Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)
1967-11-22 / 322. szám, szerda
krónika hír mozaik IfMKM iíSítí/iíí: - 1K» • SZERDA november 22. A NAP kel: 6.58, nyugszik: 16,02 órakor. A HOLD kel: 20,06, nyugszik: 11.53 órakor. névnapjukon szeretettel köszöntjük CECILIA aavfikadveaolvasóiakat • Kilencven évvel ezelőtt, 1877 ben ezen a napon született ADY ENDRE költfi, a megújuló magyar Ura forradalmi vezéralakja (tl919) • 1890 ben született HARRY POLLITT, a brit és a nemzetközi munkásmozgalom vezető egyénisége, Nagy-Britannia Kommunista Pártja főtitkára (+1960) • 1913 ban született BENJAMIN BRITTEN angol zeneszerző • 1924-ben halt meg HERMAN HEYEMANS, a naturalista atílu*irányzat legjelentősebb holland drámaírója (szül: 1864) • 1957ben adták kl Moszkvában a „MOSZKVAI BEKEKIÁLTVÁNY"-t. A síkságokon reggel köd, napközben felhőátvonulások, Észak- és KeletSzlovákiában időnként sűrűsödő felhőzet és futóesők. A nappali hőmérséklet 1—5 fok. Északnyugati szél. 9 TOLTELJESLTETT FELAJÁNLÁS A Detvai Gépgyár dolgozói a NOSZF 50. évfordulója tiszteletére tett felajánlásukat túlteljesítették. Az árutermelés tervét több mint öt millió koronával szárnyalták túl, öt autobaggert készítettek el és 469 tonna öntöttvas csövet gyártottak terven felül. villáminterjú mm 9 KÉZZELFOGHATÓ FEJLŐDÉS Ai első félévben a múlt év hasonló Időszakához képest hazánkban jelentősen növekedett az élelmiszertermelés, mégpedig 112 millió liter tejjel, 3000 tonna marhahússal és 7000 tonna sertéshússal többet állítottak elő. A gabonából a háború utáni időszakban az idén volt a legmagasabb a terméshozam. • MUANYAGFOLIA A KERTESZETBEN A bratislavai Slovnaft dolgozói a közeljövőben érdekes újdonságokkal lepik meg a kertészeket. A fekete polietilénből, a kereskedelemben bralen néven Ismert műanyagból 160 cm széles föliákat készítettek, az ágyasok befedésére. A fekete fólia nem bocsátja át az Ibolyántúli sugarakat, és ennek következtében meggyorsul a növények fejlődése. Egyúttal megakadályozza a gyomnövények elterjedését, és a talaj kiszáradását is. Egy műanyagfólia gondos bánásmód mellett több idényt is kibír. • REKORDTERMES DOHANYBOL A Csehszlovák Dohányjö vedék vezérigazgatóságának tájékoztatása szerint hazánkban az idén rekordtermésnek számító 10 600 tonna dohány termett. Akkora dohánytermésre távlatilag csak 1970-ben számítottunk. Ennek ellenére a hazai termés a szükségletnek csupán az egyharmadát fedezi. A BRATISLAVAI Kultúra és Pihenés Parkjának főépületében november 29-én és 30-án mutatnak be a moszkvai GUM áruház alkalmazottai őszi és téli divatújdonságokat. -dlkrónika V.' V. 1. >:-yj • ERÖSZAKOT akart elkövetni Choratice közelében egy 13 éves kislányon |. IL, Prága keleti járási 30 éves lakos, akit a rendőrség felkutatott és BeneSovban letartóztatott. FEKETE KRÓNIKA • Tanács Ferdinánd 62 éves nyugdíjas vajnoryi lakos sógorának segített családi ház építésében. Gerendák befalazása közben 6 méter magasságból lezuhant az épületállványról s a helyszínen meghalt. • Branislav Bablnec gépkocsijának jobb hátsó kereke a senlcal járásban a Myjava és lablonka közti útszakaszon váratlanul kilyukadt. Bablnec leállította a gépkocsit, és amikor a javításhoz szükséges szerszámokat akarta kivenni a csomagtartóból, abból lángok csaptak fel. A gépkocsi tüzet fogott és elégett. Az anyagi kár mintegy 27 000 korona. • Egy Devínska Nová Vesből Kúty felé haladó tehervonat egyik — Jugoszláviából nyers futát szállító — kocsija ismeretlen okokból tüzet fogott. A szállítmány elégett. Az anyagi kár kb. 30 000 korona. • Ivan G. 31 éves Horné Ozorovce-t lakos, a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat Bánovee nad Bebravou-i siifőrje 24 főnyi násznépet szállított járművén. Otközben szeszes Italt fogvasztott. s amikor a rendőrség őrjárata feltartóztata, gépjárművével nekiment a szolgálati kocsinak. ma|d tovább robogott, de mintegy 200 méternyi távolságban motorhiba miatt meg kellett állnia. A rendőrök alkoholszondával megállapították, hogy a sofőr Ittas állapotban vezette jármüvét. • REPÜLŐSZERENCSÉTLENSÉG AZ USÁ-BAN. Az USA Ohio államában a Cincinnati repülőtértől északra elterülő dombos területen hétfőn este lezuhant egy utasszállító repülőgép. Eddig nem érkezett jelentés arról, hogy a repülőgép hét főnyi személyzete és 72 utasa közül hányan élték át a katasztrófát. M PPRUL)ART CSEMPÉSZEK Budapesten másfél évi szabadságvesztésre ítélték Gombos Sándort, a Budapest és Léva között közlekedő autóbusz jegykezelőjét, aki csempészárut szállított Csehszlovákiából Magyarországra s onnan Csehszlovákiába. Elítélték két cinkostársát is, akik a „vámmentesen" szállított áru értékesítését közvetítették. 9 ÜJÉVTŰL a zvoleni mozdonyjavítóban már csak motoros vonatokat javítanak majd. A gőzmozdonyok szakértőit átképezik új munkájukra: az üzemi szakiskolát 66an látogatják heti háromszor. A 220 órás oktatás záróvizsgával fejeződik be. A dolgozók megismerkednek az összes, a vasúti körzetben használt és a közeljövőben pályára kerülő Diesel-motoros mozdonytípussal. • AZ USA KÉTSZÁZMILLIOMODIK LAKOSA 1987. november 20-án született. Kína, India és a Szovjetunió után az Amerikai Egyesült Államok a ne>gyedik ország, amelynek 200 millió, illetve ennél több lakosa van. • BOVÁROK Of ABB KÍSÉRLETE Viliém Kocián és Ladislav Geist ostravai búvárok tegnap reggel egy kétszer, két méter nagyságú acélkabinban ereszkedtek le 25 méter mélységbe a bruntáli járásban levő Svobodné Hefmanicei elárasztott kőbányában. A búvárok száz órát szándékoznak a vízszint alatt tölteni a kabinban, hogy megállapítsák, miként alkalmazkodik az emberi szervezet a vízszint alatti feltételekhez. • Mi a helyzet a sofőrképzés terén? — Az autók számának rohamos gyarapodása szükségessé teszi, hogy egyre több gépkocsivezetőt képezzünk ki. A jelenlegi helyzet olyan, hogy a Jelentkezők gyakran 6—8 hónapot várnak, amíg a tanfolyamokban helyet kapnak. A Szövetség intézkedéseket tesz, hogy a várakozási határidő ne legyen több két hónapnál. Igyekszünk a korszerű autóiskolák hálózatát kiépíteni. Egyelőre 51 ilyen létesítményt adtunk át rendeltetésének, 21 pedig épülőfélben van. Szorgalmazzuk, hogy 1972-ig minden járási székhelyén Autós gondok orvoslása Évről-évre egyre több gépkocsi fut utainkon. Számuk 1970-ben meghaladja a 2,5 milliót, 1975ben pedig a 3 300 000-et. Az autótulajdonosok növekvő száma a gépkocsivezető-képzés és a szlogáltatások terén ls rugalmas intézkedéseket követel meg. Ezzel kapcsolatban Bohumil Andélnak, a Honvédelmi Sportszövetség motorisztikai osztálya vezetőjének tettünk fel néhány kérdést. új, korszerű autólskola legyen. • Két év óta járják az országutat a sárga MB kocsik, az úgynevezett „sárga angyalok". gyarapodik, 1970-ig pedig mintegy 70 ilyen kocsi nyújt majd segítséget a bel- és külföldi motorosoknak. Szlovákiában jövőre a Bratislava—Sered, DunaAz úti szolgálat eme szerdahely—Komárom, formája előtt milyen Bfeclav—Malacky, Brafejlődés áll? — Jelenleg 25 ilyen kocsi járja az utakat. Számuk jövőre 19-ceI • Milyen meglepetést tartogatnak az autósoknak? — Több érdekességet, jobb szolgáltatást — így foglalhatnám röviden össze. Többek között január 1-től megkezdi ténykedését a Honvédelmi Sportszövetség utazási irodája, az „Autoturist", amelynek központja Prágában, kirendeltségei az ország különböző részében lesznek. Ez a létesítmény intézi majd a külföldi autókirándulásokat. Egyik újdonsága, hogy a külföldön érvétislava— Pieäfany, PieSfany—TrenCín és a Ces- nyes benzinjegyeket kokf Teäin—Cadca-i sza- rónáért árusítja majd. kaszon közlekednek majd. —nj— Évszázadok sem törölhették le a kambodzsai Angkorban a Bayon — eredetileg buddhista templom — minden szépségét. (TASZSZ — CTK felv.) 9 HV1EZDA: Kirándulás a pokolba (fr.) 15.30, 18, 20.30 • DUKLA: Chéyenek alkonya (am.) 15, 18, 21 o PRAHA: Rio Bravo (am.) 10.30, 13.30, 16, 18.30, 21 ® TATRA: Tábornokok éjszakája (am.) 15.15, 18, 20.45 9 SLOVAN: Zsebtolvajok (szlovák) 15.30, 18, 20.30 ® METROPOL: Menyasszony a zsákban (szovjet) 15.30, 18, 20.30 9 POHRANlCNlK: Az alvilág dallama (fr.) 15.45, 18.15, 20.45 9 PALACE: Besúgók (angol) 22 @ OBZOR: Nagyanyó (cseh 18, 20.30 ® PARTIZÁN: Fejünk fölött az ég (fr.) 17,19.30 ® MIER: Boldogság (fr.) 17.30, 20 9 NIVY: Házasság olasz módra (olasz) 17.30, 20 9 DIMITROV: Aki tigrisen lovagol (angol) 17.30, 20 • MÁJ: Hajrá, franciák (fr.) 18, 20.30 9 MLADOSÍ: Macskákat nem viszünk (cseh) 17.30, 20 9 ISKRA: VHlsungok vére (NSZK) 17.15, 19.45. • SZAPORODNAK A GÓLYÁK. Andrej Stolmann poprádi lakos már hosszabb ideje figyelemmel kíséri a Magas-Tátra alján tanyázó gólyákat. Megállapította, hogy a legutóbbi tíz évben a gólyák csaknem egyharmadával szaporodtak, összesen 39 fészekben tanyáznak, illetve minden évben oda térnek vissza. Szlovákiában Vy§ná Suftava a legmagasabb fekvésű község, ahol gólyák fészkelnek. • ÖTVEN RENDKÍVÜL S0LYOS közlekedési baleset fordult elő Csehszlovákiában november 13 és 19 között. A balesetek következtében 34 személy — közülük négy gyermek — életét vesztette, 18an súlyos és 29-en könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az anyagi kár meghatad|a a 450 000 koronát. • A MILLIOMODIK TELEVLZLOKESZÜLÉK Az Állami Takarékpénztár Banská Bystrica-i fiókjába tegnap érkezett a köztársaság milliomodik igénylője, aki kiegészítő kölcsönre kíván televíziókészüléket vásárolni. Az illető a podkonicei Anna Gregorová, a Banská Bystrica-i járási Népegészségügyi Intézet dolgozója, akit a Banská Bystrica-i „Domáce potreby" vállalat egy 3500 korona értékű „Balatoh" televíziókészülékkel ajándékozott meg. válasz HOGYAN MONDHAT FEL A DOLGOZÓ? S. J. OLVASÖNK 1967. júnins 27én írásban felmondott vállalatának a felmondási ok feltüntetése nélkül. A vállalat 1967. július 27én válaszolt abban az értelemben, hogy a felmondást csak hat hónappal meghosszabbított határidővel fogadják el, mivel olvasónk a felmondásban nem tüntette fel a felmondási határidő végét. Olvasónk viszont úgy véli, hogy ezt nem volt köteles feltüntetni, viszont a vállalatnak 15 napon belül válaszolnia kellett volna a felmondásra. A munkatörvénykönyv 51. paragrafusának 1. bekezdése tartalmazza azokat a törvényes felmondási okokat, amelyek alapján a dolgozó 1—3 havi felmonásl Idővel a munkaviszonyát megszüntetheti. A dolgozó az említett paragrafus 2. bekezdése értelmében más okból, vagy minden Indoklás megnevezése nélkül ls felmondhat, de ebben az esetben a felmondási határidő 6 hónappal hosszabb. Mivel On a felmondásban nem hivatkozott törvényes okra, felmondását a munkaadó joggal tekintette a 2. bekezdés értelmében adott felmondásnak, az ön esetében 8 havi felmondási idővel. A törvény értelmében a felmondást írásban kell beadni, és ha a dolgozó az említett paragrafus 1. bekezdésében felsoroltak alapján mond fel, akkor az okot ls fel kell tüntetni a felmondásban. Egyébként a felmondás érvényes akkor ls, ha nem tartalmazza a felmondási határidő kezdetének, vagy végének dátumát (ez megállapítható a törvény alapján). A vállalat nem köteles 15 napon belül válaszolni, de csak ezen határidőn belül támadhatja meg az említett 1. bekezdés alapján adott felmondást. Dr. F. J. | kosit»! 9 TATRA és OSMEV: Old Shatterhand (NSZK) • PARTIZÁN: Bűnre Ítélve (NSZK) ® SLOVAN: Zsebtolvajok (szlovák) 9 DUKLA: Púder és benztn (cseh). színház © NEMZETI SZÍNHÁZ: A hős király (20) 9 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: A tánctanár (19) 9 KIS SZlNPAD: Emberi hang — A szép közömbös (19) ® 0) SZlNPAD: A Karamazov testvérek (19.30) ® ZENEI SZÍNHÁZ: Udo Jürgens és barátai (19.30). KOSICE: Don Carlos (19). MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ: @ IZSA: Llliomfi (19.30). rádió feratUFovct] (magyar adás|: 7.00 Hírek; Időjárás, műsorismertetés. 7.15 Tánczene. 7.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Faluról falura (lsm.). 12.40 Szórakoztató zene. 13.00 Fényszóró, Ifjúsági műsor. 13.20 Operettzeno. 13.30 Hírek. 13.40 Hangosújság. 9.00: 9.20: 11.00 11.20: 11.50 13.20 15.15: 16.05: 16.35: 17.20: 17.55: Az I. A II. 20.50: 21.35: 22.00: 22.20: Szovjet népek spartakiádja, fllmrlport. Gorkij: Ellenségek, tv-játék. Iskola-tv. Tv-riportfllm a lakásépítés problémáiról (Ism.J. TV Híradó. Csehszlovákia—Írország visszavágó EB labdarúgómérkőzés. Iskola-tv. Biológia. Kicsinyek műsora. A kelet-szlovákiai kerület életéből. Slovan Bratislava—Dukla Jihlava Jégkorong-mérkőzés, szünetben: TV Híradó, szünetben: Kulturális híradó. Milan Kundéra, Én a bánatos Isten, tv-játék. Dlonyz Stür elveszett világa. TV Híradó. Angol társalgás 4. (ism.). tele víz ió 18.00: Hírek. 18.05: Pályaválasztási tanácsadó. 18.30: Hazai tükör. 18.35: Falusi dolgokról. 19.00: „Mert másokért csatáztam." Ady Endre 90. szünetésnapJán. 19.30: Esti mese. 19.40: Mai vendégünk ... 20.00: TV Híradó. 20.20: Menekülés kiút nélkül, magyarul beszélő nyugatnémet tv film, I. rész. 21.40: Győri Vasas ETO— Milan Kupagyőztesek Európa Kupá|a labdarúgó-mérkőzés 2. félideje. 22.25: TV Híradó, 2. kiadás. • LENGYELORSZÁG minden idegenforgalmi központjában, sok városban, szállodák és turistaházak bejáratán látható az „IT" jelzés, ami azt jelenti, hogy az így megjelölt helyen mindenkor készségesen informálják a turistákat. Legújabban több autőtaxit is megjelöltek ezekkel a betűkkel. Gdanskban és Gdyniában mintegy száz „turista informátor" taxisofőrt tartanak nyilván. ÚJ SZÓ Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő Bizottság. Föszerkesző: Dénes Ferenc. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij utca 10. Telefon: 537-18, 512-23, 335 68, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 502-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 09308. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkij utca 8; telefon: 503-89. Hlrdetőlroda: Bratislava, Jesensk? utca 12; telefon: 551 83. Előfizetési díj havonta: 11,30 korona. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ostredná expedlcia tlaCe, Bratislava, Gottwaldovo námestle 48/VII. K-27'71678