Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-09 / 339. szám, szombat

A VDK-ban befejeződött a második rizsaratág. Képünkön: Chinh Ghia faluban csépelik a rizst. (CTK — telefoto) Megta I á 11 á k Ben Barka holttestét? Párizs — A Párizstól mintegy 60 kilométernyire fekvő Melun közelében egy erdőben férfi­csontvázra bukkantak, amelyről azt gyanítják, hogy Ben Bar­káé, az 1965. október 28-án el­rabolt marokkói ellenzéki poli­tikusé. A feltevést látszik iga­zolni az a körülmény, hogy a csontváz egy Ben Barkával azo­nos magasságú, körülbelül 160 centiméteres férfié lehetett. Közelében egy sérvkötőt is ta­láltak és ez a jel is a rendőr­ség sejtését támasztja alá. Az eltűnt politikus genfi la­kásán is találtak barátai ilyen sérvkötőt. Végül a csontváz fo­gazatában levő aranyhidak szin­tén valószínűvé teszik, hogy Ben Barkáról van szó. Mint Ismeretes, a Barka-per­ben ez év június, 5-én hirdetett ítéletet a bíróság. Az ellenzéki politikus elrablói közül két sze­melyt 8 és 6 évi börtönre, Ouf­ktr marokkói belügyminisztert és négy rovott múltú francia bűnözőt pedig — távollétükben — életfogytiglani fegyházra Ítéltek. (MTI) Kínában felújítják a pártszervezetek munkáját Amerikai kirohanások De Gaulle ellen Washington — Armstead Sei­den alabamai képviselő az ame­rikai képviselőház csütörtöki plenáris ülésén javasolta, hogy az Egyesült Államok haladék­talanul bélyegezze meg De Gaulle tábornok külpolitikáját. Kijelentette, hogy a francia ál­lamfő politikája „nemcsak egy­szerűen rosszindulatú, hanem fokozódóan destruktív, sőt bi­zonyos értelemben veszélyes is." Mendel Rivers dél-karolinai képviselő csatlakozott a kiroha­náshoz. A maga részéről azt hangoztatta, hogy „Júdás után De Gaulle a történelem leghá­látlanabb személyisége" (MTI) Ellentmondásos hírek Peking — A Ven Hej Ribao vezércikke szerint mindenütt, ahol már megalakultak a for­radalmi bizottságok, rendesen felújítják a pártszervezetek te­vékenységét. A lap szerint a pártmunka felújításában nem vehetnek részt azok a pártta­gok, akiket a kulturális forra­dalom során lelepleztek mint árulókat, vagy ellenséges ügy­nököket. A munkában részt vesznek azok a „kiváló proletár forradalmárok" is, akik eddig még nem léptek be a pártba. A pártélet alapját Mao Ce­tung műveinek tanulmányozása és Liu Sao-csi bírálata alkotja. Ezenkívül nagy hangsúlyt he­lyeznek a bírálat és önbírálat fejlesztésére. Mint a Szovjetszkaja Rosszija hírt ad róla, a kínai hatóságok elkobozták a Renmin Ribao de­cember 5-én megjelent vala­mennyi példányát. Mint kide­rült, az elkobzás oka: a lap át­vette az Új-Kína hírügynökség egyik anyagát, amelybe hiba csúszott bele. Az Űj-KIna vissz­hangokat közölt arról, hogy mi­lyen „fogadtatásban" részesül­nek Mao Ce-tung művei, az ak­tivisták körében. A Renmin Ri­bao gépiesen átvéve a hírügy­nökség anyagát, a szokásos kí­nai üdvözlet helyett: „Mao czsu­szi van sou uczjanll" ezt írta: Mao czsuzi u sou uczfanl" Az első mondat azt jelenti: „Vég­telenül sokáig élien Mao el­nök!", míg a második: „Ne él­jen sokáig Mao elnök!" Nigériából Lagos — A nyugati hírügy­nökségek csütörtökön este el­lentmondó értesüléseket közöl­tek a nigériai harcokról. A Reu­ter beszámol arról, hogy a ni­gériai csapatok visszaverték a szakadár Bíafra haderőinek Bonny szigete ellen intézett ro­hamát. Ugyanakkor az AFP biafrai források alapján azt je­lenti, hogy a biafrai erők gya­korlatilag Enugu háromnegyed részét ellenőrzik, és a harcok a keleti külvárosban folynak. Moro vereséget szenvedett a szenátusban Róma (CTK) — Aldo Moro balközép kormánya a jövő évi költségvetés szenátusi vitájá­ban váratlanul vereséget szen­vedett. A szenátus szótöbbség­gel a kommunista szenátorok javaslatát fogadta el, hogy emeljék fel a háborús veteránok nyugdíját. A pénzügyminiszter kérésére a szenátus ülését hét­főig berekesztették, hogy a kormánynak ideje legyen komp­romisszumos megoldásról tár­gyalni, mert az olasz állam­kincstár újabb megterheléseket már nem tud elviselni. Kihasználatlan lehetőségek Országszerte úgyszólván gomba módra szaporodnak nemcsak a középületek és a lakótelepek, hanem a családi házak is. Számos városban és községben a házaknak már úgyszólván a zöme új­keletű, sok viszont félig kész állapotával hívja fel magára n fi­gyelmet. A befejezés késésének egyik leggyakoribb oka: az építő­anyag hiánya. Országos viszonylatban ma mintegy 600 millió tégla hiányzik, ami bizony tekintélyes tétel. A téglagyár kapacitása távolról sem tudja kiküszöbölni ezt a deficitet, ezért ma mindinkább a könnyű­betonból előregyártott építőelemek" felé fordul a figyelem. Csak­nem minden nagy széntüzelésű hőerőmű mellett létesültek már a könnyű építőanyagok gyártására szolgáló üzemek. 4—6000 CSALÁDI HÄZ ÉVENTE PERNYEBETONBÓL A bratislavai villanytelep három kéményének tövében meghúzó­dó PÖROBETON üzem előtt is naponta órák hosszat várakoznak a teherautók és a pótkocsis traktorok. Nemegyszer harminc­negyven kocsit is meg lehet számolni a gyár előtt. Ez is bizonyítja: keresettek a könnyűbeton építőelemek. Árpád Görcs, az üzem igazgatója elmondotta, hogy nem egész három évvel ezelőtt kezdték meg a termelést. Ma évente 200 000 köbméter építőanyagot gyártanak, amiből négy—hatezer családi házat lehet felépíteni. Az egyébként értéktelen pernyét különléle hab- és gázképző anyagok hozzáadásával, korszerű technológiai folyamat útján, idomtéglákká, tetőszigetelő lemezekké, armatúrá­zott mennyezetgerendákká, illetve a külső falak készítésére al­kalmas panelekké alakítják át. — Nem lehetne növelni a termelést? — Évente akár 300 000 köbmétert is gyárthatnánk. Ehhez azon­ban részben korszerűsíteni kellene a berendezést, másrészt — és ez még fontosabb — több állandó szakképzett dolgozóra lenna szükségünk. MIÉRT UTAZNAK? Munkaerőhiány? Hiszen Bratislava környékéről számos munkás jár dolgozni az ország különböző részeire. Sokan a távoli cseli kerületekben, családjuktól távol élnek ... — Mindent megteszünk annak érdekében, hogy munkaszerető, dolgos embereket toborozzunk — válaszolta az igazgató. — Üze­münkben az átlagkereset 1780 korona, a jó munkások pedig nem­egyszer havonta 2400—2500 koronát keresnek tisztán. Igaz, üze­münkben négy műszakban folyik a munka, a műszakok kétnapon­ként váltakoznak, ennek ellenére úgy gondoljuk, sokaknak meg­érné, ha a lakóhelyükhöz közelebb dolgozhatnának ... A dolgozó meglehetősen nagyfokú vándorlása az országin belül nemegyszer komoly problémák elé állítja a Csallóközben létesülő üzemek vezetőit. Nemcsak a PÖROBETON-nak van ugyanis kevés állandó dolgozója. Hasonló a helyzet a dunaszerdahelyl cukorgyár, az érsekújvári vasúti állomás, a komáromi kenyérgyár, a párká­nyi papírkombinát stb. építkezésén is. Ugyanakkor a gyorsvona­tokban szinte naponta találkozhatunk a dél-szlovákiai járásokból távol fekvő munkahelyekre utazó, vagy onnan látogatóba hazatéré szakmunkásokkal, akikre otthon is szükség lenne. NEM A JUTALMAZÁSBAN VAN A HIBA? Mindenütt azzal érvelnek: nem. A PÖROBETON-ban a beiskolázás után viszonylag jó átlagkeresetet biztosítanak mindenkinek. A be­járó dolgozóknak korszerű munkásszálló áll rendelkezésére, a csa­ládos dolgozóknak ugyanolyan különélés! pótlékot fizetnek, mint másutt, a nős férfiaknak kéthetente megtérítik az útiköltséget stb. Hol keressük hát a probléma gyökerét? Például nem abban-e, hogy annak idején, amikor Dél-Szlovákiában még nein volt elég munkalehetőség, a dolgozók megszokták, hogy távoli vidékeken keressenek munkát? A munkaerő stabilizálásával komolyan foglalkoznak a PÖRO­BETON-ban is. Mert csak állandó dolgozókkal érhetik el, hogy na­ponta 800—850 köbméter készterméket bocsássanak az építkezők rendelkezésére. A dolgozók stabilizálódási folyamata nem lehet ösztönszerű. A könnyűbeton gyárban egyebek között a tartósan a gyárban dolgozóknak kamatmentes kölcsönt adnak. Azok, akik kötelezik magukat, hogy 13 évig az üzemben maradnak, háztelket kapnak a közeli Főréven és ezenfelül 20 000 korona stabilizációs kölcsönt házépítésre. Az itt dolgozók természetesen az építőanyaghoz is soron kívül, jutányos áron jutnak hozzá. Gazdasági életünk ma oly bonyolult, hogy a látszólag tisztán műszaki probléma — az építőanyag fokozottabb gyártása — szá­mos közgazdasági problémával, egyebek között a helyi munkaerő­hiánnyal, a dolgozók vándorlásával és stabilizálásával stb. is ösz­szefügg DÓSA JÓZSEF 12. A cinkos Mi mindent nem vállal az ember az életbenl Milyen foglalkozásokra adódik lehetőség! Például minden orosz nyilvános für­dőben van „felügyelő", aki vigyáz a rendre és a tisztaságra. Mindenütt ott a szeme, udvariasan nyújtja a törülkö­zőt, vagy ha a vendég kívánja, meg is törüli a hátát. Ilyen fürdőalkalmazott volt Kondrat Sztyapanovics Akulov is. Előzékenynek, udvariasnak tartották, aki foglalkozási kötelességein túlme­nően is segítségére volt a vendégeknek. Idős embereknek segített levetkőzni, felöltözni összecsomagolta váltott fe­hérneműjüket. Akulov nem panaszko­dott sorsára, mint társai; azt tartotta, nem a munkahely teszi nemessé az embert, hanem fordítva. Ha valaki meg­szomjazott, Akulov szívesen átugrott a szomszéd büfébe egy pohár sörért... Akulovnak azonban volt egy mellék­foglalkozása is, sokkal komolyabb és fontosabb fő foglalkozásánál, s ennél az a körülmény játszott szerepet, hogy szabadon és törvényesen hozzáférhe­tett a vendégek holmijaihoz. Akulov nem vetette meg a borravalót, de akkor sem haragudott meg, ha egy „köszö­nöm szépen"-nel nyugtázták szolgála­tait. Akulov előzékenysége és szívélyes­9ége csupán külső máz volt. A vendé­gek nagyon csodálkoztak volna, ha is­merték volna igazi énjét. Életrajza azonban sok mindent megvilágít. Először is Akulov hamis néven élt. Vezetékneve és apai neve valódi volt, de az öccse keresztnevét használta. 1941-ig egy Szmolenszk melletti falu­ban élt Kondrat öccsével egy háztartás­ban. 1931-ben szinte egy napon haltak meg a szüleik — VasziliJ Akulov ak­kor 18 éves volt, Kondrat öccse egy évvel fiatalabb. Kondrat rövidesen fele­ségül vett egy húszéves özvegyet. Va­szilij inkább a legényéletet választotta. Igy éltek együtt hármasban. A kolhoz­ban dolgoztak, kertjük is volt, szépen megéltek. Amikor kitört a háború, mindkét fi­vért behívták katonának. Kondrat az első vonalba került, s már 1942-ben elesett. Vaszilij a hadtápalakulatoknál ténfergett. 1943-ban, a szovjet hadse­reg előnyomulásakor megszökött alaku­latától. Egy hónapon át erdőben húzta meg magát, aztán amikor a frontvonal Jó előre tolódott nyugat felé, előme­részkedett rejtekéből. Megkockáztatta a visszatérést szülőfalujába, de csak üszkös romokat talált a németek után. Visszament az erdőbe, üreget vájt ma­gának mint az erdei állatok, két bejá­rattal. Itt húzódott meg. Félt az embe­rek előtt mutatkozni, mint ahogy a fö­lelem vitte rá, hogy megszökjék a hadseregből. Nemsokára beköszöntött az ősz. A kolhozföldeken egy kis burgonyát ta­lált, gombát szárított, áfonyát és ber­kenyét gyűjtött. Télen száraz gallyat cipelt odújába, s egészen primitív mó­don, pattintással csiholt tüzet. Vadász­hatott is volna, mert volt puskája és tölténye, de félt, hogy meghallják a lövést. Inkább csapdákat állított fel. Eleinte kellemetlen volt, hogy nem volt sója, de ezt is hamar megszokta. Tele volt bolhával, de úgy gondolta, legalább nincs egyedül. Naponta leg­alább egyszer kimászott, hogy meg ne vakuljon. Az idővel nem volt tisztá­ban; néha nappal, máskor éjjel ment ki szellőzni. Tavasszal és nyáron tolvajlásból élt. Halkabban osont, mint az állatok. Az­tán megint jött az ősz, és Akulov visz­szabújt téli odújába. Néha felötlött benne az a gondolat, hogy jelentkezik a hatóságoknál, jóváteszi vétkét, de a fé­lelme mindennél erősebb volt. Még egy nyár, még egy ősz, még egy tél következett. 1946-ot írtak. Az am­nesztiát már régen kihirdették, de Akulov nem tudott róla. Azt sem tudta, hogy a háború már régen véget ért. Ki tudja még, hány évet töltött volna odújában, ha egyszer májusban... Fényes nappal előkecmergett topron­gyosan, torzonborz szakállal és hajzat­tal, hogy nagyot nyújtózzék. Nem akart hinni a szemének: vagy tíz lépésre egy fiatalasszony állt. Nyilván fenyőtobozo­kat gyűjtögetett. Majdnem kővé meredt a csodálkozástól, amikor megpillan­totta Akulovot. Akulov régen elszokott a gyors gondolkozástól, de most váltott az agya. „íziben végeznem kell vele" — ötlött fel benne a gondolat. A pus­kája után nyúlt az odúba, de eszébe jutott, hogy nem szabad lőnie, jó lesz a puskatus is. Mire azonban megfordult, a fiatalasszony eltűnt. Csak egy lehe­tősége van: a menekülés. Akulov északra tartott. Szmolenszk­től vagy ötven kilométerre volt egy falu, ahol egyetlen rokona. Liza néni élt. Ha még él, menedéket találhat ná­la. Legalább két napra, hogy rendbe hozhassa magát. Nehezen rótta a kilométereket. Egy nap múlva elérte a falut. Az erdőszél­ről megfigyelte, hogy lakják-e a há­zat, amelyet általában megkímélt a háború, csak kissé kikezdett az idő foga. Akulov megvárta a sötétedést, az­tán átmászott a kerítésen. Odabenft petróleumlámpa égett. Szerencsére a néni egyedül volt, a menye még nem tért vissza a legelő­ről. Alig ismerte meg unokaöccsét. Kérdezősködésére Akulov hazudott va­lamit, amit a néni el is hitt. Akulov teázás közben tudta meg. hogy vége a háborúnak, s ennek igen megörült. Egy hetet töltött a néninél, aztán továbbállt. Minden gondja az volt, hogy valódi okmányokhoz Jusson. A néni fiá­ról semmi hlr, nyomtalanul eltűnt, holtnak vélték, ezért Akulov felvette unokaöccse ruháját. Amikor rendbe­hozta ábrázatát, útravalóul kétszáz ru­belt kapott a nénitől, aztán körutat té­ve elvergődött egy kis vasútállomásra. anj Útközben egy terv érett meg az agyá- HU ban. Meg kell hagyni, hogy a föld alat­ti üregben töltött három év egy csép- 196? pet sem befolyásolta Akulov fürge ész­járását és ravaszságát. .. XII. Következik: 13. EGY KATONASZÖKEVÉNY §JL KARRIERJE ^

Next

/
Thumbnails
Contents