Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)
1968-01-25 / 24. szám, csütörtök
Súlyos amerikai provokáció a KNDK ellen Ülésezett a koreai fegyverszüneti bizottság % Az amerikaiak a Pueblo szabadon bocsátását követelik # Az Enterpriset Korea határaihoz vezényelték Papandreu fegyveres felkelést jósol Görögországban Washington — Mint már tegnapi számunkban röviden hírül adtuk, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság haditengerészetének egységei kedden elfogták az amerikai haditengerészet Pueblo nevű hajóját, és Vönszan kikötőjébe kísérték. Az amerikai hajó megsértette a demokratikus Korea felségvizeit és ellenséges tevékenységet folytatott. Mint a koreai távirati iroda jelenti, az Egyesült Államok katonai felderítő hajója feltartóztatásakor elkeseredett ellenállást tanúsított. A lövöldözés során a KNDK hajóinak tüze megölt és megsebesített néhány amerikai katonát. Több mint 80 amerlkalat foglyul ejtettek. A jelentés a koreai fegyverszünet megkötése óta a legsúlyosabb provokációnak minősíti az esetet. A TASZSZ New York-i tudósítója szerint a Pueblo kémhajó feladata volt a KNDK legfontosabb rádióállomásai és radarberendezései elhelyezésének felderítése. Az amerikai hadügyminisztérium azt állítja, hogy a korealak „nemzetközi vizeken" fogták gyűrűbe a hajót. Az Egyesült Államok ugyanis csupán három mérföldes part menti övezetet tekint territoriális vizeknek, a KNDK viszont — az államok nagy többségéhez hasonlóan — 12 mérföldre terjesztette ki felségjogait Az amerikai hadihajó ügye komoly válságot idézett elő az említett térségben. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy tegnap összeült a koreai fegyoerszüLemondott a dán kormány Koppenhága — A Dániában kedden megtartott parlamenti választások a polgári pártoknak hoztak győzelmet. A Szociáldemokrata Párt szavazatai 4,1 százalékát vesztette el. Hírügynökségi kommentárok szerint a szocialisták vereségének oka a létfenntartási költségek rohamos emelkedése. Krag miniszterelnök összehívta a minisztertanácsot és benyújtotta lemondását. A kormány lemondási szándékát a minisztertanács tagjai is jóváhagyták. Krag kijelentette, a Radikális Venstre Párttal óhajt szövetségre lépni, hogy a Szociáldemokrata Párt továbbra ls uralmon maradhasson. Politikai megfigyelők hangoztatják, hogy bár a burzsoá pártok összefogtak a választási kampányban és megszerezték a többséget, kérdés, hogy a jövőben Is együttműködnek-e? nett bizottság, amelyen Smith tengernagy, amerikai küldött követelte, hogy a KNDK engedje szabadon a 86 főnyi személyzetével együtt a Pueblo hadihajót, és „kérjen bocsánatot az Egyesült Államok kormányától." Pak Csöng Guk tábornok, a fegyverszüneti bizottság észak-koreai megbízottja viszszautasította ezt a követelést, és hangoztatta, hogy a hajó megsértette országa felségvizeit. A New York Times tegnap vezércikkben foglalkozik az esettel, ós emlékezteti olvasóit az 1964 őszén a Tonkini-öbölben történt hasonló incidensre az amerikai és észak-vietnami naszádok között, amely a VDK bombázásához vezetett. A lap kijelenti, hogy az amerikaiaknak most nem szabad meggondolatlan következtetéseket levonniuk, és szenvedélyesen megítélni az esetet. Hasonló hangnemben nyilatkozott Fulbright szenátor, a külügyi bizottság elnöke is. Johnson elnök megbeszélésre rendelte a Fehér Házba legfőbb tanácsadóit. Egyes szélsőséges amerikai szenátorok, többek között Drummond köztársaságpárti szenátor, táviratban követelték Johnsontól a legerélyesebb megtorlást. A helyzet komolyságára vall az a tény, hogy a japán kikötőből elindult Enterprise nukleáris hadihajót — korábbi céljával ellentétben — a demokratikus Korea határai felé vezényelték, és készültségi állapotba helyezték az Egyesült Államok távol-keleti hadtflottáfát és repülőtereit. (CTK-MTI) Támadás Bajbakov ellen Japánban Chrisliaan Barnard Néhány héttel ezelőtt a nagyvilág még semmit sem tudott róla. Saját hazájában pedig — ha egyáltalán ismerték — legfeljebb mint a 17 éves délafrikai vízisíbajnoknő apját tartották nyilván. Orvostársai és betegei körében azonban jől Ismert volt szerénységéről és szívós, kitartó munkájáról dr. Chrlztiaan Neethllng Barnard professzor, a fokvárosi Groote Schnnr kórház szívsebésze, aki szenzációs szívátültetési műtétjével múlt év december 3-án új fejezetet nyl-' tott a szívgyógyászatban, és örökre beírta nevét az orvostudomány történetébe. Azóta már végrehajtott egy második, hasonló műtétet Íz. Igen kevés az, amit erről az emberi élet meghosszabbításán fáradozó kitűnő orvot életéről és arckép csarnok eddigi munkásságáról sikerült megtndnl, de közlésre érdemes már csak azért ls, mert az utóbbi években a távoli országból csak a hírhedt z nem pedig a jé értelemben vett hírei emberek tetteiről számolt be a sajtó. Barnard professzor 45 éves. Mosolygós képe, szinte kamaszos külseje mögött az ember fel sem tételezné a benne rejlő komoly tudóst. Szerény körülmények között nőtt föl, a református miszszionárlns apja csak elég nagy áldozatok irán küldhette főiskolára mind a négy Hát. Christlaan Barnard a fokvárosi egyetem orvostanhallgatója volt, majd az Egyesfiit Államokban, Minnesotában szívsebészetre szakosította magát. Az Ötvenes években szervátültetési tanulmányokkal foglalkozott DUlehey tanárnál a virginiai egyetemen, s később Moszkvában ls Oemicsov professzornál. Sebészeti mfivészerének elismeréseként hazájában, 1960-ban az Oppenheimer-díjjal tüntették kl. Öccsével, aki szintén a fokvárosi Groote Schnnr kórházban dolgozik, az elmfilt három évben ötven szívátültetés! kísérletet végzett kutyákon. Barnard professzor példás családi életet él. Vidám természetű. Szabad Idejében motorcsónakjával szeli a hullámokat, vagy horgászik. Ogy hírlik azonban, hogy fényes sebészi karrierjének Idfi előtt véget vethet a súlyos reumája, amely előbb-utóbb alkalmatlanná teszi kezét a bonyolult m&tétekre. B. C. Párizs — A le Monde című párizsi lap közli Andreasz Papandreunak, a Centrum Unió volt elnökének és az egykori görög miniszterelnök fiának Interjúját, aki többek között kijelentette, amennyiben békés eszközökkel nem sikerül megdönteni a katonai diktatúrát Görögországban, a nép fegyvert fog. Téves az a nézet, hogy a viszonylagos nyugalom azt jelenti, miszerint a nép belenyugodott a diktatúrába — hannéhány Nagofa — Tegnap Tosltaka Szumtdate, a japán jobboldali diákszervezetek egyik vezetője Nagoja városának pályaudvarán fabárddal rátámadt Nytkolaf Bafbakovra, a hivatalos látogatáson Japánban tartózkodó szovjet miniszterelnök-helyettesre. A rendőrség Idejében közbelépett és letartóztatta a támadót, Így Bajbakov nem sérült meg. A támadónál egy beadványt találtak, amely követeli a Szovjetuniótól, hogy szolgáltassa vissza Japánnak a Kuril-szlgeteket és a Japántól északra fekvő többi szigetet. Alekszef Okonyisnylkov a Szovjetunió tokiéi nagykövete tegnap hivatalos tiltakozást juttatott el a japán külügyminisztériumhoz. Takeo Miki japán külügyminiszter kormánya nevében sajnálkozását fejezte ki az incidens miatt. (CTK) ANDREJ KIRILENKO, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán fogadta Cola Dragojecsevovát, a BKP Politikai Bizottságának tagját, a Bolgár—Szovjet Baráti Szövetség országos bizottságának elnöknőjét. A CSSZBSZ küldöttsége, amely Jan Némecnek, a szövetség főtitkárának vezetésével a Szovjetunióban tartózkodott, szerdán Kijevből visszatért Csehszlováklába. AZ OLASZ—ROMÁN tárgyalások befejezéseként Manescu román és Fanfani olasz külügyminiszter több megállapodást Irt alá. Kicserélték a kulturális egyezmény ratifikációs okmányalt, megállapodást kötöttek az Idegenforgalom fejlesztéséről, továbbá a Romániában államosított olasz javakért adandó kártalanításról. GEORGE BROWN angol külügyminiszter kedden délután egyórás megbeszélést folytatott lile Verdet román miniszterelnök-helyettessel a vietnami és a közel-keleti helyzetről, valamint a kelet-nyugati kapcsolatokról. EGY LAUSANNE-I ÜGYVÉD az algériai hatóságok engedélyével Január 9-én felkereste a fogva tartott Ben Bella volt elnököt. Az ügyvéd Algériából hazatérve Svájcban elmondotta, hogy Ben Bella jó egészségben van. A PERUI KÉPVISELŐHÁZ elutasította a kormány idei költségvetését. A szavazás után a kormány lemondott. Belaunde elnök a lemondást nem fogadta el. A NIGER KÖZTÁRSASÁG fővárosában közleményt adtak kl az OCAM (Afrikai és Malgas Unió) kormány, Illetve államfőinek értekezletéről. A közlemény szerint az értekezlet résztvevői újabb megállapodásra kívánnak jutni a Közös Piac országaival, mégpedig olyan megállapodásra, amely jobban igazodik „a gazdasági fejlesztés parancsoló szükségszerűségeihez". A TÖRVÉNYELLENESEN betiltott Német Kommunista Párt Központi Bizottsága nyílt levélben szólította fel a szociáldemokratákat a nyugatnémet neonácizmus elleni közös harcra. AZ AFRIKAI EGYSÉG SZERVEZETE távozó titkárának, Diallo Tellinek a helyére a legesélyesebb jelölt John Malecela, Tanzánia állandó ENSZ-küldötte. KEDDEN ÉJFÉLTŐL megszakadt Olaszország minden telefonösszeköttetése a világgal, ugyanis 12 000 olasz távközlési dolgozó 48 órás sztrájkba lépett. A SZOVJET HADIHAJÓK egy csoportja szerdán Szeraflm Csurszlm admirális parancsnoksága alatt kifutott a szevasztopoll kikötőből, hogy baráti látogatást tegyenek Jugoszláviában. AZ EURÓPAI KÖZÖS PIAC parlamentje jóváhagyta azt a határozatot, amely szerint megbeszéléseket kezdenek NagyBritannia közös piaci csatlakozásáról, és legfelsőbb szinten összehívják a gazdasági tömörülés konferenciáját. BUKARESTBEN január 23-án befejeződtek a megbeszélések a Mexikói Kommunista Párt és a Román Kommunista Párt képviselői között. A sajtóban közölt Jelentés szerint a tárgyaló felek hangsúlyozták, hogy szükségesnek tartják a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom egységének megerősítését. SING APORÉ még a brit alakulatok 1971-re tervezett kivonása előtt — kiépíti saját védelmi rendszerét. goztatja Andreasz Papandreu, és kiemeli, hogy a katonai kormány elleni erkölcsi ellenállás általános és egyöntetű. Arra a kérdésre, vajon a Centrum Unió felkészül-e egy esetleges fegyveres felkelésre, Papandreu azt válaszolta, hogy az ellenállás megszervezése nemcsak egy párt ügye, hanem az egész népé és annak Illegalitásba menekült vezetőié is. Papandreu végül nyugtalanságának adott kifejezést amiatt, hogy a NATOországok gazdasági és katonai segítségben részesítik a katonai kormányt, és elítélte Konstantin király múlt heti kijelentését ls, aki közölte, hogy viszszatér Görögországba. (CTK) A ciprusi törökök panasza Nicosta — A ciprusi török kisebbség vezetője kedden délután felkereste U Thant ENSZ főtitkárt, és kifejtette a ciprusi török kisebbség álláspontját. Később újságíróknak kijelentette, figyelmeztette U Thant főtitkárt, hogy a ciprusi törö kök csak akkor hajlandók elfogadni Makarlosz elnöknek azt a tervét, hogy a jövő hónapban választásokat rendezzenek, ha a török alelnököt is megválasztják. Máskülönben a szigetország sorsáról tartandó béketárgyalások útja lezárul. Kücsük ciprusi alelnök, a török kisebbség vezetője levélben fordult U Thanthoz, és panaszt emelt Makariosz kormánya ellen. Kücsük azt kifogásolja, hogy a ciprusi kormány csak a görög nyelvet használja a hivatalos okmányokban, holott az alkotmány értelmében mind a görög, mind a török hivatalos nyelv. Az ENSZ-körökben tovább folyik a Ciprusról szóló vita és Törökország, Görögország, valamint Ciprus állandó küldöttel egymás után fejtik ki levélben az ENSZ főtitkárának kormányuk álláspontját. A ciprusi állandó ENSZ-küldött levelében újból elutasítja Törökország beavatkozását a ciprusi belügyekbe, és elítéli „Ciprus erőszakos kettéosztására" Irányuló törekvéseket. (CTK) Milyen vezetőt szeret? ÉRDEKES SZOCIOLÓGIAI VIZSGÁLAT EGY MOSZKVAI ÜZEMBEN (Moszkvát tudósítónktól/ Az utóbbi időkben megszaporodtak a Szovjetunióban az üzemi szociológiai vizsgálatok. Legutóbb a Nemzetközi Munkásmozgalmi Intézet szociológiai csoportja egy moszkvai gépgyárban úgynevezett mikrofelmérést végzett. Különböző módszerekkel azt kutatták, hogy a munkások a mesterektől, a brigádvezetőktől, s általában az üzem Irányítóitól mit kívánnak: a szakmai rátermettséget részesítik-e előnyben, vagy Inkább feletteseik embert, jellembeli tulajdonságait, viselkedését értékelik. Először azt kérdezték a kétszáz vizsgálatba bevont munkástól, hogy milyen szakmai értékeket és személyes feliemvonásokat várnak el vezetőiktől. A tulajdonságoknak ezt a jegyzékét aztán szavazásra bocsátották, mondván: melyeket követeli meg közülük saját felettesétől? íme az eredmény százalékarányban: 1. Legyen jól képzett szakember 100% 2. Legyen a termelés fó szervezője 100% 3. Legyen következetes 95% 4. Ismerfe alárendeltjei képességeit és lehetőségeit 92% 5. A munkapad mellett ts állja meg a helyét 85% 6. Legyen barátságos a környezetéhez, különösen a közösség fiatal tagfaihoz 70% 7. Vidám ember legyen 60% 8. Legyen Igényes önmaga és az emberek tránt 58% 9. Legyen fó barát és tanácsadó 50% A vizsgálat tehát egyértelműen azt mutatja, hogy a beosztottak főnökeiktől elsősorban szakmai képességeket követelnek meg, míg a felettesek jellembeli vonásai csak másodsorban Jönnek számításba. NEMES JÁNOS Lübke Nyuga t-B e r I i n b e n Nyugat-Berlin — Heinrtch Lübke nyugatnémet köztársasági elnök szerdán újabb jogellenes látogatásra Nyugat-Berlinbe érkezett. Lübke, aki néhány nap óta pellengérre került a vilőg közvéleménye előtt, mert újabb bizonyítékokat hoztak nyilvőnosságra arra vonatkozólag, hogy közreműködött Hitler koncentrációs táborainak kiépítésében, folytatja a Nyugat-Berlinnel kapcsolatban követett bonni annexiós politikát: körülbelül egy hétig Nyugat-Berlinben kívánja Intézni „hivatali ügyeit". Lübkét amerikai katonai repülőgép szállította Nyugat-Berlinbe. (MTI) JOHNSON ÉS A „NAGY TÁRSADALOM" (A Washington Post karlkatúrájaj