Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-07 / 307. szám, kedd

Az igazi művészet mindig forradalmi, a társadalmi haladás ügyét szolgálja. Aligha véletlen tehát, hogy a „nagy kaland", Október eszméi a kultúra és művészet képviselőinek legjavát hódították meg, s egy életre eljegyezték őket a forradalom, a szocializmus eszméinek. Bernard Shaw írja: „El kell gondolkoznunk a lövőről, arról, hogy mit jelent Lenin a lövő számára. ...Ha a többiek követni fogják Lenin módszereit, új korszak tárul majd fel előttünk „. új történelem kezdődik majd számunkra ..." Ez az új történelem ma már történelmi valóság, melyről NyikolaJ Tylhonovval együtt vallhatjuk: „Sem Nitzsche „szőke bestiája", sem Max Stirner anarchikus, gőgös, magányos „Egyetlen"-je, sem a „fehér ember terhét" hordó gyarmattartó, akit Kipling megénekelt, sem 11. Forradalom és művészet G. Wells utópikus regényeinek a hőse nem gyarapította és nem gyarapíthatta olyan értékekkel az egyetemes kultúrát, mint korunk valóban élő hőse, akit a Nagy Október hozott a világra." Az „új virradat", az „új korszak hatalmas lehetőségei" — ahogy Romain Rolland nevezte — a csehszlovákiai és a magyar művészetet és kultúrát is felvértezték az új eszmékkel, s a szovjet művészet fejlődése nagymértékben befolyásolta a művészetünk haladó politikai irányzatának kialakulását. Ezzel magyarázható, hogy hazánkban, ahol a nyugati és a keleti befolyás, a párizsi iskola és a baloldali orientáció egyaránt éreztette hatását, olyan művészeket vallhatott magáénak a mozgalom, mint Josef Hora, fifl Wolker, jaroslav Seifert, Vítézslav Nezval, Konstantin Biebl, Vladislav VanCura, Karel Teige, Laco Novomesky, az idősebbek közül pedig St. K. Neumann, Ivan Olbracht, Marie Majerová, Marie Pujmanová és mások. így nem véletlen, hogy az avantgardista mozgalom (nálunk ez az irányzat éppen eszmei telítettségével több és más, mint másuttl) csaknem valamennyi képviselője kommunista, vagy a kommunistákkal szimpatizáló művész. Elsősorban az ő érdemük, hogy a hazai közönség viszonylag hamar megismerkedett az új szovjet művészettel és kultúrával. Elsősorban Majakovszkij és Blok, Illetve Jeszenyin és Paszternak versei, Eizenstein, Pudovkin, Dovzsenko filmjei, a prózaírók közül pedig Gorkij, Aleksze] Tolsztoj, Andrej BeliJ, FagyeJev, Solohov és mások alkotásai tették rájuk a legnagyobb hatást. A magyar társadalom fejlődése belső törvényszerűségei és a nemzetközi események hatására jutott el az 1918-as polgári, és az 1919-es szocialista forradalomhoz. Ily módon a világon másodikként győzött Magyarországon (ha átmenetileg isi) a szocializmus eszméje, melyet a jelentős írók, művészek többsége tiszta szívből támogatott. Ezáltal a magyar Irodalom és művészet, mely a világon szinte párját-ritkítón mindig a társadalmi haladás és fejlődés szolgálatában állt, a magyar valóság révén találkozott a szocialista eszmékkel, s ez a találkozás későbbi magatartását ls megszabta. A magyar valóságból fakadó szocialista Irodalom előzményei között olyan írók munkásságát említhetjük, mint Ady Endre, Babits Mihály, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Gábor Andor ... A Nagy Október, mely magyar vonatkozásban — első dekrétuma révén — „békeforradalomként" került a köztudatba, lelkes fogadtatásra talált. A forradalmi erjedés olyan egyéniségeket vonzott, mint Tóth Árpád, Kassák Lajos, Juhász Gyula, Várnai Zseni, Balázs Béla, Gábor Andor, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Móra Ferenc, Nagy Lajos, Illés Béla, Barta Sándor, sőt később a szélsőjobboldalt képviselő Szabó Dezsőt, — hogy csak néhány nevet említsünk. A tömegek forradalmi szellemben való nevelését vállalja magára a Ma-mozgalomból kivált György Mátyás, Komját Aladár, Lengyel József, Révai József és mások, akik a magyar irodalomban a forradalmi szocialista Írók első úttörő csoportját alakítják meg. „Nem nézhetjük a történelmi távlat csúcsáról a dolgok folyását — írta ekkor Barta Lajos, Lenin tanít című írásában. — Nekünk gondolattal, tettel, akarattal, a vér, az idegek tüzével és cselekvőképességével bele kell magunkat vetni a küzdelembe..." Ez az írói magatartás a szocialista eszmeiségű irodalom tudatos vállalását jelenti, mely — a legjobbak példája szerint — üldözés és meghurcoltatások árán is vállalta eszmei elkötelezettségét. Az ellenforradalmi rendszer győzelme után, a haladó gondolat brutális üldözése miatt, a szocialista magyar irodalom folytonosságát, az emigráns Írók és a nemzetiségi irodalmak ápolták. A forradalmi mozgalom fellendülésének éveiben azonban a szovjet Irők egyre közelebb kerülnek a magyar közvéleményhez. Elsősorban Majakovszkij munkássága, Solohov Csendes Donja, Gorkij és Ehrenburg alkotásai, valamint Gladkov Cement-Je a legismertebb alkotások. A szovjet Irodalom a legnagyobb hatást a kommunista és népi Írókra, köztük elsősorban József Attila, Nagy Lajos, Veres Péter, Illyés Gyula, Szabó Pál, Darvas József, Féja Géza és mások munkásságára tett. Az egyetemes magyar irodalomban betöltött szerepe révén néhány szóval érintenünk kell a csehszlovákiai magyar vonatkozásokat is, éspedig azt a tényt, hogy a baloldali értelmiség — a „proletkult" műhelyei révén — sokat tett a szocialista eszmék terjesztése, s a szocialista és szovjet Irodalom népszerűsítése érdekében. így a szovjetunióbeli, illetve a németországi emigráns magyar irodalom mellett a csehszlovákiai magyar szellemiség is hatékony szolgálatot tett a szocialista magyar Irodalom érdekében. Elsősorban a párt kultúrpolitikai folyóirata, Az Ot, s annak szerkesztője Fábry Zoltán munkásságára gondolunk. A baloldali értelmiség aktív támogatása, valamint a CSKP vezető funkcionáriusai, mindenekelőtt Steiner Gábor és Major István együttműködése hasznos volt, s a folyóirat bátran foglalkozott az elméleti és gyakorlati, politikai kérdésekkel. Maga Fábry Zoltán pedig egyike azoknak, akik — német közvetítéssel — a legtöbbet tették a szovjet irodalom népszerűsítése érdekűben. » Az a gondolat, az az eszme tehát, mely a cári elnyomás igáját lerázó Oroszország hatalmas térségein mindennapi valósággá vált, egyre erőteljesebben ott munkálkodott Európa és a világ népei, s a haladás és a kultúra legjobbjai között. A világ azóta kezdett másképp lélegzeni, s kezdte tudomásul venni, hogy lehet másképp is élni... „Ha vannak még Európában az igazságnak barátai — irta 1922-ben a nagy francia, Anatole France —, tiszteletteljesen meg kell hajolniuk ez előtt a forradalom előtt, amely hosszú évszázadok után meghozta a világnak a nép vezetése alatt álló és a népért való hatalom első kísérletét." Ez a „nagy kaland", „első kísérlet" azóta már sok jelzőt, köztük a csodálato s-at is kivívta ... FÓNOD ZOLTÁN Éjfél után egy óra tíz perckor elesett a Téli Palota ... (Louis Aragon: A Szovjetunió története.) LÖRINCZ GYULA: 1917 című ciklusból LEONYID MARTINOV: Sok mindent nem sejtettem még Akkoriban így mondtuk még: Szankt-Peterburg. Büszkélkedett a Kreml zárt falaival, kócos kis kamasz volt még Erenburg, és Majakovszkij épp oly fiatal. Bár David Burljuk bátorsága sokakat ösztökélt a lázadásra, bizonyosat ki sem sejtett, pedig a pillanat már - elközelgett. Egy nap Lengyelhonra zúdult az öldöklő tűz és ár. Szeverjanyin a németre vad átkot szórt; Pityerből akkor így lett Pétervár: ez itt - sebet kapott, amaz meg - haldokolt, a zöld katona blúzokon megvillogott a György-keresztek sápadt, ezüst fénye, s a pék előtt végtelen, hallgatag sorok sorakoztak fel várván a megdrágult kenyérre. En is csak kamasz voltam még, a háborúról nekem csak versek szóltak s rossz mesék. Akkor sok mindent nem értettem még, akár a negyedik dimenziót. Bár a felsőbb osztályokból sokan unták a csúf jelent s a háborút, s épp oda szöktek volna boldogan, de kiderült, hogy járhatatlan út. Én bizony nem indultam futó ábránd után, és Alekszandr Grin után se mentem, bár szűk volt már diákegyenruhám, és megéreztem: csakhamar levedlem. Elragadt Alekszandr Blok szemében a vibráló vágy, nyugtalan remény. Bár még sok mindent nem sejtettem én, megéreztem: a forradalom napja elközelgett! as SZTYEPAN SCSIPACSOV: * I -o A kommunizmust építjük. Van eszme, ~ van munka, cél, mely nemesebb, szebb lehet? Nincs dicsőbb tett a világon! S mért lenne — a tiszta, mély szerelem kevesebb? o j} Ily szerelemre tán méltatlan vagyok, de él, győz, a viharon, szeleken "2 s tündöklő, tiszta szépségével ragyog -5 a nagy eszmék húga - a szerelem. * MAJA BORISZOVA: Arcképek a forradalom múzeumában Hogy csodálom e nemes arcokat, Ha hozzám beszélnek: Lásd, ez csak a retus Tökéletlensége ... - Nem életi ÉS szólok: A titkot nem a lencsék mélye rejti, ime, terhes évek másai e képek. Vonalak, arcok. Rendőri aktákból kiléptek. Rézveretű arcélek fensége ez. Fedetlen formák lenyírt tényei. Hogy csodálom a tiszta vonalak ívét I Nincs rajtuk rontó ránc, se redő. Itt ez a bajuszos férfi, S arrébb egy lány, varkocs a vállán; S a másik férfi - oldalán pisztolytáska, Kezében kard, hüvelyéből kirántva. S újra egy lány - könyvet emel — Tavaszi kép. S novemberben temették el. Azt mondják: - Csak magnézium, nem villanófény. A pózok komolyak, nem természetesek. Nem - mondom — az ok más. Most én az arcuk szépségét mutatom meg. Ragyogjon reflektorfényben képed, melyet por, s zümmögő bogarak raja lepett; e fény kisímítja a sebeket, S tisztaságod minden szennyen átragyog. Vagytok olyanok, akár a többi ember. Testetek minden testhez hasonló, De benső világtok sűrű, nem bomló, S oly fénylő, hogy sosem látni szebbet Te fényképész, most engem fényképezz, Almafák alatt, vagy lugas előtt, s lásd meg igazi arcom aszfalt-árnyát a lovak vágtató patái alatt. Ne nézz tovább az áttetsző pontra. Mivel fizetek meg tenéked, Ki lehetőségeimet a felszínre hozta?! g A percek lelke bárcsak el ne szállna, -o S rejtene magában filmed sötétje! Mert ím, félő tekintetemben "> Felmerül a múzeum sok terme, 5 Hol tárgyilagosan néznek a lencsébe ® Szülők, harcosok, emelvények, ö S köröttük nem ragyog dísz, se pompa. Egy kor fényét Ä szőtték 5 az arcukra. u. ÚJ SZÓ 1967. XI. 7. TO o M ka 0 hl 1 'Ja £ S •o I o te o n •o m ju "3