Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-25 / 325. szám, szombat

Szeminárium a választások előkészítéséről (CTK) — Prágában a közle­kedési és « távközlési dolgo­xók művelődési otthonában vé­get ért a választások politikai­eszmei előkészítésével kapcso­latban megtartott háromnapos országos szeminárium, melyet a CSKP Központi Bizottságának Ideológiai és az állami válasz­tási szervek osztálya rendezett a központi pártaktíva, a lekto­rok, a propagandisták, valamint a kerületi és a járási nemzeti bizottságok funkcionáriusai számára. A szeminárium résztvevői az elhangzott nyolc beszámolón megismerkedtek a jelenlegi bel- és külpolitikai helyzettel, az alapvető eszmei és elméleti kérdésekkel, melyek összefügg­nek a Nemzetgyűlésbe, a Szlo­vák Nemzeti Tanácsba és a nemzeti bizottságokba való vá­lasztások előkészítésével. A rendezvényt Stefan Sádovskg, a CSKP Központi Bizottsága el­nökségének póttagja, a közpon­ti bizottság titkára a választási törvényekben eszközölt módosí­tások elemzésével fejezte be. Hangsúlyozta, hogy a dolgozók politikai és állami öntudatát kifejezésre juttatták a nemze­ti bizottságokról szóló tör­vényben, valamint a választási rendszerben ls. A párt vezetésével ennek érdekében még jobban kibővül a Nemzeti Front politikai ak­tivitása. A szemináriumon szer­zett ismereteket az egyes ke­rületekben és járásokban a választások előkészítése során érvényesitik. Kitüntetés (CTK) — Antonín Novotny köztársasági elnök Jozef Göhra keZmaroki nyugdíjasnak 75. születésnapja alkalmából a munkásmozgalomban és a szo­cializmus építésében kifejtett sokéves önfeláldozó tevékeny­sége elismeréséül az „Építés­ben szerzett érdemekért kitün­tetést adományozta. Köztársa­ságunk elnöke ezt a kitünte­tést adományozta Andrej Mak Vefká Lomnica-i munkásnak is 60. születésnapja alkalmából. A kitüntetéseket és az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizott­ságának üdvözlő levelét Alfons Kndélásek, a tkelet-szlováklal kerületi pártbizottság titkára adta át tegnap KoSicén a jubi­lánsoknak. Fogadás a miniszterelnöknél (CTK) — Jozet Lenárt mi­niszterelnök a prágai Hrzán-pa­lotában tegnap fogadta a szo­cialista országok egészségügyi minisztereinek 9. konferenciá­ján résztvevő küldöttségek ve­zetőit. A vendégeket dr. Josef Plojhár egészségügyi miniszter, a csehszlovák delegáció veze­tője mutatta be a miniszterel­nöknek. A fogadáson jelen volt Karel Kurka, a külügyminiszter helyettese is. Az SZLKP Központi Bizottságának üdvözlő levele Zelibsky professzorhoz (CTK) — Vasil Bifak, az SZLKP Központi Bizottsága el­nökségének tagja, a központi bizottság titkára tegnap átadta a 60. életévét betöltött Ján Ze­libsky professzor, érdemes mű­vésznek az SZLKP Központi Bi­zottsága üdvözlő levelét, amely­ben nagyrabecsülését fejezi' ki az ünnepelt évek hosszú során át kifejtett érdemdús képzőmű­vészeti-pedagógiai tevékenysé­géért. F o n t o s törvénytervezetek a Nemzetgyűlés 17. plenáris ülésén A szocialista demokrácia to­vábbi fejlődése szempontjából nagy jelentőségű törvényterve­zet kerül a Nemzetgyűlés no­vember 30-i december 1-1 ple­náris ülése elé — közölte teg­nap Prágában az újságírókkal dr. Václav Skoda, a Nemzetgyű­lés alelnöke. Legfontosabb nép­képviseleti szervünk kétnapos tanácskozásának középpontjá­ba a Nemzetgyűlésbe és a nem­zeti bizottságokba történő kép­viselőválasztások törvényterve­zete, valamint a szövetkezeti parasztság szociális biztosítá­sát módosító kormányjavaslat kerül. E két törvénytervezeten kívül a plenáris ülés megtár­gyalja a Nemzetgyűlés, a Szlo­vák Nemzeti Tanács, s Legfel­sőbb Bíróság, a járási és kato­nai bíróságok megbízatásának lejártáról szóló törvény kiadá­sát, továbbá a fővárosban mű­ködő nemzeti bizottságokról, valamint a Prága fővárosról szóló kormányjavaslatot. A képviselők megtárgyalják a vá­rosi nemzeti bizottságok minta­szabályzatát is. (sm) Mezőgazdasági dolgozok tanácskozása A trebiSovi Járás falvaiban ezekben a napokban tervszerű­en folynak „A párt beszélget a fiatalokkal" címen megrende­zett találkozások, valamint a Járás tlzenötéves EFSZ-einek Jubileumi gyűlései. A Királyhelmeci Állami Gaz­daság leleszi kultúrházának nagytermében a gazdaság több mint száz fiatal dolgozója vett részt a beszélgetésen. A NOSZF Jelentőségéről, a szocialista és kommunista társadalom építé­sének alapvető kérdéseiről, va­lamint a Szovjetunió békepoli­tikájának eredményeiről az SZLKP KB és az SZNT tagja, Dénes Ferenc elvtárs tartott be­szédet. Ezt követően a fiatalok több kérdésre kértek választ, majd saját munkájukról, problé­máikról beszéltek. Ünnepi hangulatban zajlottak le a több mint 15 éve.- alakult szentesi és kistarkányi szövet­kezetek tagságának jubileumi gyűlései, melyeken szintén Dé­nes Ferenc elvtárs mondott be­szédet, majd átadta a Földmű­velés- és Élelmezésügyi Megbí­zotti Hivatal által adományo­zott emlékérmeket és diplomá­kat a két szövetkezet elnökei­nek Parajos László mérnöknek, illetve Fazekas Bélának, vala­mint a szövetkezet néhány ala­pító tagjának. Ebből az alkalomból a trebi­Sovi GUA igazgatójának Csupik László mérnöknek a vitaindító beszámolója alapján a szövet­kezeti tagok megtárgyalták a megrendezésre kerjjj^gFSZ-ek VII. országos konferenciájának anyagát, majd megválasztották a Járási Szövetkezeti Konferen­cia küldötteit. —k— A nők foglalkoztatottságáról (CTK) — Lapunk tegnapi szá­mában közöltük, hogy ZivohoSÍ­ban megnyílt a csehszlovákiai nők Jogi helyzetéről tárgyaló országos szeminárium. A sze­minárium második napján fel­szólaló szakemberek arra hi­vatkozva, hogy a népgazdasá­gunkban dolgozók csaknem 45 százaléka nő, — rámutattak a nők egyenjogúsága helytelen ér­telmezésének sajnálatos követ­kezményeire. Az illetékes szer­vek erre valő tekintettel külön­féle Intézkedéseket készítenek elő a dolgozó nők egészség­védelme érdekében. Így például 1968. Január 1-től tilos lesz nő­ket éjszakai műszakokban fog­lalkoztatni, ami számos üzem­ben nehézségeket okozhat. Dr. Marie Kalenská docens, a tudo­mányok kandidátusa ezzel kap­csolatban hangsúlyozta, hogy a dolgozó nők túlnyomó része a jövőben a szolgáltató üze­mekben talál majd munkát, amelyekben azonban nem a leg­kedvezőbbek a munkafeltételek. David külügyminisztert (Folytatás az 1. oldalról) David külügyminiszter pén­teken sajtóértekezletet tartdtt Helsinkiben. Kijelentette, hogy nagyra értékeli Kekkonen el­nöknek a béke megszilárdítása érdekében kifejtett erőfeszíté­seit. Ezután Ismertette Cseh­szlovákia álláspontját az ame­rikaiak vietnami agresszíójá­jával kapcsolatban, majd az európai problémákról szőlt. Ki­jelentette, hogy valamennyi európai országnak törekednie kell egy kollektív biztonsági rendszer megteremtésére. Be­fejezésül pozitívan értékelte a csehszlovák—finn kapcsolato­kat. Pénteken délelőtt David kül­ügyminiszter meglátogatta Lachti városát, este pedig részt vett a finn külügyminiszter va­csoráján. (CTK) A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának plénuma Belgrád. — A JKSZ Központi Bizottságának Tito elnökletével megtartott 8. belgrádi plénuma határozatban mondta ki: a JKSZ jövő év decemberében megtar­tandó IX. kongresszusa tanul­mányozni és értékelni fogja a kommunisták szövetségének társadalmi, politikai és ideoló­giai munkáját az elmúlt idő­szakban, hogy a szövetség vég­leges befolyása alá vonja a fő területeket, s hogy megmutassa a következő Időszak kilátásait. A kongresszus összegezi az 1965-ben Jugoszláviában beveze­tett gazdasági és társadalmi re­form eredményeit a JKSZ kong­resszusa összegezi majd a köz­társaságok pártkongresszusai­nak álláspontját is. A kongresszus tanulmányozni fogja a kommunisták szövetsé­ge továbbfejlesztését és átszer­vezését ls. (MTI) Az NSZEP Központi Bizottsága támogatja a munkáspártok értekezletének összehívását Az európai „aranyláz aggodalmakat kelt Washingtonban Washington — Az európai „aranyláz", amely a iont devalvá­lását követelte, súlyos aggodal­makat kelt az EgyesUlt Államok ban. Amerikai pénzügyi szakem berek egyrészt azt hangoztatják, hogy az európai piacon megmu­tatkozó nagyszabású aranyfeúá­sárlásl láz mögött Franciaország állna, amely így akarja aláásni a dollár értékét s meg akarja való­sítani azt a párizsi tervet, hógy a tont és a dollár helyett egyedül az arany legyen nemzetközi fize­tési eszköz. Hivatalos körök válto­zatlanul azt mondják, hogy sem a devalváció, sem pedig az arany iránt ugrásszerűen megnövekedett kereslet nem veszélyezteti komo­lyabban a dollárt s az Egyesült Államok nem tervez devalválást. Ugyanakkor pénzügyi körökben egyre többször jelentkezik az a követelés, hogy az Egyesült Álla­mok tegyen határozott Intézkedé­seket a dollár és az arany kiáram­lásának megakadályozására, az USA nemzetközi fizetési mérlegé­nek rendezésére és a belső Infláció megállítására, máskülönben a dol­lár devalválása elkerQlhetetlen lesz. Amerikai részről azt várják, hogy a kormányzat az eddigi ön­kéntes korlátozások helyett kény­szerintézkedéseket alkalmaz a dollár további kiáramlásának meg­akadályozására. (MTI) Korszeri! gépeket a (Folytatás az 1. oldalról) vetési javaslatának megvitatá­sára a késő délutáni órákban került sor. t , ­Az Ipari bizottság tegnap be­fejezte tárgyalásait. Napirend­jének utolsó pontja a Központi Geológiai Hivatal 1968. évi költ­ségvetési javaslata volt. Ezzel kapcsolatban J. Pravda, a Köz­ponti Geológiai Hivatal elnöke kijelentette, hogy az idei ered­mények rendkívül kedvezőek. A termelési tervet szeptember végéig 100,7 százalékra teljesí­tették. A költségeket mindössze 67,8 százalékban merítették ki. A megtakarítások részben a jobb gazdálkodásnak, az anyag gazdaságosabb felhasználásá­nak, valamint az árrendezésnek köszönhetők. A Központi Geológiai Hivatal vállalatai 1968. január 1-től ár­kedvezményeket nyújtanak — folytatta a hivatal elnöke. In­tézkedés történt továbbá a bé­rek és a munkatermelékenység közötti egyensúly megteremté­sére is. Általában megállapít­ható, hogy az új gazdaságirá­nyítási rendszer elvei a szük­séges intézkedések foganatosí­tásával a geológiai kutatások terén is eredményesen megva­lósíthatók. Ezután az előadó hivatalának és szervezeteinek feladatait is­mertette. Szeptember végéig 28 fontos lelőhelyen befejezték a geológiai kutatásokat. A leg­lényegesebb eredménynek a srníi lelőhelyeken folytatott ku­tatások befejezése tekinthető, ahol 48 millió tonna Jő minő­ségű üveghomokot és 97 millió tonna öntödei homokot talál­tak. —km— Berlin — Az NSZEP Közpon­ti Bizottsága csütörtökön Ber­linben megtartotta harmadik plénumát. A tanácskozáson Günter Mittag, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bizott­ság titkára terjesztette elő a Politikai Bizottság beszámoló­ját. Referátumában megemléke­zett az NSZEP és az NDK nem­zetközi kapcsolatainak fejlődé­séről, majd rátért a gazdasági kérdések tárgyalására. Megál­lapította, hogy az NDK ipari' termelése az év első 10 hónap­jában 7,5 százalékkal növeke­dett. Ezt az eredményt egyebek között a munkatermelékenység 8,4 százalékos növelésével sike­rült elérni. A nemzeti jövede­lem a múlt évhez viszonyítva a tervezett arányban 5,1 száza­lékkal emelkedett. Az NSZEP Központi Bizott­ságának tanácskozása ezután határozatot fogadott el, amely­ben állást foglal a kommunista és munkáspártok nemzetközi konferenciájának 1968-ra törté­nő összehívása mellett. A határozat megemlíti a szo­cializmus és a demokrácia erői­nek harcát a világimperializ­mus ellen és ezzel kapcsolat­ban hangsúlyozza a kommunista vllágmozgalom egysége megszi­lárdításának fontosságát. Ülésezett az MSZMP Központi Bizottsága Budapest (CTK) — A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága Kádár János elvtársnak, a Központi Bizott­ság első titkárának elnökleté­vel 1967. november 23-án és 24-én kibővített ülést tartott. Az ülés napirendjének első pontjaként Komócsin Zoltán elvtárs, a politikai bizottság tagja, a Központi Bizottság tit­kára nyújtott tájékoztatót kül­politikai nemzetközi kérdések­ről. A második napirendi pont­ként Biszku Béla elvtárs, a po­litikai bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára számolt be időszerű belpolitikai kérdé­sekről. A harmadik napirendi pont előadója Nyers Rezső elv­társ, a politikai bizottság tag­ja, a Központi Bizottság titkára a soron következő gazdaság­politikai feladatokról terjesz­tett elő jelentést. A Központi Bizottság az elő? terjesztett referátumokat meg­vitatta és a beterjesztett hatá­rozati javaslatokat egyhangú­lag elfogadta. Szovjet és izraeli kommunisták találkozója Moszkva (CTK) — Mihail Szusz­lov, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára és Bo­risz Ponomarjov, az SZKP KB tit­kára tegnap Moszkvában megbe­szélést folytatott az Izraeli Kom­munista Párt képviselőivel, Melr Vilnerrel, az IKP KB Politikai B1 zottsága titkárával, a Politikai Bizottság tagjával és Taufik Tu­bival, a központi bizottság titká­rával. A két párt képviselői többek közt megvitatták a Közép-keleti helyzetet. A szívélyes elvtársi lég­körben lefolyt megbeszélésen a felek azonos nézetet vallottak. Diplomáciai erőfeszítések a válság elhárítására (Folytatás az 1. oldalról) Ankara — Cyras Vance, volt amerikai hadügyminiszter-he­lyettes csütörtökön Ankarában hosszas megbeszéléseket folyta­tott Sunay törők elnökkel, Demi­rel miniszterelnökkel és Cag­layangil külügyminiszterrel. Tárgyalásainak befejeztével to­vább utazott Athénba, de tár­gyalásairól nem volt hajlandó nyilatkozni. Török hivatalos sze­mélyek kijelentették, hogy sem Vance, sem pedig Rolz-Bennett, az ENSZ-főtitkár személyes megbízottja nem javasolt olyan új elemet, amely a feszültség enyhítéséhez hozzájárulhatna. A török rádió hangoztatta, Törökországnak törvényes poli­tikai és emberi kötelessége, hogy katonákat tegyen partra Cipruson a török kisebbség vé­delmére, de arról nem szólt, hogy egy Ilyen partraszállás pil­lanatnyilag tervbe van-e véve? Sunay török államfő elnökle­tével pénteken ülést tartott a török minisztertanács, amelyen jelen voltak a hadsereg három fegyvernemének parancsnokai és a vezérkari főnökök. Ankarai értesülés szerint a NATO is „hozzá akar járulni" a válság elhárításához és ezért Manlio Brossio főtitkár törökor­szági és görögországi látogatás­ra készül. Hírügynökségi jelentések sze­rint a tőrök közvélemény türel­metlenül várja a kormány kato­nai beavatkozását és ez tükrö­ződik a nagyobb török napila­pok csütörtöki Amerika-ellenes megnyilvánulásaiban is. „Az amerikai magatartásbúi ismé­telten megtudtuk, hogy az Egyesült Államok nem bará­tunk" — hangsúlyozza a Hur­riyet című lap. Athén — Pipinelisz görög külügyminiszter csütörtök este fogadta Nagy-Britannia, Kana­da és az Egyesült Államok dip­lomáciai képviselőit. Hírügy­nökségek szerint a közös meg­beszélésen a ciprusi ügy rende­zésére vonatkozó öt pontból ál­ló kanadai tervről volt szó. A görög külügyminiszter fogadta az olasz nagykövetet is, aki kormánya üzenetét adta át a miniszternek. Hírügynökségek megjegyzik, Törökországtól eltérően Görög­ország reménykedik abban, hogy az Egyesült Államok és az ENSZ megbízottjának közbelé­pése elősegítheti a háború elke­rülését. New York — Rosszidesz, Cip­rus ENSZ-küldöttje kijelentette, hogy Ciprus a Biztonsági Ta­nács összehívását fogja kérni, ha továbbra is fennáll a török invázió veszélye. Párizs — A Paris Jour teg­napi számában rámutat arra a paradox helyzetre, hogy az „in­tegrált" NATO az összes nem­zetközi szervezet közül a legke­vésbé képes arra, hogy megold­ja a két tagállama között fenn­álló konflikutst. Ami az ameri­kaiak támogatását illeti, a törö­kök és a görögök egyaránt meg vannak győződve arról, hogy éppen ők élvezik az Egyesült Államok teljes támogatását. Az amerikaiak sohasem leplezték, hogy igazi céljuk Ciprust — Makariosznak, „a semlegesség hívének" akarata ellenére — újból bevonni a NATO-ba. (CTK — MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents