Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-26 / 25. szám, péntek

L

aci letette a mézgás pemzlit: az utolsó cikket is felragasztotta a faliújságra. A szomszéd szobából átjött Sütő Zsuzsi, aki szívesen gépelte a kézírással kapirgált cikkeket, s megállt Laci széke mögött, onnan nézte a szépen dekorált nagy ív csomagolópapírt - Milyen lesz a lap, szerkesztő úr? - Lepipáltuk a Pravdát. Egy súlyos hiányosságunk van, olvasóink a héten nem kapnak Sütő Zsuzsa-verset. Emiatt tulajdonképpen gyászkeretben ... - Uraságodnak meg lesz billentve a nadrágja. - Dühösen tette hozzá: - S amiért ilyen szemtelen vagy, mostantól kezdve egy büdös sort sem írok a lapotokba. Zsuzsi felhúzta az orrát és sértődötten elvonult. Laci utánakiáltott: - Ne hülyéskedj már! Az ajtó becsapódott. Zsuzsi lángoló verseket írt a fasiszták ellen s érzelmeseket a proletáranyák mellett, mindenkinek segített, aki hozzá fordult, lakáskérvényeket gépelt, kihantolási engedélyekért folyamodott, jelentéseket írt, lendületes felszólításokat fogalmazott a város népéhez, segített a padlót felolajozni, beragasztani a kitört ablakokat, vezette a jegyzőkönyveket a pártvezetőség ülésein, szenvedélyesen politizált, s odavolt a szép versekért: „Te Laci, ez a Kosztolányi, az anyja úristenit, hogy ez hogy tudott írni!" Érzelmes, bátor, gyengéd lélek volt, aki megmagyarázta magának, hogy egy öntudatos proletárlány csak nyersen és keményen állhat helyet az osztályharcban. Magas, csontos lapos mellű alakja nem nagyon vonzotta a fiúkat, Laci azonban megérezte vágyódását a szerelemre, s lopva meggusztálta telt csípőjét, erős, hosszú combjait. Jól esett, hogy a lány dicsérte cikkeit, sok közös témát találtak, élvezettel, hosszan beszélgettek, vitatkoztak, igazi jó „haverok" voltak. Zsuzsi visszajött: - Azt mondanám, várd meg a Fülöpöt, mielőtt kiteszed a lapot a kerítésre. Gondolkoztam ezen a Hajagosügyön. Azért ez a Hajagos mégsem olyan csirkefogó, ahogy ebben a cikkben lefestetted. Igaz, hogy jó nagy polgár, de mindig is demokrata volt, megruházták a németek ... Laci fölfortyant: - A demokratizmusa mellett elég sok disznóságot csinált, elhiheted nekem ... - Milyen disznóságokat? Laci arra gondolt, Hajagos egyszer megfogta Magda mellét a műhelyben. De Zsuzsinak mégsem tálalhatja ki a részleteket, legyintett: - Hagyjuk csak. Nem is ez a fontos, hanem az elviség. - Igaz-e, hogy a nemzeti bizottságban megtámadta Frézlert, amiért Kovalszky plébánost internáltatta? - Megtámadta Frézlert... Felszólalt, hogy ne sétáltassák reverendában mindennap Kovalszkyt a főutcán. - Jó, te tudod - Laci fölállt. - Ha gondolod, mutasd meg a cikket Fülöpnek. Én addig átmegyek a városházára. - „Városháza..." De rázzátok a rongyot mindnyájan I Zsuzsi nem firtatta, mi dolga van ott, Laci pedig magától nem mondta, egyáltalán semmiféle véleményt, megjegyzést nem akart hallani arról, amire elhatározta magát. Még mindig túl sok gátlással küszködött, ha személyes ügyeiről volt szó. R

ADAY, a tiszti főorvosból lett polgármester azzal az előzékeny, embermeleg kedvességgel fogadta Lacit, amelyért a fiú már első találkozásukon megszerette az ipartestületi bálon. Nem volt abban semmi leereszkedés, semmi erőltetett hangsúlyozása az egyenrangúságnak, ahogy most is eléje jött az ajtóhoz, bevezette dolgozószobájába. - Parancsoljál helyet foglalni, gyújtsál rá, nem tudom, szereted- e a Khedivét, ez még az elődöm hagyatéka, Szántódy—Csukásé, a polgármesteri reprezentációban találták — cinkosán összenevetett Lacival, tüzet is adott neki, aztán várakozásteljesen nézett rá: - Mivel lehetek szolgálatodra?... Laci a torkát köszörülte, tűnődött, hogy is kezdjen hozzá, fesztelenül, könnyed-csevegően vagy az ügyhöz illő komolysággal, az istenfáját... Lámpalázasan beleizzadt, mint a színész első szerepébe, végül belevágott: - Meg szeretnék házasodni. - Nagyszerű, gratulálok - mosolygott Ráday. - Már régóta készülünk a menyasszonyommal - folytatta gyorsan Laci -, több éves szerelem ez, aztán, hogy elkotródtak a fasiszták, szeretnénk úgy, ahogy.,. szóval a maga rendjén ... - Kitűnő - helyeselt Ráday. — És miben segíthetek? - Nincsen anyakönyvi hivatal. Özembe kellene helyezni. Aztán te vagy a polgármester, kérlek szépen - pislogott zavartan a fiú. Rádayból kirobbant a nevetés: Hát persze ... özembe kell helyezni az anyakönyvvezetőt... Briliánsán fogalmazol... Ha valaki egyszer megírná a felszabadulás történetét, azt hiszem, ezzel a ponttal jellemezhetné az igazi fordulatot. A lelkek felszabadulását, a kedélyekét... Beindul a házasságkötés gépezete ... Ne haragudj, igazán, olyan frappáns volt... A nevetés lassan felszívódott arcáról s gondolkodvo vizsgálgatta a fiút: - Várjunk csak ... Mi egyszer már beszélgettünk arról, hogy... igen-igen, a Rigó Jenő mondta akkor, hogy te szociográfiát írsz ... Megvan, az Ipartestületben találkoztunk először... - Úgy van. Épp az előbb gondoltam rá én is. - Azt hiszem, te akkor gyárban dolgoztál, báró Acsaynál. Laci érezte, most közbe kellene vetnie: „Igazán kedves, hogy ezt mondod ..." de képtelen volt rá, egyszerűen nem tudott még ezen a nyelven beszélni: szerencsére Ráday nem is tartott igényt az ilyesfajta társasági udvariaskodásra. - Akkor arról beszéltünk, hogy a munkásság a legizgalmasabb osztály... — folytatta Ráday, egyre szenvedélyesebben. - Ha csak tíz évvel lennék fiatalabb! ÉS egy infarktussal szegényebb ... A magyar falut már felmérték, de a magyar külvárost nem. Köteteket, egy sorozat kötetet lótok... Ráday elhallgatott, összegubózkodva, töprengve ült a bőrfotelben, cigarettája parazsát vizsgálgatta, olajosbarna bőrével, halántékán őszülő, hosszú fekete hajával, nagy diószemeivel Adyra emlékeztette Lacit, de nyugtalan szenvedélyével, állandó szellemi izgalmával is. - Lapot kellene Indítani - mondta Ráday, mintegy Snmagának. - Miért is ne indíthatnánk lapot?... Ennek a városnak, erről a városról. Azt hiszem, te lehetnél (kgyüt munkatársa. Vagy főmunkatársa Mit szólsz hozzá? össze kellene szedni az embereket. Milyen fantasztikus ez: mindent megtehetünk, egyszerre, minden út, minden sorompó felnyílt, amiről azelőtt nem is álmodhattunk. Lefoglaljuk a nyomdát, lefoglaljuk a papirt... Csinálunk lapot. No, volna kedved újságot írni?... — Részemről . .. örömmel. De én még csak a faliújságnál tartok, és az egészen más ... - Rá se ránts, testvér, én se voltam soha polgármester. - Ráday doktor ugyanazzal az előbbi cinkossággal nevetett Lacira, aztán hirtelen fölugrott: - Jaj, hogy én milyen figyelmetlen vagyok, hát a legfontosabbat majd elfelejtettem, a házasságot. Engedj meg egy percre, rögtön utánanézek, hogy van-e ebben a városban egyáltalán anyakönyvvezető ... P

AR percre egyedül hagyta Lacit. A fiú szétnézett az irodában. A nagy, faragott könyvszekrény tetején most is ott porosodott a földgömb, s szemben a kopott, sárga plüssel húzott kanapé fölött főrangú hölgy portréja függött. Kifejezéstelen, üres szépség, nyúlánk, száraz nő, meghatározhatatlan, elmosódó korral. Laci nézte a szenvtelen pózt. Ez az asszony élt, mozgott, kiabált, sírt, szeretett. Úristen, mit csinált vele a művész, elporlasztotta. Egyedül a kezei éltek a nőnek. Molnár qíza (MNK); Jke&úda szép, finom, gyengéd kezeit az ölében nyugtatta - ezeket különös gonddal festette meg, pedig kezet, élő, szép kezet igazán nehéz festeni. Hirtelen ráeszmélt, hogy ezek a kezek Magdára emlékeztetik, úgy egészben véve Magdára, gyengéd kedvességére, szépségére, hiszen Magda kezei nem ilyenek, másfélék, nem tudta volna megmondani, milyenek, csak érezte, de nem látta őket maga előtt. Tekintete újra a festményre tévedt. Ezek éltele, nagy lakások zárt csendjében, komornának csengettek s a migrén ellen becsukatták a spalettákat is, hogy semmi zaj be ne hatoljon ... Észre sem vette, hogy Ráday visszajött. - Megtaláltam az anyakönyvvezetőt. Hivatal még nincs, az anyakönyvek ott maradtak a városháza romjaj alatt. Ki kellene ásatni őket, nagy nemzetiszínű vállszalagot csináltatni, anélkül nincs esküvő — folytatta kis szünet utón. - Hét végére üzembe helyezzük a anyakönyvi hivatalt, nyugodt lehetsz. Melegen kezet ráztak, Ráday az ajtóig kísérte vendégét. Laci elgondolkozva caplatott a havas, locspocsos utcákon a pártház felé. Még néhány nap és Magda a felesége lesz. Család, talán gyerek is, nem most, később, ha rendeződik az életük. Lakást kell szerezni. Fülöp Jóska bácsi biztos segít ebben. Suháng is. Ráday is. Ráday milyen kedves volt. Tanú Suháng lesz és Fülöp. Még beszélni kell velük is. Szétnézett az utcán, a szegényes, sivár, dísztelen, romok közé ágyazott életen. Mélyen beszívta a hószagú, nedves levegőt, amelyből most hiányzott az a korcos, gázos íz, koromszag, amellyel még nemrég száz és száz gyárkémény telítette. Másfajta mozgalmasság volt az utcákon, a villanyvezetékek letépve lógtak, villamosnak, autóbusznak híre-hamva se volt, a házak az utcára döntötték homlokzatukat, a szobák a szabad égre nyújtották mintás, festett falaikat, intim belsőiket, meghitt zugaikat, Laci sokszor úgy érezte, kell tíz év, míg az élet olyan lesz, mint volt, romok nélkül, villamossa! és üzletekkel, amelyekbe be lehet menni és ventii, ha úgy tetszik, akár egy tábla csokoládét is vagy tíz deka téliszalámit. Továbbment, és élvezte az enyhe, nedves levegőt, amelyben már felsejlett a tavasz, a készülődő változás, a sugaras kék, ég, a lombos fák közt járó meleg szél, s távolabbról a nyár is. - Hogy lehet az ember olyan hülye, amilyen?... töprengett Laci. — Hogy a szovjet csapatokat jótevő Krisztusoknak képzeltük, diadalmasan szétverik a fasisztákat, aztán csokoládét és téliszalámit osztogatnak a harckocsik tetejéről, s mindjárt hozzáfognak, hogy megtöltsék az üzleteket is, rögtön megkezdik a szállításokat, hogy egy percet se éhezzen a szegény magyar nép. Mikor Magyarországig, Poroszországig nyúló láncolatokban saját százezer és százezer emberüket kell élelmezni szovjetföldről, amelyet letarolt, elpusztított a háború. De hiszen még így is, most is, odaadták a sajátjukat is, a magukét, ha éhező gyereket, öreget láttak. Csakhogy az emberek mindig, most is csodát vártak, éhesek voltak a csodára, hogy ne úgy legyen, ahogy a logika, az értelem, a rideg valóság parancsolja, de úgy, olyon szépen, színesen, ahogy álmodni tudnák, szeretnék, az életet Leráncigálni a csodát lábainál fogva a földre. Valami nyugtalanság is kavarodott Laciban, amint a havas tócsákra bámulva ment lassan az utcán, nyugtalan sejtés, ahogy a fátyolozódó ég kelti fel bennünk messziről közeledő viharok kaŕcos vad ízeit. De még nem tudott felszínre törni ez a nyugtalanság. Hiszen az élet semmilyen személyes eseményével nem lehetett igazán törődni ezekben a hetekben, hónapokban, mindent elborított egy másik nagy élmény, egy másfajta íz, mindent elnyomott és kiszorított egy másfajta teher: a szabadság elemi erejű élménye, kissé fanyar, ősi vad íze, amely Laciban most már örökké egybefonódott a tavaszvárással, az olvadásos, havas, enyhe, nedves levegő illatával, a szegényes, sivár, dísztelen élet érzésével, a külvárosi tájjal, ahol az élet feltámasztásának terhe, a szabadság súlya ránehezedett. A párthoz előtt megállt, nézte a vörös csillaggal diszített, keresztezett fatáblát, üres volt, míg ő a városházán járt, nem tette ki rá Sütő Zsuzsi a faliújságot. Pedig Fülöpnek már itt kell lenni, ő aztán nem veszteget egy pillanatot sem, ha kezébe adták a cikkeket, mindjárt át is nézte, s azonnal kirakatta a táblára, hadd olvassa a nép a kommunista szót. Rossz előérzet támadt Laciban. Igaza lenne Sütő Zsuzsinak? Belépett a titkárságra, Zsuzsi a papírjait rendezgette, odanézett feléje. A lány szemében látott egy kis kajánságot, amint intett neki: — Menj csak be, már feni rád a fogát a Fülöp! — Fenheti - biggyesztette a száját Laci. - Nekem nem főnököm. H

AT ez igaz is volt meg nem is. Fizetést Laci nem kapott, pártmunkában dolgozott reggeltől estig, vagyis önzetlenül a pártért. Parancsolni csak annak lehet, akinek fizet az ember, de hát pórtfegyelem is van a világon. Inkább az volt ebben, hogy Laciban is — mint alapjában - hamar kihegyesedett s visszaszúrt az önérzet. Fülöp az íróasztal mögött ült és cigarettát sodort, haja most is belehullott csontos lóarcába, busa szemöldöke alól ravasz pillantást vetett a fiúra. — Mi van, Laci? Merre jártál? — A polgármesternél. — Aha. Valami pártügyben? — Nem. Teljesen magántermészetű. Meg akorok... meg fogok házasodni. — A Magduskával. — Igen. Fülöp hallgatott, aztán odatolta a dóznit Laci elé. — De gyújts rá ... Laci ügyesen sodort, közben a párttitkárra sandított! mit főz abban a ravasz fejében? Becsapta a dózni tetejét. Nem győzte tovább cérná- i val: ' — És... Te mit szólsz hozzá, Jóska bácsi? — Én mit szólok hozzá? Azt, hogy mit szólnál ahhoz, ha én mennék el Magdussal az anyakönywezetőhöz?... Laci nem tudott szólni. Fülöp folytatta; — Egyszerűen beállítanék az anyakönywezetőhöz, é» én venném el Magdust... Laci végre levegőhöz jutott, savanyúan vigyorgott: — Azt hittem, szellemesebb vicceid vannak. Fülöp közbevágott, most már mosolytalanul s nyersebben: — Nem vicc ez, öcsém. Mit szólnál te ehhez? — Hát... Eltátanám a számat. — Ugye. Aztán azt mondanád, hogy tartsam az orrom a magam dolgainál, mi? — Biztosan. — Na látod. Hát én mit szóljak, hogy te akarsz várospolitikát csinálni helyettem?... Há?... öcsém? Ott volt a kezében a Hajagosról szóló cikk. Komolyan nézte Lacit: — Ki adott neked erre megbízást, hogy megírd ezt a cikket? — Hát... Csak úgy gondoltam, hogy ... Meg hallottam, hogy... Meg aztán, hát én vagyok a faliújság szerkesztője. Nem?... — Ide figyelj te bimbulabernát... Én meg a pártszervezet titkára vagyok, de csak azt tehetem, azt képvi- . selhetem, amit a pártvezetőség együttesen kialakít. És | ha ilyen cikkeket fogunk megjelentetni a faliújságon, hamarosan úgy farba leszünk rúgva mind a ketten, hogy meg sem állunk a kínai nagy falig. Útközben aztán vitatkozhatunk, hogy melyikőnknek mi volt a felelőssége. — Vissza is mehetek a gyárba — mondta Laci. — Már úgyis szólt a Repce, hogy menjek vissza. — Persze, ott kalóriát is adnak. Egy leendő családfőnek a jövőre is kell gondolni... — Nem arról van szó. De mondd meg, igaz vagy nem, hogy a Hajagos megtámadta a Frézler elvtársat és mentőakciót indított Kovalszkyért? ... — Én ott voltam az ülésen, édes fiam. Hajagosnak több politikai érzéke van, mint Frézlernek, meg kellene köszönnünk, hogy szólt, hogy ne csináljon a kommunista rendőrkapitány antikommunista propagandát. Ez az igazság. Fülöp fölállt az íróasztaltól, Lacihoz lépett, és odanyújtotta neki a cikket: — Nem tudjátok még, hogy az emberek érzékenyek és a betű nagyon csúnya sebeket tud ejteni - a fiú vállára tette a kezét. - Ide figyelj, tényleg kapsz egy farba rúgást, ha valaki mást hívsz násznagynak ... — Két násznagy kell... Suháng lesz a másik — válaszolta Laci gyorsan. Fülöp az ablakhoz állt, kinézett az utcára, nagy, görbe háta elfogta a világosságot. — Suhánggal nem szívesen megyek templomba — mondta gondterhelten — Nem szereti a papokat. Odavan a gyönyörűségtől, ha látja Kovalszkyt a rendőrök kőzött. — Csak az anyakönywezetőhöz kell jönni, Jóska bácsi — nevetett Laci. — Az más. Azt lehet. Oda még a Suhánggal is elmegyek. - Visszafordult, kezet nyújtott Lacinak. Barátságosan dörmögte: - De tényleg, te, máskor beszéljük meg ezeket a cikkeket. Nem elég, hogy élesre töltjük a puskát és lövünk. Szervusz. „ Zsuzsa kíváncsian vizsgálgatta Lacit: — Nagyon lemart a Fülöp? ... -Engem?... Kellemesen elbeszélgettünk a Fülöp elvtárssal. - Laci bensőségesen hangsúlyozta az „elvtárs"-at. » — Ne szédítsen engem, szerkesztő úr, most nem faliújságcikket ír... Mi van Hajagossal?.. . — A cikkre gondolsz? Itt van a cik. Tessék. 1968. — Dobd a papírkosárba. — Mit csináljak vele? I. 28. Z

SUZSA diadalmasan kacagott, miközben a fiú mél- •• g* tóságteljesen, mint akihez az ilyen kicsinyes dol- I f gok nem érnek fel, elvonult