Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-01 / 331. szám, péntek

agyi 80 esztendős volt, az üdülő kertjében ült és vidám tréfákkal szórakoztatta a társaságot. Selymes ezüsthaját kékes ragyogással vonta be a lágy suhanással közeledő szeptemberi alkonyat, mint a letűnő nap a havas hegytetőt. — Azt mesélje el, Nagyikám — kérlelte Edit, az unokája —, hogyan lett a nagypapa felesége? Nagypapa, sajnos, már hosszú esztendők óta aludt a temető akácosai alatt és Nagyi tekintetén átsuhant a fájdalom és szomorúság, de összeszedte magát és mint aki ódon holmik és fakult KIRÁLY DEZSŐ: A sors könyve volt és egyszerre négyen is kérték a kezét. Az egyik önálló nyomdísz volt, a másik tekintélyes fűszer- és csemegekereskedő, a harmadik szép pozícióban levő tisztviselő / nyugdíjas állás!) ' és a negyedik, Lajos, akiből később Nagyi párja lett. — Az első három tekintélyes polgár volt, jól kereső, jómódú., komoly és szolid emberek — mesélte Nagyi —, az én Lajosom pedig csak szabász volt a műhelyben, ahol magam ts dolgoztam, mert én varróleány voltam. Es tudjátok — folytatta derűs emlé kezéssel és büszkeség csillant meg a szemében, ahogy felidézte magában élettársa alakját —, az én Lajosom bizony remek mun kás volt, de kemény és hajlíthatatlan ember, büszke és meglehe tősen duhaj férfi, azzal nem lehetett ám csak ügy akárhogy bán ni. A másik három egyre csak járt a szüleimhez és szinte naponta kérte a kezemet, de míg ők odahaza vártak rám, én bizony munka után az én Lajosommal csatangoltam, aki szegény volt. Hiába dol gozott napi 16 órát, meg még vasárnap is csak délben volt fajránt, nagyon kevés volt a fizetése, de jobban örültem a pattogatott kukoricának, amit ő vett nekem és aminek nagy részét ts ö majszolta el az utcai séták közben, mint a virágcsokornak meg finom bonbonoknak, amit a többiek hoztak. — Csak az volt a baj, hogy Lajosom nem akart nyilatkozni. Pedig ahogy rám nézett, vagy ahogy a műhelyben kitalálta, hogy mikor szeretnék egy pohár vizet inni és minden szavából és mozdulatából éreztem, hogy mennyire szeret. De büszke legény volt és nagyon becsületes. Tudta, hogy szüleim szeretnék, ha módos kérők közül választanék, de meg nem is akart a drágám a maga szegénysége mellé kötni, amikor nagy partit ts csinálhattam volna. — Na azután egy vasárnap délután, mind a négyen ott voltak nálunk és akkor gondoltam, hogy egycsapásra elintézek mindent. Szembeszállók a szüleim óhajtásával, anélkül, hogy megbántanám őket, végképp elintézem a három kérőt és kiugratom a nyulat ls a bokorból és bizony elvetetem magam az én Lajosommal. — Ezért, amikor a három kérőm ismét sürgette, hogy válasszak közülük, azt feleltem, hogy egyformán kedvesek nekem, és nem tudok dönteni, hanem a Gondviselés akaratára bízom a dolgot és ezért felírom mindegyiknek a nevét egy cédulára és sorshúzással fogjuk eldönteni, hogy ki legyen a fértem? Közben úgy mellékesen odaszóltam az én Lajosomnak: — Maga nem akar részt venni a sorsolásban? — Lehet — felelte Lajosom, és láttam, hogy elsápad az tzgalomtól. Felírtam tehát négy egyforma cédulára a neveket, beteltem egy kalapba, behívtam a kishúgomat és rábíztam, hogy húzzon ki egyet. Sokáig nem mertem felbontani « cédulát, mindenki feszült várakozással meredt a papirosra, végül is lassan szétnyitottam és azt hiszem a hangom elcsuklott, kicsit a sírástól, kicsit az örömtől, amikor felolvastam a nevet: Latos ... Hát így történt gyermekeim... A társaság kissé megilletődve hallgatta a történetet, majd Editke megszólalt: — De drága Nagyikám ... Hogy bízhatott egy Ilyen sorsdöntő dolgot a véletlenre? Hátha nem a nagypapa nevét húzták volna ki a kalapból? Nagyika szemében most ismét felgyúlt a huncut kis lángocska és édes mosollyal felelte: — Csacsikám, hát hogy képzeled azt? Hiszen mind a négy cédulára a nagypapa nevét írtam! Majd amikor elült a társaság vidám kacagása, halkan hozzátette: Mert tudjátok kedveseim, lehet hogy minden meg van írva a sors könyvében, de azért nem árt, ha itt-ott kijavítjuk a szöveget... fényképek között válogat a fiókos szekrényében, lassan előszedegette emlékeiből a régi história de rűs részeit. Nagyi akkoriban szép és okos leányka JOGI TANACSADO Új rendelkezések a ledolgozott évek beszámításáról i'rievidza mellett, Koson gyártják az előregyártott elemeket a bányák építésénél szükséges dúcolási munkálatokhoz. Bakonyi felvétele A Törvénytárban valő kihirdetés napján, azaz 1967. október 24-én lépett hatályba a Tt 1967/97 sz. hirdetménye, amelyet a Szakszervezetek Központi Tanácsa tett közzé a munkatörvénykönyv 103. paragrafusa 3. bekezdésében, a 206. paragrafus 1. bekezdésében, valamint az egyes betegbiztosítási előírásokat tartalmazó 1965/143 sz. hirdetmény 20. paragrafusa 1. bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján. Az idézett rendelkezések értelmében a Szakszervezetek Központi Tanácsa felhatalmazást nyert annak meghatározására, hogy a munkaviszony idejébe a törvény által eddig ismert időkön kívül be lehet számítani más Időt is, főként az EFSZ-tagság idejét (eddig az EFSZ-tagság idejét ugyanis csak akkor lehetett szabadság szempontjából beszámítani, ha a volt EFSZ-tag mező- vagy erdőgazdasági vállalatnál lépett munkaviszonyba). Milyen új munkaidőt kell beszámítani a szabadságigény megállapításánál? A dolgozó 18. életévének betöltése után a rendelet hatályba lépésétől számítva a szabadságigény megállapításánál be kell számítani a munkaviszony tartamába: az EFSZ-tagság idejét is, ha olyan dolgozóról van szó, aki nem mező- vagy erdőgazdasági vállalatnál lépett tagsága megszűnése után munkaviszonyba; azt az időt is, amikor az illető mint nem EFSZtag és nem is mint alkalmazott dolgozott az EFSZ-ben és a ledolgozott munkaegységek, illetve munkaidő alapján részese volt az EFSZ-dolgozók társadalombiztosításának; azt az időt is, amikor a nő (foglalkozása idején) rendszeresen gondoskodott 3 évnél fiatalabb gyermekéről, de ennek a munkaviszonynak idejét az 1965. december 31-ig érvényes előírások alapján nem lehetett a foglalkozás folyamatos Idejébe beszámítani; azt az időt is, amikor a nő oly kiskorú rokkant gyermekről (a gyermek 18. életkoráig) gondoskodott, akinek állandó gondozásra volt szüksége és nem részesült a szociális gondoskodás révén intézeti ápolásban; azt az időt is, amikor a dolgozónak az illetékes előírások (lásd a Tt 1967/86 sz. hirdetményét) alapján elhelyezkedés vagy új foglalkozásba való belépés előtti hozzájárulást folyósítottak; a vizsgálati fogság és szabadságvesztés-büntetés letöltésének idejét is, ha a dolgozó ellen a büntetőeljárást beszüntették, vagy a későbbi eljárás során a vád alól felmentették, vagy egy későbbi enyhébb ítélettel hatályon kívül helyezett korábbi ítélet alapján letöltött hosszabb szabadságvesztésbüntetés idejét A munkaadó vállalat (szervezet) felelőssége. A hirdetmény a munkaadó vállalat (szervezet) felelősségét a dolgozókat ért károkért a bevitt dolgokra vonatkozóan és a kárelhárítás közben keletkezett károsodásokért kiterjeszti azokra a dolgozókra is, akik munkájukat nem munkaviszonyban, hanem munkatevékenység elvégzéséről kötött megállapodás alapján végzik. A betegbiztosítás idejébe való beszámítás. A betegbiztosításnál beszámítható évekbe be kell számítani a szabadsággal kapcsolatban fent felsorolt időket is, éspedig tekintet nélkül arra, hogy azok a dolgozó 18. életéve előtti Időre esnek-e vagy sem, amennyiben ezeket az eddig érvényes előírások alapján nem számították be. DR. FÖLDES JÓZSEF A szemtanú Állunk a megállónál vagy húszan. Szemereg az eső. Az autóbuszok is állnak, egy kissé távolabb, a végállomásnál. Két autóbusz. A buszvezetők nem szeretik a magányt, társaságkedvelő emberek. Persze csak a magukfajtáját kedvelik. Az utasokkal csak veszekedni lehet, mert mindig sietnek. A hátsó busz vezetője átszáll az elsőhöz és oly örömmel üdvözlik egymást, mint rég nem látott rokonok. Rágyújtanak. Az esiő szaporáz. A tömeg zúg, mint lassú áradat. Lábain alatt tócsa nő a topogástői. Bal kezemet izomláz szaggatja, mert minden pillanatban az órámat nézem és a táskámat nem merem letenni a vizes földre. A szemközti ház ablakában megszámolom a virágcserepeket, a kerítés piros gombjait oda és visszafelé. Mellettem egy idős nénike halkan imádkozik. Végre befut a harmadik bnsz is. Az utasok leszállnak. A várakozó tömegen lassú remegés áramlik végig. A megállónál nagy a helyezkedés. Aztán ... a barma dik busz vezetője is beszáll az első kettiőhözi Nevetnek. Talán vicceket hozott a harmadik. A tömeg letargikusan áll az esőben. Megadja magát sorsának. Én már csak a telepátiában bizakodom. Merően nézem a húsz méterre levő busz kerekét, esőtől könnyező, szinte bánatos sárga lámpáit. — Indulj el, Indulj el egyedül, — könyörgök a busznak. A buszvezetőket sajnos nem tudom szugerálni, mert nem néznek ránk földi halandókra. Ha hatalmam lenne, és nem sietnék, mind a hármat arra ítélném, hogy űrök időre egy buszba zárják őket. Mivel nincs hatalmam, csak türelmem, tehát várok. Nem csodára: a negyedik buszra. Ugyanis tapasztalatból tudom, hogy annak már rövid utcában nem jut hely, nem tud befordulni s így kénytelen a többiekre rádudálni. Ekkor nagy nehezen feloszlik a víg kedélyű társaság. Az első busz vezetője, mikor kinyitja az ajtót előttünk, úgy néz ránk, mintha az édesanyját öltük volna meg. —vald— 6. Brüsszelben Egy háromtagú vegyipari küldöttség búcsúzott Moszkva seremetyevói repülőterén. Hivatalosan senki sem búcsúztatta a szolgálati útra indulókat. Kettőjüket a feleségük kísérte ki, harmadik társukat egy fiatal magas lány. Látszott, hogy inkább szerelmesek, mint házastársak. A küdöttség két tagja meglett korú, ötvenes külsejű tudósember — egyikük a természettudományok doktora, a másik meg kandidátus — egy vegyipari kutatóintézetben dolgozott, régóta Ismerték egymást. Fiatal társuk csak fél év óta dolgozott intézetükben, rokonszenves modorával, munkasikereivel csakhamar megkedveltette magát. Nagy tekintélynek örvendett. Estére már Brüsszelbe értek. A repülőtéren a belga külügyminisztérium egyik tisztviselője és annak a vegyipari társaságnak képviselője fogadta őket, amellyel szerződést akartak kötni bizonyos vegyipari berendezések szállításáról. Egy fekete luxusautó a Plaza szálló előtt állt meg velük. Nem volt a legfényüzőbb brüsszeli szálloda, de nem is olcsó, úgy, hogy szolid üzletembereknek nagyon is megfelelt. A küldöttség tagjai elfoglalták a számukra fenntartott szobákat. Az idősebbek közös szobát kaptak az előkelő osztályon, Borkovnak pedig a harmadik emeleten nyitottak szobát. Megállapodtak, hogy két óra alatt rendbehozzák magukat, aztán megvacsoráznak a szálló éttermében. Borkov már félóra alatt végzett a szépítkezéssel, aztán leballagott a lépcsőkön a portáshoz, s olyan arckifejezéssel, mintha régi ismerősök lennének, folyékony fraciassággal megkérdezte, hol van itt a legközelebbi üzlet, ahol női holmikat, illatszereket, bőrdíszműárut vásárolhatna. A portás — egy cseppet sem csodálkozva — a közeli Bomrachais _ nagyáruház felé irányította Borkovot. Borkov megköszönte á portás szívességét, és elindult az áruház felé. Kollégái rá sem ismertek volna. Még a járása is megváltozott. Hanyag testtartással cammogott az aszfalton, mintha övé lenne a világ, és egy-kettő eltűnt az utca forgatagában. Az áruházban először is egy tetszetős útitáskát vásárolt, aztán az apróságok következtek. Egy óra múlva Borkov visszatért szállodai szobájába és telefonált az „öregeknek". — Gennagyij Pavlovics?, En vagyok, Vologya. Elkészültek már? — Én kész vagyok, de Venyiamln Alekszandrovics nem találja a manzsettagombját. Attól tart, otthon lelejtette. Véletlenül nincs egy pár fölösleges manzsettagombja? — Van. Rajtam úgyis rövid ujjú ing van, odaadhatom. Mindjárt lemegyek önökhöz... — Legyen olyan kedves... Fél óra múlva már ötösben ültek az étterem asztalánál. Azok ketten, akik a repülőtéren fogadták őket, szintén eljöttek. Ittak az üzlet sikerére és jól megvacsoráztak. Szó esett üzleti ügyekről. Borkov visszazökkent régi énjébe, ismét szerény és tartózkodó lett. Fél tizenkettőkor elbúcsúztak, és megállapodtak a másnapi programban ... Már befejezéshez közeledtek a négy napja tartó üzleti tárgyalások. Fárasztó utazás, egy nagy vegyipari gépgyár megtekintése után a szovjet küldöttség este érkezett vissza Brüsszelbe. Fáradtan, de a tárgyalások kimenetelétől elégedetten tértek szállodájukba. Borkov jó éjszakát' kívánt kollégáinak, ő azonban nem tért nyugovóra. Szobájában alaposan szemügyre vett mindent, megvizsgálta az útitáskáját, s nyomban megállapította, hogy felnyitották. Ám minden a helyén volt, ugyanabban a rendben. Borkov az ablakban elszívott egy cigarettát, majd vette a felöltőjét, beszállt a felvonóba és elhagyta a szállodát. Hideg eső szitált. Borkov feltűrte a gallérját. Az utcák üresen tátongtak, s a vakító reklámfényben különösnek tűnt ez a néptelenség. Borkov a téren levő autóbuszmegállóhoz igyekezett, amikor hirtelen egy taxi fékezett mellette. — Nem ún'a meg az ázást? Nem száll be? — szólt rá egy kedélyes sofőr, és kinyitotta az ajtót. — Nagyszerű ötletI — mondta Borkov, s már be is ült. — Hová parancsolja? Borkov megnevezett egy éjjeli mulatót — Hát ott meg lehet melegedni, — jegyezte meg a sofőr. Az út rövid volt, pár perc múlva ott álltak a mulató előtt. Borkov fizetett. — Kívánom, hogy szárazon kerüljön ki innen... — mondta búcsúzóul a sofőr. — Köszönöm, igyekezni fogok ... Borkov levette a kabátját, hanyagul odanyújtotta az ajtót nyitó portásnak. A hallban a tükör előtt megállt, megigazította ruháját, végigsimította a haját, aztán belépett a terembe. Tompa zene szólt. Alig tette be a lábát, mellette termett egy mellékhelyiségből a maitre d'hőtel. A negyven év körüli, magas, zömök, frakkos, cirkuszi istállómester külsejű főpincér egy szempillantással felmérte Borkovot, aztán udvariasan megkérdezte: — Ön egyedül van? — Sajnos A terem úgyszólván kongott az ürességtől, csak néhány asztalnál ült kéthárom ember. — Mintha az antialkoholisták társaságának gyűlésére tévedtem volna be — jegyezte meg Borkov tréfásan, de kissé elszontyolodva. — ö, ne izguljon, — mondta a főpincér, — zsúfolt termünk lesz. Még korán van. Bocsánat: mennyi időt szándékozik itt tölteni? — Ha jó lesz a hangulat, miért ne maradnék? — Akkor amott, azt az asztalt alánlom. Megengedi, odavezetem. A terem bal sarkában levő asztalhoz vezette Borkovot, hogy közel legyen a zenakari dobogóhoz és a táncparketthez. Következik: 7. KIRUCCANÁS 1987. i