amikor megbetegedett: csak a hajad nőjjön meg, Annii Így történt. Szlovákiában 80 kórházi is­kola működik és nem hiányoz­TÖBBNYIRE sikerül nekik.. A konyhában kézmosás köz­ben azonban megmondta a szü­lőknek: Azonnal be kell szállí­tani a kórházbal Sz. Anni tehát kórházba ke­rült. Beteglapjára diagnózisként egyetlen szó került csupán. Nephritis? Az is így, megkérdő­jelezve. A kezdeti kezelés után a kislány hanyattfeküdt az ágyon. Karját ernyedten kinyúj­totta a takaró felett, arca piro­san tüzelt. Fájdalmában forgo­lódott. Másnap az orvosi látogatás után fehérköpenyes néni keres­te fel, megsimogatta szöszke ha­ját és megkérdezte: hanyadikoa is vagy te Annlkám? Nem értet­te, miről van szó, csak később jött rá, amikor a szomszédos ágyon fekvő Marika így szólítot­ta meg a fehérköpenyes nénit. Tessék megnézni tanító néni, elkészítettem a rajzot. Sz. Anni megértette, hogy a kórházban is felkereste, meg­találta őt az iskola. Néhány nap múlva fájdalmai elmúltak. Az orvosok mindennap megvizs­gálták. A nővérkék gyógysze­reket adtak neki. Néha injek­ciót is. A laboránsnő vért vett tőle. Konyhasószegény ételeket kapott, közben-közben „gyü­mölcsnapokat" is tartott, ami­kor semmi mást nem evett csak narancsot, befőttet, almát. Öv­ták a megfázástól. Nem enged­ték futkosni, még akkor sem, amikor már egészen jól érezte magát. Olyan furcsa volt két nak a magyar tanítók sem ezek­ből az Iskolákból. A lévai járás mindhárom kórházában, a lévai­ban, a zselízlben és az ipoly­ságiban is működik egy egy ma­gyar osztály. Nem vitás az Ilyen Iskolák szükségessége. Objektív alapja van létezésüknek: a gyermek­nek, a beteg gyermeknek ls be­le kell tanulnia a világ dolgai­ba, alkalmazkodnia kell környe­zetéhez, a kórház életéhez, köz­ben azonban kapcsolatot kell tartania tanulmányaival. Hi­szen nem akar lemaradni. A le­maradás nem kívánatos sem a szülők, sem a társadalom szem­pontjából. Ez a gondolat hozta létre, valósította meig a kórházi Iskolákat. K ülönös sajátos munka fo­lyik ezekben az iskolák­ban. Egy tanerő számá­ra 5 fekvő, vagy 12 járó beteg Jelent egy osztályt. A tantervi követelményeket nem kerülheti meg az itt dolgozó pedagógus sem. Elhagyja ugyan a testne­velés, a zenei nevelés, a mun­kára nevelés követelményeinek teljesítését, elhagyja a termelé­si és műhelygyakorlatokat, vi­szont mindezt pótolni igyekszik érdekköri tevékenységgel. Az érdekkörökben összekapcsolja a zenehallgatást a kézimunká­val, anyagismerettel. Gyakran a tanítási órákat is összekap­csolja: az Irodalmi szövegen gyakoroltatja a nyelvtani sza­bályokat. Növénytani témát használ tollbamondásban. Ké­miai törvények alkalmazását számíttatja kt az algebra órán. Földrajzi ismeretekkel egytttt tanítja a* állattant. Bűvészke­dik a tananyaggal, csakhogy lé­pést tartson a tanuló a többiek­kel. Gazdag felszerelés segíti a kórházi Iskolák pedagógusait. Innen nem hiányoznak a leg­modernebb audióvlzuális segéd­eszközök, a televízió, rádió, film, diafilm, magnetofón prog­ramozott tanltógépek. Felvetődik azonban a kérdés: Hogyan tanulhat a gyermek, ha beteg? Lehetséges ez? Nem kín­zás ez? A felelet nem egyszerű. A be­teg gyermek teljesítőképessége feltétlenül korlátozott. A peda­gógus megbeszéli ezt a kérdést az orvosokkal. Gyakran a mód­szert ls együtt dolgozzák ki. Tudjuk például, hogy a gyer­mek szomfenékvlzsgálat után néhány napig látási zavarokkal küzd. Viszont ha nincs láza, a pedagógussal együtt szóbeli fo­galmazást szerkeszthet. Magne­tofonról meghallgathatja, Ismé­telve többször is a nyelvtani ma­gyarázatot. A nyelvi konverzá­ció szövegét gramofonlemez játssza le neki. Iskolarádiót hallgathat. Természetesen ezen eszközök és módszerek alkal­mazása a pedagógus lelemé­nyességétől függ. A betegség tartama alatt gyermekenként változó a peda­gógusi segítség módja és meny­nyisége. Van, aki igen hamar önállósodik, van akinek akarat­erejét néha erősíteni kell. A kórházban működő pedagógus az orvosok segítségével köny­nyen megállapítja, hogy hol van a határ, meddig lehet erősíteni a gyermek akaraterejét káros hatások, következmények nél­kül. A „hogyan" sem mindegy. Az is komoly feladat. Mondhat­juk bátran: orvosi-pszicholó­giai-pedagógiai feladat. Mindennél többet mond né­hány konkrét eredmény: K. Ju­lika első osztályos tanuló a múlt tanévben októbertől feb­ruárig kórházban feküdt. Az el­ső osztályt mégis kitüntetéses eredménnyel fejezte be. O. László tavaly hatodikos volt, közepes eredménnyel. Novem­berben került kórházba, februá­rig betegeskedett. Napjainkban hetedikes, negyedévi eredmé­nye közepes. V. Imre kilencedi­kes tanuló a múlt tanévben szeptember végétől karácsonyig kórházba feküdt. Az idei tan­ívben sikeresen folytatja tanul­mányait magasabb fokú iskolá­ban. És így folytathatnánk a sort... A múlt tanévben a zselízi kór­házban rövidebb-hosszabb Ideig 574 tanköteles gyermeket ápol­tak. Az ipolyságl kórházban pe­dig csak a gyermekosztályon 318 tanulót gyógyítottak. Ezek közül csak az a néhány bukott meg a kórházból hazatérve az „anya-iskolában", aki már be­tegsége előtt is sok-sok elégte­len osztályzatot gyűjtött össze. Sokat írhatnánk a tanulási kérdésekről, hiszen elsősorban a tanulás adja az Iskolásgyer­mek életének tartalmát. Ne fe­lejtsük el azonban, hogy emel­lett sok minden lejátszódik a gyermekben, hiszen fejlődik, emberesedik, tájékozódik a vi­lágban és az emberek között, még a kórházi viszonyok köze­pette is. Minden családnak, minden közösségnek megvan a maga légköre, amelyet a finomabb szimatú Idegen már a küszö­bön megérez. Nehéz meghatá­rozni ezt a légkört: sokszor alig kimutatható, nehezein megne­vezhető apróságok alkotják. A kórház légköre egészen sajátos. A kórházban fontos a termé­szetes hang, a hétköznapi élet hangja. A hétköznapi hangot az iskola a pedagógus jelentheti a gyermek számára. A kórház­ban sok a nyugalom, a kedves humor, mindenki örül az élet apró örömeinek, a főorvos mo­solyának, a cserépben nyíló vi­rágnak, a tanuló jő feleletének, közben nagyvonalúan napirend­re térnek egy-egy bosszantó ap­róság, beszennyezett lepedő, el­törött pohár fölött. A szülők gyermekük életé­nek, egészségének féltése után elsősorban arra gondolnak, jó vagy rossz tanuló vállk-e gyer­mekükből a betegség után. Hi­szen a szülő aggodalmát feled­ve, máris gyermekének jövőjét kutatja. Igaza van. Nyugtassuk meg tehát, ha rémülten kérde­zi: És ha kórházba kerül a gyermekem, mi lesz vele? És hogyan lesz felgyógyulása után? N yugtassuk meg őket, a kórházi Iskolák pedagó­gusainak minden törek­vése arra irányul, hogy a be­tegség miatti kiesés ne vesse vissza a gyermeket a tanulás­ban. S ez többnyire sikerül te nekik. HAJDÜ ANDRÄS 33. Vlagyimir Borkov jelenti „Markov ezredesnek. Feltételezve, hogy ön Rimma és JulJa Ismeretségé­nek történetét ismeri, ettől eltekintek, s rátérek az engem közvetlenül érintő tényekre. Mint feltételeztük, Nyikola/ Nylkola­Jevics Kazin nem tagadta meg tőlem a dollárokat. Amennyire sikerült meg­figyelnem, egyáltalán nem tétovázott és nem gyanúsított. Ebben nagy szere­pet fátszott az a körülmény, hogy K. régóta Ismeri Julfát, akinek ajánlatá­ban feltétlenül megbízik. Brüsszelben nem minden történt úgy, ahogy feltételeztük. Szolgálati utam rövidsége miatt az első napokban sen­ki sem érdeklődött irántam. Nyilván­valóan nem vált be az a feltevésünk, hogy Koka feltétlenül Jelentést tesz Antikváriusnak a nekem adott dollá­rokról, Antikvárius pedig értesíti róla a hírszerző központot, s ily módon fi­gyelmük előterébe kerülök. Kénytelen voltam a kialakult helyzetnek megfe­lelően a másik Jeltevés szerint csele­kedni. Philíppe-et, a maitre dhőtelt mindiárt az első este megtaláltam az éjfélt lo­kálban. Személyleírása, amelyet Re­ménytől kaptam Moszkvában, nagyon pontos volt. Nem volt nehéz magamra terelni a figyelmet. Mint üzleti meghatalmazott minden látogatót személyesen fogad, én sem voltam kivétel. Egész könnyen, mozdulatokkal sejttettem, hogy szovjet állampolgár vagyok. Eleinte franciának adtam ki magam. Nem kellett futnom Phílippe után, csupán megkönnyítettem neki, hogy megtalálja a hozzám vezető utcet. Philtppe gyorsan és határozottan cselekedett: cinkosának, Josephine-nak a feltűnése ügyesen megrendezett csel volt, s előre be nem avatott személyt nem Inthetett elővigyázatosságra. A továbbiakban mindkét fél egymás kezére fátszott. Semmi eredeti ötlet nem volt. Azt hiszem a szállodának azt a szo­báját, ahová Josephtne vezetett, (hason­ló intézmények címét és elnevezését mellékelem), különlegesen ilyen ven­dégfogadásokra rendezték be. Csak a nála ivott bor után kezdtem érezni az álompor hatását. Nyilvánva­lóan fejbe kólintó adagot adtak be. Még­is ki tudtam menni szobájából. Nagy nehezen elértem szobámat. A többire csak úgy emlékszem, mintha álmomban történt volna. Reggel Josephine-t talál­tam ágyamban. Rövidesen Jöttek a rend­őrök. Botrány fenyegetett. Ám Phtlip­pe beállított a megmentő szerepében. Minden elsimult. Nem vettem észre, hogyan és mikor fényképeztek, de a K­nál látott fényképek minősége nagy­szerű fényképezési feltételekről és hely­zetekről tanúskodik. Josephlne látogatása után eltűnt a szolgálati igazolványom, egy fénykép, amelyen anyámmal együtt vagyok meg­örökítve, és a belépőm az intézet po­Itklinikájára. Mint vártam, ezeket az okmányokat a konspirációs szabályok betartásával Philtppe adta vissza (Josephine-tól vet­te el). Phtlippe nem kísérelt meg en­gem beszervezni, bár kedvező alkalma lett volna rá. Nyilvánvalóan úgy dön­töttek, hogy az utolsó lépést Moszkvá­nak hagyják. Brüsszelből hazatérve, amikor Rim­ma lakásán először találkoztam K-val, feltételeztem, hogy már utasítást ka­pott megdolgozásomra. Azért jutottam erre a következtetésre, mert Koka egyes kérdései beszélgetésünk közben kétér­telműén hangzottak, mintha már vala­mit tudna rólam. Ez azonban téves benyomás volt. Ellenkezőleg, amikor Koka ajánlotta, hogy vegyek részt hamts aranyérmék gyártásában, azt gondoltam, már nem fog fellépni egy hírszerző szolgálat kép­viselőjeként. Túl nyaktörő dolog lett volna egy kémkedéssel foglalkozó egyén számára, hogy közönséges bűn­ügybe keveredjék. Ez a véletlen tévedésem segítségem­re volt abban, hogy természetesen vi­selkedjem abban a Jelenetben, amikor megtagadtam az együttműködést Ró­kával mint hírszerző ügynökkel. [K-val és A-val folytatott beszélgetéseim rész­leteit kihagyom, miután azokat mag­netofonszalagra rögzítettem.) K., miután beleegyezett, hogy össze­hoz A-val, többször ls kérve kért, hogy ne szóljak A-nak a dollárokról. Ez meggyőzött arról, hogy K. szemében minden gyanú fölött álltam. Ellenkező esetben nem merte volna leplezni azt a tényt, hogy már brüsszeli utazásom előtt ismertük egymást. Mivel feladatom volt, hogy kétséget keltsek A-ban, találkozásunkkor meg­említettem K-val váló valutaüzletemet. A. nehezen emésztette meg ezt a hírt. Alig tudott magán uralkodni. Hirtelen megváltozott a viszonya hozzám. Következő találkozásunkkor mégis bizalmatlanságot tapasztaltam. Az öntől kapott beszámolót átírtam az A-tól kapott Jegyzetfüzetbe. Utána pontosan úgy Jártam el, ahogy A. meg­hagyta — vettem egy bőröndöt, tele­raktam mindenféle holmival, beletettem a jegyzetfüzetet. A bőröndöt elvittem és leadtam a Kazáni-pályaudvar auto­mata csomagmegőrzőjében, aztán meg­telefonáltam K-nak a csomagfiók szá­mát. Sem K-t, sem A-t többé nem láttam. Nem vettem észre, hogy figyeltetnének. Ezt operatív szolgálatunk is bizonyítja. A K-tól és A-tól kapott szovjet cím­letű pénzt mellékelem. V. Kusztov JBorkov) hadnagy 1964. Július 14." Az ezredessel szemben ülő Kusztcm látta, hogy Vlagyimir Gavrilovics kitű­nő hangulatban van. Amikor észrevette, hogy Jelentését az ezredes az utolsó betűig elolvasta, megjegyezte: — Vlagyimir Gavrilovics, kifelejtet­tem, hogy a bőröndbe egyebek közt va­leriáncseppeket is tettem. — Minek? — Gondolom, szükségük lesz rá. Az ezredes bosszúsan összehúzta a szemöldökét, de Kusztov látta, hogy nem komolyan zsörtölődik. — Látom, te afféle Pavel Szinyicin típusú jómadár vagy ... Túl nagy a fan­táziád . .. No, Jól van. Megbízatásod ebben az ügyben befejeződött. — Az ezredes kezet nyújtott Kusztovnak. — Köszönöm, Vologya. Kisebb hibák ki­vételével nagyszerűen csináltad, bár ez volt az első nagy ügyed. — A Szovjetuniót szolgálom, ezredes elvtárs — mondta komolyan Kusztov. — Van valami kérésed vagy kérdé­sed? — Igen, Vlagyimir Gavrilovics, sze­retném, ha felfigyelnének Rlmmára, bo­csánat Rita Tyerehovára ... Megérdem­li. — Egyetértek. Kusztov elhagyta a szobát. Vlagyimir Gavrilovics az előtte álló Iratokban la­pozgatva rátette kezét a telefonkagy­lóra, és halkan megjegyezte: — Hát akkor ideje, hogy megmutassuk kár­tyáinkat. Következik: 34. EGYSZER MINDEN A VÉGÉHEZ £R 1. 5. KAREL HÄJEK FELVÉTELE.

Next

/
Thumbnails
Contents