Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-16 / 346. szám, szombat

a célravezető utat i^ora délután értem haza azon »» a szombaton az iskolából. Fáradt voltam. Nem könnyű korunkban történelmet tanítani, se latint, s amellett az igazgatóhelyettesi kötelességeket ellátni. Erőt adott az iskola folyosóján lévő tablók sora. Van értelme az ember fáradozásának. Több mint 30 orvos, ugyanannyi mérnök, több mint 100 pedagógus és még más sok szellemi dolgozó került ki kezünk alól. Az Oj Szó otthon várt. Szokásom szerint nyomban kiültem a kert napos sarkába, s olvastam: Két Katica. Érdeklődéssel futottam át a sorokat, a füleki gyárról, sőt a füleki isjfola két volt növendékéről. Hamarosan elkomorodtam. Különösen, mikor olvasom: „Mi a véleményük az általános műveltséget nyújtó iskoláról?" — „Nem ért semmit." Első indulatomban azonnali válaszra gondoltam, ilyen címen: „Talán két csacsika, nem két Katica." Lehiggadva úgy vélekedtem, igaz, is lehet abban, amit a két lány mondott. Kezdjük talán a középiskolába való fölvétel két leegyszerűsített szempontján. Az egyik: csak azokat vegyük föl, akik valóban megfelelnek. Inkább legyen egy színvonalas évfolyam, mint több gyenge. A másik szempont: Vegyük föl a gyengéket is. Ezek egy része „helyszűke miatt" szakiskolai fölvételi vizsgával jön. Legyünk a nálunk gyengén fölvételizettekkel szemben is humánusak. Szerezzenek legalább érettségit minél nagyobb számban a magyarr fiatalok, ha más megoldás nincs. Nem tagadom, én ls ezt a szempontot vallottam. A szülők szintén többször ismételgették a három év folyamán, látva gyermekük gyenge előmenetelét: „Nem akarok én mást, csak hogy legalább leérettségizzen. Aztán majd lesz valahogy". Valóban, a magyar értelmiségiek százaléka dr. Zvara szerint is itteni számarányunkhoz viszonyítva alacsony, miért ne szerezzék meg a gyengébb tehetségűek is legalább az érettségit... Ez a fölfogás azonban, mint a Két Katica esetéből látjuk, bumerángként vissza vághat. Több kollégám szemrehányásának pergőtüzébe kerültem a cikk megjelenése után: „Ugye mondtuk, vegyük szigorúbban a fölvételit, s legyünk sokkal szigorúbbak év közben. Akinek nincs képessége, szorgalma, ne dédelgessük, ne melengessük a középiskolán ... " Mert a két lány bizony ezek közüi való. Tudjuk, hogy a lényeg nem a két lány helyes, vagy helytelen megnyilatkozása. Azonban kénytelen-kelletlen ezzel kellett mondanivalóm kezdenem. Ugyanis a közvélemény részben máris eszerint ítélt: „Látjátok, a középiskola ennyit ér." Veszedelmesebb azok megjegyzése, akik így fogalmazzák: „A magyar középiskolák ennyit érnek. Nem érdemes odaadni a gyereket." Sajnos, nem a gyenge tanulók szülei vonják le a téves tanulságot, hanem a jó tanulók szülei. Nézzük tovább a cikket: Az üzemben kb. 50 érettségizett dolgozik segédmunkásként. Nemcsak magyar, szlovák is. A

zöme tagadhatatlanul a magyar iskolában érettségizett, viszont ez érthető, hiszen több a magyar érettségiző osztály Füleken. Bár előre bocsátom, az ott dolgozó érettségizettek többsége a gyengébb tanulók közül kerül ki. Viszont olyanok is akadnak, akiket fölvettek főiskolára, de a tanulók is, szüleik is jobbnak látták, hogy a közelben maradjanak. Ezek ne panaszkodjanak. A középiskola elsődleges célja, hogy főiskolára, egyetemre készítsen elő. Fölvették őket, nem mentek, részben megérdemlik sorsukat. A hangsúly azonban azon van, hogy évről évre kevesebb érettségizett jut be a jelentkezők közül a főiskolákra. Egyes fölöttes iskolai közegek hajlamosak arra, hogy leegyszerűsítsék a dolgot: arról a középiskoláról nem kerülnek be az érettségizettek a főiskolákra, mely nem eléggé színvonalas. Am ez a tünet országos méretű, tehát a fő okot ne a pedagógusokban keressük, hanem az iskolarendszerben. Vagy föl tudunk venni évente bizonyos mennyiségű, kielégítő tudású középiskolást a főiskolákra, vagy nem? Ha „túlterhelés" állt be, akkor keressünk más megoldást. És arra a megállapításra jutunk, ami mér szinte unottá vált: Több szakIskolára lenne szükség, különösen magyar tanítási nyelvű szakiskolára. A középiskola több tanulójának azért gyengébb az eredménye, mert a gyakorlati dolgok érdekelnék őket. (Különösen áll ez a fiúkra, azért válnak lassan a középiskolák leányiskolákká.) Ezek tekintélyes része a kilencedik osztály után szakiskolába is jelentkezik, de helyszűke miatt nem veszik fel őket. Ha itt tartunk, leszögezhetjük azt is, hogy több magyar nyelvű Ipari iskola, illetve szaktanintézet kellene, bár ez inkább a kilencéves alapiskolák problémája. Az érettségizettek fölöslegét — mert hasztalan kendőzgetnénk, van ilyen — célszerűen levezethetnék a felépítményi iskolák, szaktanfolyamok, persze megfelelő végzettséget adva. Itt hivatkoznom kell az egyik Katicára, ö az érettségi után a losonci pedagógiai iskola (óvónőképző) mellett lévő ilyen tanulmányi lehetőségre jelentkezett. Ez eleinte az érettségizettek részére egyéves volt, azután hároméves ami érettségi után kissé érthetetlen. Tavaly megszűnt. A losonci pedagógiai iskola a jövőben nem óvónőket, hanem nevelőket, Illetve nevelőnőket készít elő. Ez is elgondolkoztató. Magyar óvónőképző kettő volt: Losoncon és Léván. Arra törekszünk — a magyarlakta déli országrészen is —, hogy minél több faluban legyen óvoda. Elegendő-e egy magyar tanítási nyelvű óvónőképző? Ugyanígy fölülvizsgálhatnánk a magyar tanítási nyelvű egészségügyi középiskolák és felépítményi iskolák helyzetét is. W

int annyiszor, most is fölvethetjük a kérdést: nem lenne célszerű, ha Nyitrán nemcsak a pedagógiai, hanem a mezőgazdasági főiskola mellett is létesülne magyar tagozat? A szakkáder kérdése nem megoldhatatlan. A pedagógiai főiskola tanárainak többsége a középiskolákról került föl, és megállják a helyüket. Szlovákia mezőgazdasági területének tekintélyes része a déli, magyarlakta- sávon van. Tagadhatatlanul nagyon humánus elgondolás, hogy mindenki sajátítsa el a szlovák nyelvet. így hazánk bármely táján érvényesülhet. De ha sokan szülőhelyük, lakóhelyük közelében szeretnének maradni ezért is, mert éppen a mezőgazdaság érdekli őket, viszont nyelvkészségük gyengébb, esetleg a szülők is azt szeretnék, hogy gyermekük ne hagyja el a fölépült új házat, miért ne nyújtanánk ezt a lehetőséget. Hiszen elsődleges érdek, hogy mezőgazdaságunk minél több jó szakembert kapjon. Ojabban egyre erőteljesebben hangzik az a követelmény a pedagógusok részéről, hogy legyen a középiskola négyéves, ha a nyolcéves gimnáziumokat nem állíthatjuk, vissza. (Ennek előnyös voltát, különösen nevelési szempontból, s általában a középiskolai érvényesülés problémáját nagyszerűen kifejti Rácz Olivér a Szocialista Nevelés XIII. évf. 2 számában.) Ha a középiskola négyéves lesz, lassul az érettségizettek számának felduzzadása is, négy év alatt alaposabban átvehetjük az anyagot, hatásosabban formálhatjuk a tanulók jellemét, megfontoltabbak lesznek középiskolásaink az egyetemre jelentkezésük idején. A serdülőkor határán egy év ls sokat jelent. Eddig a középiskolának két irányzata van, humánus és reális. Az első a nyelvekre, történelemre, földrajzra helyezi a súlyt, a második a reáltárgyakra, a természettudományokra. Ügy hallatszik, készül még egy harmadik irányzat, az úgynevezet gyakorlati irányzat. Ezen bevezetik a gyorsírást, gépírást, számvitelt stb. Nagyon célravezető elgondolás. M

eggyőződésünk, hogy pártunk és kormányunk, valamint iskolaügyünk felsőbb szervei szívükön viselik ezeket az égető kérdéseket, keresik, s meg is találják az orvoslást és a célravezető utat. Dr. LÖSKA LAJOS, Fülek A

november 11-é zölt „Két t című cikkünkre beé hozzászólásokat ör vettük. Akadt köztii hány hosszabb terjí is. Ezeket helyszűke csak ismertetjük, vc vonatoson közöljük, lünk annak, hogy a lános középiskola k ennyire a közérdc középpontjában áll. mészetes, hiszen sol sorsát érinti. A fe kérdések, kételyek é leges helytelen i megválaszolására p gusokat és közéleti zőket kérünk majd ! A VISSZHANGJA A harmadik Katica A „Két Katica" című cikkük többek küzött engem is személyesen érint. Egy vagyok a sok közül, akik az AMNYKI elvégzése után nem folytatták tanulmányaikat. Egyeseknek a felvételi nem sikerül, másokat viszont az anyagi gondok akadályozták meg a továbbtanulásban. Ez utóbbiakhoz tartozom én Is. Apám 684 koronás havi nyugdijából két gyermek egyszerre taníttatása bonyolult dolog. Az 1985—66-os tanévben végeztem, harminc osztálytársam közül hatan tanulnak tovább. A többi szerencséje és szociális öszszeköttetése alapján helyezkedett el. Vannak közöttük segédmunkások, kocsikísérők. En jómagam egy tisztítóban dolgozom 3,60 korona órabérért. Tehát ne csodálkozzanak, ha bárki is közülünk azt a kijelentést teszi. „nem volt érdemes tanulni". De ezt csak többnyire az elkeseredés váltja ki a 1 LMa csupán a magam véleményét írnám le, magamról írnék és sokan elfogultnak tartanának. Ezért igyekeztem mások véleményét is kikérni és felhasználni. fiatalokból. Az ember háta mögött ugyanis nevetnek és gúnyos megjegyzéseket tesznek, hogy ezért igazán kár volt három évig tanulnia. Ez a nézet azonban nem egészen helyes. Az ember még olyan munkahelyet sem kap, abol tovább képezhetné magát, mert minden üzem Idegenkedik a szakmanélküliektől és a kezdőkről. Ne csodálkozzunk, ba a mai fiatalokból kiábrándult, begubózott és letört emberek válnak. Ráadásul a járási munkaügyi hivatalban még arról sem tudnak felvilágosítást adni, hogy Szlovákia valamelyik nagyüzemében van-e munkalehetőség. Az érdeklődést azzal elégítik ki, bogy az üzemek ezt nem közlik velük. Tebát akkor kihez, hová forduljon a fiatal? Szerintem részleges megoldást jelentene, ha nagyobb ipari üzemek képviselői összejövetel keretében Bratislavában elbeszélgetnének a fiatalokkal és megismertetnének bennünket bizonyos munkalehetőségekkel, ahol az ember a későbbi évek folyamán szakképesítést szerezhetne. Ilyen hasonló börze már volt a nyár végén Bratislavában a 15—16 évesek számára. TAR KATALIN, Nagymegyer La u SZÓI hirt alá, ni Í látt

1 leve Egy ni i nos nün de talí tői, Sok töb voll aki mel nen sor: kez É mej azt iski nat ker „Ní peri bar lek me; nyí má nyc Ez la f nos hal isk bár Ez ke\ jár mé. per has f Kiszámíthatói Az általános középiskola feladata, hogy középfokú műveltséget nyújtson diákjainak, és felkészítse a főiskolára, a küzdelemre, az életre. Ebből a szempontból az Iskola csak részben teljesíti feladatát. Minden tanár azzal van elfoglalva, amit tanít, és azt akarja, hogy abból a tantárgyból többet tudjanak a tanulók. Pl. az orosz, kémiaszakosnak nem érdeke, hogy mást is nyújtson diákjainak, mint amit a tanterv előír. Általában az osztályfőnöki órák alkalmasak az ilyen tárgyú beszélgetésekre, de a heti egy óra adminisztrációs munkával (hiányozások összeírása, beszámolók) telik el, így a beszélgetésekre, problémák felvetésére nem jut idő. Az élet nem azt kéri számon, ki hányasra felelt a kétéltűekből vagy a rendhagyó igékből (bár ez is fontos), ott egészen mások a követelmények. Akkor hogyan nevel a középiskola az életre? Diákokkal való beszélgetésem folyamán sok-sok probléma vetődött fel. Ezek már a kilencedik osztály befejezése előtt kialakulnak. Találkoztam olyan fiúval, aki csak az osztályfőnöke tanácsára ment középiskolába, de közben megszerette a fizikát és elektrotechnikus akart lenni. Sajnos, tanácstalansága elmosta előle a célt. A felvételire sem ment el. V. E. tanulólány azt mondotta: „Szeretek tanulni, és a bizonyítványom is kitűnő, Jelenleg a harmadik osztályt végzem. Nálunk i megkérdezték, menni. Én a k ügyi felépítmé: lentkeztem, de azt mondta, hr pes vagyok: mi ra. Én érzem, h ki a négy évet. rábeszél, hogy és az osztályur az átlag. Az eg Iára egy másil A szüleim sen egyet. Nem tud Sok diákot mi a vélemény ról": D. L.: Nem s K. I.: Ha tud lesz nem jöttén S. K.: Már u Nem érdekeli B. M.: Apám