Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)
1967-12-20 / 350. szám, szerda
H a száz évvel ezelőtt azt mondom: kikötő, nem akad a hallgatóság tagjai között senki, aki neim tengerre gondol. A nyelvészek azóta ádáz küzdelmeket vívtak a tengertől is félelmetesebben dagadó-duzzadó technikával, s a vasúti csomópontokat meg a repülőtereket is — jobb híján — az ősi állomáshelyhez hasonlították. Így született a szárazföldi és légi kikötő elnevezés. Az ország keleti csücskén fekvő Cierna n/Tísou a köztársaság legnagyobbforgalmú és terjedelmű átrakóállomása, vagy ha ügy tetszik — szárazföldi kikötője. Légi kikötő nincs itt, még parányi sem, a Tisza pedig nem hajózható. Kénytelen vagyok a bevezető sor ötletéhez visszatérni: ha húsz esztendővel ezelőtt járok itt, akkor egy pár sínt találok mindössze. Ma száznál is több sínpár fekszik egymás tőszomszédságában. Ez a számadat persze nem pontos. Az átrakóállomás alkalmazottai diplomatikusan kitértek a válaszadás elől. •— Mennyi sin fekszik itt? — Sok. E nyáron alkalmam nyílt tengeri kikötőkben járni, s nem is akármilyenekben, többek között Stockholmban és Koppenhágában. Volt összehasonlítási alapom, s most, Cierna nad Tisou felé közeledve, figyelmesen tekintgettem szerteszét, látok-e itt is valami Jellegzetességet, valami olyat, ami a közeledő nagyforgalmú csomópontra utal. Hát — találtam is, meg nem is. Kiselejtezett mozdonyok, rozsdásodó keresztfejekkel, barnuló kerekekkel — ilyen látvány is fogadott. Jobboldalról viszont a szárazföld matrózainak, a vasutasoknak épületei: az utánpótlásképző iskola internátusa például. Itt minden a vasutasszakma jegyét viseli. Maga Cierna n/Tisou közepes nagyságú község szinte nem is illik hozzá ilyen állomás. Most bizonyára mosolyognak a hozzáértők, s arckifejezésük ezt fejezi kl: ha nem lenne a szovjet—csehszlovák határ mentén, nem ls kapott volna ennyi sínt és épületet. Az áruforgalom a szélesen elterülő sínek birodalmában történik. Itt találkoztam Tömöri István csoportvezetővel, aki egy negyvenkéttagú kollektíva vezetője. Tomori csoportja mindenképpen figyelmet érdemlő társaság, mondták felettesel. Tizennyolc cigányszármazású munkás dolgozik irányításával, s ezek az annyit szapult állampolgárok itt — majdhogynem példásan viselkednek. Igazolatlanul senki sem hiányzik a munkából, gyakran járnak szombaton és vasárnap kisegíteni, s mert nem vetik meg az itókát, inkább szabadot vesznek kl a toroköblitgető napra, mert jól tudják, hogy Tomori István nem tűri a rendellenességet. Akin megérzi az ital szagát, azonnal hazaküldi és megSINORSZAGBAN bünteti. Vele nem lehet alkudozni I Ezek után magam is kíváncsian néztem az aprótermetű csoportvezetőt. Ebbe az emberbe annyi energia szorult, mintha kétméteres lenne. Irodájában beszélgettünk, s első dolga volt a fizetési lapokat megmutatni. Jól keresnek a fiúk, és a cigányszármazásúak sem panaszkodhatnak — mondta. Aki dolgozik, az keres nálunk. Négytagú alakzatokra osztottuk nagy csoportunkat, így rugalmasabban tudjuk a munkát végezni. Feladat akad bőven, mi főleg deszkát pakolunk. Tomori István 1959-ben került a csoport élére. Egy esztendő elteltével kikristályosodott a helyzet: a munkafegyelem megjavult, s a kezdetben több mint hatvan főből álló csoport negyvenkettőre fogyott. így könynyebb az irányítás — mondja a csoportvezető. Ma már csak azt fogadják maguk közé a fiúk aki becsülettel helytáll. A Tomori-család három tagja dolgozik a vasútnál: kívüle még a felesége, s kislánya is. Igaz ugyan, a kislány még újoncnak számit, mert csak szeptembertől van itt a raktárban, e nyáron fejezte be Gölnicen tanulmányait. Itt van alkalmazásban Tomori István öccse is, József, aki a negyvenkéttagú csoport tagja. Van aztán más család ls közöttük. Megismerkedtem például Dobosékkal. Dobos bácsi királyhelmecl, s amióta átrakóállomás van, ő itt található, mondja. Már mindenféle beosztásban dolgozott, nincs olyan területe az állomásnak, melyhez ne fűződne emléke. Dobos bácsi jövőre készül nyugdíjba. Az a típus, akire fiatalabb korában, amikor katona volt — azt mondták: nyalkalegény. Fia, Dobos István mosolyogva meséli: a csoport szinte mindegyik tagja nős, nőtlen alig van, talán a két fiatal újonc. Dobos Istvánnak két gyermeke van, s örül, hogy Ide került dolgozni, mert Itt jól keres — néha háromezret is tisztán —, s a többiekkel jól ki lehet Jönni. Tomori István brigádja egyébként megszerzett már minden megszerezhető címet. Elnyerték a szocialista munka brigád elnevezést, teljesítették valamennyi felajánlásukat, s naponta öt-hat újabb kötelezettségvállalással rukkolnak az átrakóállomás vezetői elé. Június végén, tehát az első félév befejeztével, elmondhatták: több mint 89 000 koronát teljesítettek terven felül, azaz kerek huszonegyezer köbméter áruval raktak át többet, mint ahogyan a norma megkívánta. A második félesztendőben sem csökkent az Iram. A szabad szombatokon, vagy vasárnap szívesen jönnek kisegíteni, ha több áru érkezik: nemcsak erkölcsi, hanem anyagi érdek köti őket ezekhez az akciókhoz. Az elvégzett munkát tudniillik azonnal honorálják! Száz-százötven koronát is megkeresnek Ilyen alkalommal. A rakodó munkás lényegében nem olyan érdekes ember, mint mondjuk egy búvár — állapíthatnánk meg. Hát ami a külsőségeket illeti — a felszerelést — valóban nem. Gumitalpú bakancsot, bőrkötényt és sapkát kötelesek hordani — ennyi az egész. A munka meg egyre inkább gépesített, habár, hosszú ideig eltart még, amíg az embert e területen is pótolja gép. Tomoriék főleg kézzel dolgoznak Nem történik gyakran baleset munka közben? — kérdezem. A választ felcsillanó szemmel mondja ki a vezető: ebben az esztendőben semmiféle sérülés nem történt. Le ls kopogja azonnal. Rövid időt töltöttem Cierna nad Tison. Ki tudná ezalatt egy napról-napra összeforró, egymáshoz közelebb kerülő kollektíva ütőerét kitapintani? Az így készült pillanatfelvétel talán nem lesz teljesen hiteles, dehát ez már összefügg a rendelkezésemre álló lehetőségekkel BATTA GYÖRGY MIT HOZ az új lévai tejüzem? Léván már megkezdték az új — sok szempontból világszínvonalú — tejfeldolgozó kombinát építését. A város ipari részében, a vasúti pályaudvar közelében létesül és körülbelül 59 400 négyzetméternyi területet foglal el. Mi minden lesz ebben az új tejipari üzemben? — kérdezi számos lévai és környékbeli lakos. Legfontosabb épület-komplexumát a termelőcsarnok fogja képezni. Felépítése több mint 61 000 köbméter építőanyag előkészítését, illetve beépítését igényli. Itt megy végbe egyébként a jövőben — előreláthatóan 1970-ben — a tej egész feldolgozása. Nem fognak hiányozni az üres tejesüvegek, a vaj, a sajtok, a túró és egyéb tejipari termék raktározására szolgáló térségek, ós itt találjuk a pasztőröző állomást, a hűtőberendezések gépházát, a hűtőtérségeket, a különböző raktárakat, a csomagolóhelyeket, a kannamosó berendezéseket, a laboratóriumokat, az irodahelyiségeket stb. is. Egy további épületben az iparosműhelyek, anyagraktárak, gépkocsimosók, tartálykocsi-garázsok stb. lesznek. Részletesebben tanulmányozva az új tejüzem tervét, látjuk rajta az ötemeletes — 20 méter magas — irodaház épületét, amelyben, egyebek között, az üzemi konyha, az étterem, a büffé, a modern berendezésű mosoda, a fehérneművasaló stb. Is helyet kap. Az új tejipari üzem tervezése közben nem feledkeztek meg a vízellátásról sem. Közismert ugyanis, hogy Léva olykor, sajnos, vízhiányban szenved. Ezért Hronské KfCanyban — kb. 7. kilométernyire a tejüzemtől — szivattyúállomást létesítenek amely inség esetén is elegendő Emelkednek a bérek Míg népgazdaságunk szociális szektora dolgozóinak átlagos havi keresete 1966 szeptember végéig 1506 korona volt, ez év kilenc hónapja alatt 1583 koronára emelkedett. (Ez az adat nem vonatkozik az EFSZ-ek tagjaira.) Ez az 5,1 százalékos béremelés jóval meghaladja az előző években eszközölt 1,7—2,8 százalékos béremelést. Szlovákiában ez idén nagyobb volt az átlagos kereset az országosnál, vagyis elérte a havi 1560 koronát, ami 5,6 százalékos emelést jelent. A mező- és erdőgazdasági üzemeken kívül csaknem minden üzemben sokkal gyorsabb a béremelés üteme annál, amit a szakértők 1970-ig feltételeztek. • l-tk) vizet szolgáltat majd. Hasonlóképpen oldja meg egyébként a vízellátást az itteni textilipari kombinát is. Bepillantottunk az építkezés költségvetési tervébe. Ezt olvassuk benne: a beruházási költségek megközelítik a 90 millió koronát. Ezzel szemben az üzem naponta 200 000 liter tejet dolgoz majd fel. összehasonlításul: 1966-ban a mai lévai tejfeldolgozó üzem 45 millió 625 ezer liter tejet vásárolt fel, 1968-ban ez a mennyiség eléri az 53 millió 153 litert, 1970-ben pedig kereken az 59 millió 300 ezer litert. Csúcsszállítás esetén ez naponta már 1968-ban 312 000 litert fog képviselni, amelyet sürgősen fel kell dolgozni... Igaz, Léván ma is működik tejüzem. Az 1946—1948. években — az egykori malom átépítése útján — létesítették. Tervezett kapacitása kb. napi 10 000 liter. Ez azonban már ma sem felel meg a követelményeknek — sem a kapacitás, sem a higiénia szempontjából. Hasonló a helyzet a lévai járás többi tejüzemeiben ls, hiszen csupán az Ipolysági lenne képes úgyahogy tovább növelni a kapacitását — legfeljebb 30 ezer liter tej feldolgozására. Ez pedig vajmi kevés, ha meggondoljuk: a lévai járásban a kapacitások hiánya következtében a nyári hónapokban a tejüzemek a felvásárolt tejnek 50—60 százalékát visszaküldik — takarmányozási célokra — a falvakbal Az új tejgyár egyrészt megoldja a kapacitások kérdését * lévai járásban, másrészt kibővíti a tejtermékek, különösen a sajtok választékát. A napi 200 ezer liter felvásárolt tejből ugyanis kereken 90 000 litert mindinkább keresett sajtokká dolgozhat fel. Befutása után évente kb. 180 millió korona értékű, különféle tejtermék hagyja el az új gyárat, tehát a beruházási költségek rövidesen visszatérülnek. Hátra van még, hogy megemlítsük az új létesítmény kivitelezőit. Az építőipari munkákat a bratislavai Priemstav végzi. A gépi és technológiai berendezések szállításáról a chotébofi Chepos gondoskodik. Számos gépi berendezést a tőkésországokból rendeltünk, különösen Dániából, ahol régi tapasztalatokkal rendelkeznek a tej komplex feldolgozása terén. A lévai tejipari üzem a kitűzött határidőig — 1970 végéig — feltétlenül felépül. Mindazoknak, akiknek a létrehozásában valamilyen részük van, most arra kellene törekedniük, hogy már 1969-ben átadhassák rendeltetésének. Hálásak lennének ezért nemcsak a termelők, hanem a fogyasztók és — nem utolsó sorban — azok ls, akik a modern üzemben fognak dolgozni. (jjj 21. Koka akcióba lép Koka Antikváriussal folytatott beszélgetése után másnap már meg is kezdte feladata teljesítését. A tudakozóban harminc percen belül megkapta a választ, s egy óra múlva már be is csöngetett Borkov lakásán. Sokáig nem nyitottak ajtót, aztán egy öreges hang megkérdezte: — Kit keres? — Az Allamt Biztositótól vagyok, szabad egy percre bemennem? Hosszú dünnyögés után egy báránybőrmellényes öregúr nyitott ajtót. Szigorúan végigmérte a jövevényt, aztán egy kézmozdulattal betessékelte. — Fáradjon be, uram. Mit parancsol? — Nyikolaj lvanovics, — mutatkozott be Koka. — Dmitrij Szergejevics, — válaszolta az öregúr. Koka fényes szónoklatot vágott ki az állami biztosítás előnyeiről. Annyira hatott az öregúrra, hogy Dmitrij Szergejevics nemcsak a maga, hanem felesége nevében ls életbiztosítást kötött.' A formalitások elintézése után Koka a szomszédok Iránt érdeklődött. — Egy fiatalember lakik itt, — jegyezte meg a háziúr. — Itthon van? — Nem, dolgozik, későn jön haza. Azt mondta, pártgyülésen lesz. — Hát ez baj. — Maga jutalékot kap a biztosításkötések után? — Hát persze. — Hát akkor csak ne Izguljon. Vologya Borkov nem köt életbiztosítást. Fiatal és egészséges. — Ismerős név. Régen itt lakik? — Még előttünk költözött be. — Nem zavarja önöket? — Előfordul... — Nem iszik, nem zajos? — Mondom, hogy elő szokott fordulni. Különben a Jeleségem nevelgetl őt, — Es használ? ^ — Nem mindig. — Hát akkor bocsásson meg a zavarásért, Dmitrij Szergejevics. Köszönöm. Viszontlátásra. — Viszontlátásra, uram. Koka a látszat kedvéért a szomszéd lakásba ls tfement, aztán elégedetten elhagyta a házat. Nagyon kapóra jöttek az Állami Biztosító nyomtatványai, amelyeket egy ismerősétől kapott. Borkov lelnformálása azonban még nem fejeződött be. Koka újabb alkalomra várt, hogy találkozhassék Vologyával. 1964. január 15-én Juljával találkozott, s megtudta tőle, hogy szombaton, 18-án van a születésnapja. Kokának nem volt nehéz meghívatnia magát. Szombaton, este hétkor Koka beállított Juljáékhoz. Elsőnek érkezett a vendégek közül. Julja bemutatta őt szüleinek, akik nagyon csodálkoztak, hogy lányuknak ilyen idős barátja van. Julja megmagyarázta, hogy Koka a szomszédjuk, és közös barátjaik vannak. A szülők mégelágedtek a magyarázattal. Koka azonban érezte, hogy nem nagyon nyerte el tetszésüket. Koka egy antik ezüst karkötőt ajándékozott juljának, aki egészen magánkívül volt örömében. Nyolc felé végre gyülekezni kezdtek a vendégek. Vagy tizenöten jöttek öszsze, mind fiatalok. Köztük volt Rimma és Borkov is. Koka az asztalnál Rimma Jobb oldalára ült. Baloldalt Vlagyimir Borkov foglalt helyet. Komolynak látszott, és elég szótlan volt. Úgy tűnt, valami nyomja a lelkét. Egymást követtSk a pohárköszöntők, vidámabb lett a hangulat, és Borkov rosszkedve is lassan felengedett. A szülők kérésére az asztalnál nem dohányoztak; aki rá akart gyújtani, kiment a folyosóra vagy a konyhába. Így találkozott Koka négyszemközt Vologyával. — Hogy van Vologya? Rég nem láttam? — kezdte a beszélgetést Koka ezzel a banális kérdéssel. — Köszönöm, össze-vissza. Amilyen az élet, tele csíkokkal. — Hogy értsem ezt? r- Hát úgy, hogy iun at Életben vörös csík, aztán fekete csík, aztán megint vörös csík, így váltakozik á siker a sikertelenséggel. — Azt hiszem, ez így érdekesebb. — Lehet, de jobb fekete csíkok nélkül, — No és mitől jelennek meg a fekete csíkok? — Különböző okokból. — Kellemetlenségei vannak munkahelyén? — Ott ls előfordul ilyesmi. Nálunk nem lehet másképp. Ilyen korban élünk. — Ha nem titok, mi a foglalkozása? — Nem titok: tervezőmérnök vagyok. Különféle műszereket és gépeket találok ki. — Sokat kap értük? Koka attól tartott, hogy Borkov tolakodónak fogja tartani a kérdést, de Vologya szokásos cslpősségével megjegyezte: — Az ember olyan, hogy bármennyit ts kapfon, mind kevés, Még én magyarázzam magának. — Nem kíváncsiságból kérdeztem,— mondta komolyan Koka. — Maga nekem rokonszenves, s felötlött bennem egy gondolat, mivel segíthetnék magán. — Mivel? — kérdezte sóhajtva Vologya. — Valutára többé nincs szüksé- » gem, nem készülök külföldre. ÜtM* — Nem valutára gondoltam. ( — Hát mire? — A segítségére lenne szükségem egy dologban. Afféle túlórázásról len- ^ ne szó. Biztosíthatom, jól megfizetnék. Következik; jl 22. BORKOV CSAPDÁBA SÉTÁL
