Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-05 / 4. szám, péntek

•••••••••••••••H •»• BOCSKARJOV JEMENI RIPORTJA J

emen a világ egyik legősibb állama. Történelmi emlékei azt bizonyítják, hogy már időszámításunk előtt léteztek itt államok. Saba állam, majd a Himjariták állama virágzó ország volt, lakosságuk földműveléssel és kereskedelemmel foglalkozott. Jöttek azonban a hódító perzsák, törökök, majd utoljára a nyugati imperialisták, kifosztották az ősi földet, gazdasági elmaradottságba taszították a népet. Az 1962-es forradalom után új tavasz kezdődött a jemeni nép életében, kibontakoznak a nép alkotóerői. HODEIDA Amikor először jártam Hodeidában az etiópiai Asmarából repülőgépen érkeztem. Egyedül szálltam ki a gépből, s az volt az érzésem, a sivatag kellős közepén tettek ki. Ugyanis sehol sem láttam jellegzetes repülőtéri épületeket. Hirtelen, mintha a földből tűnt volna elő, egy jeep állt meg előttem. Négy marcona, turbános töltényszalagokkal teleaggatott, alacsony termetű fogdmeg ugrott ki a kocsiból. Nem tudtam, örüljek-e vagy bosszankodjam. Csak akkor nyugodtam meg, amikor megértettem, hogy ezek a tőrrel felfegyverzett legények útlevelet kérnek tőlem. JA fiúk férfinak számítanak, mihelyt tőrre tesznek szert, a gazdagok két tőrt is vtselnek. Ha útlevél kell nekik, bizonyára hivatalos személyek. Belelapoztak útlevelembe, aztán intettek, hogy üljek a jeepbe. Megörültem, amikor a láthatáron épületek körvonalai bontakoztak ki. Ez volt Hodeida, Jemen egyik legnagyobb városa. A jeep egyenesen a homok hátán egy nagy térre hajtott, amelynek egyik oldalán emeletes villák sorakoztak, aztán egy keskeny utcába kanyarodott, és megállt egy nem éppen bizalomgerjesztő épület előtt. — Szálloda? — kérdeztem kísérőimtől, de ők csak a fejüket csóválták. Később tudtam meg, hogy ez nem szálloda, hanem az ún. „vendégek háza" volt. Barátságtalan, bűzös, zsúfolt és kényelmetlen. Amikor naivan elégedetlenségemet akartam kifejezni a ház tulajdonosánál, aki a rekkenő hőségben éppen úgy lustálkodott egy díványon, mint a vendégek, nagyon csodálkozott. Hogyan kerülhetett Hodeidába az Imám különleges engedélye nélkül egy orosz? Azt is közölte, hogy idegenek nem utazgathatnak kényük-kedvük szerint az országban, s az esetet jelenti Tai'zzba.. Reménytelen helyzetben voltam, de akkor egy díványon heverő ember megszólalt, s közölte, hogy a városban van egy szovjet orvos. Egy göndör hajú kisfiú rögtön elkalauzolt abba a villába, ahol V. P. Ársava lakott. Útközben szanaszét heverő lőszerládákat és gépfegyvereket pillantottam meg. Senkinek sem jutott eszébe, hogy lopjon, mert az imám idejében a lopást karlevágással büntették, fegyverlopásért pedig halál Járt. Hét évvel ezelőtt, amikor először Jártam a városban, poros, unalmas kis helyiség fogadott. Csak a halásztelep volt valamivel színesebb ... Amikor az idén másodszor látogattam el Hodeidába, rá sem ismertem a városra. Az első benyomás: a homoksivatag meghátrál a város előtt, helyet ad az aszfaltútnak. A főtér közepén a tűző napsugaraktól védve közlekedési rendőr irányltja a forgalmat, mert Hodeida az utóbbi években sok autóval gyarapodott. A legszebb épület a szálloda. Egyáltalán nem hasonlít a „vendégek házára", amelyben hét évvel ezelőtt jártam. A szálló körül virágágyak, belül kórhálánnyal. Szadika bint Muhammed Barakat egyike az első jemeni egészségügyi nővéreknek. Anyja halála után két kistestvérének eltartása is reá várt Állást vállalt a kórházban. Felfigyeltek az igyekvő lányra. Taníttatták, s most ápolónő. Minden vágya, hogy orvos lehessen. Tréfálkozva megkérdeztem, ez minden amire vágyik? — Oh, nem — válaszolta. — Tetszenek a bátor emberek, a hősök. Senki esetet, s a minaretre is feikapszkodhattunk. A mecset fölött egy magas hegy látszik, rajta valamilyen kastély. Ezen a nehezen megközelíthető helyen tartotta Ahmed imám túszként azoknak a törzsfőknek gyermekeit, akiknek hűségében kételkedett. Tai'zzban, de más városokban ls tízéves lefátyolozott lányokat láttam. Megtudtam, hogy ezek már eladott lányok. Ez a középkori szokás még divik Jemenben, de már küzdenek ellene. Lányiskolák nyíltak, s megkezdődött a jemeni nők felszabadulása. A légkör megváltozását bizonyltja a most megnyílt könyvtárak munkája. Mozgalom Indult az írástudatlanság felszámolására, nagy az érdeklődés a sport iránt is. Ilyesmi az imám idejében nem voltl A férfiak mentalitása is változik. Ma már nem a dzsambia (tőr) a férfiasság jele, hanem a puska, vagy más lőfegyver, amellyel a köztársaság vívmányait védelmezhetik. ZABID ZABIDI TAKÁCSMESTER zi tisztaság. Ami a legszembetűnőbb volt: nem is a csillárok és nappali fényt árasztó lámpák, hanem a porcelánmosdó hideg és meleg vízvezetékcsappal. Egyesek számára ez jelképezi itt a haladást! A látogatók figyelmét most nem az Imám egykori palotái, hanem a város arculatát megváltoztató új építkezés ragadja meg. Az Oj-Hodeida negyed. A tervszerzője a Jemeni Muhammed Ali Abdu. Kikötőmunkásként kezdte pályáját, majd Moszkvában és Ogyesszában tanult. Büszkék is rá a jemeniek, hogy van már egy építészük. A segédmunkások szovjet szakemberek segítségével közvetlenül a gyakorlati munkában képezik át magukat szakmunkásokká. A város központját aszfalt országút köti össze az új kikötővel. A sorompó előtt meg kell állnunk. Khaki egyenruhás katona tart felénk. — Min? /Ki az?

j — kérdi tőle egy tiszt. — Ruszif — válaszolja a katona, és szemügyre veszi kocsink rendszámtábláját. — Foki INyisd kt)l) — parancsolja a tiszt. Jemenben a szovjet emberek előtt nyitva áll az ajtó. A félkilométeres mólón három emelődaru működik. Balra egyhektárnyi térségen raktárak terülnek el, mögöttük a kikötőállomás épülete váróteremmel, vendéglővel. Irodahelyiségekkel. Idehallatszik a kikötői erőműtelep búgása és a javítóműhelyek zaja. A mólónál éppen a Mareb teherhajó vesztegel. Cement, armatúravas, tartályok, gyapotkötegek, kávézsákok, pálmagyékénykötegek vannak a fedélzetén. A szovjet segítséggel épült új kikötő a fiatal köztársaság igazi tengeri kapufa lett. Hodeidában megismerkedtem egy Zabid takácsiparáról híres. Tizenötezer lakosából nappal eggyel sem találkozunk az utcán. A férfiak a földeken, a takácsműhelyekben, festőműhelyekben dolgoznak, csak az asszonyok és a gyerekek maradnak otthon. Betértünk egy hatalmas pajtába, ahol két takács dolgozott. Kezdetleges, fakeretű szövőszék a munkaeszközük. Tízenkét óra alatt 3—4 méter színes csíkozott szövetet gyártanak. Egy dra (kb. 70 cm) szövet tíz buksába (a jemeni rial negyvenedrésze, váltópénz) kerül. Drágább a behozott japán vagy indiai szövetnél, a hazai piacon mégis nagyon keresik. SAN'A ŰSI ERÖD ZABIDBAN sem akadályozhatja meg, hogy ahhoz menjek feleségül, akit megszeretek. Most más idők vannak ... T A ľ Z Z Tai'zz a déli határon, a Dél-femenl Népi Köztársaság közvetlen közelében, fekszik. Itteni viszonylatban nagyváros. Harmincezer lakosú. Akkor indult virágzásnak, amikor Ahmed imám elhagyta a nyugtalan San'át, és itt ütötte fel rezidenciáját. A város 1200 m magasságban fekszik, kellemes éghajlatú. Valaha agyagfallal körülvett poros kisváros volt. Az új városnak szűkek a régi határok. A főutca már a városfalakon túl vonul. Mindkét oldalán modern üzlethelyiségek. Megengedték, hogy megnézzük a me/ A jemeni főváros a központi fennsíkon fekszik. Magas kőfal veszi körül. Két kapuján szüntelenül özönlik az emberáradat Tarka tömeg. Mintha „A bagdadi tolvaj" című filmből ismert keleti vásár elevenedne meg. Ha itt filmeznének, nem kellene díszlet. Rengeteg a mecset; azt mondták, van vagy ötven. A legnagyobb a VII. században épült egy régebbi palota köveiből. Az egyik ősi mecsetben egy miniszter mondott beszédet, ahogy értettem, sok szépet mondott a Szovjetunióról, majd a mulla imát mondott. Meglepett, milyen kevesen járnak a mecsetbe, de Kuwaitban és Jordániában is ez a helyzet. A mecsetben egyébként mikrofont is felszereltek. A mohamedán papság már nem Idegenkedik annyira a technikai vívmányoktól. A minaret tetején is hangszóró figyelmezteti az ima idejére a muzulmánokat... A Jemeni forradalom nagyon sajátos. Az utóbbi évek történelmében nem volt még egy ilyen forradalom, amely anynyira bonyolult viszonyok között ment volna végbe. E forradalom a népet a X. századból egyenesen a XX. századba vezérelte. A bonyodalmakat azonban fokozza, hogy a monarchista erők még nem tették le a fegyvert, amit a legutóbbi események is bizonyítanak. •••MHMMHMHMHI A

város központjában több emeletes palotaóriás. Léghűtött szupermarket, amelynek rengetegén belül észre sem veszi az ember, hogy Afrikában van. A belváros közlekedését egysínű magasvasútakkal oldották meg. A városon kívül rádióhullámokkal irányítják a kocsikat. Baleset kizárva. A Dar es Salaam és Zanzibár szigete között a tengeri utat alig félóra alatt lehet megtenni korszerű, szárazföldön és vízen egyaránt közlekedő hovercraft-tal. A tengerparton magas felhőkarcolók, Szobát parancsol szép kilátással? Tessék uram. Gondolom, az ezredik emeleten megfelel önnek. Ilyen lesz Tanzánia fővárosa 2000-ben. Az egyszerű afrikai még csak álmodni sem merészel róla, de a város jövőjének kanadai tervezői már komolyan latolgatják ezeket a fantasztikus lehetőségeket. Egyelőre csupán azt mérik fel, ami van. S ez is meglepi az embert. Afrikát elmaradottnak hisszük. Holott a vi, lóg e részén is gyors a fejlődés. Dar es Salaamnak jelenleg több, mint 200 ezer lakosa van. S a számítógépek szerint naponta 70 ezer gépkocsi fo'dul meg a városban. Tanzániában évente tizenöt százalékkal nő a személygépkocsik száma. Nem merész becslések szerint Dar es Salaam lakosainak száma 1970-ra eléri az egymilliót. A fejlődés oly gyors, hogy tág MMMNNMMHMMMMMNMMMMMMMNMMMHMMM MHHHRi tér nyílik az álmodozó építészek és várostervezők számára. Eljön az idő, amikor az afrikai üzletember televíziós telefon segítségével intézi majd irodai ügyeit, s a háziasszonynak sem kell órákat töltenie a kis üzletekben való bevásárlással. Mindent megkap majd egy helyen. küliek, most egyet sem látsz. A rendőrség egyik napról a másikra összeszedte és vidékre toloncolta őket. Nyitott kérdés, hogy ezzel megoldották-e a minden afrikai országra jellemző munkanélküliség problémáját. Az élelmiszerüzletek előtt hosszú sorokban állnak az emberek. Rizshiány keseríti meg A jelen szürkébb 2000 azonban még messze van. A jelen sokkal szürkébb és kiábrándítóbb a megálmodott jövendőnél. De igaztalan lenne, ha azt állítanám, hogy a jelennek nincsenek meg a maga szépségei. Dar es Salaam a kis üzletek városa. Félig-meddig indiai város. A szupermarket nem nagyobb, mint egy közepes áruház Bratislavában. Közelében leprás koldus nyújtja feléd csonka kezét. Még ha szeretnél is adni neki valamit, félsz, hogy hozzád ér ez a borzalmas kéz. A posta közelében zajongó embertömeg. A város közlekedési alkalmazottai béremelést követelnek és sztrájkkal fenyegetőznek. A kikötő mentén pár héttel ezelőtt még százával lődörögtek a munkanélDar es Salaam lakosainak mindennapi életét. Ez a jelen. Szegényes és gondokkal teli. De azért a jövőről érdemes és szükséges álmodozni. A „Béke kikötőjén" át Tanzánia fővárosa 105 évvel ezelőtt parányi halászfalucska volt. Egy évszázad leforgása alatt afrikai viszonylatban nagy és korszerű várossá fejlődött. Olyan tengeri kikötővel, amelyben évente több, mint ezer külföldi hajó fordul meg. A város valóságos paradicsom az európai turisták számára. Mindössze 180 mérföldnyire van tőle a Nikumi Vadrezervótum, amelyben tömegével láthatók az impalák, a zsiráfok, a zebrák, az elefántok és a vízilovak. Alig egy órányira van Dar es Salaamtól Bagamoyo, ahol békésen megfér egymás mellett az ősi afrikai, az arab és a kínai kultúra. Húsz percnyi repülés után Zanzibáron lehet az ember, hogy megcsodálja az ezeregy éjszaka meséiből viszszamaradt keleti várost és magába szívja a szekfűszeg illatót, amely láthatatlan felhőként borul az egész szigetország fölé. Dar es Salaamtól félnapos távolságra van Kilwa, KeletAfrika egykori fővárosa, az afrikai kontinens gazdag múltjának letéteményese. Ezen a városon keresztül jutott el idegen földrészekre a zambiai aranybányák kincse. S végül, de nem utolsósorban a tanzániai fővárosból útra kelt szafárik néhány napos autózás után megpillanthatják Afrika hegyóriását, a fennséges Kilimandzsárót. Olyan élmény ez, amilyenben ritkán részesül a mindenre kíváncsi, mindent meglátni és megtapintani kívánó ember. S mindehhez Dar es Salaamon, a „Béke Kikötőjén" át vezet az út... Dar es Salaam soknemzetiségű város. Afrikaiak, indiaiak és arabok lakják, de az európaiak is szép számmal megtalálhatók a város villanegyedeiben, főleg a kellemes tengerparton. Itt vannak az afrikai nemzeti felszabadító mozgalom Irodái. Az Oysterbay-szálló hűvös teraszán vitatják meg az elkövetkező akciók terveit Délnyugat-Afrika, Zimbabwe, DélAfrika, Angola, Mocambique, Swóziföld és a Comore-szigetek szabadságharcos vezetői. Dar es Salaam egy kicsit a felszabadulásért küzdő Afrika fővárosa is. Vasárnaponként vitorlások és motorcsónakok százai kelnek útra az Indiai-óceán korallszigetei felé, hogy néhány órára elfeledtessék a városban élő emberrel azt, hogy városi. Ami bizony a kényelem mellett bizonyos fajta rabságot is jelent Afrikában ugyanúgy, mint a világ más részén. Az egyszerű emberek álmai Álmodozni kell és szabad. Dar es Salaam székesfőváros vezetői nagyonis tisztában vannak ezzel. De azzal is, hogy amig a kétezredik évet elérik, addig is rengeteg problémát kell megoldaniok. Ezért határozták el ötezer lakóház felépítését. Néhány éven belül eltűnnek Dar es Salaam nyomornegyedei, amelyek fő jellemzői a cölöpökre tapasztott sárból épült kunyhók. A tengerparti útvonal már a jövendőt rajzolja az ember szeme elé. Neonfényes sétányokat létesítenek, s a kikötőben lustálkodó hajókat már szökőkutas parkokban üldögélve nézegetheti az ember. Mindez szerény kezdetnek látszik csupán. De az egyszer megindult fejlődést nem könynyű megállítani. ÉLIÁS BÉLA RIPORTJA