Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)
1967-11-22 / 322. szám, szerda
Új szovjet határozati javaslat A Biztonsági Tanács folytatja a közel-keleti helyzet megvitatását New York — Kuznyecov szovjet külügyminiszter-helyettes a Biztonsági Tanács közelkeleti vitájában hangsúlyozta, hogy addig, amíg Izrael megszállva tartja az arab területeket, a Közel-Keleten nem lehet béke. A Szovjetunió képviselője ezt követően határozati Javaslatot terjesztett a Biztonsági Tanács elé. Ez nyugtalansággal állapítja meg, hogy a közel-keleti helyzet politikai rendezésében nem sikerült haladást elérni, sőt a térségben tovább nőtt a feszültség. A szovjet dokumentum hangsúlyozza a béke helyreállításának és a probléma ENSZ-keretekben történő megoldásának szükségességét. A szovjet határozati javaslat indítványozza, hogy a konfliktusban részt vevő felek csapataikat haladéktalanul vonják vissza az 1967. június 5-e előtti vonalakra. Javasolja, hogy a térség valamennyi ENSZ-tagállama számára biztosítsák azt a jogot, hogy független országként békében és biztonságban élhessen. A szovjet dokumentum szükségesnek tartja, hogy az érintett felek közvetlen együttműködésével az ENSZ keretein belül további megbeszéléseket folytassanak a probléma igazságos rendezéséről. E tanácskozások során a következőkből kell kiindulni: a) Az erőszakos fenyegetés alkalmazása összeegyeztethetetlen az ENSZ alapokmányával, b) Valamennyi közel-keleti ország politikai függetlenségének és területi sérthetetlenségének tiszteletben tartása, c) A palesztinai menekültek kérdésének igazságos rendezése, df A szabad hajózás biztosítása a térség nemzetközi vizein, a nemzetközi megállapodásokkal összhangban. Kuznyecov szovjet külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy a szovjet határozati javaslat a politikai rendezés valamennyi lényeges alapelvét magában foglalja. Ezt követően felszólalt több^ más ország képviselője is. Caradon, Nagy-Britannia képviselője a közel-keleti kérdés „kiegyensúlyozott" rendezéséről beszélt, miközben csupán általános formában szólott a megszálló izraeli csapatok kivonásáról. Goldberg amerikai küldött a korábban előterjesztett angol határozati javaslatot támogatta. A Szovjetunió javaslatáról azt állította, hogy az Izrael érdekei ellen irányul. Bulgária küldöttének javaslatára a Biztonsági Tanács ülésének félbeszakítását határozták el, hogy Ily módon időt biztosítsanak a szovjet határozati javaslat tanulmányozására. A Biztonsági Tanács ma folytatja ülését. SOLYOS INCIDENS AZ IZRAELI-JORDANLAI HATARON A hírügynökségek jelentései szerint kedd reggel óta Igen jelentős izraeli támadás folyik ferikó térségében. Az izraeli erők — helyi idő szerint 8 órakor — tüzet nyitottak a Jordánfolyón fekvő jordániai katonai állásokra, néhány kilométerre egy palesztinai menekült tábortól nyugatra. A jordániai erők viszonozták a tüzet, amelynek következtében éles tűzharc keletkezett a két fél között. Az izraeli légierő a júniusi háború óta első ízben avatkozott bele a harcba, és bombázta az Al-Karama-i tábort, amely már hétfőn is az izraeli tüzérség célpontja volt. A támadásnak már sok halottja és sebesültje van. Az Izraeliek azt állítják, hogy számos jordániai tankot és páncélkocsit elpusztítottak. A Jordániai jelentés pedig izraeli repülőgépek lelövéséről számol be. A hírügynökségek a tegnapi csatát a legjelentősebbnek tartják, a júniusi arab—izraeli konfliktus óta. Kairó — Az Al-Ahram egyiptomi lap jelentése szerint az elmúlt 48 órában Nasszer elnök és Kosztgin szovjet miniszterelnök több ízben közvetlen kapcsolatba lépett egymással a közel-keleti fejlemények megvitatása érdekében. (CTK—MTI) Legfontosabb feladatunk a népgazdasági tervek összehangolása Faggyejevnek, a KGST titkárának cikke a moszkvai Pravdában Moszkva — A moszkvai Pravda keddi száma cikket közölt Nyikolaf Faggyejevnek, a KGST titkárának tollából a kölcsönös gazdasági segítség tanácsának munkájáról. A cikkíró megállapítása szerint a KGST tevékenységének alapvető módszere jelenleg a népgazdasági tervek összehangolása. „Ez nagyon nehéz és igényes munka, de ennek eredményeképpen a szocialista országok öt évre előre rendelkeznek a nemzetközi gazdasági kapcsolatok nagyobb részének pontos fejlesztési programjával. Ma az a feladat, hogy előkészítsék az 1970 után következő ötéves tervek koordinálását. Az 1966—1967. évi terveikben a KGST tagjai újabb, bonyolultabb feladatok megoldását tűzték ki. Elhamarkodott dolog lenne kijelenteni — állapítja meg a cikkíró —, hogy a testvéri országok már teljes mértékben kihasználják gazdaságfejlesztésük érdekében az együttműködés valóban hatalmas lehetőségeit. „A gazdasági és társadalmi fejlettség színvonalának, az osztályösszetételnek és a történelmi-kulturális hagyományoknak a múlttól örökölt különbségei bizonyos nehézségeket okoznak ezen az úton". „E problémák megoldásának legfontosabb eszköze: az egyes országok nemzeti és közös internacionalista érdekeinek következetes összeegyeztetése, az egyenjogúság elveinek és egymás szuverénitásának tiszteletben tartása, a kölcsönös előnyök és a testvért segítségnyújtás alapján" — hangsúlyozza végül Faggyejev. (MTI) Vita az atomsorompó-egyezményről New York — Az ENSZ-közgyűlés első számú politikai bizottsága megkezdte a nukleáris fegyverek alkalmazásának betiltásáról szóló egyezmény vitáját. Napirenden a Szovjetunió által az ENSZ-közgyűlés elé terjesztett határozati javaslat szerepel. Kuznyecov, a szovjet külügyminiszter első helyettese felszólalásában többek között hangsúlyozta, hogy a nukleáris fegyverek alkalmazásának betiltásáról szőlő nemzetközi megállapodás aláírása egyrészt csökkentené az atomhá ború veszélyét, és elősegítené az atomfegyverek megsemmisítését, másrészt a nukleáris fegyverekkel nem rendelkező országok részéről táplált aggodalmak és félelmek eloszlatáKiesinger Delhiben Tüntetők fogadták a nyugatnémet kancellárt A MOCAMBIQUE-I Felszabadítási Front — a Frelimo harcosai szeptember folyamán több mint 50 portugál katonát öltek meg a harcokban. Delhi — Kiesinger nyugatnémet szövetségi kancellár hétfőn Delhibe érkezett, és megkezdte tárgyalásait Indira Gandhi miniszterelnökkel, valamint Deszai pénzügyminiszterrel és miniszterelnök-helyettessel. Az indiai hivatalos körök hangsúlyozzák, hogy elsősorban a nyugatnémet—Indiai gazdasági kapcsolatok szempontjából Jelentős a kancellár látogatása. Kleslnger meghívta Indira Gandhit Nyugat-Németországba. A nyugatnémet kancellár Delhiből Burmába és Ceylonba utazik. Tüntetők tömege fogadta Kleslnger nyugatnémet kancellárt az új delhi jogi egyetem épülete előtt. Az egyetem előtt összegyűlt diákok náciellenes és az NDK-t támogató jelszavakat kiáltoztak. A tüntetés mind hevesebbé vált, úgyhogy Kiesinger csak nagy üggyel-bajjal tudta elhagyni az egyetem épületét. A bonni kancellár Indiai látogatásának előestéjén a Patriot című Indiai lap nyilvánosságra hozta Otto Winzerrel, az NDK külügyminiszterével készített interjúját. Az Interjúban az NDK külügyminisztere elítélte Bonn nemzetközi jogot sértő agreszszív kizárólagos képviseleti igényét, és megállapította, hogy mindazok, akik ezt az igényt elismerik, vétenek a nemzetközi jog ellen, és megsértik a békés egymás mellett élés alapelveit. (MTI) sával hozzájárulna a nemzetközi feszültség csökkentéséhez. Az amerikai delegátus meglehetősen borúlátóan ítélte meg a Szovjetunió Javaslatának eredményességét, és ezzel szemben az Egyesült Államok egy korábbi javaslatát hangsúlyozta, amely közvetlenül a második világháború után sürgette az atomfegyverek betiltását. Az ENSZ közgyűlésének ülésén folytatták a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogainak helyreállításáról Indított vitát is. Belgium, Hollandia, Olaszország, Luxemburg és Chile képviselői azt javasolták, hogy a kérdés megoldását még egy évre halasszák el. Ezzel szemben Csehszlovákia és Algéria küldötte sürgette a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogainak helyreállítását. Sindar nem politikai menekült Bécs — Karel Sindarra, aki nemrég családjával együtt Ausztriába szökött, nem vonatkozik a politikai menekültekre vonatkozó statútum, — jelentette kl az osztrák államrendőrség főnöke a Volksstimme szerkesztőjével folytatott beszélgetésében. Az osztrák rendőrfőnök szerint Sindar családjával együtt még a tralskircheni menekülttáborban tartózkodik, s mindaddig ott marad, amíg ki nem vándorol valamilyen más országba. Oj-Zéland — ahová Sindar családjával készült — nem fogadta be őt. (CTK) LEONYID BREZSNYEV, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára tegnap fogadta a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttségét Coj Jen Gennek, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága Politikai Bizottsága tagjának, a KNDK Legfelsőbb Népi Gyűlése elnökségének elnöke vezetésével. A küldöttség részt vett az Októberi Forradalom 50. évfordulójának ünnepségein. ALEKSZEJ KOSZIGIN, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke kedden a Kremlben baráti beszélgetésen fogadta az ArabSzovjet Baráti Társaság küldöttségét, amely részt vett az Októberi Forradalom jubileumi ünnepségein. EGYHETES LÁTOGATÁSRA Magyarországra érkezett az Antifasiszta Harcosok Szövetségének küldöttsége, Josef Vojáöek elnökhelyettes vezetésével. NÉGYTAGÚ csehszlovák gépipari küldöttség Václav Noseknak, a Külkereskedelmi Minisztérium dolgozójának vezetésével Dar es Salaamba érkezett, ahol csehszlovák gépipari termékek kiviteli lehetőségeiről fog tárgyalni. BORISZ PONOMARJOV, az SZKP Központi Bizottságának titkára tegnap megbeszélést folytatott Kanada Kommunista Pártja Moszkvában időző küldöttségével. Ponomarjov megállapította, hogy feltétlenül szükséges a kommunista mozgalom egységének és az Imperialista erők összefogásának érdekében előkészíteni a kommunista- és munkáspártok újabb nemzetközi tanácskozását. VARSÖBAN tegnap összeült a lengyel parlament, amely két törvényjavaslatról tárgyalt. Az egyik javaslat az állami szervek és intézmények, a gazdasági vállalatok, a társadalmi szervezetek és a lakosság feladatait és kötelességeit foglalja össze az ország védelme érdekében. A második törvényjavaslat az új lengyel gépipari minisztérium létesítésére vonatkozik. LONDONBAN tegnap közölték, hogy még az év végéig megalakul a szovjet—brit tanácsadó bizottság, amelynek célja a két ország gazdasági és kulturális kapcsolatainak fejlesztése. FRANTISEK PENC bányaügyl miniszter, csehszlovák szakértők egy csoportjával együtt a lengyel bányaipari miniszter meghívására, néhány napos látogatásra Szlléziába érkezett ARAUJO tábornok, portugál honvédelmi miniszter Bonnban tárgyalásokat kezdett Schröder nyugatnémet kollegájával. A megbeszélések a két ország NATO-beli együttműködésére vonatkoznak. 19B7. XI. 22. A francia kormányban félév óta [s tudtommal első ízben) munkaügyi államtitkár is van. A Jelenlegi helyzetben azonban helyénvalóbb volna őt „munkanélküliségügyt államtitkárnak" nevezni. Franciaország 15 millió bérmunkása közül jelenleg több mint 400 000 munkanélküli, és számuk hétről hétre nő. A válság komoly méreteket ölt az ország középső részén, délnyugaton ős nyugaton az iparától már megfosztott délvidéken, de a kedvezőbb helyzetű északon és keleten is, főleg a textilés bányaiparban. Párizs eddig kiváltságos vidéke sem kivétel. Legalább egy év óta itt sem teljes a foglalkoztatottság. A helyzet súlyosbodása elsősorban az egész országra kiterjedő pangás következménye. A nemrég még bizakodó munkaadóknak egyszeriben elrontotta a kedvét az a tény, hogy a remélt 4 százalék helyett csak 2,6 százalékos volt az Ipari termelés Idei növekedése. Az árak emelkednek, Infláció fenyeget. A „kívánatos" munkanélküli tartalék A munkanélküliség fokozódása azonban nemcsak a pangás következménye. A hatalmon lévők készakarva is „szervezik" a munkások bérköveteléseinek fékezésére. A kormány ötödik gazdasági tervében 600 000 főnyi munkanélküliséggel számol 1970-ig, s csak abban az esetben tartja Indokoltnak az aggályt, ha addigra netán több dolgozónak nem jutna munkalehetőség. A kormány tehát a bizonyos fokú munkanélküliséget jő szemmel nézi. Maga Pompidou is kijelentette: a munkások sakkban Kevesebb a munkaalkalom tartására előnyös, ha több a munkás a munkalehetőségnél. Ezért engedélyezik ismét annyi külföldi munkás bevándorlását. Sokan vesztik el munkahelyüket fúziók, az üzemek összevonása, s a párizsi körzetben a „decentralizálások" révén. A kormány ezeket az üzemösszevonásokat támogatja, mert ezáltal a francia vállalatok eléggé megnőnek ahhoz, hogy állják a sarat a külföldi konkurenciával szemben. A műszaki fejlődés is szükségessé teszi a fúziókat. Nem múlik el hét anélkül, hogy fontos megállapodás ne jönne létre eddig egymással konkurráló cégek között. A termelést racionalizálják. Mindenütt a nagyobb rentabilitást hajszolják. Ennek pedig a munkás issza meg a levét. Igaz, a munkaadók — tapasztala Iáikból okulva óvatosak, hogy ne provokáljanak ki mindjárt erélyes akciókat (sztrájkokat, tömegtüntetéseket) a munkások részéről. Kerülik a tömeges elbocsátásokat. Inkább szép csendben, nagyobb feltűnés nélkül csökkentik a munkások számát. Nem vesznek fel például új munkásokat a nyugdíjba vonulók helyébe, nem állítják be ismét a katonai szolgálatból visszatérőket, a valamiképp „megsántult" dolgozókat pedig előnytelen áthelyezéssel s más hasonló módszerekkel kényszerítik „önkéntes" távozásra. Az egyik legkirívóbb példa az északvidéki textilipar. Egy évvel a két nagy cég a Prouvost és a Masurel fúziója után 8000 munkalehetőségből 1000 megszűnt. A munka heti 32 órára korlátozódik. Tíz munkás közül 8 kevesebbet keres a szakszervezetek által követelt heti 600 frankos minimális bérnél. A csökkentett foglalkoztatottság a dolgozók valamennyi Munkanélküliek a France-Solr kiadóhivatala előtt várják a friss lap megjelenését, hogy elsőkként jelentkezhessenek az újságban hirdető munkaadók nfiL kategóriáját érinti, tehát az adminisztratív és a műszaki alkalmazottakat is. Régi kísérlet A törvény értelmében a francia munkásnak munkanélküliség esetén bizonyos kártérítés (általában eddigi bérének egyharmada) Jár. Az állami munkanélküli segélyen kívül sok esetben a károsultak kapnak még valami támogatást egy a társadalombiztosítási díjakból fenntartott szolidaritási kasszából is. Kártérítést kapnak néha az Idő előtt 65 helyett 60 éves korban nyugdíjazott munkások is. Mindez azonban az esetek többségében nem illeti meg a bevándorolt munkásokat. A múlt hónap elején egy építkezésen dolgozó 150 portugál, spanyol és algériai munkást egyik napról a másikra elbocsátottak minden kártérítés nélkül. A munkások erélyes tiltakozása után azonban végül mégis valamelyest rendezték a dolgot. A tőkésrendszer régi rákfenéje, a munkanélküliség ismét felüti a fejét. A munkahelyért való rettegés, melyet a franciák a második világháború befejezése óta úgyszólván nem ismertek, ismét tömegjelenség. Ide juttatta hát a gaulleista rendszer fennállásának 10. évében a francia gazdaságot. Ez lenne hát a De Gaulle jósolta „nagyszerű célbaérés"?