Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-28 / 356. szám, csütörtök

Könnyű nektek, milliomosok vagytok Jól vizsgázott a Fülekpüspöki Helyi Nemzeti Bizottság Fülek tőszomszédságában, a magyar határ felé veze­tő vadonatúj műút mentén fek­szik Püspöki. A két helység sza­porán épülő új házai hovato­vább teljesen összeérnek. Ebből ítélve valószínűleg nincs mesz­sze az az idő, amikor közigaz­gatásilag is egyesülnek. Ez azonban még csak a jövő kér­dése. Aki végigmegy a falun, még Ilyenkor, télvíz idején is meg­állapíthatja, hogy a lakosság és a helybeli vezetők jó gazdái községüknek, rendben tartják környezetüket. A nyári hóna­pokban pedig, amint mondják, szinte virágoskertnek nézett ki a falu. Az utcára nyíló oldalon minden ház előtt rózsák, virá­gok pompáztak. Kétségtelen, a rendezett külsőhöz nagyban hozzájárult a községet átszelő, államköltségen megépített új út is. Tény azonban az ls, hogy a vezetők és a lakosság céltuda­tosan törekszik a község szé­pítésére: a városi külső elnye­résére. Werner István, a helyi nemzeti bizottság elnöke ötven­kilenc éveö, nemsokára nyugdíj­ba megy, de ma is olyan tenni­akarással vezeti a képviselőtes­tületet, intézi a község ügyeit, mint amilyennel sok év előtt megkezdte, amikor első ízben választották meg a község élé­re. Ö tájékoztatott a községi képviselőtestület tevékenységé­ről, elsősorban a helyi gazdál­kodás fejlesztéséről. A község­ben kiváltképpen ezen a terüle­ten értek el példás eredménye­ket. — Sokszor mondogatják: Könnyű nektek, milliomosok vagytok! — kezdte a beszélge­tést az elnök. — Igaz, a helyi gazdálkodásban egyet-mást már elértünk, de semmivel sem töb­bet, mint amennyit másutt is elérhettek volna. Elsősorban is kezdeményező szellemre van szükség. Mi is a semmiből kezd­tük, a nemzeti bizottság költ­ségvetéséből nyújtott néhány ezer koronás kölcsönből. De ná­lunk megvolt a kezdeményezés, s voltak ügyes szakembereink, akikre számítani lehetett. A többi szinte magától ment. A kisüzemek kiépítése tu­lajdonképpen 1959-ben kezdő­dött meg a községben borbély-, fodrász- és asztalosüzem léte­sítésével. Utána vettek egy ki­selejtezett tehergépkocsit, rend­be hozták, és beállították fuva­rozásra. A gépkocsi ára még ab­ban az évben megtérült. A te­herszállítás iránt széles körű érdeklődés nyilvánult meg mind helyben, mind a környé­ken. Ma már kereken tíz teher­gépkocsijuk van, egytől egyig kiselejtezett állapotban vásárol­ták olcsó pénzért, a helybeli szakemberek kijavították a jár­műveket, s most tisztes hasznot hajtanak. Emellett megkönnyítik a lakosság építőanyag, tüzelő­anyag stb. szállításának gond­jait, egyszersmind segítséget nyújtanak szocialista szerveze­tek szállításainak lebonyolítá­sában is. — Nagy lehetőségek nyílnak a helyi gazdálkodás feljesztésé­re — hangoztatta beszélgeté­sünk során Werner elnök. — Csak ki kell használni őket. Fülekpüspökin igyekeztek ki­használni a lehetőségeket. Lát­ták, mily nagy érdeklődés nyil­vánul meg az épületkő iránt. Az ő határukban ugyan nincs kihasználatlan kőbánya, de akad ilyen a környéken bőven. Az egyikben megindították a termelést, kőfaragókat, gépeket állítottak munkába. Falkő, koc­kakő termelésével nemcsak a helyi és a környékbeli lakás­építők anyagbeszerzését könnyí­tették meg, hanem az útépítő, vízszabályozó üzemek anyagel­látásához is hozzájárultak. Az új házak építéséhez nem­csak építőanyag, hanem kerí­tés is szükséges. A püspöki ve­zetők felfigyeltek a drótháló iránti növekvő keresletre. Meg­látogattak néhány ilyen termé­ket gyártó üzemet, ellesték a termelés tudnivalóit. Utána gé­peket vásároltak és megkezdték a termelést. Ma már egész Szlo­vákiába szállítanak dróthálót a kerítésekhez. Ez a részleg húsz nő számára nyújt munkaalkal­mat, az egész helyi gazdálko­dás pedig több mint hatvan em­bert foglalkoztat. A tüzelőfa felaprltása sem okoz ma már gondot a püspöki háztartások­ban. A nemzeti bizottság vett egy öreg traktort, s azt beállí­totta erre a munkára. — A helyi gazdálkodási üze­mek bevétele Jelentős összeget biztosít a község fejlesztésére — folytatta tájékoztatását Wer­ner elvtárs. Háromszázötvenezer ko­ronát fordítottak a község köz­ponti terének aszfaltozására. Városi jellegű neonvilágítást vezettek be az utcákon száz­húszezer koronáért. Az autó­buszmegállóknál felépítettek két várótermet nyolcvanezer koronáért. Űj osztállyal bővítet­ték ki az iskolát, hogy meg­szüntethessék a váltakozó taní­tást. Az idén vettek egy kiselej­tezett autóbuszt is, amit kija­vítás után a lakosság szolgála­tába állítottak. 1967-ben nem kevesebb, mint félmillió koronát fordítottak a község fejlesztésére. A fejlődés útján nincs meg­állás, mert akkor már nem lehet szó fejlődésről. Tudják ezt a püspöki vezetők is. Nem akar­nak megállni a helyi gazdálko­dás elért színvonalán, hanem az új követelményeknek megfe­lelően tovább akarják azt fej­leszteni. A hazánkat észak-déli irányban átszelő főút mentén fekszik a község. A motorizmus a környéken is állandóan fej­lődik, amit az is bizonyít, hogy Püspökin is csaknem minden tizedik háznál személyautó áll a garázsban. A legidőszerűbb, amit Ilyen körülmények között a helyi gazdálkodás további fejlesztése során létesíthetnek: az autószerviz. A nagy garázs­épület már elkészült. Az idei jövedelemből 1968 első felében korszerű gépeket vásárolnak, s megindítják az új szolgálta­tást. Kiváló szakembereik nagy­ban megkönnyítik majd az autó­sok gondjait, emellett a köz­ség továbbfejlesztésének újabb anyagi forrását tárják fel. A választások közeledtével a nemzeti bizottságok számve­tést készítenek az elmúlt vá­lasztási időszakban elvégzett munkáról, az elért eredmények­ről. Az elmondottakból is kivi­láglik, hogy a Fülekpüspöki He­lyi Nemzeti Bizottságinak lesz miről beszámolnia. GAL LÁSZLÓ Műszertábla mellől vezérelt au­tomata gépek végzik a munka nagy részét a bratislavai Figaró csokoládégyárban. (Németh felvétele) Szlovákiában egyre tübb üzem foglalkuzik I^HJCSI alkatré­szek készítésével. Legutóbb a Topofüany melletti tovarnikyi gépgyárban kezdték meg különféle tehergépkocsi-alkatrészek gyártását. (Bakonyi felvétele) ???????????????????? (UáCaó<z'ca v-á% a kéidéó. A füst gomolyog a levegőben. Halvány gyermekarc rajzoló­dik ki az asztal fe­kete márványlapján. Valahol a sarok ho­mályában egy hege­dű cincog. Az asztal­nál ülő két férfi fel­nevet. Megemelik poharukat, koccin­tanak a nővel és fel­hajtják a sötéten fénylő rumot. Nézem az asztalra borult szőke gyer­mekfejet; a homá­lyosuló szemek tört fénye lassan tekinte­tembe kapaszkodik és beszélgetni kez­dünk. — Almos vagy? — Igen bácsi, ál­mos vagyok és fáradt. Sokszor vagyok ál­mos ... Anyukával sokat járunk ide, mert anyu sok bácsit ismer itt. Ha talál­koznak, leülnek az asztalhoz és isznak. Nekem ts adnak. A számhoz nyomják a poharat, de én nem szeretem, mert éget és büdös. Ilyenkor sokáig maradunk, és a bácsi is hazajön velünk. Anyu azt mondja, hogy nincs neki hol aludnia. En ilyenkor a konyhá­ban alszom a sezlo­non. De az nem jó, mert kiállnak a ru­gók, nyomnak és gyakran felébredek. Egyszer a szobában akartam maradni, de a bácsi, aki velünk jött, azt mondta, hogy majd ha na­gyobb leszek és olyan furcsán neve­tett. Mondd, bácsi, miért nevetett? Pe­dig én már nem is vagyok olyan kicsi; iskolába járok és ol­vasni ts tudok. Na­gyon szeretek olvas­ni... a tanító néni is megdicsért, hogy szépen olvasok. Ott jó, az iskolában. Sze­retnék nagyon so­káig iskolába járni, sokat tanulni, elol­vasni minden köny­vet, hogy mindent tudjak, ami bennük van. Anyunak ezt nem mondhatom, nem hallgat meg, csak idegesen le­gyint a kezével, és azt mondja, hogy ez nem nekem való. Mondd, bácsi, miért nem nekem való, miért nem tanulha­tok sokat mint má­sok? Es bácsi, én miért nem lehetek olyan mint más gye­rek, mint a többi kis­lány? Miért nem me­hetek haza úgy mint ők? Engem senki nem hallgat meg, de neked elmondom, mert te figyelsz rám. Tudod, bácsi, neked sok mindent el sze­retnék mondani. El szeretném mondani, meg akarnám kér­dezni, hogy, hogy... a fáradt pillák lecsu­kódnak. Már nem kérdez semmit. Az elgyötört kis arc né­mán pihen az aszta­lon. A két férfi felhajt­ja a maradék sört. Felállnak. A nő a gyermek vállára te­szi a kezét. A kis­lány fásultan jel­emelt a fejét, aztán fáradtan feláll, és megindulnak a kijá­rat felé. A kis lábak gépiesen mozognak a két férfi és nő mö­gött a ködös télt éj­szakában. Bennem feltámad a kérdés: miért kell így élnie? Ki tud még róla? A kérdés megválaszo­latlanul marad. De meddig ...? Meddig várjunk? Míg a kis­lány felnő, s maga keresi meg a vá­laszt? Milyen felele­tet kap az élettől? LUZSICZA MIKLÓS ?????????? ????? ????? 27. Brüsszeli fényképek Borkov kibontotta a csomagot, egy köteg fényképet vett ki belőle. Koka leplezetlen kárörömmel figyelte a képe­ket lassan nézegető Vologyát. Mit is ábrázoltak a képek ... ... Borkov egy nő társaságában ül egy éttermi asztalnál, felemelt pohár­ral nézik egymást és mosolyognak. ,.. Borkov táncol a növel. »,. Szállodai szobában borozgatnak. »». Borkov nagyközeiben, ittas arccal. i.. Alacsony ágyon Borkov fekszik, mellette ugyanaz a nő. ... A nő megöleli és megcsókolja Bor­kovot. ... Borkov és a nő levetkőzve. ... Borkov fürdőnadrágban áll az ágy körül, és az ajtóra tekint. ... A nő Intim holmikat tart a kezé­ben. Borkov zavartan áll az ágynál, mellette a nő kibontott hajjal és két egyenruhás rendőr. ... Borkov és Philippe. Borkov pénzt számol. ... Brüsszeli utca fényes nappal. Phi­lippe, a főpincér és Borkov egymás mel­lett mennek a járdán. Philippe egyene­sen a fényképezőgép lencséjébe néz. Borkov kísérője felé fordult, valamit mond neki, és feléje nyújtja a bal ke­zében tartott nagyobb csomagot. Bor­kov ábrázata megviselt, szórakozott ember benyomását kelti. ... Ugyanilyen jelenet, most már Phi­lippe tartja a csomagot. Igyekszik egy fehér borítékot észrevétlenül átnyújta­ni Borkovnak, de mozdulata Jól látható. ... Végül Borkov szolgálati igazolvá­nyának fényképmása eredeti nagyság­ban. — O-ú-ú-ú-gy, — mondta Borkov von­tatottan, összerakva a fényképeket. — Először dollárt adott, most pedig Brüsz­szellel zsarol. Túl körülményesen csi­nálta. Koka egészen visszazökkent régi én­jébe. Visszatért biztonságérzete. — Ne beszéljen butaságokat, — szólt megvetően. — Nem én kerestem magát, hanem maga talált meg engem, amikor valutára volt szüksége. Inkább magát, mint engem lehet gyanúsítani előre megfontolt szándékkal. — Honnan vannak a fényképek? — Ez más lapra tartozik. — Ne nézzen engem hülyének. Szó­val először ellátott dollárral, aztán mindenesetre jelentette oda, Nyugatra, hogy egy megfelelő alany érkezik. Így volt? Koka csak most kezdte érezni, hogy elmúlt Borkovval szemben táplált ter­mészetes bizalmatlansága, s ettől meg­könnyebbült. — Hát azzal, hogy maga valóban alany, egyetértek, a többi azonban osto­baság — mondta Koka. — Kt adta magának a fényképeket? — kérdezte Borkov újra, most már halkan, fáradt hangon. — Még mit nem akarna tudni! — Koka egészen felvidult. Szemmel látha­tólag részvéttel viseltetett Borkov iránt. — Még nem gondolta meg, hogy a Lubfankára vezessen? — Ogy sem került el — válaszolta komoran Borkov. — Maga sem. — Biztos. De kifárasztott ez a beszél­getés. Fejezzük be. — En már az elején azt akartam, hogy egyezzünk meg mielőbb. De hát ha maga... Koka mentegetőzni kez­dett. -- Hallotta az ajánlatomat. Most magáé a szó. — Mi érdekli magát a munkámban? — Minden, amit csinál. — Írásban kell közölnöm? — Igen. — Magának adjam át? — Igen. Borkov tenyerével rávágott az asz­talra. — Hát ez nem megy. — Miért? — csodálkozott Koka. — Nem akarok többé magával érint­kezni. — Miért? — Maga valutaüzér és pénzhamisító. Még kém ls. Ez túl sok egy embernek. Magát gyorsan leleplezik. Kokának másodszor volt alkalma meggyőződni fiatal vetélytársának íté­lőképességéről. Lelke mélyén azon cso­dálkozott, hogy ez a fiataloknál ritka tulajdonság hogyan férhet meg Borkov könnyelműségével. — Hogy-hogy egyszerre olyan ké­nyes lett? Ml a különbség köztünk? — Hát ha valakinek valamilyen ada­tokat kell átadnom, akkor inkább olyan egyénnel állok szóba, akit nem figyel a rendőrség. — Ugyan, hová gondol! En tiszta va­gyok, e tekintetben nem fenyegeti ve­szély. — Nem mondhatnám. Lehet, hogy már régóta figyelik. Szóval, én ezt nem akarom csinálni. — Hát ez már puszta szeszélyeske­dés. — Koka a vállát vonogatta. — Hogy-hogy nem érti! — kiáltott fel szenvedélyesen Borkov. — Maga szerint ez játék? Vagy öreges agylá­gyultság ez magánál? Sajnos, úgy it túl gyakran bukkantam jel útjában. — Egyik a másikkal nem függ össze — bizonygatta Koka. — Nem, még egyszer mondom: nem akarok én magával semmit. Borkov Koka minden igyekezete el­lenére hajthatatlan volt. Beleegyezett ugyan, hogy szolgáltat majd Kokát ér­deklő adatokat, de kategorikusan visz­szautasltott vele mindenféle jövőbeni kapcsolatot. Koka javasolta, hogy egy harmadik személyen keresztül tartsák a kapcsolatot (nyilván Akulovra gon­dolt), de Borkovnak ez a megoldás sem tetszett. A helyzet még bonyolultabbá vált, amikor beszélgetésük végén Borkov kétségektől gyötörve arra terelte a szót, amit Koka a halászaton főnöke előtt felhatamazásként emlegetett. Borkov­nak bizonyíték kellett, hogy Koka va­lóban kapcsolatban áll egy külföldi hír­szerző szolgálattal. Koka ellenvetéssel próbált élni, hisz a fényképek is bizo­nyítanak, minek további bizonyíték, de Borkov megmakacsolta magát, s kije­lentette, hogy ha meg akarják őt vá­sárolni, akkor vásárolja meg őt maga a gazda, de ne egy orgazda. Koka látta, hogy nem sikerül meg­győznie Borkovot. Távozáskor abban egyeztek meg, hogy Koka a közeli na­pokban értesíti Borkovot, beleegyez­tek-e feltételeibe, vagy pedig örökre búcsút mondanak egymásnak. Következik: 28. UTAZÁS MEGLEPETÉSSEL 1967. XII. 28.

Next

/
Thumbnails
Contents