Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-31 / 359. szám, vasárnap

ZIKMUND+HANZELKA hi istennő unatkozik Katmandu legrégibb negyedében egy ősi palota áll, amelyet a nepáliak Kath Mandirnak, Fatemplomnak neveznek. Szanszkrit neve Kasthamandapa, azaz Faház. Építését 1596ban fejezték be. Azt tartják róla, hogy egyetlen óriási fa anyagából ácsolták össze. Ettől a kath fától származtatják a nepáli főváros mai nevét. Valaha Kantipurnak, a Ragyogás Városának, a Fénysugár Városának nevezték. Mindenütt tetőzetes pagodák, egyik tetőzet a másikra épült, egyre magasabbra, hogy esernyőként oltalmazza a benn rejlő istenségeket. Sajátos istenek: fekvő bikák, nevető oroszlánok, garuda-madarak kígyókból font nyakörvvel, hat- és nyolckezes hindu istenek, istenesített elefántok, melyeknek kőormányát évszázadokon át annyiszor érintette zarándokok keze, hogy tükörsimára csiszolódtak, félelmet és rettegést keltő, dülledt szemű istenek, emberi koponyákból alkotott koronával és kígyókból készült karperecekkel, függőkkel ékesített istenek. Tizenötféle sár A legtöbb kincs a Hanuman Djoka téren a koronázási palotánál hever. Itt a domináns Hanuman, a majomisten szobra, a világ egyik legcsodálatosabb szoboralkotása. Kőtalapzaton fodros bíbor esernyő alatt áll a nyakánál összehúzott "vörös hálóingbe öltözött isten. Fejebúbjátől az álláig korall rózsafüzér lóg rajta, véresnek tűnő arca egészen eltorzult, felpuffadt, se szem, sem orr, csak tátongó szájnyílás Fiatal kísérőm, Dzsagdis Man Sinh látta, hogy zavarban vagyunk. „Őszintén szólva, nekem sem tetszik — mondta. — Tstentudja milyen színnel mázolták, évszázadokon át, aztán itt az eredmény. Kérdik, miért vörös? A hindu hit szerint a vörös a legtitokzatosabb szín. Itt pedig minden titokzatos." Mahendra Vir Vikram Sah Déva, az újonnan megkoronázott király 1956. május 2-án maréknyi pénzt szórt Hanuman arcába és esernyőjére, utána egyik kamarása egy háromméteres létrát tartott, hogy őfelsége a királynővel együtt felkapaszkodhassék a legerősebb elefánt (amerikai újságírók megállapítása szerint 45 éves volt) hátára erősített ezüstös karosszékébe. A sok ezer főnyi tömeg között 35 filmoperatőr serénykedett, s a király beleegyezésével minden várakozást túlszárnyalva sikerült megörökíteniük az „évszázad koronázását". Színpompás tömeg. Mivel a nepáli királyok uralkodóháza a Radzsputoktól, a ksatriják harcias kasztjától származtatja magát, a király a koronázáskor köteles megerősíteni a brahmánok fölérendeltségét és elismerni kiváltságaikat. A trón előtt lábaik elé kell borulnia. Ezután mind a négy kaszt képviselői az egek áldását kérik a királyra. E nyilvános szertartás előtt a brahmán papok egy különhelyiségben megfürdették a királyt és 15 féle sarat kentek testére azoknak a tulajdonságoknak jelképeként, amelyekkel egy jó uralkodónak rendelkeznie kell. A bonyolult szertartások befejezése után a kamarás további 26 elefánthoz támasztotta a létrát, hogy felmászhassanak a nevezetes vendégek — hercegek, tábornokok és diplomaták. Utána a tér kiürült, a tömeg ellepte az utcákat. A forgalmat — Nepál történelmében először — hordozható amerikai walkie-talkie rádióadók segítségével katonák irányították. A templomok tetőin csak a nők maradhattak mint a nézősereg egy része, mert egyetlen nepáli sem lehet magasabb az uralkodónál. Megkérdezzük a fiúkat... Dzsagdis Man Sinh három könyvkereskedést ajánlott, amikor a mai Nepállal foglalkozó irodalmat kerestük. A Dzsudda Sadak utcában a Kuluman Sakija és a Mercantile Corporation és az egyik mellékutcában a Ratna Pustak Bhander könyvkereskedést. Mercantile Corporation lehetne a neve mind a háromnak. Különféle cikkekkel kereskednek. Vannak itt két-három rúpiás brosúrák, amelyeket többnyire patnai, varanasi és delhi magánszemélyek pár száz példányszámban adtak ki. Kéziszedés. Az európai reneszánsz korára emlékeztet. Egy, túlnyomó, többségében írni-olvasni nem tudó nép körében a kultúra fokozatos terjesztésének légkörét árasztja. A brosúrák címe is ennek felel meg. Hinduizmus Nepálban. Nepál kulturális története. Nepál és a világ. A király mint polgár. A monarchia küldetéséről. Kultúra és monarchia. Különösen az utóbbi kötötte le figyelmünket. Mindjárt a cím után egy elégedett fiúcska képe. Nyakán kettős lánc, homlokán háromágú szigony jelképe, alatta felírás: A világ legtökéletesebb és eszményi királya. Utána Prithvi Narajan Sah Dévának, a Nemzet Egyesítőjének képe következik, amint keresztbe tett lábbal, pallossal a kezében párnán ül. A nepáli alkotmányos monarchia alapítóját, Őfelsége Tribhuvan Vir Vikram Sah Dévát viszont már hivalkodó egyenruhában ábrázolják. Egy másik oldalán az Egyesség Jelképe, Őfelsége Mahendra Mahendra Vir Vikram Sah Déva áll tollforgós fejfödővel, mellette a felesége. Aztán az Everest mosolygó oroszlánja, Virendra Vir Vikram Sah Déva, kardra támaszkodó trónörökös következik. Végül a szerző, a bal hónaljában könyvet tartó Murlidhar Bhuttarai képe. „Sok keresztény, mohamedán és buddhista királyság van a világon, de csak egy hinduez pedig Nepál" — írja az avatott szerző. „Ezért Mahendra király legyen a világ összes uralkodóit összetartó gyülekezet feje, mint ahogyan az angol királynő a Brit Nemzetközösség feje. Az Amerikai Egyesült Államoknak is szüksége van királyra. Ott a rabszolgaság megszüntetése nagy vérontással járt. Nem úgy mint Nepálban, amely királyság. Mivel Amerikának nem volt uralkodóháza, egy elnök kezébe helyezte a teljes végrehajtó hatalmat. Oj elnök választása minden négy évben rengeteg pénzbe kerül. Ezért jobb, ha egy király van akár 70 évre, mint új elnök minden négy évben. Mint ahogy a test lélek nélkül elsorvad, ugyanúgy a nép is elpusztul uralkodó nélkül ..." Nepálnak azonban van egy valóságos Elő Istennője is. Kumari Devi — Szűz Istennő a neve. Évente csak egyszer mutatkozik a nyilvánosság előtt. Óriási történelmi kocsiban, hordozható pagodában viszik, amelyet Hanuman palotájával szemben őriznek. Kevés hely van Nepálban, ahová nem engednek idegeneket. A királyi palota, a pasupatinathi hindu templom, katonai objektumok, a nyugati elővárosban Bhimsen tornya, amely valaha fontos állami döntések kihirdetésére szolgált — csak különleges engedéllyel tekinthetők meg. Az Élő Istennő palotája azonban nem tartozik a tiltott helyek közé, viszont itt nem szabadfényképezni. Természetesen látni akartuk az Élő Istennőt, és Dzsagdis Man Sinh megértéssel volt irántunk. „Csakhogy nem tudom, látható-e éppen ma" — fejezte ki kételyeit. „De jöjjenek, megkérdezzük a fiúkat a Koronázási téren." Az istennő lakhelye egy ősi emeletes palota. A kapu mögött négyzetes udvartérség oszlopos könyöklővel, az erkélyen három gazdag díszítésű, faragott, patinás ablak. A középsőben csupasz villanykörte égett. A sötét udvaron gyerekek játszadoztak. Amikor észrevettek minket, elcsendesedtek és bátortalanul néztek ránk. Dzsagdis Man Sinh súgott valamit az egyik fiú fülébe. A tiú valamilyen hangot adott ki, egyszer, kétszer, harmadszor már nem kellett, mert a középső ablakban egy kerekarcú szép lány jelent meg aranyszegélyű vörös kendőben. Vörös szalag tartotta kontyát, hindu tilak volt a homlokán. Festékkel megvastagított és meghosszabbított szemöldöke halántékán keresztül a hajáig húzódott. Unottan nézett ránk. Nyomban három további lány jelent meg az erkélyen. „Az Elő Istennőt és nővéreit látja" — súgta Dzsagdis „Brahmán családból származnak. Kumari Devi az idén volt 14 éves, tehát egész élete házifogságban telik el. Évente csak egyszer, augusztusban hajt végig a városon és fogadja a tömegek hódolatát. Még a király is eljön, hogy lerója hódolatát. Aztán megint egy évre bezárulnak ezek az ablakok." „Iskolába sem jár?" „Hová gondol? Mind a négy lányt magántanító oktatja. Elvégre egy istennő nem járhat iskolába." S,Akkor bizonyára nem irigyeli." „Azt nem. Különben egy istennőnek nincs szüksége iskolára. Soha senki semmit sem kérdez tőle." A nővérek az erkélyablakokban a prágai óv* o-i torony<D XI) j> IM •M <o N U <o N W £ < a ' a ÜT Q) n. a K. c A o N fi C tu óramű apostolfiguráihoz hasonlítottak. Az istennő szemlátomást unatkozott, mégsem akart elmenni az ablaktól. Legalább egy pillanatig nézhette az idegen, néma világot. Hirtelen kihajolt, valahová az udvar felé összpontosította tekintetét, összecsücsörítette száját, aztán jól célozva leköpte a fiúk labdáját, amellyel nemsokkal előtte játszottak. A fiúk röhögni kezdtek, az istennő meg elmosolyodott. 30. Antikvárius aggodalmai — Miért nem óhajt kapcsolatban lenni Nyikolaj Nyikolajeviccsel? — Vele veszélyes, — mondta meggyőző hangon Borkov. — Először is valutaüzér. Tudom, mert magam is igénybe vettem szolgálatát. Amikor szó volt brüsszeli utazásomról, dollárt kerestem. Összehoztak Nyikolaj Nyikolajeviccsel, s 6 gyorsan szerzett nekem kétszáz dollárt... Hirtelen világos lett, ki ő... Most pedig az állambiztonságiak meg a gazdasági ellenőrzés emberei nagyon vadásznak a valutásokra... Érti, milyen veszély fenyeget? Antikváriusnak a lélegzete is elállt. — Nyikolaj Nyikolajevics önnek dollárt adott el?l — Igen. Kétszázat. —• Ö előre tudott az ön brüsszeli küldetéséről? — Igen. Antikvárius levette a szemüvegét, tenyerével eltakarta a szemét, mintha a csillár fénye bántotta volna. — Ön nem tudott róla? — kérdezte halkan Voiogya. Antikvárius hallgatott, mintha megfeledkezett volna a másik jelenlétéről. — Nékem nem tetszenek az ilyen „véletlen" egybeesések — jegyezte meg Borkov. Antikvárius nem reagált rá. Az eset Nyikolaj Nyikolajevics Kazin kétszínűségére vallott. Antikvárius kellemetlen helyzetbe került: el kell döntenie, kicsoda is az a ravasz öreg, és ki az előtte ülő Borkov mérnök. Valahol megfeneklett a dolog. Véletlenek egybeesése vagy szándékosság okozta-e — egyelőre nem lehet tudni. Lehet, hogy Koka hallgatásával magasabbra akarta szabni árát. Rémes kilátás: vagy Kazin, vagy Borkov — kettőjük közül valamelyik — gondosan kidolgozott terv szerint cselekszik. — Kérdezhetek? — Borkov hangja nem zökkentette ki Antikváriust tűnődéséből. Gépiesen válaszolt a kérdésekre. — Igen, tessék. — Szeretném tudni, kicsoda ön... — Egy nagykövetség munkatársa ... — Antikvárius hangja most már korántsem volt barátságos. — Van ennek valamilyen jelentősége az ön számára? — Igen. Ebben az esetben ugyan azt kell válaszolnom önnek, mint Nyikolaj Nyikolajevicsnek. — Még nem tettem semmilyen ajánlatot. Rádöbbent, hogy nem jól játszotta szerepét ez előtt a pelyhes állú ifjonc előtt, hangnemet változtatott s ismét nyájas volt. — Egyszerűen ismerkedni jöttem... — Békülékenyen hangzott, de elértve Borkov gúnyos mosolyát, nevetve megjegyezte: — Maga nagyon kényes. — Az olyan diplomata, mint ön, rosszabb a valutaüzérnél — mondta Borkov. — Miért? — Kérdecze meg Penykovszkijt. Antikvárius csóválta a fejét. — ja ez?/ Hát, természetesen ... előfordul ... Eszébe jutott, hogy Nyikolaj Nyikolajevics a halászaton szintén Penykovszkijt emlegette, s most már biztosra vette volna, hogy nem véletlenül. — Szóval ez azt jelenti, hogy Nyikolaj Nyikolajevics és én nem vagyunk elég jók magának — szögezte le Antikvárius. — Jól van. Állhatunk mt egymással a legszorosabb kapcsolatban is, és nem kell egymást látnunk. Ez a megoldás megfelel önnek? — Ez volna a legjobb. Antikvárius barna levéltárcát, noteszt és töltőtollat vett elő. — Mivel valamennyire megértjük egymást, térjünk át a dolog üzleti részére. Itt a pénz, egyelőre nem nagy összeg. Ott a toll és a notesz, írja le egy tiszta lapra: „Az előleget felvettem". Írja alá. Borkov tétovázott. Nézegette a noteszt, aztán megkérdezte: — Ez meg minek kell? — A mi biztosítékunk a pénz. Magától is kell valami biztosíték. Írja szépen alá a nevét, úgy, ahogy máskor szokta. Ne változtassa el. Borkov fogta a tollat, és aláírta a nyugtát. Antikvárius megnézte, átvette és távozni készült. — En elmegyek. Még egyszer találkozni fog velem vagy Nyikolaj Nyikolajeviccsel, hogy megegyezzünk a kapcsolat kérdésében. — Mikor? — kérdezte Borkov. — A közeljövőben — válaszolta Antikvárius, és felvette bundáját. — Minden jót. Várjon, kikísérem. — Ne, ne ... — Csak az ajtóig ... Antikvárius a friss levegőre érve érezte, hogy valamilyen veszély leselkedik rá. Az volt az érzése, autóban ül, tartja a volánt, s hirtelen felfedezi, hogy a kormány felmondta a szolgálatot, s az autó, amelyet többé nem tud uralni, teljes gyorsasággal vesztébe rohan. Megállt egy utcai lámpa alatt, kétkopekest kotorászott elő a zsebéből, és bement a legközelebbi telefonfülkébe. A Nagy Grúz utca sarkáról felhívta Kokát, aki a főnök hangját hallva megdöbbent, s mindjárt sejtette, hogy valami komoly dologról van szó. — Jegyezze elő, kérem, interurbán kívánok beszélni. — Nem hallom, ismételje meg — válaszolta Koka. — Sürgősen beszélni akarok Bakuval. — Tévedés. Ez magánlakás. — Bocsánat. Ismerettségük óta először történt, hogy Antikvárius rendkívüli találkozóra hívta Kokát. A megbeszélt jelszó szerint Kokának sürgősen meg kellett jelennie az előre megjelölt helyen. Tíz őra volt, fáradtan le akart dőlni, de engedelmeskedett. Egy őra múlva ott veit a központi távíróhivatalban. A csarnok népes volt, észrevétlenül beszélgethettek. Antikvárius a fogai között sziszegte: — Ön már előbb ismerte ezt az alakot, mint tőlem hallotta a nevét, és valutát adott el neki. Mire véljem ezt? Koka dadogni kezdett. „Mégis kifecsegte az a csirkefogó" — gondolta magában. Egészen megpuhulva elmondta az egész históriát a főnöknek. Koka vallomása kissé megnyugtatta Antikváriust. Koka nem titkolta, hogy kérte Borkovot, hallgasson a dollárról. Antikváriusnak ezek után az volt a véleménye Borkovról, hogy minél nagyobb árat szeretne szabni magának. Elhatározta, hogy a követk"-"" alkalommal próbára teszi Borko Következik: 31. PANIK 1967. XII. 31.