Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-16 / 346. szám, szombat

HÉTVÉGI HtRMAGYARAZATUNK MS o it ei veszélyes úton E héten a világsajtó figyelmének előterében az a jegyzék állott, amelyet a szovjet •kormány a Német Szövetségi Köztársaság kormányához, valamint a potsdami egyezményt aláíró szövetséges hatalmak kormányához intézett, s amelyben felhívta a figyelmet a bonni állam életének veszélyes fejleményeire. A szovjet kormány konkrét tények elemzése alapján felszólította egykori antlhítlerista koalíciós szövetségeseit, tegyenek meg mindent a potsdami egyezmény elveinek maradéktalan érvényesítésére, és további, még veszélyesebb fejlemények megelőzésére. £ Feltűnő hasonlat A bonni és egyes atlanti kormánykörökben ingerültséget váltott ki a szovjet Jegyzék, ami csak azt bizonyltja, a dolgoknak elevenére tapintott. A bonni kormány foglalkozott már a jegyzékkel, rövidesen megküldi rá a hivatalos választ, ám Kiesinger kancellár már most nem hivatalosan kijelentette, hogy a szovjet jegyzék „a német nép becsületét megsértette", de Bonn nem kíván változtaní „keleti politikáján". Ogy látszik, a higgadt, de határozott hangú szovjet jegyzék kellemetlenül érintette Bonnt, mert mint valamilyen tűszúrásra felszisszentek azok a körök, amelyek védelmét élvezve meglehetősen szabadon bontogathatják zászlaikat Hitler kései szellemi örökösei. A jelek szerint koalíciós problémákkal s neun kisebb gazdasági nehézségekkel küszködő bonni kormány kénytelen beismerni, hogy különösen az Idén szembetűnően előretörtek a Nemzeti Demokrata Pártba tömörült neonáci erők, amelyeknek számbeli és potenciális Jelentőségét nem lehet lebecsülni. Egyes tartományokban annyira előtérbe léptek, hogy már 48 képviselőt küldhettek a tartományi parlamentekbe, s biztosra veszik, hogy a következő országos választásokon bejuthatnak a szövetségi gyűlésbe. A neonáci Nemzeti Demokrata Párt különösen aktív azóta, hogy az energikus, célratörő Adolf von Thadden vette át a párt vezetését. A náci múltú egykori katonatiszt hamisítatlanul hirdeti névrokona ideológiáját, csak kissé „selyempapírba csomagolva", s ez nem lényegtelen. Thadden pártjának tagjai nem viselnek barnainget, a karlendítéses üdvözléstől is óvakodnak, bizonyos tekintetben adnak a látszatra, de a valóságban elegánsabb kivitelezésben a régi náci terveket akarják megvalósítani. Von Thadden Jelképe lett pártjának. A „Bubi" — így becézik — elegáns, jól fésült úriember, aki fekete Mercedesén sorra látogatja a párt tartományi szervezeteit, senkit sem várakoztat meg, látogatóit fogadva a szerény ember benyomását kelti. A látszat azonban csal. Thadden „igényes", s Igényei nagyon emlékeztetnek az ugyancsak lassan, fokozatosan, kezdeti szerénységgel, de céltudatosan feltörő hitleristákra. ÖhaJt ő mást, mint elődje, Hitler Adolf? „Németország tgényt tart azokra a területekre, amelyeken a német nép évszázadokig élt". Vagy: „Minden idők német katonájának bátorsága a Bundeswehr példaképe lehet. A katonai szolgálat megtisztelő szolgálat. Amíg azonban az apákat büntetlenül bűnösöknek bélyegezik, fiaik nem lehetnek jó katonák". Von Thaddentól származik ez az idézet. S míg az olasz Stampa úgy vélekedik az NDP politikájáról, hogy „ördögi ravaszsággal hintik el azokat a magvakat, amelyek egyszer már katasztrófába sodorták Európát", a bonni kormány az eddigi figyelmeztetések ellenére sem hajlandó betiltani a neonácik tevékenységét, mert „nincs elég fogcím és leleplező bizonyíték az NDP ellen". ® Kéz kezet mos Olyan naiv lenne Bonn, hogy nem ismeri fel az álcázott fasizmust? Korántsem. Különös jelenség, hogy a bonni kormány és a hivatalosan szélsőJobboldali csoportosulásnak minősített NDP politikai nézetei nagyon hasonlóak. Elvégre Kiesinger kormánya elődeihez hasonlóan továbbra is kitart amellett, hogy • a német nép egyedüli képviselője; • Nyugat-Berlint az NSZK szerves részének tekinti, s ezt provokatívan minden alkalommal kimutatja; • nem hajlandó tudomást venni a második világháború után bekövetkezett európai változásokról; • a múltat illetően játékot űz a müncheni egyezménnyel kapcsolatos világos állásfoglalással; • végül az Egyesült Államok fő NATO-csatlósaként vezető szerepre pályázik NyugatrEuröpában, s lehetőséget keres az atomfegyver megszerzésére és a vele való rendelkezésre. Lehet-e érdeke Ilyen kormánynak az NDP betiltása? Hisz a neonácik bármikor alkalmasak lehetnek a faltörő kos szerepére a német nagytőke érdekében! A bonni állam gazdasági nehézségei, kedvezőtlen fizetési mérlege ellenére jövőre 18 milliárd 200 millió márkát irányzott elő közvetlen katonai kiadásokra, s ezek 1971-ben már elérik a 20 milliárd 300 millió márkát. A militarizmus mind nagyobb tért hódit az állam életében, s ezt még a tervezett szükségállapot-törvények bevezetése is támogatja. Külföldi sajtóvélemények szerint ez nem más, mint „totális mozgósítás". Ismerős kifejezés a múltból. Bonn nukleáris terveit illetően a veszély egyre nő. Bonn nemcsak a NATO hátsó kapuin kívánja megszerezni az atomfegyvert, hanem saját erőivel is „Iparkodik". Bonn együttműködése a fajüldöző Dél-afrikai Köztársasággal is ezt a célt szolgálja. Az NSZK-nak már van néhány atomreaktorja. 1965 óta működik a 200 ezer kilowatt kapacitású MZFR reaktor, amely évi tíz atombomba gyártására alkalmas (az 1945ben Hirosimára ledobott amerikai atombombát véve alapegységül). A tavaly üzembe helyezett 250 ezer kW kapacitású KRB reaktor már 50 atombombát tud gyártani. Jövőre tervezik átadni rendeltetésének a KBWP atomreaktor, mely 240 ezer kW kapacitású lesz, s ugyancsak évi 50 atombomba gyártására alkalmas. 1968—69re további, 100 ezer kW kapacitású, évi 20 atombomba gyártására képes atomreaktort terveznek. A Neue Ruhr-Zeitung szerint 1975-ig 25 ezer tonna uránérc üzemanyaggal látják el az NSZK-t Dél-Afrikából. A bonni állam tudósait még a baktériumfegyverek tökéletesítésébe is bevonták — erről véletlenül rántotta le a leplet hét „majomfertőzéses" tudós tragikus vége Majna-Frankfurtban. @ Csak egy reális út van Kieslnger kancellár nemrégen Indiában, Pakisztánban, Burmában és Ceylonon járt, hogy akadályokat gördítsen a demokratikus Németország ázsiai országok általi elismerésének útjába. Érzi, hogy Bonn „egyedüli képviseleti igénye" történelmi anomália, melyet a népek fokozatosan felismernek é3 elvetnek. A német kérdés végleges megoldásának, a német újraegyesülés megvalósításának egyedüli járható és reális útját az NDK kormánya javasolta, de Bonn ezt elvetette. Walter Ulbricht elvtárs legutóbbi moszkvai látogatása megerősítette azt a tudatot, hogy a német nép egészséges politikai erői a szocialista népekkel egyetemben keresztülhúzzák Hitler szellemi örököseinek újabb világuralmi terveit. LŐRINCZ LASZLO U

ton-útfélen hallj« az ember: már megint fokhagyma nincs. Mert tényleg nincs. Vagy legalábbis gondot okoz a beszerzése. A fokhagyma meg kell. Különösen Ilyenkor ünnepek előtt, disznótorok Idején. Ha a piacon néhanapján mutatkozik ls, úgy szétkapkodják, mintha ingyen adnák, pedig a „kofa nénik" igen borsos árat kérnek érte. Egy fej fokhagymáért az utóbbi időben már egy koronát, sőt egy korona ötven fillért ls elkértek. Akinek szüksége volt rá, még így is kénytelen volt megvenni, mivel az állami zöldségboltokban jóformán még kl sem mondhatja, hogy mit akar, máris elutasítják azzal, hogy nincs. Ha megkérdi, hogy miért nincs, azt a választ kapja: menjen a termelőkhöz, őket kérdezze meg. Aztán megkezdődik a batyuzás. A fokhagymatermesztő vidékeken hátizsákos, táskás emberek jelennek meg. Fokhagymát keresnek. Valaki magának, mások viszonteladásra. Persze megfelelő haszonnal. Akadtak olyanok is, akik szerkesztőségünkhöz fordultak azzal a kérdéssel, hogy szerezzünk nekik fokhagymát, vagy legalább azt mondjuk meg, miért nem lehet az üzletekben kapni. A zöldségesboltokban a válaszok egyöntetűek: csak ritkán kapnak, akkor is keveset. Hogy miért? A termelők a megmondhatói. Kérdezzük meg hát a termelőket. Többnyire azokba a falvakba látogattunk el, ahol hagyománya van a fokhagymatermesztésnek. SÓKSZELÖCE Kublcsko István és Mészáros Gyula, a sókszelőcei szövetkezet agronómusai egymásra néznek, amikor feltesszük nekik a kérdést: miért nincs elég fokhagyma? — Méghogy miért nincs? — csóválja a fejét. Molnár Gyula. Lennének csak itt a szövetkezeti tagok, azok megmondanák. Kubicsko István viszont így érvelt: — Két esztendővel ezelőtt szövetkezetünk is termelt fokhagymát. Kutyaszégyenre tudtunk azonban r^jta túladni. Azóta nem termelünk. Minek? Nem is szorgalmazta senki, hogy termeljünk. Majd újból Molnár Gyula: — A tagok a szövetkezeteknél ls többet termeltek a háztájin. Ök a szövetkezetnél is roszszabul jártak. A mienket még csak felvásárolták, de az ő fokhagymájuk a kutyának sem kellett. Kubicsko István: — Fájt a szivem, amikor tavasszal a csatorna környékén jártam. Zsákszámra hevert ott a megrothadt fokhagyma. Tudtommal úgy kéthárom vagonnyi maradt a tagok nyakán. Azóta sem a szövetkezet, sem a tagok nem termelnek. Nem ls mondta nekünk senki, hogy termeljünk. Vaktában meg ki lenne bolond akár egy fejet is ültetni. FARKASD Pál Kálmán, a farkasdl szövetkezet elnöke szerint a fokhagymahiány két dologra vezethető vissza: egyrészt visszaütött az 1965-ös esztendő, amikor a Vág menti falvak környéke bűzlött a kiöntözött fokhagymától. Másrészt az idén az időjárás sem igen kedvezett. Náluk ugyan a szövetkezetnek hatvanötben sem okozott különösebb gondot a fokhagyma értékesítése, nagyobb baj volt azonban, hogy többnyire megromlott, nem lehetett tárolni. Ezért is nem nagyon kaptak rajta a felvásárlók. A fokhagymaeladás nagyobb gondot Jelentett azonban a tagoknak. A felvásárlók velük jóformán szóba sem akartak állni. Az elnök leleményessége azonban részben segített. Amikor a felvásárló szervek például sárgarépát kértek a szövetkezettől, az elnök azt mondta: rendben van kaptok sárgarépát, ha fokhagymát ls visztek, öt mázsa sárgarépa, egy mázsa fokhagyma... A gondolat természetesen nem volt a legeredetibb. Az elnök ezt a fogást a kereskedelemtől leste el. ök is megtették már számtalanszor, hogy egyes keresettebb árucikkek vásárlását más, kevésbé „kapós" portékák megvételéhez kötötték. így aztán a tagok fokhagymájának egy részén sikerült túladni. Akárhogy is történt a dolog, a huzavona kedvét szegte a termelőknek. Igaz, a szövetkezet nem hagyott fel a fokhagymatermesztéssel, de a tagok többsége már gondolkodóba esett: nem érdemesebb-e Inkább kukoricát, vagy más egyebet termelni a háztájin? Többnyire úgy látták, hogy igen. NEGYED Mészáros Lajos csoportvezetőnek és a szövetkezet számos vezető dolgozójának tettük fel a már említett kérdést. A vélemény egyöntetű: ők előre látták, hogy a hatvanötben tapasztalt pazarlásnak eljön majd a böjtje. Hogy baj van a fokhagyma körül, már tudták, amikor messze vidékekről jöttek hozzájuk emberek, hogy fokhagymát szerezhessenek. Hasonló házalást csak közvetlenül a háború után láttak a faluban. Akkor minden ehetőt megvettek, most csak fokhagyma kellet. Illetve csak kellett volna, de nem volt elég. A felvásárlóüzem sem válogatott most. Jóformán még a szemetet is megvették. Most is állandóan fokhagymáért zaklatják őket, de honnan vegyenek? Előbb, a termelési szerződések megkötésekor kellett volna erre gondolniuk. Ök nem szóltak, a falubeliek viszont nem akartak úgy járni, mint ezerkilencszázhatvanötben. A szövetkezetnek még úgy, ahogy sikerült túladnia a fokhagymán. Igaz, turkáltak benne, a legjavát átvették, de a tagokénak nagy része a trágyadombra került, viszont a tagok jóval több fokhagymát termeltek akkor is, mint a szövetkezet. És az Idén ez a „többség" már nemigen termelt. Minek termelnének — gondolták — azért, hogy a Vág partjára szórják? A fokhagyma hatvanötben még a kukoricakóróval sem ért fel. A kórót legalább feletették a jószággal, de mit tehettek a fokhagymával? KAMOCSA Azt mondták még nemrégiben ls, hogy a hagyma-, fokhagymatermesztés Mekkája ez a falu. Valamikor nem vagon-, hanem vonatszámra termelték többek között a fokhagymát. Az idén? A szövetkezet termelési tervében már nem ls szerepelt. Minek? Nem érdemes termelni. Hatvanötig persze ők sem Így vélekedtek. Aztán mégis abbahagyták. Eszébe sem jutott senkinek, hogy megkérdezze tőlük, miért nem termelnek. Jelenleg csak a szövetkezeti tagok a háztáji földön termelgetnek fokhagymát. Hangsúlyozzuk, csak termelgetnek. Barczl János, a szövetkezet ellenőrző bizottságának elnöke így magyarázta a dolgot: Hatvanötben Jól kibabráltak velünk. Egész határunk bűzlött a fokhagymától. A felvásárlók meg Jóformán szóba sem álltak velünk. Ha igen, csak azért, hogy megalázzanak bennünket, őstermelő vagyok, sok mindent megértem, de ami hatvanötben történt, az több volt a soknál. A rengeteg munka, az ide-oda szállítgatás... És az az átkozott csúzda ... A felvásárlók erre szóratták rá a fokhagymát. Tíz mázsából Jó ha egy ládányit kiszedtek, a legszebbjét. A többit akár máris a folyóba szórhatta az ember. Látták volna azt a lefitymálást, ahogy turkáltak a fokhagymában. A termelőt önérzetében sértették meg. És most csodálkoznak, hogy nincs elég fokhagyma? Lukács Benő, a szövetkezet agronómusa más szemszögből mérlegeli a helyzetet. Azt mondja: — A termelők szívesebben termesztik az őszi fokhagymát. Ez viszont nem a legalkalmasabb a tárolásra. Könnyen meghibásodik. Normális körülmények között is ez ad legtöbb okot a vitára. Tárolásra jobban megfelelne a tavaszi fokhagyma. A baj azonban ott kezdődik, hogy az őszi és a tavaszi fokhagyma között mázsánként csak száz korona a különbség — az utóbbi javára. A termelő viszont így számol: az őszi fokhagyma hektáronként tizenöthúsz mázsával többet ad a tavaszinál, tehát érdemesebb az őszit termelni. Itt kellene valamit csinálni, anyagilag is érdekeltté tenni a termelőt, hogy azt termelje, ami társadalmi szempontból is a legmegfelelőbb. Talán érdemes lenne, ha az illetékesek ezen egy kicsit elgondolkoznának. MIT MONDANAK FONT? Jozef Mrázek, a Szlovák Nemzeti Tanács kereskedelmi osztályának dolgozója szintén megerősíti, hogy gondot okoz a fokhagyma-szükséglet kielégítése. Szerinte annak, hogy ilyen helyzet alakult ki, két oka van: első, hogy az idei száraz esztendő nem kedvezett a fokhagymának, második: az ezerkilencszázhatvanötös dolgok után megcsappant a fokhagyma termesztése iránti érdeklődés. Az Idén hatszázötven tonnával kevesebb fokhagymát sikerült felvásárolni, mint amennyire az országnak szüksége lett volna. Bizonyos tartalékalappal azonban rendelkezünk. Szlovákiában 78 tonna nyers és tlz tonna szárított fokhagyma van raktáron. Ezt kell úgy elosztani, hogy egyenlően jusson az ország minden részébe. A karácsonyi piacon a tartalékfokhagyma negyedkilós csomagolásban jelenik meg. Ez egyelőre elég. De mi lesz tovább? Az SZNT ötszáz tonna fokhagyma behozatalára szabadított fel „kemény" valutát. Indiából szeretnénk behozni az említett mennyiséget. Ha sikerül ez az „üzlet", újig elég lenne. Ogy gondoljuk, az elmondottakhoz nem szükséges kommentárt fűznünk. Az okok nagyon is kézzel foghatóak. Reméljük, hogy azoknak is az lesz, akiknek tanulniuk kellene belőle, akik akarva-akaratlan ezt az áldatlan helyzetet előidézték, és megtalálják a módját, hogy a fokhagymatermesztés Iránti megcsappant érdeklődést újból felkeltsék. Más út egyelőre nincs. OZORAI KATALIN SZARKA ISTVÁN Baj, ha van, az is, ha nincs... MIÉRT HIÁNYCIKK A FOKHAGYMA?