Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-23 / 353. szám, szombat

— Doktornő, higgyél el, én csak annyit eszem, mint egy kismadár. De én még a friss levegőtől ls hízom. A harmadik: — Mit tegyek, ha egyszer olyan Jó étvágyam van? A kórtermekben beteg emberek: kövér emberek. Beszélgetnek. Ételekről és sörről. Könyvet olvasnak és bizonyos, Időközökben tablettákat szednek be. A doktornő megszólítja az egyik beteget: — Mit álmodott, H. bácsi? H. bácsi arca — ha lehet — még jobban kigömbölyödik. — Disznóölésen voltam, kedves doktornő, disznóölésen. Abáltszalonnát ettem házikenyérrel. Rezignáltán az éjjeliszekrényre veti a tekintetét, étvágycsillapitó pirulát vesz elő a tubusból, s vizet iszik rá. — Hát... kedves doktornő, ez más mint az abáltszalonna... Egészen más! Családi költségvetés Viszont lehet, hogy nemcsak a hagyományok ereje Játszott itt közre, hanem a fogyasztás alakulását gazdasági okok is befolyásolták. Például egy-egy család költségvetése. — Ön például — kérdeztem dr. OSancovától — hogyan állítaná össze a reggelit? Tegyük fel, hogy a kérdéses család gazdasági helyzete eszményi... — Sonka, tojás, kevés kenyér és narancslé, vagy a narancslé helyett gyümölcs ... — És a valóság? — Sok kenyér zsíros kenyér, szalonna. Vagy pedig három kifli és egy pohár tea, melytől délre úgy megéhezik az illető, hogy a miniatűr húsadaghoz feltétlenül két adag knédlit kér. Embertelen számok halmazának tartják sokan a statisztikát. És mégis, néha az önismeret szempontjából hasznos, dolgokat árul el az embernek. Elárulja például, hogy az átlagos jövedelmű családok a rendelkezésükre álló összeg teljes 50 százaiékát élelemre költik. Ez a mennyiség más fejlett ipari országokban lényegesen alacsonyabb. Viszont a statisztika csak az átlagos jövedelmű családokról beszél. Az átlagon aluli jövedelemmel bírók a kereset 60—80 százalékát is élelemre kénytelenek költeni. Vagy pedig ha nem, akkor biológiailag kevésbé értékes, olcsóbban beszerezhető élelmiszert kénytelenek fogyasztani. Vajon megengedheti-e magának egy 1500—1700 koronás Jövedelmű, két háromgyermekes család a tojásból, sonkából, kevés kenyérből és gyümölcsből vagy pedig narancsléből álló reggelit? Nem engedheti meg. Közgazdaság Mindezek után könnyen úgy tűnhet, hogy a táplálkozáskutató intézet tevékenysége — a beteges túltápláltságban szenvedők gyógyításán kívül — értelmetlen, hiszen hazánkban az élelmiszerek összetételét ma még gazdasági tényezők — nevezetesen a családok költségvetése — határozzák meg. Távolról sincs ez így. Az intézet tevékenységével már nemegyszer bebizonyította létjogosultságát. Az orvosok a közgazdászokkal együtt számításokat végeznek, hogyan lehetne például jobban kihasználni, jobban elosztani a rendelkezésünkre álló téplálékmennyiséget. Kiszámították például, hogy az egy személyre eső évi optimális cukorfogyasztás 28. kg. A valóságban — mint már említettük — személyenként és évente 38 kg cukrot fogyasztunk. Országos viszonylatban tehát legkevesebb 180 ezer tonna cukrot lehetne megtakarítani. Más szóval: jelentősen csökkenthetnénk a cukorrépa vetésterületét. Helyette más, állati fehérje előállítására alkalmas takarmánynövényeket termelhetnénk, hogy fokozhassuk a tej-, tojás-, és húsfogyasztást Egy másik példa: ha a lisztből készült ételekből alig valamivel kevesebbet fogyasztanánk, kerek félmillió tonna gabonát takaríthatnánk meg. E gabonamennyiségből körülbelül 100 ezer tonna húst lehetne termelni. A népgazdaság mai helyzete még akadályozza, hogy az árpolitikában a legközelebbi jövőben lényeges pozitív változások következhessenek be. Az Intézet kutatói azonban már a várható, évekkel, évtizedekkel később bekövetkező helyzetet tanulmányozzák. Groteszkül hangzik, de ma még nem engedhetjük meg magunknak, hogy kissé soványabbak legyünk ... TÓTH MIHÁLY kövérek" vagyunk ® fíiJes júak vagyunk? © Az a 8 kg fölösleg ® A gyümölcsreggeli egyelőit WSSm még ábránd get és ugyanannyi gyümölcsöt' — többek között 20 kg citruszterméket — kellene fogyasztanunk, hogy fedezzük a munkaerő reprodukcióhoz szükséges vitaminszükségletet. Dr. Katerína Osancová, orvosnő negyedórás pihenőt engedélyezett magának. Látogatóját közben anekdótával szórakoztatja. — A történet még a két háború közötti évekből származik. A tönkrement bankigazgató mondén feleségéről szól, akiről barátai sajnálkozóan így beszélnek: Szegény, amióta csődbe jutottak, húsz kilót hízott ... A váróteremben beteg emberek várakoznak. Kövér emberek ... Vége a pihenőnek, a rendelőbe belép az első páciens. A mérlegre áll, amelyen a súlyt a doktornő a 130-asra tolta. Kevés. Az illető súlya a 140 kilogrammot is meghaladja. Jóval meghaladja ... — Kérem, doktornő, az a gyanúm, hogy hormonzavarom van ... A másik beteg: ... vitaminhiány — Mit fogyaszt az ország lakossága? — tettem fel a kérdést dr. OSancovának. Erre ő elém rakta az egyes kerületek és a nagyobb városok statisztikáját. Érdekes adatokat tartalmaz ez a kimutatás, különösen ha összehasonlítjuk a külföldi fogyasztás alakulásával. Az egy személyre eső lisztfogyasztásban a fejlett ipari országok között — 120 kg-al — első helyen vagyunk. Kétes értékű elsőség ez, aminek meg is vannak a következményei. Az összehasonlítási statisztikában szereplő többi ország — pl. Svédország, Anglia, Hollandia, Franciaország, Nyugat-Németország, Dánia, Kanada és Finnország — egy főre eső lisztfogyasztása csak alig 80 kg-ot tesz kL . — Ezt a helyzetet jól illusztTény, hogy egy-egy szociális csoport ennek a mennyiségnek mindössze felét-egynegyedét fogyasztja. Viszont annál több cukrot fogyasztunk. Személyenként — az 1936-os 23 kgal szemben — 38 kg-ot. Márpedig mind a cukor, mind pedig a lisztből készüit élelmiszerek — különösen ha a fölösleges kalóriafogyasztás még kevés mozgással is párosul, — jelentősen gyarapítják a testsúlyt. Az újságolvasó ember, — és aki a rádióban, tv-ben tucatnyi előadást hallott már a helyes táplálkozásról — méltán felteheti a kérdést: minden felvilágosító munka teljesen hiábavaló volt. A kutatóintézet tudósai egyrészt a hagyományok még ma is érvényes hatásával, másrészt pedig gazdasági tényezőkkel magyarázzák a helytelen táplálkozás elleni küzdelem eredménytelenségét. Kalóriaböség... — Ezek határesetek mondja a doktornő. — Kisebb-nagyobb mértékben azonban a többi ember ls lerójja adóját. Itt, a krCí kórházban végeztünk néhány felmérést. Kiderült, hogy Csehszlovákiában az emberek súlya átlag hat-nyolc kilóval több a kelleténél. — Pedig mostanában az orvosok ugyancsak sokat cikkeznek a kövérség és a helytelen táplálkozás veszélyeiről... — Más az elmélet, és más a gyakorlat. Tradíciók, pillanatnyi körülmények, árrelációk, a közellátás gondjai-bajai befolyásolják a fogyasztott élelmiszerek összetételét. Az országos jelentőségű kórház táplálkozás kutatóintézetében kétszáz egészségügyi dolgozó — köztük ötven tudományos kutató — foglalkozik az ésszerű táplálkozás kérdéseivel. Jelentős apparátussal állandóan figyelik az élemiszerfogyasztás alakulását. A statisztika szerint az utóbbi három évtizedben — 1936 és 1966 között — az egy napra és egy személyre eső átlagos kalóriafogyasztás 2550-ről 3200-ra emelkedett. Ami a kalóriaértéket illeti, a különböző társadalmi rétegek között kiegyenlítődtek az arányok. Az 1936-os adatok még arról tanúskodtak, hogy akkor egy-egy népréteg — különösen Szlovákiában — rosszul táplált volt. A kalóriafogyasztás mai szintje megfelel a legfejlettebb nyugat-európai országok vagy az Egyesült Államok fogyasztása színvonalának. Ugyanez azonban az élelmiszer összetételéről, sajnos, már nem mondható eL Külföldön is hazai koszt A krCl intézet nemrég felmérést végzett annak kiderítésére, hogy az USA-ba bevándorolt nemzetiségek közül melyik, milyen mértékben hajlamos az elhízásra. Az eredmény elgondolkoztató. Kiderült, hogy száz hazánkfia közül negyvennek a súlya jóval a normális fölött van. Az olasz bevándorlók közül a lakosságnak csak 20 százaléka hízott el, az angolok közül pedig csak az összlétszám 9 százaléka kövérebb a kelleténél. Az egészségügyi kutatók nem hagyták annyiban a dolgot. Tovább kutatták a túltápláltság okait. Kiderült, hogy a csehszlovákiai kivándorlók még negyven-ötven év múlva is ugyanolyan összetételű ételt fogyasztanak, mint egykor az óhazában. A vasárnapi ebéd még mindig: sertéssült knédlivel és káposztával. Utána pedig nagy mennyiségű sör, amely enyhén szólva szintén nem gátolja a hízást. A hagyományok ereje jelentős. Annyira jelentós, hogy — szintén az Intézet egyik felmérése bizonyítja — az utóbbi időben — a második világháború után — néhány hagyományosan kalóriadús cseh étel Szlovákiában is elterjedt. — A húsra gondol? Ez rendszerint sertéshús, mégpedig a legtöbb esetben meglehetősen zsíros. Nálunk a lakosság többsége szinte szégyelli, ha vasárnap marhahús kerül az asztalra. Viszont az első pillantásra szembe tűnik, hogy milyen alacsony szintű hazánkban a tejfogyasztás. Harmincegy esztendeje — 1936-ban — az ország egy-egy lakosa még évente átlag 205 liter 4 százalékos zsírtartalmú tejet fogyasztott. Ma az egy személyre eső évi tejfogyasztás — többnyire 2 százalékos zsírtartalmú tejből — alig haladja meg a 150 litert. A gyümölcs- és zöldségfogyasztás terén is hasonló a helyzet. A krCl kutatóintézet számításai szerint személyenként és évente 130 kg zöldsérálják a vendéglői étlapok — Jegyezte meg dr. Osancová. — Nálunk még mindig a hagyományos knédlié az elsőbbség. Az említett országokban viszont a zöldségféle és a gyümölcs.dominál. Még ez északi országokban is, ahol a vitaminforrás biztosítása lényegesen nagyobb nehézségekbe ütközik, mint nálunk. — És ami a knédli mellett van?