Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-14 / 314. szám, kedd

A

Grúz Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosában, Tbilisziben az ember azt sem tudja, merre induljon hamarjában. Legjobb lesz talán, ha előszCr felvitetjük magunkat a 700 méter magasságban levő televíziós antennához, ahonnan pompás látkép tárul szemünk elé. Lent a széles hatú, hegyekkel övezett katlanban a fák lombjai alatt csaknem elbújik a nngy város. Jobb oldalt emelkedik „Grúzia Anyjának" égbe nyúló fehér szobra. Hatalmai kardját védőén tartja fekete hajú, szorgalmas gyermekei fölé. A villamosított vasútvonal magasan húzódott a sima aszfaltút felett. Utasai kíváncsian legeltették szemüket. — Hogy tetszik minálunk? — kérdezte nagy, fekete szemű fiatal vezetőnk, amikor látta, hogy már a közeli modern épületet csodálom, amely széles gyepszőnyeg szélén igyekezett elbújni a magas fenyőfák között. — Nagyon szép itt — feleltem őszintén. Alig egy órával később hasonló kérdést kaptam a gmuizsaíii járásban levő, V. I. Lenin nevét viselő kolhoz agronómusától. Miután elfogyasztottuk a kitűnően elkészített harcsát, a kolhozra terelődött a szó. Látogatásunk napján a grudzsani járás megkapta a mezőgazdasági minisztérium vándorzászlaját. A jó eredményekhez vendéglátónk, a velicsekei kolhoz is nsgyban hozzájárult. A 850 hektárból a kolhoz 580 hektáron termeszt szőlőt, a többi területen főként takarmányféléket. Jól fizet a szőlő, s az állattenyésztés ls. A tehenenkéntl 3500 literes évi fejés! átlag mindennél jobban bizonyítja, hogy a szőlészet mellett az állattenyésztésre is nagy gondot fordítanak. Az pedig, hogy a kolhoz esztendőkön keresztül a járás legjobb gazdaságai közé tartozik, meglátszik a tagok életkörülményein is. A 3000 lakosú falu valamennyi családja új házban lakik, minden harmadik családnak saját autója van. A kolhoz elnöke, D. A. MaTnisasvili, a szocialista HBill jt 5»SápSKrsSKPí ím,. M& iaypHi mtí&tf./ , o^ftjdHnsalHB ffSKnPir BP- - »£ ** tarfiO'WffTWH m Kik £ fi&gy KPrV "'WÉ. ajPJLi * - •.gáíípsSK; 1180® RvfNi^ ^fJrSSsAiF' 1: timSíívM uHL^»

> 4 Ä Sív JjW JFrmWammm id A földié viaam em berek jen munka hőse. Rajta kívül még többen is magas kitüntetés viselői. A grúz emberek szenvedélyesen szeretik szőlőskertekkel, teaültetvényekkol, sűrű erdőkkel és kopasz hegyhátakkal tarkított hazájukat. Büszkék munkájuk eredményeire, mindenre, ami 5000 éves kultúrájukra emlékeztet. Ezrével élnek még itt olyan emberek, akik emlékeznek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtti időkre, amikor a mesés Grúziában sok volt a szomorúság és sohasem volt biztos a holnap. Az együvé tartozás szilárd akaratát lépten-nyomon tapasztaltuk, mint a lenini nemzetiségi politika eredményét, amely figyelembe veszi a népi szokásokat és igyekszik megoldani a gazdasági problémákat. Grúziát elsősorban az emelte a jelenlegi színvonalra, hogy az ipari termelés fejlesztésén kívül helyes irányt szabtak a mezőgazdaságnak is. A 170 szovhozban és az 1431 kolhozban azt termelnek, ami adottságaiknak a legjobban megfelel. Ezért vált lehetővé, hogy a teatermelést az 1940 évihez viszonyítva 894 hektárról 1961-ig 61000 hektárra növelték, s 1970-ben már 70 000 hektáron termelnek majd teát. 1965-ben 184 000 tonna teát szüreteltek Grúziában, az idén már 235 000 tonnával számolt a terv. Ezenkívül arz eddigi 105 000 hektárnyi szőlőskerteket 1970-ig további 45 000 hektárral bővítik, s ugyancsak nagyobb területen termelnek majd dohányt. Természetesen további fejlődés várható az állattenyésztési termékek termelésében is. Számolnak az évelő takarmányfélék öntözésének további kibővítésével. Az eddigi eredmények világosan mutatják, hogy a termelés helyes beállítottsága, a kezdeményezés az elkövetkező években reális lehetőségét teremt a még nagyobb gazdasági eredmények elérésére. Rövid betekintésünk a grúz nép életébe nem lenne teljes, ha nem mondanánk meg azt is, hogy e napsütötte ország fiai azonkívül, hogy szeretik a hasznos munkát, nem húzódoznak a jó szórakozástól sem, persze ha van rá okuk és Idejük. A grudzsianiaknak ottlétünkkor — amint már említettem — idejük és okuk is volt a jókedvre. A kora délután már ott talált bennünket az erdő fái közé épített üveg falú nyári vendéglő dúsan terített asztalánál. Ember legyen a talpán, aki lépést tud tartani a poharak ürítésében a világhírű borvidék vidám fiaival, akikről nehéz megállapítani, hogy a munka közben, vagy a bor mellett dalolnake többet, vagy szebben. Mindenesetre borozgatás közben is rendet tartanak. Ünnepélyes alkalmakkor asztalfőnököt választanak, az úgynevezett „tamadát", aki nagy körültekintéssel adja meg a jogot a pohárköszöntőre, dalra, a poharak emelésére. Nincs itt feszélyezett, hivatalos légkör, de italos zűrzavar sem. A sasorrú, fekete bajuszú, csillogó szemű tamada felemeli a poharát. — Aki jól tud dolgozni, az szórakozás közben sem veszti el a fejét — mondja, majd sorra hangzanak el a pohárköszöntők A több szólamú népdalok úgy hatnak az emberre, mint a nagy erdők zúgása, a hegyoldalról lefelé rohanó patakok csobogása s olykor mint az enyhe szellő suttogása, amely játékosan borzolja a teaültetvények leveleit, amelyekre a grúz nép legalább olyan büszke, mint világhírű boraira. Valahonnan előkerül egy harmonikás fiatalember, egy másik meg apró tilinkóján játszik. A parkettra lépnek az első szólótáncosok. S amikor a jókedv tetőfokára hág, ismét megszólal a tamada. — Most pedig arra iszunk, hogy a holnapi nap jó munkát és sok örömet hozzon nekünk és barátainknak. A táncosok és a nézők is fenékig ürítik poharaikat s jókedvű csevegéssel szétszélednek. A nyári vendéglő üvegfalai közé újra beosont a csend, s csakhamar a nap is lebukott az erdő mögé. Mi meg másnap a nagy ezüstmadár, egy IL-18-as ablakaiból intünk majd búcsút a vidám emberek földjének. M1KLYA JÁNOS r Orvosi tanácsadó Vashiány az ifjú szervezetben KÉRDÉS: „Tizenöt esztendős lányunknak az utóbbi időben nem megy iól a tanulás, a háztartásban sem segít már annyit, mint azelőtt. Keveset jár barátnői körébe, többnyire otthon ül és olvas. Aggódunk érte, mert lehet, hogy egészségi állapota rossz, és az befolyásolja viselkedését és előrehaladását 's. Testsúlya kielégítő, mégis sokszor látjuk sápadtnak, szinte zöldnek. Étvágya nincs, csak különlegességeket szeret. Néha heves szivdobogásra panaszkodik, fáj a feje, fáradékony, dagad a lába s néha kihagy, vagy csak Igen gyenge a havi vérzése. Mi lehet a baja és mire van szüksége, hogy meggyógyuljon?" P. KAROLYNÉ, B. A kislánynak mindenekelőtt gondos orvosi vizsgálatra van szüksége. A leírt tünetek alapján úgy látjuk, valószínűleg vashiányból származó vérszegénysége van, amely majdnem minden esetben csak serdülőkorú lányoknál fordul elő. A vérkép a vörös vérsejtek mérsékelt csökkenését mutatja, ilyenkor a vérplazmában kimutatható vas szintje is alacsonyabb. Természetesen az orvosnak részletesen el kell mondani minden tünetet, hogy a beteg adatait egybevethesse saját vizsgálata eredményeivel. Megtörténhet, hogy feltevésünk téves, és pl. a belső elválasztású mirigyek működésében van zavar. Serdülőkorú lány vashiányokozta vérszegénysége is más természetű, mint pl. a 35 és 50 év közötti asszonyoké. Ezért ne próbálkozzanak különféle házi szerekkel, bevált módszerekkel, kúrákkal. Az orvos utasításait pontosan tartsák be. A betegnek tűnő lányka életmódján változtatni kell. Amíg nem jön rendbe, ne foglalkoztassák túl sokat a háztartásban, hanem tegyék lehetővé, hogy minél többet szórakozzék és mozogjon a friss levegőn és napon. Igyekezzenek a lakásba is sok friss levegőt és napsugarat bebocsátani. A gyógyulást az előírt gyógyszereken kívül Igen jól előmozdítja a táplálék változatossága, amit főleg megfelelő mennyiségű gyümölccsel és zöldséggel kell biztosítani. Iktassák ki a „kosztból" az étvágytalanságot vagy a jóllakottság érzését keltő édességeket, az ételek rendjét pedig úgy változtassák meg, hogy inkább gyakrabban (legalább ötször naponta) kapjon a gyerek kisebb mennyiségű, ízletesen és ízlésesen elkészített eledelt. Nemcsak a betegség tartama alatt, hanem az egész serdülőkorban igen fontos, hogy a szülők ne kedvetlenítsék el gyereküket örökös aggályoskodásukkal, ismételgetve: „meglátod, komolyan megbetegszel, ha folyton otthon kuksolsz ..." vagy: „Annyit hiányzol a fejfájásaid miatt, még megbuksz a végénl ... stb. Első tennivaló az orvosi vizsgálat, hogy megállapítsa a lányka rossz közérzetének és beteges tüneteinek okát. Utána pedagógusokkal is meg kell tanácskozni a gyermekkel foglalkozás helyes, egyöntetű irányelveit, hogy az iskola és az otthon közös Igyekezettel és megértő bánásmóddal érjen el eredményt. Leányuknak most leginkább bizalomra, megértésre van szüksége és annyi szabad időre, hogy iskolai kötelességeinek elvégzése után még elegendő energiája jusson a szabadban való mozgásra. Dr. SZÁNTÓ GYÖRGY H

ónapok óta nem láttam Pityu bácsit. A minap azonban már messziről megpillantottam a főtér délelőtti forgatagában. A sok mosástól sárgásfehérré fakult, itt-ott kirojtosodó, húszéves Montgomery-köpenyébe gyömöszölt tohonya figuráját kurta, de sebesen csoszogó léptekkel tolatta felém. Ö is meglátott. Amikor már szinte testközelben voltunk, megálltam, hogy tiszteletteljesen, kalaplevéve üdvözöljem. Ö pedig zihálva, fújtatva, mint valami már réges-rég kimustrálásra érdemesült masina — egyre csak közeledett. Csupán két-három centiméter lehetett közöttünk, amikor hirtelen lefékezett. Most már akár pápaszem nélkül is gyönyörködhettem a bütykeit plasztikusan kidomborító, ormótlan, repedezett cipőben s a tokján sarjadó ezüst borostában. Es mint máskor, most is csodálattal párosuló zavarba ejtettek az angyalian ártatlan nézésű, gyermekdeden tiszta fényű, világoskék szemét csaknem percenként ravasszá változtató huncut villanások. Köszönésemet harsányan viszonozta, — persze egyéniségéhez mérten. Nem azt mondta, hogy „szervusz, Öcskös", vagy „Nini, kit látok?", hanem: „Hogy ityeg a fityeg?" — harsogta a Járókelőket derültségre késztetve. Ez még csak hagyján. Következett az Igazi üdvözlési ceremónia. Pityu bácsi párnás medvemancsával akkorát sújtott vállamra, mint ha le akart volna taglózni, majd másik mancsával megragadta lapátmarkában piskóta-apróvá törpülő kezemet. Addig ropogtatta, morzsolgatta, mígnem rákvörössé bíborosodó arcomon megcsillantak az első verejtékcseppek. Ekkor már megelégelte. Persze, én is. És főleg a nyilvános ingyencirkuszt. Ezért — illatú kadarka, az a mennyei zamatú badacsonyi, hát még az almozás, — azok a tejfeles csirkepaprikások, sült kacsák... istenem ... Bárgyú hüledezésemet látva elmondotta, hogy debreceni öccse vendégszerető családjánál nyaralt. Szakácsrecepteket, kelt a székre. Megint részletesen és alaposan — tehát bömbölve — vélekedett, majd ismét huncút villanásokkal angyali kék szemében, titokzatossá tompított hangon brúgózta a fülembe: „Képzeld csak, pajtikám, én is felcsaptam csempésznek. Persze nem feketézőnek, azt már aj a Pityu bácsi gyengéjét ismerve — azt javasoltam, menjünk a közeli bormérésbe. Pityu bácsi akkurátus darabkákat szeldesett és kapott be a boldogult bakakorom kapcáinak illatát idéző sajtból, közben kurtákat kortyolgatott, nyelve és ínye között görgette az italt, hümmögött, zihált, fel-fel horr kant. Egyszerre csak hogy, hogy nem, szaporán püfölgette az asztallapot. „Ez is bor? Lőre! Löttyedék! Mosogatóié! Lábvíz!" — bömbölte a rádióból rikoltozó beatles-kakofóniát is túlharsogva. Még jó ideig cifrázta, majd váratlanul babusgató dünnyögéssel, s hovatovább a szerelmes vallomások selymeslágy fuvolahangján Imígyen sóhaj'ozott: „Istenem, az az ezerndéka kiskocsmák specialitásait, fröcscsök, kisüstik ízét-zamatát sorolta mintegy fél óráig. Hogy berekesszem a szóáradatot, megkérdeztem, miként vélekedik a közellátásról. Nem mondom, istenigazában alaposan, valóban hozzáértőén vélekedett. Közben én is vélekedtem egy kevéskét, majd ő, majd újfent én. Addigaddig, mígnem már percenként sandítottam a karórámra. „Már megint rohannál?" —-dörmögte Pityu bácsi bosszúsan. „Jói van, no! Nem bánom, fuss, ahova akarsz, csak még azt szeretném hallani, hogyan vélekedsz a csempészekről, a feketézőkről? Tudod, utazgattam egy kicsit, hát..." Ültömből már félig felemelkedve, nagyon röviden, inkább csak sokatmondó kézlegyintésekkel szándékoztam vélekedni, de Pityu bácsi vállamra zuhanó mancsa visszacövenem! Csakhogy szükség törvényt bont! Nem igaz? Majd meglátod... Neked is hozok abból a csempészáruból, jó?" Gyermekded kék szemével rám mosolygott, és egy óvatlan pillanatban ... levette mancsát a vállamról. Akár a dobozából rúgőval kilendített paprikajancsi, úgy szöktem fel. Szabadkozó elköszönésemet lesújtó pillantással szakította félbe: „Jó, jó, rohanj hát^ne várjanak hiába a széplányok" — bömbölte még utánam. Másnap a mennyezet kora reggeli, tüzetes tanulmányozásával párosuló mélázásból ragadott ki a morzejeleket (egy hosszú, két rövid) dobhártyámhoz vagdosó viharos csengetés. Alig nyitottam ajtót, máris visszhangzott az ötemeletes bérház a „Hogy ityeg a fityeg?" csatakiáltástól. Teljes pompájában ott állt Pityu bácsi, és egy kis csomagot nyomott kézfogásra nyújtott tenyerembe. Hatalmasat sújtott vállamra, sarkon fordult, és sebesen zihálva, fújtatva lebotorkált a lépcsőn. Meg sem köszönhettem az ajándékot. — Itt tehát a csempészáru morfondíroztam bosszúsan. Kellett ez nekem? — A kíván csiság azonban egy csapásra kitörölte szememből a félálmot. Felbontottam a csomagot. Benne négy kisebb, szabályos, tömzsi csomagocska volt. Mindegyiken formás kék betűkkel: „Nagy csomag egészségügyi papír, 170X106 mm-es méretekben. Fogyasztói ár: 2,10 Ft. Tartalma 300 lap." Álmélkodva, hitetlenkedve forgattam kezemben a csomagocskákat. Ekkor szemembe ötlött az alsó oldalukat díszítő, kisebb betűs felirat is: Gyártja PIV Csomagolóanyaggyára, Budapest VII., Dózsa György út 48. — Fura alak ez a Pityu bácsi, furcsa, mégiscsak furcsa... — Ismételgettem magamban. — Pont ezzel próbál megörvendeztetni? Igazán furcsa, hogy ... Furcsa? Persze, hogy az. De nem ez, hanem az! Azaz valami egészen más az, ami furcsa! És sikerült a tréfa annak a bolondos Pityu bácsinak? Nem sikerült! Nem bizony, mert valóban megörvendeztetett. Meg háti De még mennyire! KÓLÁK MARCELL 1967. XI. 15.