Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-23 / 22. szám, kedd

A

z Állami Pénzverdében biztosan azt válaszolnák: különböző fémek ötvözetéből. Forró Géza a nyárasdi szövetkezet főzootechnikusa viszont azt állítja, hogy ők többnyire húsból csinálják a pénzt. Igen ám, de a „nyersanyag" Is készül valamiből, mert ugyebár azt ma már valamennyien tudjuk, hogy semmiből csak semmi lehet. Náluk a pénzcsinálás alapanyaga a takarmány meg a jószág. Számunkra pillanatnyilag az első, a legfontosabb: a takarmány. Nem mintha Nyárasdon nem lenne elég belőle. Erről szó sincs, de ők mégis „vett" takarmányt etetnek a sertésekkel, úgynevezett, garantált takarmányt. Azt mondják, hogy ez jobb, gazdaságosabb, nagyobb hasznot hoz, mint az otthoni. Hogy így nekifutamodtunk a témának, már nem volt nehéz tovább gombolyítani a beszélgetés fonalát. A jó kezdet — sokan állítják — már magában fél siker. Ogy hallottam annak idején, hogy Forró Géza nem barátja a sok szónak. Most viszont — azt hiszem a jó startolásnak köszönhető — nagyon is jó riportalanynak bizonyult. Nem töri félbe a mondatokat, egyszereűn, világosan, egyértelműen fogalmaz, úgy hogy az is ért belőle, aki kevésbé jártas bizonyos szövetkezeti dolgokban. Még egy kis olajat is öntök a tűzre. Megemlítem neki, hogy igen jó hír terjedt el róluk. Azt beszélik, ugyanis, hogy járási méretben náluk a legnagyobb a sertések súlygyarapodása. Nem mondott ő erre semmit, csak a szeme csillant fel egy pillanatra. Keze cigaretta után kutatott. Csak amikor már füstkarikák bukdácsoltak a levegőben, szólalt meg újból. — Valami van a dologban — mondta kissé vontatottan. Sokat jelelY a jó takarmány ... Már öt esztendeje vásároljuk a takarmánykeveréket. Garantált takarmánynak szoktuk nevezni. Jó dolog ez. Értő, szakemberek állítják össze. Tudomásom szerint három ilyen takarmánykeverő üzemel a dunaszerdahelyi járásban. Termékeik iránt egyre nagyobb az érdeklődés. — A takarmány igen fontos — ismétli meg a zootechnikus —, de azért mégsem minden. Kimutatást tesz elém. A takarmánykeverő üzem küldte. Számomra csak egy dolog érdekes benne: a keverőüzem lényegében ugyanazt a keveréket küldi valamennyi szövetkezetbe, de a garantált súlygyarapodás mégsem egyforma. Példaként említem meg a bakai szövetkezetet. Nálunk csak negyvenkilenc dekás napi, darabonkénti súlygyarapodásért kezeskedik a takarmánykeverő üzem, a nyárasdiaknál már viszont napi hatvan dekáért. Miből * lesznek a koronák Nekem ez feltűnt, Forró Gézának azonban természetes. Így magyarázza a dolgot. — A takarmány nagyon fontos, de mégsem minden. Ogy, ahogy már előbb is mondtam ... Még egy szövetkezeten belül is van különbség istálló és istálló között. Hát még a szövetkezetek között? Nem mindegy az, milyen fajta jószágot tartunk, milyen istállóban neveljük, mikor és hogyan etetjük. Ahol rosszabbak a feltételek, és az etetők ls csak azt nézik, hogy leteljen a nap, az eredmények bizony silányabbak. Kimutatások kerülnek az asztalra. Forró Géza beléjük lapoz, majd így folytatja: — A múlt esztendei tervünkben a napi és egyedenkénti súlygyarapodást átlag Ötvennégy dekában állapítottuk meg. A takarmánykeverő azonban hatvan dekát garan-. tóit. Azt mondták: nálatok ezt nem lesz olyan nehéz elérni. Igazuk volt. Most, hogy szám-' ba vettük a múlt esztendei eredményeket, kiderült: még a hatvan dekának is föle van. Az évi átlag hatvanegy és fél deka. A dunaszerdahelyi öreg malomban vagonszámra készül a garantált takarmány. A keverőüzem dolgozói csak jó minőségű árut adnak el a fogyasztóknak. Ezért a rendszeres ellenőrzés náluk már bevett szokás. Felvételünk is az ellenőrzés pillanatát örökítette meg. Forró Géza, a nyárasdl szövetkszet főzootechnikusa (középen) helyettesével, Katona Sándorral és Rajkovlcs Sándor sertésgondozóval a napi súlygyarapodást veszik számba. (J. Bakala felv., — CTK) Hogy így végighallgattam a zootechnikust, csak. nem fért meg bennem a kíváncsiság. Megkérdeztem hát: — Mondd csak, mi történt volna, ha történetesen nem éritek el a szavatolt súlygyarapodást? A zootechnikus elnevette magát. — Hogy ml történt volna? Először is a bajt már évközben észrevettük volna. Vagy mi vagy a keverő üzem, de alighanem mindketten. Aztán kezdődött volna az okok keresése. Ha bebizonyosodik, hogy a keverőüzem a ludas, a különbözetet megtéríti a szövetkezetnek. Ha viszont mi hibáznánk, minket terhelne a felelősség. Hála a papnak — keveri a szavak közé a tréfát —, ilyen tapasztalataink még nincsenek. Ne is legyenek ... Most már csak azért Is tovább feszegetem a dolgot. — És mi történik Ilyenkor, ha a súlygyarapodás több, mint amennyiért szavatolnak? — Mi történik? Nekik is öröm, meg nekünk is. Elméletben a többletért mi fizetünk a keverőüzemnek. De ez olyan csekély összeg, hogy szóra sem érdemes. Az elmondottakból tudjuk már, hogy a nyárasdl szövetkezet, mindent egybevetve hét és fél dekával nagyobb súlygyarapodást ért el, mint amennyivel eredetileg számolt. Most az a kérdés, gyakorlatban mit eredményezett ez a szövetkezetnek? — Forró Géza az asztal sarkán szerénykedő számológép után nyúl. — Egy kis türelem — mondja csendesen —, azt ls mindjárt megmondom. Vaskos ujjai fürgén táncolnak a gép gombjain. Tényleg csak pillanatokról van szó. A gép halk zümmögését a zootechnikus szava váltja fel. — Azt hinné az ember, hogy mi az a hét és fél deka. .. Igen ám, de az évnek háromszázhatvanöt napja van, a szövetkezetnek meg több ezer disznója. A dekából bizony szép összeg kerekedett. A hét és fél dekás többletsúlygyarapodás háromszáztizenhat mázsa búst jelent. Ez viszont már valami. Ha eladjuk az állami felvásárló vállalatnak, bizony szép összeget kapunk érte. Mennyit is? Ha nem csal a masina, — mutat a számológépre — márpedig ez nem Igen szokott tévedni, csak a terven felüli súlygyarapodásból háromszázkilencvenezer korona körüli haszna lesz a szövetkezetnek. A nyárasdiak viszont nem adták el, illetve nem a felvásárló vállalatnak adták el, hanem maguk dolgozták fel hurkának, kolbásznak és miegymásnak. Miért döntöttek így? — Ma már egy kicsit kereskedő szemmel is kell nézni a dolgokat, — állítja a zootechnikus. — Az előzetes számításaink azt bizonyították, hogy ha kész árut dobunk a piacra, jobban járunk. És ők ezt tették. A nyárasdiak készítményei ma már messze környéken híresek. Jól járt a szövetkezet, de a vásárlóközönség is. — És a forgalmi adó? — próbálkozom a kérdéssel. — Kifizetjük — mondja a zootechnikus. Durván számolva az adó száztizenháromezer koronát tesz ki, de még így is jobban jártunk, mintha élősúlyban adjuk el a sertéseket. A különbség, vagy ha tetszik, a nyereség száztíz— százhúszezer korona között mozog. Természetesen a szövetkezet javára. H

át kérem, egy szuszra talán ennyi ls elég. Már így is nagyon részletesen ismertettem, hogyan készülnek, Illetve miből lesznek a koronák a nyárasdi szövetkezetben. Most — még az esetleges ellenvetésekre számítva is — állítom, hogy a nyárasdiak maguk csinálják a pénzt: szorgalommal, leleményességgel, nagyszerű hozzáértéssel és nem utolsósorban a „partner" segítségével. Nyugdíjasok köztársasága A NAPKERÉK — mint valami óriási köszörűkő — szikrázva gurul végig az égbolton. Fénye hideg, szikrái jegesek. Mínusz húsz fokot mértek akkor reggel. Legutóbb a tenger fölött láttam ilyen kék eget. A januári havat hullámokban lökdösl odább a szél. Az udvar négyszöge szinte izzik: a napból hulló fényszikráktól, a fehéren világító hótól és az élénksárga falaktól. A fal egyik párkányához galambok szorulnak. Mozdulatlanul tűrik a telet. Egy ajtó előtt magas növésű asszony didereg. Minden fűtő-alkalmatossága egy cigaretta. Abba aztán húsz másodpercenként szippant. Keze piros, arca lilás, kabátja szürke, görbe botja sötétbarna. — Hideg vanl — Hideg. — Majd lesz meleg márciusban, áprilisbanl — Lesz. — Honnan jött ide az otthonba? — Szepsiből. — Megszokta már? — Muszáj... A cigaretta kétharmadai füstté meg hamuvá alakult, a csikket eloltja, és bemegy. Az udvaron jelen pillanatban csak szél, hó, galambok és fények vannak. — Muszáj? — Sok esetben igen, mondja Jozef Gregor, a košicei Nyugdíjasok Otthonának vezetője. — Mit kezdjen az az idős ember, akinek nincs hozzátartozója, aki magára hagyatva birkózik a napokkal? Ha idehozzuk, rendszeres orvosi kezelésben részesül, rendszeresen étkezik és kulturált körülmények között él. Nem egy esetben megtörténik, hogy néhány napi Ittlét után visszatér eredeti körülményei közé. Meg kell őt értenünk, hiszen szabadságát senki sem adja föl szívesen, és a környezetet, amely éveken keresztül otthona volt, megszokta már. De milyen otthon az olyan, amelynek minden dísze a deszkamennyezetről lógó pókháló és a piszok, s amelyben még ágy sincs, csak néhány szál. léc és színét vesztett, málló rongy a takaró? Ilyenkor — minden tiltakozása dacára — behozzuk a bácsikát vagy a nénikét, megmosdatjuk, ágyba dugjuk és törődünk vele. Néhány nap múlva aztán kopognak az irodaajtón, betoppan védencünk, és köszönetet mond az egy héttel azelőtt még erőszaknak hitt közbelépésért. — Vafn, aki úgy került ide, hogy súlyos sérülést szenvedett munka közben, mint például. T. Pali bácsi, s mert nem volt senkije, idejött. Pali bácsi érdekes ember. Sazkázik, Sportkázik, és rendszeresen vásárol sorsjegyet is, de nem az utcai árusoktól áml A prágai Központi Bankkal levelezik, mert kispekulálta, hogy bizonyos számjegyű szelvények mindig szerencsét hoznak, ha mást nem, az áruk megtérül. — A legszomorúbb esetekről — amikor a gyermekek megfeledkeznek szüléikről, ma^ gukra hagyják őket, kevés sző esik. Miért? Mert a fájó sebeket nem jő bolygatni. Nincs olyan aggastyán, aki elfelejtette volna, hogy fiai vagy lányai megtagadták. Utolsó éveit elkeseredetten éli, eltűnik derűje, életbiztonsága. Még mindig gyakori eset, hogy a diplomát szerzett fiatal szégyelli apja vagy anyja egyszerűségét, és Inkább egy állami Intézmény gondjaira bízza. Erről a témáról kevés szó esett. Csakhogy én négy ízben jártam az öregek között, sokszor volt alkalmam megfigyelni őket, és az arcok és a szemek néha" kifejezőbbek, mint a szavak. Láttam, hogy példásan törődnek az Intézet minden lakójával. Saját ambulanciájuk van, tiszta szobáik, vakító, csujjaragyogás éttermük, de az összbenyomás mégis keserű. Tudja-e vajon a legjobb szívű igazgató, a leglelkiismeretesebb nővér az otthont, a családi fészek melegét pótolni? Aligha. Anyókák ültek a tévé előtt. A képernyőn fiatal, nagyon-nagyon szép lány táncolt. Tizenöt anyóka nézte tomf>a fényű szemmel. Eszükbe jutott a fiatalságuk? Vagy nem is volt fiatalságuk? És: vajon milyen az életpályánkról kialakult képünk, ha öreg napjainkra magunkra maradunk? Galanová, a bratislavai tévé bemondónője Hitler nevét említi. Nyomban utána menetelő hadoszlopot látni, felvételeket a második világháborúról. Ül tizenöt anyóka, mozdulatlanul, szenvtelenül. Két világháború sebeivel lelkében. • • • A Nyugdíjasok Otthona forgalmas út mellett áll. Villamosok nyikorognak erre, autók suhannak, a levegő lila a kipufogógáztól. Amint belépsz a bejárati kapun, csend és különleges hangulat fogad. Az udvar négyszöge szinte izzik: a világító hótól, a napból hulló fényszikráktól és az élénksárga falaktól. Külön köztársaság ez a nyugdíjasoké. A világ legkisebb állama. » Kétszáz lakosa sincs, de van parlamentje. Egy bizottság állítja össze a heti műsort: milyen filmet vetítsenek, milyen legyen az étlap, és a küszöbönálló ünnepeket, jubileumokat miképpen ünnepeljék. Az öregek, akik között két majdnem százesztendős is akad, s akik javarészt túllépték már a nyolcvanat ls — a vígjátékokat és a kalandos filmeket kedvelik leginkább. Azokat roppant élvezik, nagyokat nevetnek. A film legyen egyszerű, érthető s lehetőleg, zenés. Az étlap? Ragaszkodjon a hagyományokhoz. Karácsony estéjén feltétleni legyen mákosguba ls. Hogyan zajlik le itt a karácsony? Ajándékokat, apró figyelmességeket kap mindenki, fenyőfákat állítanak fel a folyosón, és Isznak egy kis bort is. Máš ünnepek? Még táncra is perdülnek néhányan! Előkerül á harmonika, és egytagú zene,kar húzza a talpalávalót. Van, akiért szombatonként beállíta

: nak a hozzátartozók, és a hétvégére hazaviszik. Vannak, akik mozdulatlanul fekszik végig a napokat, mert betegek, gyengék, erőtlenek, jártányi erejük sincs. Ilyen a nyugdíjasok köztársasága. Lehetne csendesebb helyen ls. Lehetne korszerűbb ls. Otthoniasabb soha. Az otthon hangulatát nemcsak a berendezés és a falak alakítják kl. Az otthon melegét nem « radiátor sugározza. Négyszer jártam ott. Szombaton este a tévét nézték. Még a portás is. Rokkant barátja helyettesítette. Nincs lába, s mindkét keze csonka. Különleges, csak neki alkalmas tolókocsin közlekedett. Amikor kinyitotta az ajtót, az utcáról besüvöltött a szél, és befújt a hó. Ennél szomorúbb látványt nem éltem még meg. Vannak riportok, melyeket sehogysem lehet elfelejteni. De: nemsokára Itt a tavasz, nyugdíjasok. Akkor majd a galambok ls felrepülnek a sárga fal párkányáról, s az udvar négyszöge felmelegszik, mint a szívetek. Hajdanán. BATTA GYÖRGY SZARKA ISTVÁN I|||l|||||!|||||l||!||||||||||||!!|||||||