Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-27 / 26. szám, szombat

Siatszáz&zat a Qeitacflen I

V i volt a leghíresebb, legbátrabb, legkitartóbb? Ján Mahler? Johann Franz „Bergführer"? Klement Bachleda — „a tátrai csúcsok fejedelme"? Vagy — tán — a lengyel Sztaniszlawszkl, aki olyan falakra is vezetett, amelyeken előtte még nem Járt senki? Nehéz igazságot tenni, nehéz dönteni — a bennfentesektől sem lehet választ kapni: az idővel a kritériumok is változnak. A krónika sok merészt, kitűnő hegyivezetőt ismer, a veszejtő meredélyek és égnek szökő sziklafalak sok rangos hódítót. Csupán egyvalamiben egyeznek a Tátra-kutatók: a leghosszabb időt Ján Poöuvaj töltötte a karcsú szirtek birodalmában. Hatvan évet! Hatvan esztendőn át vezetett a magasba: napsütésben, gomolygó felhőben, hóviharban, hideg esőben, dermesztő fagyos éjszakában, gleccserek, szédítő mélységek felett. Bejárta a Tátra minden zugát, ismeri a legeldugottabb hegyi fennsíkot és völgyet, amelyben nyáron is megmarad a milliónyi fehér kristály. Szűkebb hazájához — a Tátrához — hű maradt öregkorában is. Lesnán telepedett le, közel a hegyekhez. Itt él — csendesen, békésen, visszavonultan. Napjait sétákkal, emlékezéssel tölti. A sok nehéz túra és veszély nem törte meg, nem roppantotta össze: egészséges, egyenes tartású, vidám kedélyű. Készségesen — kérdezés nélkül — eleveníti fel emlékeit, számtalan élményét, szinte ömlik belőle a rengeteg érdekes mondanivaló. — Mostanában már nem járok messzire — mondja. Legfeljebb Füredre sétálok fel, megnézni. mi újság, mi változott meg ismét. Aztán arról beszél, mennyi önmegtartóztatás és lemondás kell ahhoz, amíg egy hegymászó hegyivezetővé érik. —- Hogyan csinálta Pocuvaj bácsi? — Nem csináltam én semmit, csak szerettem a hegyeket és szerettem az embereket. Ifjúkorom óta kísértem a csúcsokra. Eleinte kedvtelésből, majd mind gyakrabban, amikor szükség mutatkozott, amikor hívtak, s végül — mindennap. Kezdetben — nem mondom — nehéz volt, le kellett küzdenem a tapasztalathiányból eredő nehézségeket, aztán megszoktam és egyre könynyebben ment. — Van-e a Tátrában olyan csúcs, amelyen nem járt? — Aligha — válaszol az öreg hegyivezető. — Legfeljebb egy-két jelentéktelen. Jártam én mindenütt, a Kriványtól a Bélai-havasokig. A mi időnkben nem voltak rajonok, mentünk ahová kellet, ahol baj volt, szerencsétlenség. Egy ideig — kezdő koromban — a Gerlachtól idegenkedtem: zordnak, dacosnak, barátságtalannak tűnt. Megbarátkoztak!? Különös, bizarr meghatározás, hiszen közel hatszázszor gyűrte le, közel hatszázszor ért Jel a csúcsra. — Es közben sosem félt, sohasem érzett halálos félelmet? — Más a félelem, barátom, és más a veszély. Az élet nemegyszer állított olyan helyzet elé, amikor már csak az ösztön segített, amikor mérlegelésre, gondolkodásra nem maradt idő. De félelem a mi mesterségünkben ismeretlen valami. Az egyetlen, ami nem változik, az egyetlen ami nem változhat... Mert máskülönben a hegyek között is minden megváltozott, minden merőben új. Valaha nem használtunk mentőkocsit, nem létezett keréken guruló könnyű hordágy, finom acélzsineg, fókabőr, konzerv és ha olykor a magasban — kikötve a falban —» háltunk, nem bújhattunk kifüggeszthető vízhatlan hálózsákba. — Es mégis több most a baleset és tragédia ebben a csodaszép nemzeti parkban. — A könnyelműség barátom, a könnyelműség. Az emberek gyakran kísérők nélkül nekivágnak a legnehezebb túráknak is. Nem mérlegelnek veszélyt, kockázatot, nem féltik önmagukat sem társaikat, nem akarják megérteni, hogy a csúcsok között minden hibáért, félrecsúszott lépésért, legkisebb erőlankadásért drága árat kell fizetni, hogy a hegyek örök törvénye: a magasban az életet a haláltól egyetlen lépés választja el. 1/ őzben ránk esteledik, apró pelyhekben ^ szállingózni kezd a hó. A hegyek tövében a Tátra fényei. Iskolás gyerköcökkel találkozunk. Már messziről udvariasan köszöntik a hazafelé tartó öreg hegyivezetőt. A Tátrában nem felejtik el a csúcsokat legyőző úttörőket. TÄNZER IVAN Célszerűen és körültekintően A nemzeti bizottságok tavaly — a képviselők és a lakosság hathatós támogatásával — a ,,Z" akcióban dicséretre méltó eredményeket értek el. Számos kisebb beruházással járó létesítmény készült el. A városok és falvak arculata is sokat változott. Az egykori sáros utakat ttöbb helyen portalanították. A köztársaság megalakulása 50. évfordulójának idei jubileumi évében az SZNT elnöksége rnelett működő falu- és városszépítési szakbizottság versenyt hirdet. A résztvevők, vagyis a nemzeti bizottságok, a vállalatok, az üzemek és az egyének az önsegélyes akciók végrehajtásában fognak versenyezni. Ez a forina lehetőséget nyújt a társas beruházások fokozott alkalmazására. A verseny egyik célja a már megkezdett építkezések mielőbbi befejezése. Továbbá a múlt évek tapasztalatait figyelembe véve, szorgalmazza az olyan művelődési otthonok építését, amelyek több célt szolgálhatnának. Például lenne bennük moziterem, illetve színjátszásra alkalmas helyiség, könyvtár, olvasóterem, klubhelyiség, a HNB és a szövetkezet irodája, posta, orvosi rendelő és lehetőség szerint lakás az orvos részére. A társadalmi munka célul tűzheti ki — különösen a történelmi jelentőségű és a fürdővel rendelkező helyeken — az életkörnyezet jobbá tételét, a lakótelepek rendbehozását, gyermekjátszóterek, sportpályák és fürdőmedencék építését is. A „Z" akció beruházási részében szenteljünk továbbra is nagy figyelmet — különösen a kétezernél alacsonyabb létszámú községekben — a kisebb beruházást igénylő vízvezetékhálózat építésére. A nemzeti bizottságoknak ebben és a faluszépítésben is sokat segíthetnek a helyi üzemek, a szövetkezetek és a tömegszervezetek. A nemzeti bizottságok a beruházáshoz szükséges pénzt társulás útján és kölcsön igénybevételével szerezhetik meg. E téren már jó tapasztalatokkal rendelkeznek Farnadon, Nagymegyeren, Beckóban, a Dolny Kubín-i és a rosznyói járásban. Példájukat valóban követésre méltónak mondhatjuk. A jubileumi évben nagy lehetőségek és feladatok állnak a nemzeti bizottságok előtt. Ezeket csak úgy teljesíthetik, ha mind a kerületi, mind a járási és a helyi szakbizottságok jó szervezőmunkát fejtenek ki és a lakosság kezdeményezését felkarolják. A súrovcei képviselőnek és az EFSZ vezetőségének összefogása példaképül szolgálhat. A társas beruházással felépült művelődési otthon értéke meghaladja az 1 6B2 350 koronát. A lakosság, ígérete szerint, 82 000 brigádórát dolgozik le. Lénárfalán a HNB és a szövetkezet összefogásával a közeljövőben szintén művelődési otthon épül, amelyben a többi közűtt mindkét fél irodái is helyet kapnak majd. Hasonló beruházás megvalósítására van kilátás Gömörhorkán is. Legyen tehát a jubileumi év aa alkotás, a tenniakarás, a falvak és a városok arculata megváltoztatásának éve. Ehhez szívós akaratra, jó szervező munkára van szükség és arra, hogy a pénzügyi eszközöket körültekintően és célszerűen használjuk fel. -osA sok is lehel kevés A kosicei járás nemzeti bizottságai ebben a választási időszakban a polgárok hozzájárulásából tevékeny munkát fejtettek ki s szép eredményekről számolhatnak be. A járásban például 12 ezer 550 új lakás és nagyon sok családi ház épült. Felépült továbbá 12 iskola 219 tanteremmel, 8 óvoda 960 és 5 bölcsőde 1250 férőhelylyel. A „Z" akció keretében elkészült 8 művelődési ház, 10 tűzoltószertár, több vízvezeték, sportlétesítmények stb. Mindez azonban még mindig kevés. A járásban például a tanulók 27,6 százaléka még mindig két műszakban jár iskolába. Tehát lesz még mit tenni ezen a téren az új nemzeti bizottságoknak, szerveiknek s az új képviselőknek. Munkájuk természetesen csak a polgárok odaadó segítségével lesz eredményes. Iván Sándor 1968. I. 27. Lehetséges, sokan abbahagyják ennek az írásnak az olvasását, mikor megtudják, hogy „csak" olyan műszakiakról van benne szó, akik gyakorlatilag nem kerülnek kapcsolatba az energiahordozó atommal. Nem is csodálkoznánk ezen, hiszen e sorok írójának a képzeletében is az atomfizikus, az atomkutató, az atomtechnikus hosszú ideig olyan embert jelentett, aki közvetlenül foglalkozik az atom szerkezetének kutatásával, az atom hasításával, a radioaktív anyagok gyakorlati alkalmazásával, vagy a nukleáris technika egyéb érvényesítésével ... A dubnicai gépgyár hosszú éveken át — mint a plzefti Skoda Művek üzeme — a honvédelem céljait szolgálta. Nem titok, hogy még közel egy évtizeddel ezelőtt is főleg ágyúk gyártásával foglalkozott. A közelében levő völgyekben gyakorta hallatszott az ágyúdörgés — itt próbálták ki az akkor legkorszerűbb tüzérségi fegyvereket. Az egykori lőtereken ma csend uralkodik, a gyárat egészen eltérő termelésre állították át. Villamos és Diesel-elektromos mozdonyok készülnek Itt, hengerművek berendezéseit, szerszámgépeket, speciális acólrudakat gyártanak, ezenfelül számos nehézgépipari üzem számára is szállítanak öntvényeket és egyéb kohászati termékeket. A Dubnicai Kohászati ós Gépipari Művek egyik legfontosabb üzeme manapság azonban az, amely első atomerőművünk számára gyártja a berendezéseket, elsősorban az üzemanyag-rudak hüvelyeit. AZ URÄNRÜD HÜVELYE NEM AGYÜCSÖ Mielőtt végigjártam a gyárnak az első atomerőművünk számára termelő üzemét, alkalmam volt beszélgetni Michal Rábek igazgatóhelyettessel és Jozef Maáekkal, az „atomüzem" vezetőjével. — Az egykor gyártott ágyúcső csak azzal hasonlít az atomreaktor üzemanyag-hüvelyéhez, hogy mind a kettőbe „lyukat" kell fúrni —- mondotta az igazgatóhelyettes. Maőek elvtárs pedig hozzátette: — Olyan párját ritkító atomtechnikai üzemet létesítettünk, amelyhez hasonlót a Szovjetunióban sem találtam ... Köztudott dolog, hogy az atomrészecskét is. Természetesen csupán képletesen beszélünk itt a „begyújtott" atomreaktorban fellépő körülményekről és az uránrudak előállításának nehézségeiről, hiszen az atom megszelídítése és mun kára bírása lényegesen bonyolultabb. PÁRATLAN PONTOSSÁG A fémesztergályosok jól tudják, mily problémát jelent már az egyszázados jóváhagyott módéul olyan menetet vágjon, amelynek felülete ne legyen 0,8 mikronnál durvább ... Avagy képzeljük el, hogy a pontos méretekre megmunkált részekből több mint kilenc méter hosszú uránrúdhüvelyt kell összehegeszteni úgy, hogy a tengelynek az egyenestől való eltérése ne haladja meg az egy millimétert! Erre a munkára is sokan jelentkeztek, a hegesztők legjava közül azonban csak egyetlen — Pavol Pala — vált be. ATOMTECHNIKUSOK atomreaktor az urán hasadása révén termeli a hőt, amely aztán bonyolult úton — a hőátalakítón keresztül áthaladva a klasszikus generátorokba jut, s ott villamos energiát fejleszt. Bevallom, annak idején, amikor arról olvastam, hogy a reaktorban uránrudak vannak, a szó szoros értelmében vett rudakra gondoltam, amelyeket közönséges acélcső vesz körül. Milyen ezzel szemben a valóság? Az, hogy egy-egy ilyen rúd hüvelye sok száz alkatrészből tevődik össze, mindannyi része mikronnyi pontossággal készül és öszszeszerelésük úgyszólván laboratóriumi feltételek között történik. Az üzemanyag-rudak előállítása természetesen elsősorban fizikai probléma. Ez nem is érdekli a dubnicai atomtechnikusokat. Annál bonyolultabb a rudak burkolatainak az elkészítése, főleg azért, mert számos követelményt kell teljesíteniük. Mindenekelőtt olyan berendezéseket és technológiai eljárásokat kellett kifejleszteni, amelyek lehetővé teszik a mikronokban meghatározott mérettűrés betartását. Aztán pedig az uránrúd-hüvelyeknek korrózióállóknak kell lenniük, ós mi több: el kell „csípniük" a menekülésre készülő legkisebb reteltérés betartása is. Mit szólna ezzel szemben az esztergályos, vagy marós, akinek azt mondanák, hogy a megengedett tolerancia egy mikron, azaz a milliméter ezredrésze? Pedig a dubnicai „atomüzemben" sok helyen ilyen a mérettűrós. Amikor ezt a részleget megalapították, sok volt a hívatott, annál kevesebb a kiválasztott. Gondot is okozott a vezetőségnek, hogyan indokolják meg a jelentkezők túlnyomó részének, hogy nem bízhatják rájuk az atomreaktor számára készülő alkatrészek előállítását, amikor öthat legjobb dolgozó közül nemegyszer csak egy vált be. Miközben a szerszámgépek sorai között jártam, itt is, ott is úgyszólván ultrahangok ütötték meg a dobhártyámat. Ilyen hanggal reagál a nagy krómtartalmú acél a speciális szerszám vágására. És most képzeljük el, hogy az ilyen szívós anyagot mikronnyi pontossággal kell megmunkálni... Kétségtelen: kevés olyan esztergályos akadna, aki vállalkozna arra, hogy 9—12 méter hosszú csövet finom felületűvé munkáljon meg, és emellett nemcsak a mikronokban meghatározott méreteket tartsa be, hanem — a geometriai pontosságot is figyelembe véve — pélMiért oly igényes ez a munka? Nemcsak azért, mert a csehszlovák szabvánnyal szemben itt mintegy tízszeresen nagyobb pontosságot követelnek meg, hanem azért is, mert a varratban a legcsekélyebb hibának sem szabad előfordulnia (az ellenőrzést röntgenezéssel végzik!). A legfontosabb azonban az, hogy itt a legtökéletesebb hegesztőautomaták sem válnak be, nem teljesítenék a követelményeket. Sokaknak talán furcsának tűnik, de itt a gépek precíz munkája nem elegendő. Sokkal értékesebb a valóban kiváló hegesztőnek a fémmel való „együttérzése" és szemének, ujjainak érzékenysé ge. Megkérdeztem kísérőmtől, M. Plechla mérnöktől, összehasonlítható-e az itt végzett, fölöttébben pontos munka az óra gyártók pontosságával. Ezt vá laszolta: — A óragyártásnál kétségtelenül szintén nagy igényeket támasztanak a precíz munkával szemben, ott azonban optikai segédeszközök segítségével vég zik ós ellenőrzik az egyes műveleteket. Nálunk ezzel szemben szemmel kell elérni a maximális pontosságot... FEHÉRKÖPENYES MUNKASOK A szerelésre kész alkatrészeket meg kell szabadítani mindenfajta tisztátalanságtól. Oda, ahol ezt a műveletet — benzin és alkohol segítségével — végzik, csak gumicipőben ós fehér köpenyben szabad belépni. Fehér az itt dolgozók munkazubbonya is. Kesztyűs kézzel dolgoznak mert a tisztítás után már ujjakkal sem szabad érinteni az alkatrészeket. Polietilén-zacskóba csomagol va jutnak tovább a „tiszta szerelőcsarnokba", ahol verőfény fogad. Sok tucatnyi neoncső világítja meg a terjedelmes helyiséget. A mennyezeten a légkondicionáló berendezések ventillátorjai búgnak, a falak hófehérek, a falak mentén pálmák, szubtrópikus növények és virágállványok állnak. A bejáratnál 30 méter magas ellenőrző és szerelőtorony szolgál a 9 méter hosszú rúdhüvelyek egyenességének ellenőrzésére. E torony nagy része — 14 méteres mélységig — a szint alá nyúlik. Itt találjuk azt a héliummal működő berendezést is, amellyel a hegesztési varratok tökéletességét vizsgálják. Jaj lenne, ha a nyomás alatti hélium egyetlen atomja is „átszivárogna"! A laikus számára úgyszólván elképzelhetetlen pontosságon és a munkaműveletekkel szemben támasztott igényességen kívül az a nagy lelkesedés is mély benyomást gyakorolt rám, amelylyel Dubnicán első atomerőművünk alkatrészeit készítik. Tudatosítják: bár atom nélkül dolgoznak, mégis atomtechnikusok és munkájukkal nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy mielőbb átlépjük az atomkor küszöbét és áramfejlesztésre is hasznosítsuk az atomban rejlő energiát. DÓSA JÓZSEF