Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-31 / 359. szám, vasárnap

HÉTVÉGI HÍRMAGYARÁZATUNK Idejében fékezzék meg a rombolás ördögét A z emberiség a családok békés ünnepét ülte a dí­szes karácsonyfa körül, a rádió, a televízió híranyaga a mini­mumra korlátozódott, amikor az ünnep derűs hangulatát kelle­metlen bejelentés zavarta meg. Hírügynökségi gyorsjelentések közölték, hogy Kína sivatagi részén újabb atomszerkezetet robbantottak fel, amely nagysá­gát tekintve megfelelt az 1945­ben Hirosimára ledobott atom­bombának. Ezt követően a kí­nai atomrobbantás nemzetközi visszhangjával foglalkozva is­mertették egy japán tudomá­nyos intézet közlését, mely sze­rint a hetedik kínai atomrob­bantás következtében Japán fö­lött a légréteg rádium-szennye­zettsége elérte a „plafont". Csak békés atomot Az atomfegyverek terjesztése ellen, a nukleáris fegyvereknek az államok fegyverzetéből tör­ténő kivonásáért folytatott dip­lomáciai és társadalmi küzde­lem évek óta folyik. Az Egye­sült Nemzetek Szervezetében vívott csatákban a Szovjetunió és a szocialista országok állás­pontja mindenkor a megjelölt cél őszinte, kibúvóktól mentes elérésére irányult. Mivel az Egyesült Államok a nukleáris leszerelés kérdésében beterjesz­tett szovjet javaslatokkal kap­csolatban folyton változtatta ál­láspontját, hogy rést találjon, amelyen kibújhat a kötelezett­ségek teljesítése alól, a szovjet, illetve a szocialista küldöttsé­gek úgy módosították javasla­taikat, hogy elfogadásukat al­kalmassá tegyék az amerikai és más nyugati felek számára, de a lényég megmaradjon. Különféle fórumokon folyta­tott hosszas tárgyalások után az idén végre felcsillant a re­mény, amikor Koszigin szovjet kormányfő rövid amerikai láto­gatása alkalmával Glassboróban találkozott Johnson amerikai elnökkel, s Itt egyetértettek ab­ban: meg kell akadályozni, hogy további országok birtoká­ba kerüljenek atomfegyverek. Az úgynevezett atomsorompő­terv fontos tanácskozások tár­gya volt az ENSZ-közgyűlés idei XXII. ülésszakán. Előzőleg foglalkozott vele a genfi 18-ha­talmi leszerelési bizottság, a po­litikai bizottság, majd a köz­gyűlés plénuma. Gromiko szov­jet külügyminiszter már a köz­gyűlés általános vitájában elő­terjesztett egy szovjet javasla­tot, amelynek értelmében az atomfegyverek alkalmazásának megtiltásáról szóló konvenció aláírói köteleznék magukat, hogy nem alkalmaznak nukleá­ris fegyvert, azzal másokat nem fenyegetnek, erőfeszítéseket tesznek a nukleáris fegyverek gyártását beszüntető és az ed­dig felhalmozott fegyvereket megsemmisítő egyezmény mi­előbbi elérésére. Természetesen, a szovjet kül­döttség is tudta, hogy Ilyen globális javaslat nem valósítha­tó meg egyszerre, ezért támoga­tott minden más pozitív részle­ges javaslatot, amely közelebb visz a cél elérésérez. Az ENSZ­közgyűlés XXII. ülésszakának decemberben befejeződött első része 77 szavazattal 29 tartóz­kodás ellenében olyan határo­zatot hozott, hogy ki kell dol­gozni egy konvenciót a nukleá­ris fegyverek nem alkalmazá­sáról és nem terjesztéséről. Az egyezmény kidolgozására azon­ban nem kerülhetett sor, mert még kidolgozatlan a tervezet 3. cikkelye, amely meghatározza az ellenőrzés lényegét. Kiknek nem tetszik az atomsorompó? 1987. Mint a múltban, úgy most ls az ellenőrzés a készülő szerző­XII. 31. dés legnagyobb buktatója. Az imperialista országok ugyanis szeretnék kijátszani az ellenőr­zést, mert ezáltal vígan fittyet hányhatnak az előző pontokban rögzített kötelezettségeiknek. Az atomsorompő-egyezmény el­lenzői közül figyelemre méltó három ország. • Nyugat-Németország min­den vágya az atomfegyver meg­szerzése. Tagadja, hogy támadó céljai lennének, viszont nemze­ti önérzetének megsértését lát­ja abban, ha megtagadják tőle a nukleáris fegyvereket. Annak ellenére, hogy titokban hasadó­anyagokat gyárt, Dél-Afrikában kilövőpályákat létesít, minden legális eszközt is megragad, hogy érvényesíthesse atomigé­nyeit. Miután eddigi próbálko­zásai több körülmény összeját­szása miatt nem sikerültek, most azzal gördített akadályo­kat az atomklub bővítését le­hetetlenné tevő konvenció útjá­ba, hogy kikötötte: nem egye­zik bele, hogy az ellenőrzést a legtöbb tagállam által helyeselt ENSZ-szerv, a Bécsben székelő Nemzetközi Atomenergia Ügy­nökség (IAEA) végezze, hanem a közös piaci államokban az Euratom feladata legyen az el­lenőrzés. Ez a valóságban azt jelentené, hogy az Euratom se­gítségével a NATO-államok ki­bújnának az általános ENSZ-el­lenőrzés, a 29 ország 65 réak­torját ellenőrző Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellen­őrzése alól, s függetlenül, NATO-alapon fejleszthetnék nukleáris arzenáljukat. • Franciaország ts ellenzi az ENSZ-ellenőrzést, illetve a nuk­leáris fegyverkezés korlátozá­sát, mert európai nagyhatalmi terveihez tartozik az is, hogy nukleáris hatalommá váljék. • Annál szomorúbb a népi Kína magatartása. Fittyet hány­va a békeszerető emberiség hő vágyának, olyan útra tért, amely ellentétben van a pekin­gi vezetők időnkinti békeszóla­maival, amelyekre az imperia­lizmus azonnali fegyveres fel­számolására tett harcias kije­lentéseik, s gyakorlatuk telje­sen rácáfolnak. A maoizmus eszmei, politikai és gazdasági zűrzavarba sodorta az országot, méginkább lesüllyesztette a la­kosság amúgy is alacsony élet­színvonalát, ám nukleáris fegy­verkezésre s vele kapcsolatban rakétakutatásra semmilyen ál­dozatot sem sajnál. Kína békerontó szerepben Bármennyire is lebecsülik az első nyugati Jelentések a klnal atombomba erejét, meglepetés­sel állapítják meg, hogy a kí­nai nukleáris tervek előbb való­sulnak meg, mint azt a Nyugat feltételezte. 1968-ban már köze­pes hatósugarú, nukleáris fegy­verek célba juttatására alkal­mas rakétát is lesznek a Mao­rezsimnek. Mivel fennáll az amerikaiak délkelet-ázsiai ag­ressziója kiterjedésének, neve­zetesen laoszi és kambodzsai elharapődzásának veszélye, azt sem zárják ki, hogy az agresz­sziő további kiéleződése során (Szlhanuk kész segítséget kér­ni Kínától) a kínai atomfegy­vert bevethetik. A nukleáris leszerelés terén komor távlatokkal lépjük át az új év küszöbét. Egy nemzetközi szerv számításai szerint évente 20 ezer atombombát gyártanak világszerte, s a hetvenes évek elején — a lehetőségek felmé­rése szerint — 18 további or­szág kezdhetné meg nukleáris fegyverek gyártását (évi több mint 2000 bombát), ami ma már lényegesen olcsóbb, mint évek­kel ezelőtt volt.' Ezért sürgető feladat, hogy az ENSZ-közgyűlés március kö­zepén kezdődő második ülés­szakán végre nyélbe üsse az atomsorompő-egyezmény t, mert minden késlekedés a háborús veszély fokozódásával jár. LŐRINCZ LÁSZLÓ néhány sorban A FRANCIA nemzetgyűlés rendkívüli ülésszakának össze­hívását Javasolja a kommunista képviselőcsoport elnöksége ab­ból a célból, hogy minél előbb megtartsák a felhatalmazási törvény alapján az elmúlt nyá­ron kiadott gazdasági és szociá­lis jellegű rendeletek ratifiká­ciós vitáját. NYIKOLAJ PATOLICSEV és Gheorghe Cioara, a Szovjetunió és Románia külkereskedelmi miniszterei tegnap Moszkvában a két ország kereskedelmi kap­csolatairól tárgyaltak. HAROLD COX szövetségi ke­rületi bíró ítéletet hirdetett an­nak a hét embernek a perében, akik 1967-ben meggyilkoltak három polgárjogi önkéntest. A legsúlyosabb ítélet mindössze 10 esztendő. Az elítélteket vi­szont óvadék ellenében nyom­ban szabadlábra is helyezték. BIRANE, Mauretánia külügy­minisztere befejezte moszkvai látogatását. A tárgyalásairól ki­adott közlemény hangsúlyozza, hogy mindkét ország folytatja harcát a gyarmati rendszer végleges felszámolásáért. LENGYELORSZÁGBAN tünte­tések voltak a nyugatnémet fa­sizmus újjáéledése ellen. A lub­lini tüntetésen elfogadott hatá­rozat követeli, hogy Nyugat-Né­metország tartsa tiszteletben a potsdami egyezményt. FRANCIAORSZÁGBAN január 1-én lép életbe az új adótör­vény, amelynek alapján jelen­tősen emelkedik a mezőgazda­sági termékek és közszükségleti cikkek ára. A l'Humanité ezzel kapcsolatban rámutat arra, hogy az intézkedés elsősorban a kis keresetű családokat sújt­ja. BOMBAYBAN egy vallási szekta hívei rátámadtak a kom­munista párt által szervezett felvonulásra. . A rendőrség könnygázgránátokkal és gumi­botokkal felszerelve avatkozott be, és a több mint egy óra hosz­szat taTtó véres verekedés so­rán 30-an megsebesültek. A PEKINGI rádió bejelentette, hogy a kínai csapatok kétnapos fegyverszünetet tartanak a Taj­vani-szorosban. A kínai tüzér­ség 1958 óta minden második nap tűz alá veszi a Csang Kaj­sek-isták által megszállt Tin Men és Ma Cu szigeteket. NEW YORK állam fellebbviteli bírósága alkotmányellenesnek minősítette a New York-i városi tanács rendeletét, amelynek ér­telmében a rendőrség a vietna­mi háború elleni békés tünteté­seket is feloszlathatja. ARGENTINA washingtoni nagykövete bejelentette, hogy a latin-amerikai országok megál­lapodást kötöttek egy közös front alakítására, amelynek ke­retében egységesen lépnek majd fel az Egyesült Államoknak a latin-amerikai országok kivite­lét korlátozó Intézkedései ellen. A DEVALVÁCIÓ óta rohamosan emelkedik az élelmiszerek ára Nagy-Britanniában. Csupán egy hét alatt 175 élelmiszeripari cikk lett drágább. A kormány szerint a létfenntartási költsé­gek három százalékkal emel­kednek, viszont a közgazdászok az emelkedést 5—10-százalékos­ra becsülik. TOLLOY olasz külkereskedel­mi miniszter bejelentette, hogy 1967-ben jelentősen növekedett Olaszországnak a szocialista or­szágokkal folytatott kereskedel­mi forgalma. 1967 első kilenc hónapjában a szocialista orszá­gokba irányuló kivitel 27,9 szá­zalékkal emelkedett. SUHARTO tábornok, Indoné­zia ügyvezető elnöke bejelen­tette, hogy kormánya 1968-ban nem nyújt anyagi támogatást a sajtónak. Bejelentése aggodal­mat keltett a lapkiadók köré­ben, akik már ma is nagy ne­hézségekkel küzdenek. AZ ÉV első napján New York­ban sztrájkba lépnek a váro­si közlekedés alkalmazottjai, amennyiben addig nem sikerül megállapodniuk a városi közle­kedési vállalattal az új kollek­tív szerződésről. WASHINGTONBAN közzétett statisztikai adatok szerint világ­viszonylatban évente 154 mil­liárd dollárt fordítanak fegyver­kezésre. E fantasztikus összeg­ből kétharmad esik az Egyesült Államokra és a Szovjetunióra, miközben az USA kétszer annyit fordít hadi célokra, mint a szovjet kormány. Ho Sí Minh újévi üzenete A vietnami harctereken még folynak a harcok # Kambod­zsa kormányának levele a Biztonsági Tanácshoz Hanoi — Ho St Minh, a Viet­nami Demokratikus Köztársaság elnöke az újév alkalmával üd­vözlő táviratot intézett azokhoz az amerikaiakhoz, akik a sza­badságért, a békéért és az igaz­ságért, valamint az Egyesült Ál­lamok Vietnamban folytatott imperialista háborúja ellen küz­denek. „Önök tudják — hangoztatja a távirat —, hogy egyetlen egy vietnami sem fenyegeti az Egye­sült Államokat. Ugyanakkor itt Vietnamban félmillió amerikai katona a saigoni bábkormány hadseregének és a csatlós álla­mok hadseregeinek 700 000 ka­tonájával együtt naponta öli a vietnamiakat, égeti fel és rom­bolja le Vietnam falvait." Az Egyesült Államok kormá­nya arra kényszeríti a fiatal amerikaiak tízezreit — mutat rá Ho Si Minh —, hogy minden cél nélkül meghaljanak, vérüket ontsák a vietnami hadszintéren. Hazánk függetlenségének, szabadságénak és egységének nevében, azért, hogy a világ va­lamennyi népével, így az ameri­kai néppel ls békében és barát­ságban élhessünk,, szorosabbra zárjuk soraink egységét, és el­tökélten harcolunk az amerikai imperialisták agressziója ellen. Mi az öt kontinens mindegyiké­ről érezzük testvéreink és ba­rátaink támogatását. Minden­képpen győzünk és barátaink is győzelmet aratnak" — hangzik Ho Si Minh üzenete. Az ameri­kalak és csatlósaik az eredeti­leg bejelentett 24 óra helyett 36 órás tűzszünetet tartanak — közölte tegnap reggel a saigoni külügyminisztérium szóvivője. A dél-vietnami szabadságharco­sok ezzel szemben háromnapos tűzszünetet jelentettek be, hogy a polgári lakosság is békés kö­rülmények között köszönthessa az újévet. Amerikai hivatalos közlés sze­rint szerdán és csütörtökön két különböző csatában összesen 67 tengerészgyalogos esett el és 106 megsebesült. Pénteken Haiphongtól keletre a VDK tü­zérsége lelőtt egy Phantom tí­pusú vadászgépet. Tegnap New Yorkban közzé­tették Kambodzsa kormányának az ENSZ Biztonsági Tanácsa el­nökéhez intézett levelét, amely­ben figyelmezteti az Egyesült Államok kormányát a Kambod­zsa elleni amerikai Invázió kö­vetkezményeire. A levél többek között megállapítja, hogy a Kambodzsában működő nemzet­közi ellenőrző és felügyelő bi­zottság teljesen nyíltan kifejez­te elégedetlenségét azzal az amerikai állítással szemben, hogy Kambodzsa területén viet­nami katonák tartózkodnak. Az amerikaiaknak a vietnami kato­nák Kambodzsából való „kiűzé­sére" támasztott követelése na­gyon hasonlít a hitleri Németor­szág által alkalmazott módsze­rekhez, hogy betörhessenek egész Európába — hangoztatja a kambodzsai levél. A washingtoni Fehér Ház és a külügyminiszté­rium szóvivője egyelőre elzárkó­zik a Szihanuk kambodzsai ál­lamfőnek tulajdonított legutób­bi sajtóinterjú részletes kom­mentálásától. A Nhan Dan, a Vietnami Dol­gozók Pártjának központi lapja szombati vezércikkében élesen elítélte a Kambodzsát fenyegető amerikai és dél-vietnami terve­ket. A cikk leszögezte: arcátlan hazugság az az állítás, hogy par­tizántámaszpontok működnek Kambodzsa területén. Jarring befejezte kairói tárgyalásait Nasszer elnök fogadta a szovj'et nagykövetet Kairó — Gunnar jarring, az ENSZ közel-keleti megbízottja befejezte kairói tárgyalásait és tegnap délután visszatért Cip­rus szigetére, ahonnan majd el­küldi az eddig végzett munká­ról szőlő beszámolóját U Thant főtitkárnak. Az AFP jelentése szerint Nasszer egyiptomi elnök pénteken este fogadta Szergej Vinogradovot, a Szovjetunió nagykövetét. A tanácskozás részleteit nem közölték. Jordánia ENSZ-képviselője U Thant főtitkárhoz intézett újabb üzenetében panaszt tett amiatt, hogy Izrael az általa megszállt Nyugat-Jordániában fokozza a lakosság elnyomását. Sok foglyot megkínoznak, is­mert vezetőket pedig deportál­nak. A •jordániai panasz rámu­tat arra, hogy az izraeliek soro­zatosan megsértik a nemzetkö­zi jogot, valamint a Biztonsági Tanácsnak azt a határozatát, amely sürgeti, hogy Izrael sza­vatolja a megszállt területeken élő arabok biztonságát. Tel-Avlvban Állon tábornok, Izraeli munkaügyi miniszter megismételte kormányának azon korábbi véleményét, hogy a Jor­dán-folyónak Izrael északi ha­tárát kell képeznie. Ez politi­kai és biztonsági szempontból is szükséges, hangoztatta az izrae­li miniszter. (CTK—MTI) Újabb felhők Ciprus felett A török közigazgatás létrehozásának visszhangja Nicosia — Mint már közöl­tük, Nicosiában Kücsük alelnök vezetésével „ideiglenes közigaz­gatási tanácsot" alakítottak. Az AFP hírügynökség ismer­teti a ciprusi török álláspontot az ideiglenes török közigazga­tási szerv megalakulásával kap­csolatban. Eszerint ennek az ön­álló kormányzó szervnek a megalakulása tulajdonképpen az 1963-as helyzet folytatását jelenti. Akkor ugyanis kilépett a ciprusi kormányból a török kisebbséget képviselő Kücsük alelnök, és három török minisz­ter, akik azután különbizottsá­got alakítva Irányították a tö­rök kisebbség ügyét. A görög kormány hivatalos nyilatkozatot adott ki az ügy­gyei kapcsolatban, amely sze­rint további értesülésekre vár, de a helyzetet súlyosnak ítéli. A szombati török sajtó köz­lése szerint a hadseregben azonnali hatállyal beszüntették a szabadságolásokat. A török vezérkar szóvivője nem volt haj­landó nyilatkozni, csupán any­nyit mondott, hogy az intézke­dés összefügg a ciprusi esemé­nyekkel. Mint az AFP jelenti, a cipru­si görög nemzeti gárda néhány egységét riadókészültségbe he­lyezték. Ciprusi lapok úgy tud­ják, hogy a nicosiai kormány valószínűleg korlátozó intézke­déseket léptet életbe a ciprusi török lakosság egy része ellen. A Haravji című ciprusi lap a tegnapi cikkében azzal vádol­ja az Egyesült Államokat, hogy nagy szerepe volt a török köz­igazgatási tanács létrehozásá­ban. „Ujabb lépés a sziget fel­osztására" című, bizalmas körök­ből származó értesülések alap­ján közölt cikk szerint a tervet az Egyesült Államok, Törökor­szág és Görögország közremű­ködésével dolgozták ki. Makariosz elnök nyilatkozat­ban foglalt állást, és kijelentet­te, hogy a ciprusi török közös­ség Ankarával együttműködve hozta meg döntését. Ennek pe­dig nincs törvényes alapja, és ezért érvénytelen. (CTK—MTI) Harcok Nigériában Lagos — Jől értesült lagosi források szerint folytatódnak a harcok a biafral és a szövetsé­gi csapatok között. Az elmúlt napokban állítólag Enugu város körzetében két kisebb biafrai egység támadást intézett a helyi repülőtér ellen. A hatóságoknak mindeddig nem sikerült helyre­állítaniuk a normális életet a volt biafrai fővárosban. A kato­nai helyzet nem tette lehetővé, hogy megrendezzék az előre be­jelentett katonai parádét. Nigéria délkeleti és déli tar­tományaiban a szövetséges csa­patok megerősítették helyzetü­ket, de ugyanakkor nem sike­rült betörniük Biafra középső tartományaiba, sőt a biafrai egységek mindent elkövetnek a stratégiai fontosságú Port Har­court kikötő visszafoglalásáért, (CTK)

Next

/
Thumbnails
Contents