Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-17 / 317. szám, péntek

Látogatóban Goda Gábornál — jöjjön ebéd után, úgy fél kettő tájban, — mondta az író kora délelőtti telefonjelentkezésemre. A rózsadombi villát még a pontos cím birtokában is körülményes megtalálni, így hát valamivel korábban indultam útnak. A túl pontosan Jelentkező riporter a házigazdát és a vendéget végül is egyaránt zavarba hozta. Kölcsönös mentegetőzéssel kezdődött találkozásunk. A ház asszonya bekísért a biedermeier stílusban berendezett tágas könyvtárszobába, folyóiratokat s cigarettát lett elém. „Parancsoljon — mondta engesztelően — szolgálja ki magát, kissé megkéstünk az ebéddel, de máris itt lesz a férjem". Valóban rövid várakozás után nyílt a nagy fehér szárnyasajtó, s Goda Gábor kedves mosollyal jött felém. Sötét ruhában, elegánsan. Megvallom elsőnek szemét kerestem, melyről barátaim azt mondták: „Tüze olyan, mint Ady szemének tüze volt". S ahogy az ismerkedés első perceiben a beszélgetés indulásának pillanataiban megfigyeltem, nemcsak a szeme, hanem arcának vonásai, fejalkata, szavait kísérő mozdulatai, az íróból sugárzó egyszerűség, műveltség és szeretettreméllóság egyre jobban bűvkörébe vont. Igen, ilyennek képzeltem el írásaiból is azt az embert, ki oly szíves szavakkal, szinte véletlen szerelemmel tudja kicsengetni elbeszéléseiből a szülők, nagyapák és dédnagyanyák s velük a csallóközi föld iránti örök csodálatát, tiszteletét, szeretetét. — Ennek sok oka van — veszi át a szót Goda Gábor. — Véleményem szerint az egészséges emberi alkat egyik legfőbb tartozéka, hogy nemcsak jelen családjával, hanem családi múltjával is mély harmóniában éljen. Meggyőződésem, hogy a múltra, az ősökre, a szülőkre, a nagyszülőkre való visszatekintés az embernek nagy élményt jelent, s ez az élmény csak fokozódik, ha a visszapillantó történetesen író. A világirodalom tele van ilyen példákkal, s az írók sok esetben legjobb műveiket éppen a családi élményeikből merítették, hogy csak egy példát hozzak fel: Thomas Mann világhírű Broodenbrockját. Igen gyakran töprengtem már azon, miért is nem írom meg családom történetét, melynek sasfészke, ősi pátriája Komárom és a Csallóköz volt. Sok kérdés vetődik fel bennem ilyenkor, talán elsősorban az, hogy én magam nem éltem ott, mindent csak elbeszélésből Ismerek. Saját élményeim, ha nagyon is intenzívek, mégiscsak másodlagosak ... De az apám, annyit mesélt Komáromról, annyi élmény, annyi történet kavarog ma is bennem, hogy bizony meg kell vallanom legújabb könyvemben, a „Volt egyszer egy család"-ban ennek csak egy kis hányadát visszaadom. Beszélgetésünk során sző került Goda Gábor édesapjának Jókai Mórhoz fűződő kapcsolatára. Az írófejedelem első látásra megkedvelte a fővárosi tollforgatók társasága felé pislogató komáromi fiatalembert, s maga volt szószólója, hogy Goda Géza bejusson a Budapesti Napló szerkesztőségébe. — Igen, Jókai Mór jóvoltából lesz 21 éves korában édesapám a lap szerkesztőségének tagja, majd később vezércikkírója, egy olyan garnitúrának a képviselője, mely a magyar realista irodalom megteremtésén fáradozik. Gondolok Itt elsősorban Tury Zoltánra, Pap Dánielre, Juszthra. De édesapám egyike azoknak az embereknek, akik körülnéznek az európai realista irodalomban. Gyermekkoromban jól ismertem Goda Gábor komáromi rokonait. A régi Nádor utca egyik földszintes házába gyakran voltam bejáratos a Doklbácslékhoz, az akkor már öreg tiszti főorvoshoz. Délutánonként kint ült a kerti karosszékben s a belátogató gyereksereget mesemondással jutalmazta. Itt hallottam aranyos humorral szőtt emlékeit a bort fuvarozó Nagypapáról. Igen, hát a Nagypapa! — elevenítgeti a régi-régi emlékeket, messze az őszi fészektől a budapesti villalakás könyvtárszobájában az unoka, az író. — Már nem ismertem. Szinte tragikusan adtuk át egymásnak a stafétabotot — ha szabad ezzel a szomorú eseménnyel kapcsolatban ezt mondanom. Nagyapám azon a héten halt meg — 1911-ben — amelyen én születtem. Nem ismertem őt, mégis azt kell mondanom, kevés embert ismerek olyan jól, mint nagyapámat. Nyilván faszcinálő emberi egyéniség lehetett, mert különben a családi krónika nem említett volna meg ennyi mindent vele kapcsolatban. Igen érdekes család volt, bizonyos dinasztikus vonásokkal, melyek egybefűzték tagjait temperamentummal és intellektualitással. Igen, nagyapám bornagykereskedő volt. Ez így nem mond semmi egyebet, mint azt, hogy amikor meghalt, sok pénzt hagyott a gyerekekre, az unokákra. A gyerekek, az unokák ezt a sok pénzt az utolsó fillérig elverték. Amit az Ifjúság nem tudott elverni az örökségből, az ennek az embernek a kulturája, mély emberisége volt. Ez valahol megmaradt, s úgy remélem bennem is van valami ebből. Büszke vagyok én erre a családra. Bennem is megvan, hogy indulatból a romantikába, a romantikából a haragba oly gyorsan tudok átváltani, mint ahogy őseimről mesélték. Ilyen volt az apám, Ilyen volt nagyapám, Ilyen dédapám, ilyennek írja le Jókai Mór a szép Ltllánét, a komáromi kocsmárosaszszonyt, aki nem más mint dédanyám. Ilyennek írják le édesanyám édesanyját, aki 96 éves korában Komáromnál bizony beugrott a Dunába és csak egy cédulát hagyott maga után, amelyen ennyi állt: „Ez nem akar véget érni, hát véget vetek neki!" ... A múlt, a család s vele Komárom és csallóközi emlékek A z az ország, amelyet Európában kinevettek, elmaradott, cselekvésképtelen országnak tartották, úgy beszéltek róla, mint a híres „szicsász" országáról, amely után nem következett semmi, ez az ország megtelt energiával, leleménnyel és bátorsággal. A társadalmi struktúra területén hamarosan túlszárnyalta a leggazdagabb és a demokráciájukkal hencegő államokat. A világ bámulattal figyelte, hogy mi történik ebben az országban. Az új fény nemsokára elkezdett meszsze túláradni Oroszország határain, a Lenin neve leggyakrabban emlegetett név lett, amely egyesekben félelmet, másokban örömet és reményt keltett. Neve tábornokok, miniszterelnökök, különböző politikusok nevét homályosította el. A világ másképp kezdett lélegzeni. Megdermedt légkörébe végre valahára élet tört be, s méghozzá nagyszerű, csodálatos, az egész világot mozgásba hozó élet. Zdenék Nejedig, 1947 idézése Igazolja, hogy Goda Gábor szeretete e vidék iránt mély s maradandó. — De beszéljen most maga a máról, a csehszlovákiai magyar irodalom helyzetéről és fejlődéséről. Keveset hallunk itthon, s jól tudom a mi hibáinkból, erről a becsületes, harcos múltra visszatekintő irodalomról, melynek a két világháború közt oly kiváló reprezentánsai voltak, mint Fábry, Forbáth, Győri és mások. Szerepet cserélünk: a riportalanyból riporter lesz és fordítva. Egymást követik a kérdések s a feleletek. Aztán újból változik a helyzet, mert hazánkkal való kapcsolatai felől érdeklődöm. — A csehszlovák nép sokat adott az emberiségnek, nagy kultúrával ajándékozta meg, s engem Csehszlovákiához az őszinte barátság szálai kötnek. Igaz, volt idő az életemben, amikor még csak oda sem utazhattam. Aztán volt olyan ls, amikor megmutatta magát nekem, s annyi nagy európai jelentőségű értéket fedezhettem fel benne, ami tiszteletet parancsol. Megemlítettem két könyvének cseh nyelvű kiadását s hogy a Farkasok között című regényének szlovák nyelvű kiadása nagy sikert aratott. Érdekes mondottam — a szlovák kiadó e könyvnek az eredetitől teljesen eltérő címet keresett. — Saty nerobia Cloveka — ízlelgeti nevetve az regényének szlovák címét. Telitalálati S hogy mennyire ez? A magyar kiadóm, mely újból kiadja ezt a regényemet, kérésemre a szlovák cím magyar fordítását adja kiadványának. Tehát a „Farkasok között" új magyar címet kap: „Nem a ruha teszi az embert!" De ha már említette a cseh fordításokat. Igen, Prágában rövidesen napvilágot lát a Poldini úr című regényem. Ezt a művemet kemény, esszészerű írásnak tartom. A forradalom és az ellenforradalom regénye. Persze, hiba lenne úgy felfogni, hogy ez csupán a magyar forradalom és ellenforradalom regénye. Én inkább azt mondanám, hogy ebben a könyvemben azt akartam megírni, miként viselkedik a forradalom kiélezett periódusaiban a kispolgár. Analíziséi próbáltam adni — szépirodalmi módon — ama folyamatnak, amely minden forradalom, minden ellenforradalom, min den progresszió és minden retrográd állapot között megmutatkozik. Ezért örülök különösen annak, hogy ez a könyvem cseh nyelven is megjelenik. A második cseh nyelven megjelenő könyvem „A magányos utazás" lesz. Bizonyára tudják, hogy ez a könyv Magyarországon nagy sikert aratott, és talán része volt abban, hogy 1966-ban a Magyar Népköztársaság kormánya a Kossuth-díjjal tüntetett ki. Én ezt a regényemet nagyon szeretem, mert ebben az írásomban arra próbáltam feleletet adni, mily más a magányosság egy olyan világban, amelyben mi élünk. Mennyire nem tudunk mi már magányos emberként élni és létezni, mi, akik megízleltük és megértettük a közösségi ember tulajdonságait. Ennek a kérdésnek egész pszichológiáját, egész belső szerkezetét próbáltam ebben a regényben megírni és ... azt hiszem, hogy az a siker, amelyet a regény idehaza elért, talán nem marad el a csehszlovákiai olvasók táborában sem. Egy kellemes délután emlékét próbáltam Itt visszaadni, Goda Gábor Kossuth-díjas író színes ős felettébb érdekes fejtegetéseit papírra vetni. A bú csúzkodás perceiben megemlítettem, hogy beszélgetésünket publikálni szeretném a csehszlovákiai magyar sajtóban. — Megkérném akkor — mon dott-a — köszöntse majd nevemben sok-sok szeretettel földijeimet, a komáromiakat, a csallóközieket, s mondja el majd nekik, hogy mint az édesapám ós mint a Goda-család minden tagja, én is büszke vagyok arra a vidékre, mely őseimnek otthont adott. Feljegyezte: NAGY JENŐ i ize nh árom hónapos esztendő OLYAN MOZGALMAS a falu, mintha az emberek minden munkájukat el akarnák végezni az esti szürkület előtt. Vagy talán az a vidám dallam serkenti az igyekezetet, amelyet a hangszóró sugároz? Ebben a nagy sietségben mintegy parancsszóra, megállnak az emberek. Abban a pillanatban észre sem vettem, hogy a hangszóróban bekövetkezett csend váltja ki ezt. Az utcán levők fiatalja, öregje várakozón fordul a hangszórók felé. Kellemes hang köszönti a szövetkezet mindazon dolgozóját, akik hozzájárultak ahhoz, hogy azon a napon a kora délutáni órákban befejezhették a kukorica törését. A § vezetőség meleg han | gú köszöntőjét még egy ropogós talpalávaló is kiegészíti, az tán újra tovasietnek az emberek. Nekem meg az motoszkál az agyamban, hogy szép, f szép lenne ez a kö szöntés, ha nem november 13-át mutatna §§f|§§ a naptár. De így ... Az irodában Hor mjSM váth István mechani g zátortól megtudom hogy az 1028 hektáros szövetkezetnek két kukoricakombájnja |||Pi||| is van, de az idén B

^

WH csak az egyik, a job bik dolgozott. Bugár iMil Mihály 65 hektárról takarította be vele a termést. Hogy miért nem állították munkába a másik kombájnt? Sok munkát adott a gépeknek az őszön a szántás és a talajelőkészítés. • » • MÉG A KUKORICÁNÁL tartottunk, amikor újra megszólal a hangszóró. Arra hívja fel a tagok figyelmét, hogy este öt után fizetés lesz a szövetkezet irodájában. Gondolom, ezt már csak megvárom. Hiszen a fizetés általában a mezőgazdasági üzem gazdálkodásának tükörképe ls. Még alig fél öt, már legalább tízen várakoznak az irodában. Akinek a székeken nem jutott hely, az vagy a falat támasztja, vagy az íróasztalt választja ülőhelyül. Nagyobb részben idősebb emberek vannak a helyiségben. Akit megkérdezek, állatgondozó. Hogy mennyit keres? Nem kis fölényességgel mondja: — Hát annyiért fizetnek, amennyit termelünk. Később tudtam meg, hogy a 107 munkaegységre 26 koronájával 2782 koronát rejteget a boríték. Aztán Kálmán Ferenc traktorost vallatom. Neki októberben „csak" 79 munkaegysége volt. így „mindössze" kétezer és egynéhány koronát kapott. Rehák Zoltán, Zierényl István és Kiss László traktorosok nemrég vetették le a komiszt. Októberben még nem dolgozták végig a hónapot. Nekik csak ötvenötször buszonhat korona van a borítékban. Ez a hónap már jobb lesz. IIa . .. Igen, ha... , mert a többért többet ls kell dolgozni — így mondják. * » * OTT A FIZETÉS helyszínén meggyőződhettem, hogy a tagok általában elégedettek a keresettel. De ki ne lenne kíváncsi arra, milyen alapok állnak az aránylag magas bérek mögött. Erről hadd szóljon Hegedűs Gyula elnök (a képén). Először azt kérdezem meg: — Vajon a munkaegységenként kifizetett 26 korona nem megy-e a következő évi fizetés rovására. Nem veszi rossz néven a kérdést, sőt maga mondja, hogy a kezdeti években bizony divatos volt az ilyesmi. Majd a magyarázkodás helyett adatokkal bizonyít. — Jelenleg is annyi pénzünk maradt még a bankban, hogy a hátralevő két hónapon kívül még a jövő évre is marad belőle. Ezenkívül 790 000 koronánk van az üzembiztosítási alapon. A többi alapot is feltöltöttük. Az év végéig pedig még jó néhány százezer koronát bevételezünk. — És mi a fő bevételi forrásuk? — Ha a papírt -nézzük, akkor a legtöbbet természetesen az állattenyésztés jövedelmez. De van a dolognak egy másik oldala ls. A tervezett 28 vagon hús helyett 31 vagont . 1 adhattunk el, a 400 000 liter tejjel szemben pedig 520 000 liter került piacra. Ez természetesen az állattenyésztés bevételét növeli. És ha azt keressük, hogy ennek a többletjövedelemnek mi az eredője... De arról talán kérdezze meg az agronómust. • * • NÉMETH LÁSZLÖ agronómus — legalábbis a jelen esetből ítélve — nem tartozik a bőbeszédű emberek közé. Esetleg képek akkor hevül bele a beszélgetésbe, ha szakdolgokról van szó. Legkedveltebb téma a termés és a termelés. Azt gondolhatná az ember, hogy csak nem éppen az idei, aránylag száraz, kedvezőtlen évben, amikor a legtöbb helyen szűkös a takarmányalap. Kukorica és árpa országos méretben kevesebb termett, mint tavaly, az évelőkből sem értük el a tavalyi hozamokat. És mi a helyzet náluk? — Bizony igaz, hogy évelőkből nem dicsekedhetünk a hektárhozamokkal. Tavaly 110 vagon lucernánk termett, az idén csak 72 vagonnal gyűjtöttünk be. — A múlt évről maradt tartalék fedezi a különbözetet? — Nem lesz rá szükség, hogy fedezze. Tápértékben az idei 72 vagon csaknem felér a tavalyi 110-zel. — De ha az árpa és a kukorica is kevesebb? — Nem mondhatnám, hogy kevesebb. Búzából 48,8 mázsás hektárhozamot értünk el, árpából is teljesítettük a tervet. Á tervezett 132 vagon gabona helyett 175 vagonnal takarítottunk be. A kukoricánk csövesen 65 mázsa hektáronként. Bár a tervezettnél többet adtunk el, a 118 vagon abraktakarmány szükséglettel szemben 125 vagonnyi szemestakarmányunk van. Azt hiszem, hogy a télen még növelni is tudjuk az állatállomány hasznosságát. — Ez persze már az állatgondozókon is múlik. — Nem kell attól tartanunk, hogy elpazarolják a takarmányt. Az ő érdekük, hogy gazdaságosan etessenek. — Amint látom, azért önt is érdekli az állattenyésztés. — Már miért ne érdekelne. Szövetkezeti tag vagyok, meg aztán a mi munkánk a garasokat illetően jobbára az állattenyésztésben gyümölcsözik. * • • MAR INDULNÉK, de egy percre még visszatartanak. Azt mondja a szövetkezet elnöke. — Még ne vegye szentírásnak, de olyan gondolatokat forgatunk a fejünkben, hogy az idén a szövetkezeti tagok nem tizenkét hónapra kapnak fizetést. — Hanem? — Felülvizsgáltuk az alapjainkat. — Valahol mégis szorít a csizma? — Szóval, ha a felsőbb szervek is jóváhagyják, tizenhárom hónaposra hosszabbítjuk az évet. Persze nem munkában, hanem fizetésben. De amint mondottuk, ez egyelőre még hét lakat alatt őrzött titok. Azért, hogy el ne felejtsem, én mégis csak papírra vetem. HARASZTI GYULA