Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-16 / 346. szám, szombat

•j-4a!l aiRClM s zólok L. GÁLY OLGA VERSESKÖTETE CSAKNEM MÁSFÉL ÉVTIZEDE, hogy Gály Olga első verskötete, a Hajnali őrségen megjelent, s azóta nevével csak elvétve találkozhattunk a lapok, folyóiratok hasábjain. Költő esetében közel másfél évtizednyi hallgatás, vagy akár önkéntes visszavonulás is már-már az elnémulás veszélyét rejti. Hogy mégsem igy történt, arról híradás legújabb kötete, mely az év elején látott napvilágot. (Furcsa jelensége egyébként irodalmi életünknek — és ez nemcsak az ő esetében érvényes —, hogy hónapokkal a kötet megjelenése után sem kritikai fogadtatás, de még csak recenzió sem látott nyomdafestéket.) Első kötete, mellyel problémákkal terhes nehéz időszakban, a „hej, te bunkőcska" és a „mi lobogónkat fényes szellők fújják", tehát a szocialista építés lelkesedést sugalló és Igénylő éveiben jelentkezett, — maga is problémákkal volt terhes. „Költőink mondanivalóidnak nincs elég élmény

realistása, mélységtartalma, a jelületet még ének fodrozza, szavalat díszíti" — hangzott annak Idején Fábry Zoltán kalkulusa. S ez a megállapítás, a „nehézség és nehezék nélküli líra, a konfliktusmentes tárulkozás, a szolidaritás fogadkozó vállalása, munka, hitievés, lelkesedés himnusza", a harmadvirágzás jóformán minden költőjének (Ozsvaldot és részben Bábit leszámítva) sajátja volt. Az országépítés dicsérete és szépsége, a béke védelme és a Szovjetunió iránti hála s hűség, ezek voltak a korabeli versek általános meghatározói. S ez a meghatározás — az anyaversek kivételével — Gály Olgára különösen érvényes és Igaz volt, s ezért érte éveken át az elmarasztalás. Érthető tehát, hogy érdeklődéssel, kíváncsisággal és kételyekkel teli izgalommal vártuk — tizennégy év után — az újabb Jelentkezést. Verseit olvasva örömmel állapíthatjuk meg, hogy L. Gály Olga Halkan szólok című kötetének versel oldottabbakká, lfrailag elmélyültebbekké váltak, sa frázisveszély Jobbára kiiktatódott a mostani kötetből. Ebben kétségtelenül szerepet játszik az is, hogy élményanyagának meghatározói módosultak, s a szőlamosságra csábító témák helyett amolyan jó értelmű önmagábafordulás tapasztalható nála. „Csak az szeressen engemet, ki elhiszi, hogy szeretek" — írja játékos közvetlenséggel a kötetet nyitó Csak az szeressen című versében, jelezve, hogy költői megnyilatkozása lényege: „a társraszomjas gondolat", s az élet igenlése. AZZAL, HOGY A FELSZlNESSÉG, a szólamosság veszélyét magukban hordó témák helyett az egyéni élet általános érvényűvé formálódó mondanivalója igényli nála a költői tolmácsolást, látszólag szűkült ugyan a skálája, költészetének minőségi mutatóit tekintve ez az „egyszerűsödés" azonban a kötet javára válik. Annál is inkább, mivel verseiben az egyéni élet és a társadalmi mondanivaló kölcsönhatás érvényesül. Tehát gondolatai, érzései, mondanivalója lényegül verssé, anélkül, hogy hatásfokuk — akár politikai értelemben is — csökkenne. Gondolok itt elsősorban a Tilalom című, szinte önéletrajzi jellegű versre, amelyben, ha elvétve találunk ls egy-két laza sort, őszintesége, mondanivalójának meghitt közvetlensége, a „megmaradt gyerek tetemrehívása" sikeres alkotás. „Szeretet nélkül munka nélkül, vers nélkül és virágok nélkül, férfi és gyermekcsókja nélkül, tépetten, bénán, meggyötörve omoljak, hazám, a földedre, főnixként megújullak tőled, erembe folyfon pezsgő véred. Mint kisded szája anyamellel, úgy forrjak össze végre véled, és hangos szóval valljam néked: Az egy szívem s két kezem elég nekem! Elég nekem! (Mérlegen) A TÁRSADALMI TÉMA ihletett, szólamtól mentes megformálása költői adottságának bizonyítéka, akinek szoborajkáról is „feltörne az ének, vallva igéjét az élet szerelmének". Kötetében, melynek hármas tagolódásában természeti és tájlíra, társadalmi és szerelmi követi egymást, — a természeti képek eredetisége s a megfigyelőkészség egyaránt figyelmet érdemel. Költői képeinek eredetisége, s üdesége bizonyítására hadd idézzük az Üzenet című verset, melynek sorai hangulattal, zeneiséggel telítettek. „Hajnalzengésre ébredek, A park, a part zenél" — írja majd így folytatja az őszi képet: „Mint céda lány, oly cifra még, oly tépett-szép a táj. Eltékozolta kincseit, s a tikkadt, fáradt csók után elkésett könny szitál". Lényegretörő mondanivaló, ihletett sorok, költőiség, s a természeti képek erőssége jellemzik legjobb verseit. Van azonban arra is példa, am

; kor lényeg-mondanivaló híjján poén-szerű elemeket próbál verssé avatni (Rózsa, Csillagokj, persze, kevesebb sikerrel. Megfigyelőkészsége igazolásaként az Utazás című versét említeném, melynek mondanivalója itt-ott kissé kényszeredettnek tűnik, költői képei játékosságának bizonyítékai azonban itt is fellelhetők. A kötetzáró Vért nélkül című ciklusba foglalt verseiben szerelem, anyaság, kiábrándultság s az „új tavasz" ígérete váltakozik. Sajátos módon reagál az élet dolgaira, a korábbi verseit feszítő „nőiesség" és üdeség itt azonban inkább ötletes fordulatokká alakul. Míg azonban az előző két ciklus „halkan mondott szavai" Izzásukból nem veszítenek, ebben a ciklusban, a közvetlen élményanyagnál (I) meglehetősen gyakran válik szólamossá, sőt némelyik versénél (Győzelemj a csináitság érzése is kísért. Legerőteljesebb verse, a Vért nélkül mellett a többi sok észrevételre adhat okot. Versei mindegyike tartalmaz azonban olyan elemeket, melyek gondosabb munkával Jobb minősítést érdemelhetnének. „Boldog és büszke vagyok egyben: úf élet gazdag sátora. Csak csendesen, figyeljük, mit üzen szerelmünk drága záloga." A Csak csendesen című versének ez az utolsó szakasza is érzékeltetheti a műfegyelem megingását. A „boldog és büszke vagyok egyben" költőietlen sorát betetőzi a „szerelmünk drága záloga", mely mindenképpen sablon! A kedvesnek, hangulatosnak ígérkező Ütravaló első négy sorát pedig ilyenek követik: „Szöszke voltál. Puha és illatos, / aprócska, hófehér batyu. / Kis útitársunk vagy, s azóta / sokkal vidámabb lett az út". Szinte rigmus-szerű könnyelműséggel szerkesztett verssorok ezek, melyeken nem süt át az anyaság boldogító érzése. Sajnos, nem több jót mondhatunk a Távol vagy, kedves, Mennyire szeretlek s a Délután című versekről sem. E versek közül kivételként említhetjük az Elég volt, s részben a Te megérted és a Ne emlegesd címűeket. Táj- és természeti, valamint társadalmi lírájánál is előfordul, hogy úgy érezzük: helyenként megbotlanak a sorok; az utolsó ciklusban ez a botladozás azonban sokkal nagyobb hibaszázalékban fordul elő. ÖSSZEGEZÉSKÉPPEN azt mondhatjuk L. Gály Olga új versei — a hiányérzet ellenére is — a növekvő művészi igényesség jegyében születtek, s nemcsak a költőnő, hanem irodalmunk szempontjából is új színfoltot jelentenek. L. Gály Olgának nem célja, hogy mindenáron szokatlant mondjon, vagy megdöbbentsen, a Halkan szólok legjobb versei — ennek ellenére — határozott előrelépésfői tanúskodnak. A hagyomá nyos verselés, s az általános emberi mondanivaló ezen megnyilvánulásait lehet fanyalogva fogadni, sőt a modern költészetre esküdve nagy szavakat hangoztatni, azt azonban értelmetlen volna kétségbevonni, hogy e versek szerzője a pátosz frázistermő hínárjából kilépett és bizonyít... Még akkor is, ha a költői mélységek, s az élet sokrétű és sokszempontú látása sokszor viszonylagosak is nála. Másszőval azt ls mondhatnám — és ezt jó értelemben gondolom: a kötet verseit (kevés kivételtől eltekintve) a költészet törvényei szerint lehet mérni. FONOD ZOLTÁN t - í - M iip; ;®í|

»'S®: « SiíSiiiiSiiS;;;:;:;:;: llllll .. x-x-x-x: x-x-x-x -X X. X;X .x

:x. X .: ••;<:--XÍ'•'ÍS-x x: - -. >

:xx-x

:.-;x

:x

:: ililíílf >i 2 « S W < Q US íd a < o « D < ca X 04 D ÚJ VERSEK CSONTOS VILMOS: AHOL ÉN ÉLEK Ahol én élek, itt por és sár van, S ki sosem hunyó parázs a vágyban. Ahol én élek, a nehéz léptek Körben taposnak: - s messzire érnek. Ahol én élek, — virág is terem. O'rök rózsa-ág itt a szerelem. S örök a cél; a szív úgy verjen itt: Az ország érezze, hogy melegít! DOHÁNY TIBOR: NE SZÓLJ... Még nem múlt el, a Te arcod sima fénye! Hiszen, minden mozdulatodból kihull egy szerelmes édes csillag. A két szemed lopva kísérget: s üdén elrészegít. TÖRÖK ELEMÉR: ŐSZI VALLOMÁS Sárga szakálla nőtt a napnak, a bütykös füvek kiszáradnak. Páfrányok deret szimatolva nyihognak az égre vacogva. Patás bogáncsok rőt-kócosan vacognak a szélben fagyosan. Tüske-ujjukon ökörnyál leng, levelük, mint réztallér peng. Felhők tőgye csüng a bokorra, bokor e táj rőt-tollú csokra. A jegenyék ködbe fulladnak, gallyaikon varjak gubbasztnak. Arannyal átszőtt emlék-szálak szövik szívemhez rég e tájat. Futnak, mint fellegek az évek, és leckéztetnek az emlékek. Ősökkel bevetett talajon megyek tovább, túl a bokrokon, és kibomlik bennem a lényeg, csend van, valamit érzek: Látóvá formáltak az évek. DÉNES GYÖRGY: KÖZELEBB A FÖLDHÖZ Jobb, ha egy gyönge fűszálba fogódzói, mintha csillagos éggel takarózol. , Egy hűs harmatcsepp több örömet rejthet, mint a kívánság: világ, te ölelj meg! Hiú szívedben bolond álom mozdul, holt anyád arca megment a gonosztól. Hajolj közelebb, közelebb a földhöz, ne a holdfénybe, könnyekbe törülközz. Hogyha iszamos buta gőg emelget, árva tilinkó törik ősze benned. Elnémul örökre, hiába sóvárgod, esett rászává lesz szép szomorúságod. VÁRALJAY OTTÓ: NEM ELÉG SZERETNI Nem elég szeretni gyűlölni is kell, nem elég imádni átkozni is kell, nem elég ölelni tépni, marni is kell, nem elég becsülni megvetni is kell, nem elég felemelni sárba taposni is kell, nem elég hű lenni megcsalni is kell, nem elég kacagni könnyezni is kwll< nem elég áhítozni szenvedni is kell, nem elég álmodni élni is kell, nem elég akarni: értem tenni, tenni kell. - Ne szólj közbe! Csak jöjj közelebb. A Te jóságod, mélyen átitatva bennem él. Én hevülten várlak ... Lám, olthatatlan szerelemes égők kisérik sétáinkat. .. - Ne szólj közbe.