Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-11 / 311. szám, szombat

„PRÁGA ANYUKÁMI En lói vagyok és már nem vagyok a megfigyelő otthonban. Es Dodó is lói van és Ptstl is. Tudod ott eleinte sokat sírtam, ae hétfőn Jött az a ktabálós néni, akit te is láttál és azt mondta, hogy csomagoltam össze a holmimat, mert egy másik otthonba kerülök. Nem sokkal ebéd előtt jöttek értem, de az a néni már nagyon kedves volt és lent a kapu előtt állt egy autó és a sofőrbácsi irtó vicces volt és azt mondták, találkozok a testvéreimmel. Es hátul ült a Pisti és mi egész úton fogtuk aztán egymás kezét, de senkt nem látta. Aztán valahol megálltunk és a néni közénk ültetett egy kisfiút és mondta, hogy ez az öcsikétek. Csak akkor tudtuk, hogy ez a Dodó, mert otthon rövid haja volt, most meg egész hosszú a haja, de már lenyírták és igazán ő a Dodó. Es nagyon örült, mikor mondtuk neki, hogy Dodó. Az a szép néni sírt és Dodónak a szobában rácsos ágya van, de Pisti meg én nagyon szép heverőn alszunk. Még egy heverő van a szobában, de azon nem alszik senki. Éppen olyan rózsás huzat van rajta, mint a Juliska néniéknél. Balkon is van a szobában, ott kiterítettem a Dodó lepedőlét, tudod miért, de senki se kiabált rá. Magyarból tegnap kettest kaptam, a sofőr bácsi, amikor értem jött azt mondta, meg van velem elégedve. Dodónak szép kékkockás kabátja van V az igazgató bácsi tegnap mondta, ha jók leszünk, hétfőn Pisti meg én ts kapunk új télikabátot. Egyformát, kérdeztem. Hát ha nagyon akarod, lehet egyforma is, bár nem szeretem az egyenruhát. Pedig én szerettem volna egyenruhát, amilyen a repülőké, de nem mertem mondant. Itt nagyon jó, mert a testvérek együtt laknak, senki se kiabál ránk és már csokoládét és süteményt ts kaptunk. A mi fürdőszobánkban zöld a csempe, az én fogpoharam sárga, a Pistié piros) a Dodóé fehér. És este mindig jön az Évi néni és segít Dodót megfürdetni és lefektetni• és azt is megnézi, hogy megmossuk-e a fülünket. Fáj még a lábad, anyukám? Mikor- jössz látogatóba? Itt van szép vendégszoba, amikor eljött a Hegedűs apukája, oda vezették be. Anyukám most már ide írjál, sokszor csókolunk Pistt ts, Dodó is és én is, Anti." Fifti, Podó, Anti meg a többiek 1967. XI. 11. A LEVÉL lRÖJA megfeledkezett a keltezésről. Nem csoda. Egy harmadikos kisfiú, aki anyja súlyos betegsége és apja felelőtlensége miatt több mint öt hónapja kipottyant a családi fészekből, nem gondolhat mindenre. Helyette Írjuk mi Ide: a levél kelt Kassa-Bankón, október elején. Akkor nyílt meg a kelet-szlovákiai kerület legújabb gyermekotthona, ahol 3— 18 éves, testileg, szellemileg ép, árva, félárva, vagy más okból magukra hagyott gyerekek nyernek elhelyezést. A Bankó a kassaiak kedvelt kiránduló helye. Az autóbusz felvisz egészen az otthon kapujáig. Köröskörül a varázslatos őszi pompába öltözött erdő. Puha, süppedő levélszőnyeg borítja az utakat. Bent kellemes meleg, új bútor és festékszag árad. Az előcsarnokban a nemrég érkezett bútorszállítmány egymásra rakva, a tornateremben most mérik ki, hová kerülnek majd a bordásfalak, a varrodában most készül a kis házi színpad függönye, a konyhában egy tanítónő és az egyik nevelőnő tart szolgálatot a megbetegedett szakácsnő helyett. Mindenütt ragyogó tisztaság. A csupa üveg, játékokkal zsúfolt óvodában egy bájos szőke kislány és egy kormosszemű, barna bőrű kisfiú egyszerre rohan az igazgató felé: — Ocko, ocko, kiabálja egyik is, másik is és rácsimpaszkodnak a lábára, hogy moccanni sem tud. Hogy sérelem ne essék egyszerre emeli mind a kettőt a magasba és viszi őket a hatalmas teraszt elválasztó üvegfalhoz, hogy az udvaron peckesen sétáló libákban gyönyörködhessenek. Kérdő pillantásomra az óvónő — különben az Igazgató felesége — ad magyarázatot. Mosolyogva rázza a fejét: — Csak a kislány a miénk, de ez a kisfiú is apunak szólítja, és valóban úgy ragaszkodik a férjemhez, mintha apja lenne. Nem szabad neki csalódást okozni. Az épület 1938-ban szálloda céljaira készült. Később szakszervezeti üdülő, majd különféle hivatalok működtek benne. De mivel a kelet-szlovákiai kerületben égetővé vált — az országban talán a legégetőbbé — a gyermekotthonok kérdése, a KNB az épületet megvásárolta, és több milliós beruházással gyermekotthonná alakította át. Még nincs minden a helyén, még folyik a rendezkedés, a csinosítás, mert azt akarják, hogy minden szoba az otthon harmonikus levegőjét árassza. Még a személyzet sincs együtt és a gyermekek létszáma sem teljes. Fokozatosan 200 gyermek lel majd itt otthonra. Ám, az indulás, a kezdet nehéz. Egyelőre meg-megcsikordulnak az egymásba illeszkedő fogaskerekek. De Pavol Cireft igazgató állítja, legyen a konyha felszereléséről, bútorokról, a könyvekről, a gyermekek ruházatáról vagy bármi egyébről szó, mind a felsőbb hatóságok, mind a szállító vállalatok részéről a legmesszebbmenő megértéssel találkozik. S bár a távolság és a közlekedés miatt nehéz ide munkaerőt kapni, előbb-utóbb kicserélődnek azok, akiket nem a hivatás és gyermekszeretet késztetett az állás elvállalására. Itt nem lehet alakoskodni, a gyermek hamarosan rájön, ki közeledik hozzá jó szívvel, s akinek nem őszinte a viszonya a gyerekekhez, egy-kettőre leleplezi magát. A GYERMEKOTTHONBAN bent működik az 1—5 osztályos alapiskola. A többieket, valamint azokat, akik magyar iskolába járnak, autóval szállítják le a városba. Persze, ez elég gondot ad, mivel a tanítás kezdete és vége iskolánként, osztályonként más és más. A nagyobbak, ha délután később végeznek, autóbusszal is hazajöhetnek, de a kisebbeket nem lehet felügyelet nélkül hagyni. Például a négy Hegedűs testvér közül az egyik minden második héten az iskolai napközi otthonban tölti a délelőttöt, ott ls ebédel, mert különben nem tudnák őt pontosan a tanítás kezdetére eljuttatni az Iskolába. — Nagyon kellene egy kis mikrobusz vagy autóbusz, valami szállítóeszköz, ez a mi öreg kocsink kevés — mondja Pavol Cirefi igazgató, majd magyarázólag hozzáteszi — nemcsak az Iskola miatt. Mi kínt vagyunk a városból, de ennek nem lehet az a következménye, hogy gyermekeink elszakadjanak az élettől. Azt akarjuk, hogy épp úgy nőjenek fel, mintha családban élnének. Ismerjék a színházat, mozit, hangversenyt. Járjanak uszodába, sportolni, bevásárolni stb. Akarjuk, hogy zenét és nyelveket tanuljanak, ismerjék a városi közlekedést, az embereket, az életet. Ehhez az nem elég, hogy ml itt fenn a heg'yen minden erőnkből pótolni akarjuk a családot, szeretetben, gondoskodásban. Ehhez tapasztalatok kellenek, amit mesterségesen pótolni nem lehet. A földszinti igazgatói irodában ülünk. Az igazgató szemüvegén megtörik a betévedt őszi napsugár. Szemében melegség, arcáról el nem tűnik a mosoly. Ajtaja éjjel-nappal nyitva gyermek és felnőtt előtt. Karcsú 12—13 éves kislány kopogtat. Sötétkék rakottszoknya, piros pulóver rajta, lábán ragyog a cipő — az intézetben csak este és felkeléskor használnak a gyerekek papucsot — kissé elfogódottan kérdezi: — Igazgató elvtárs, kérem, az iskolába 20 koronát kellene vinni a szülői munkaközösségbe. Én mit mondjak? — Mit mondanál? Éppen olyan tanuló vagy, mint a többi. Te ls elviszed a pénzt és befizeted. — És már szól Is a titkárnőnek: — Kérem, legyen szíves, adjon 20 koronát Margitkának, az iskolába kell vinnie. Margitka emelt fővel távozik. Mintha megszilárdult volna az öntudata. Az Igazgató Jegyzettömbjébe pedig a sok bejegyzés alá egy újabb kérdőjel kerül. Az ilyen esetekre nincs utasítás. Tisztázásra vár — sok minden más között — hová könyveljék sez Ilyen tételeket: napközi, Iskolai költségek, stb. BELEPISLANTOK a feljegyzések közé. Ezen az oldalon két szó kapja meg a figyelmemet. Adaptáció? Férfi nevelők? Hogy mire vonatkoznak? A múltkor egy 50 év körüli aszszony jelentkezett, hogy 12—15 éves lánykát szeretne örökbefogadnl. Az Igazgató azzal küldte el, hogy néhány hétig még gondolkozzon a dolgon s aztán Jelentkezzék újból. Addig lesz ideje ezt a kérdést több szempontból is megvitatni az illetékesekkel. Mert nem könynyű ebben a kérdésben dönteni. Mint ahogyan azzal ls foglalkozni kell, hogyan lehetne több férfi nevelőt megnyerni a gyermekotthoni munkának. Egyelőre az Igazgatón kívül csak egy férfi nevelője van az intézetnek, s aki csak egy kicsit ts ismeri a gyermek pszichológiáját, tudja, mennyire fontos, hogy ne csak nők, hanem férfiak ls legyenek a közelében. Az igazgatói szoba ablakáról a kapura! látni. Egy magas, barna fiatalember — kezében táska, Jobbján egy 10—12 éves lány, balján egy 8—10 éves fiú — lép be rajta s a bejárat felé tart. Mindjárt kopogtatnak is az iroda ajtaján s azok hárman szorongva állnak az Igazgató előtt. Kölcsönös bemutatkozás. Nem, a fiú nem apja, bátyja a gyerekeknek. O maga is gyermekotthonban nevelkedett néhány évig. Szüleik 10 évvel ezelőtt haltak meg. A kicsiket eddig férjezett nővérük nevelte, de a sógor egyre elviselhetetlenebbé teszi ott a gyerekek sorsát. Azért kérte felvételüket ide, mert azt hallotta, itt a testvérek együtt maradhatnak. 0 már dolgozik, jól keres, vállalja a tartásdíjat, sőt kéri, engedjék meg neki, hogy húgocskájának ruházkodást dolgokat vehessen. Tudja, hogy a kislányok szeretnek szépen Járni. — Ezt mind egy szuszra mondta el, majd megkönnyebbülve törölte le izzadt homlokát. — Természetesen. Nagyon szép, hogy így törődik a testvéreivel. Tudja mit, vegyék le a kabátjukat, átmegyünk az étterembe és együtt megebédelünk. Közben elbeszélgetünk egyről-másról. Míg az igazgató az új gyerekekkel van elfoglalva, felesége az óvodásokat készíti a déli lefekvésre. A pöttömnyi, alig hároméves Danes Pityu egyszerre csak keserves sírásba kezdett. Bogár szemeiből csak úgy patakzottak a könnycseppek. Nem volt vigasztalás. Hanem az ővónéninek eszébe jutott, hogy felhívja a másodikos Bertit, a Pityu bátyját. Az ő megnyugtató szavai, a testvéri ölelés felszárítják a könnyeket. Pityu, Berti biztatásával és segítségével egy-kettőre levetkőzik, már ágyban is van és bár még szipog-hüppög egyetegyet, nehéz szempillái a közeledő álom hatására lecsukódnak. VAJON MIRŐL ÁLMODNAK a gyerekek az új bankói gyermekotthonban? Játékokról, erdei sétákról, szép új ruhákról? Vagy az otthonról? Édesanya védő, ölelő karjáról, apa dohányszagú, szúrós csókjáról? Persze, az otthon és a szülők említése nem minden gyermekben vált kl kedves emléket. Nem egy csak Itt ismerte meg, mi a tiszta ágy, a rendszeres meleg étel, a simogató kéz. De Pavol Clreő, a gyermekotthon Igazgatója és odaadó munkatársat a jő érzésű emberek felelősségétől áthatva azon fáradoznak, hogy védenceik mihamarább elfeledjék eddigi életük minden keservét, fájdalmát és a legszebb álomból való ébredés se Jelentsen csalódást számukra. SKALINA KATALIN ÚJ VERSEK MONOSZLÓY DEZSŐ: SZOMORÚSÁGOM ŐRZI ÖRÖMÖD Szomorúságom őrzi örömöd csillanó könny a mosolyod vigasztaljuk magunk a hangyák nem örülnek a hangyák nem szomorúak minden örömnek ára van Vigasztaljuk magunk a mesékben sincsen happy end meghal a boszorkány és a herceg is minden találkozásnak sorsa ez Vigasztaljon hogy már belehalt az életedbe életem fele e részem nem menti feltámadás az újrakezdés csak versek ihlete Az életé a végigmeghalás de ez se vigasz s ha így történt volna jobb-e? ez se jobb szomorúságom őrzi örömöd csillanó könny a mosolyod MOYZES ILONA: ÚT ELŐTT A sűrű ködben állomások várnak s poros pofával lomha vonatom, monoton nagy zakatolását süketen, távozását riadtan hallgatom. Most az egyszer nélkülem fut messze, s az éjszaka úgy hull le, mint a pók. Mindegy. A sok állomás oly riasztón üres s biz' isten a homálynál is fakóbb. A szél ziláltan, bűzös, goromba szájjal jön nekem, arcul csap, s én csak állok önmagamba esve, egyetlen utat sem keresve. GYURCSÓ ISTVÁN: CÍM NÉLKÜL IDEGEINK CSOMÓRA HURKOLVA, szándékaink hátrakötött kézzel vádolva néznek 's mi szemünk lesütve várjuk az ítélet végrehajtását. Minden perc számon kéri most tőlünk tetteinket ahogy haldoklik az év: mit hagyott ránk, és mi mit hagytunk az elkövetkező évre ... ? ... Ha felold az Idő ügyésze, megszelídül a pillanat, hogy immár csak üldögéljünk és tűnődjünk, az elmúlt hónapokkal csendben bíbelődjünk, s bogozzuk a kuszált fonalak szálát, hogy gombolyaggá nőjenek perceink: a semminél talán ez is többet ér, menekülve a felelősségtől, fonálon lógva, míg a perirat elmarasztal vagy tán felold.,; De feloldhatod-e önmagad I ZS. NAGY LAJOS: ITT VÁRLAK Itt várlak, ezen a sarkon, ahol a gumikerekű heringdobozok elindulnak. Körülöttem gesztenyefák. Lombjukból pereg az ének. Némán lesem a síneket, amelyek majd elém röpítnek. Az ég, a lomb, a füst, • a köd. Rátehenkednek a világra. Hiányodból épül fölém erőtlenségem sziklavára. Szoknyád legyen a lobogóm. Mesébeillő melled a vértem! Micsoda rossz romantika! nyögöm kínlódva, tettenérten. Mert itt vagy már, teliszatyorral. Fáradtan húzod a lábad. Beállsz a sorba szótlanul, s én szótlanul megyek utánad. i