Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-26 / 25. szám, péntek

PRAGABAN TANULTA

K — A LEGJOBBAK KÖZÉ TARTOZNAK • -> - " ''* ARCO. TÖRZSKÁVÉHÁZ, TÖRZSASZTALOKKAL, TÖRZSVENDÉGEKKEL. A PRAGABAN TANULÓ MAGYAR FŐISKOLÁSOK, AZ ADY ENDRE DIÁKKOR ALLANDO TALALKOZO HELYE. Péntek este hagyomány A sarokban egymás mellé tesznek néhány asztalt, megisznak egy kávét, vagy egy sört. Találkoznak, hogy megbeszéljék „a világ folyását", irodalmi kérdésekről vitázzanak, vagy csak egyszerűen beszélgessenek — magyarul. A pincérek örömmel fogadják őket, hogy úgy mondjam tekintélynek számítanak. Milyen furcsa, hogy most róluk beszélek, mint egy külső szemlélő, mint egy újságíró a riportalanyról. Pedig jómagam is innen indultam, közülük kerültem ki. Mindig barátok között voltam, és most jó néhány év elteltével ismét barátok közé jövök. Üj arcokat ismerek meg, azokat, akik nemrégiben kerültek Prágába, és régi klubtagokkal találkozom, akikkel valamikor együtt éltem a vizsgalázban. / A közelmúltban is . .. Alig vártam, hogy a nap véget érjen. Az idő zimankós volt, kigyúltak a neonok, pompáztak a kirakatok, a sarkon kolbászillat csiklandozta orromat. Igazi prágai hangulat. Mikor betoppantam az Arcoba, — vagy húszan jöttek össze - nagyban folyt a vita - Irodalmi Szemle, Picasso kiállítása, szívátültetés, strahovi események, klub-bulletin kiadása ... Kávémat kavargattam, és okkor hirtelen - tíz év alatt most először - az jutott eszembe, vajon mi az, ami ezeket a fiatalokat ide hozza a fővárosba? Gondolatom szóba öntöttem. Sokan azt felelték: - Az AED, vagyis a diákkör. Biztos támpont. Segítséget nyújt, bírál, de biztat is. A felsősök támogatják a kezdőket. Itt mindent megkérdezhet, és mindenre feleletet kap az ember. Ismeretes, hogy a Prágában tanuló főiskolások közül csak kevesen futamodnak meg. Többségük kitart, diplomát szerez. Igy kívánja a „betyárbecsület", s a barátság erre is kötelez. De mi volt az, ami tíz évvel ezelőtt ide vonzotta a fiatalokat, amikor az AED csak alakulóban volt? Erre is feleletet kaptam, hiszen néhány „kész ember" ott ült az asztalnál. Miért jöttem Prágába? Tóth Endre ma mezőgazdasági mérnök. Ipolyságon érettségizett, 1965-ben szerezte meg oklevelét. Benešovon, a Mezőgazdasági Termelési Igazgatóságon mint programátor-analitikus dolgozik. Közben távúton tovább tanul. Prágában lakik albérletben, munkahelyére naponta utazik, kétezer korona a fizetése. Elégedett, megtalálta a számítását. - Miért jöttem Prágába? Főváros - ez sok mindent magába foglal. Talán ellentmondásnak tűnik, mivel a szakmámmal igazán nem függ öszsze, de nagyobb lehetőségét láttam kulturális igényeim kielégítésének. Szeretem a zenét, szakszafónon játszom, elméleti tudásra is vágytam. Aztán szívesen tanulok nyelveket, gyakran járok színházba. Valahogy úgy gondoltam, hogy itt az egyetemen is nagyobbak az igények. Sohasem bántom, ha az átlagnál többet követeltek tőlem. Nem akarok tudálékosnok tűnni, de úgy vélem, fontos. hogy oz ember tudja, mit miért tesz. A szorgalom az életben fontos tényező. — Mint magyar, hogyan érvényesülsz ezen o vidéken? — Nyelvi nehézségeim csok a főiskola első évében voltak. Sokan segítettek, úgyhogy ezt is hamarosan leküzdöttem. Ma a munkahelyemen ha csak meg nem mondom — nem is veszik észre, hogy nem vagyok odavalósi. Legfeljebb morvának hisznek, mert azok különös akcentussal beszélnek. A szaktudás a fontos, az meg egyetemes, főként nálunk, a számok és a kibernetika világában. — Miért maradtál Csehországban? — Felkínálták ezt a lehetőséget, a körülmények kedvezőek voltak, na meg tovább akartam tanulni, és erre megint csak Prágo a legmegfelelőbb. Meg aztán az AED . .. A Károly Egyetem vonzott... " #/ Közben a többiek is abbahagyják a társalgást. Az asztalra egy palack bor kerül. Az ilyesmit többnyire a „keresők" rendelik. - Répás Jancsi, hát te? Katonaegyenruhában ül köztük, a vállpántján fehér csík: abszolvens. Nőgyógyász, de most a Központi Katonai Kórház belgyógyászati osztályán tölti ezt az évet. - Marcellháza, komáromi járás, Csallóköz — ez a szülőföldem. Messze esik a fővárostól, mégis mindig Prága felé kacsintgattam. Érettségi előtt, amikor a főiskolai jelentkezési íveket kitöltöttük, osztálytársaim különcnek tekintettek, nem nagy jövőt jósoltak nekem. Megmondom őszintén, a Károly Egyetem vonzott. Másutt is van orvosi fakultás, de a Károly Egyetemnek világhírneve van. És ha már orvos akarok lenni, miért ne próbálkozzam meg ezzel az eshetőséggel. Aztán az is vonzott, hogy a prágai főiskolákon sokféle nemzetiségű diák van: ahány ember, annyifélét lát, annyifélét tud. Afrikai, amerikai, ázsiai kollégáim Is voltak: szívesen hallgattam, mit mesélnek hazájukról, az ottani életről, szokásaikról. Általuk a nyelvtanulás lehetősége is nagyobb volt. - Nyelvi nehézségek? - Hát bizony a kezdetben én is el voltam keseredve. Sohasem fogom elfelejteni tanáraim és diáktársaim segítőkészségét. Azt sem bánták, ha kézzel-lábbal magyaróztam. A vizsgákon gyakran mondanivalómat lerajzoltam - megértették. Sokat segítettek magyar társaim Is, a felsőbb évfolyamokból. Eltelt egy év, szókincsem bővült, etmúJtak a nehézségek. - De egyszer mindennek vége, még a gondtalan és boldog diákéveknek is. A komáromi kórházba hejyeztek, sajnos lakást csak két év múlva kapok, pedig nagy szükség volna rá, ugyanis megnősültem. A feleségem is orvostanhallgató, van egy kislányunk, Veronika. Elkelne a fizetésemelés is, mert bizony az 1250 bruttó nem sok. - Na és az AED? - Erről a legnehezebb beszélnem, mert a válás is a klubtól a legfájdalmasabb. Minden alkalommal itt vagyok. Nagyon tetszik, hogy itt mindenki jól érzi magát, egy-egy ilyen összejövetelen sokat tanulhat az ember, sok újat hall. Ha az ember akarja, öt év alatt diáktársai segítségével a beszélgetések alapján elég szolid tudást szerezhet más téren is. A jelszó: Ne félj! Ki ne ismerné dr. Bodnár Jóskát? A Klubosok mind. De más klubokból is sokan. Pipájából élvezettel pöfékel, profilja nem mindennapi. De nem is ez a legérdekesebb rajta, hanem sokkal inkább a jókedve, humorérzéke, mozgékonysága, agilitása. Az utóbbi években sokat tett a klubért. Pillanatnyilag Répással együtt katonaidejét tölti. Minden klubösszejövetelen ott van, most is úgy dolgozik, mintha elmeneteléről szó sem volna. - Szívügy, hisz tudod . . . Tréfára fordítja a szót. Sokan mosolyra derülnek, mert ezután biztosan tréfa következik - Bodnár-módra. - Én is úgy vagyok, mint ... na ugye mondtam! De most már komolyan: „lelkesen", ahogy te mondod, sokan voltunk és sokan vagyunk. A klub a miénk, amilyennek csináljuk, olyan lesz. - Hogy kerültél Prágába? - Van egy város, úgy hívjók hogy Komárom. Itt érettségiztem. Prága rég motoszkált a fejemben, mert itt töltöttem gyermekéveimet. Szép emlékeim fűződtek a városhoz, környékéhez. Egyszer vissza akartam ide kerülni, hát ez volt az első és legreálisabb alkalom. Az egyetemen tanultam, mint mindenki, mert azért jöttem, vagy inkább, azért is jöttem. Kezdetben nem volt könynyű, dehát az orosz és a latin segítségével ment. Sajnos végeztem. Azért sajnos, mert ezzel véget ért a gondtalanság, búcsút kell mondanom az imádott Prágának, meg a nem kevésbé imádott AED-nek. - Hová helyeztek? - Azt kérdezed, hová mentem mint orvos? Mert engem nem helyeztek sehová, én választottam Nagykürtöst, a losonci járásban. Gyermekorvos vagyok... Többen vagyunk, akik rácsodálkozunk. Hiszen haza is mehetett volna. - Persze, csakhót mi lenne akkor, ha mindenki a nagyvárosok, meg a „haza" - felé húzná a csíkot? Azon a vidéken, ahová én mentem, kevés az orvos, nagy szükség van ránk. És nehogy azt higgyétek, hogy ott valamivel is rosszabb, mint másutt. Nagyon megbecsülik az orvosokat és a szakképzetteket általában. 1500 korona alapot kaptam mint kezdő, két és félszobás lakást. Kell ennél több? A feleségem is dolgozik, Pista fiam még nem, mert szegényke még csak kétéves. Deha az apja fia lesz, akkor... — általános derültség, Bodnár megint elemében van. - Tudod - halkabbra veszi a szót, bizalmasan felém hajol, mintha titkot akarna elárulni. Aztán harsányan: — Buta az, aki nem akor tanulni! És ha már tanul, miért ne Prágában? Az a legnagyobb baj, hogy sok iskolán még a tanárok sem, a diákokról nem is beszélve, nem ismerik a lehetőségeket. Az érettségizettek legtöbbje Nyitrára megy. Hát ez nagy baj. Most az AED - már második éve — felhívással fordult az egyes gimnáziumokhoz, hogy a növendékeiket küldjék Prágába. A levélben részletesen ismertetjük az egyes fakultásokat, szakokat. Ha megkérnek bennünket, személyesen ís leutazi számolunk tapasi szakmánkról. Própc - Hát kell jobb nál — vannak már geztek? - A jelszó: ne fe sze neked is igyek lényeg, meg a szlo retném, ha bárki i: főiskola és az AE kerül, az mind dip kor, ha maga is c mindig önzetlenül denkinek egyedül I - Egy szó, mint ketl Ha közénk jö tán kössétek fel az zatok szégyent ős; öregedtünk meg a: - Na Jóska erre - Persze, a Bod „Prágai a feleség Vicc-parádé köv< coi estékhez. Lassc a társaság jól érz sollyal az asztalho; - Mit kívánnak c Hát igen a fiatal mert vidámak. A rr - Hát még nem - Dehogy nem. dani. Késői vendég ér leségével. - Hát te? Száz Valóban rég n&r őt is kifaggathator - A ČKD-ban i Nagyon érdekes m ^jyok. A magyar tu szem, mivel Magy< az üzleti ügyeket r szélni. - Miért maradta - Megnősültem, i vetkezeti lakásra n mondjam: így hozl - Nehéz volt a - Kezdetben. Akc lomát senkinek sen dolgozni. Igaz, keze nárok a nyelvi nef akkor is megkövete közül minél többéi értelmiségre nagy : ra. Úgy hallom a kon is kevés a m nem tanulhat, sok mégis úgy vélem, t lóképpen az adott men azt kérdezik: nemzetiségű vagy. A baráti emberek A kávéházban le sőre jár. Az este si jemben. Meg érzés ismétlődés vágya: < minden „kész embi hez fűződő érzelmi rik. Ez a klub min jellegével. Diákklul — egymásnak segít úgy tűnik, Prágába mint itthon. Az is eszembe ju1 les körű, mély megn találkoztam. Cicero a jó emberek közö Aztán még egy d főiskolákon végezt< lati életben is m& közé tartoznak. Se szert, ami most má tartás, igyekvés, b< lás - mert a barát erre már főiskolás elment. Valahogy minden a jelennel, a jelen ember mindig valai sőbb bensőjében. 1 ni, csak érzi. ÉS így telmének nevezünk