Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-11 / 311. szám, szombat

Az írót a történelem hívja... BESZÉLGETÉS VERES PÉTER KOSSUTH-DÍJAS ÍRÓVAL Péter bácsit Mintegy harminc esztendeje már, hogy ez a meghitt megszólítás Idézi fel Veres Péter alakját, akinek nevét minden magyar felnőtt és gyermek tsmerl. A magyar Irodalom nagy alakja a közelmúltban — a nyitrai pedagógiai fakultás meghívására — néhány napot töltött hazánkban. Rövid Időre szerkesztSségünkben is elidőzött, s ezt az alkalmat használtuk kl, hogy egyről-másról elbeszélgessünk vele. A beszélgetés szövegét az alábbiakban közölfük. 1967. XI. 11. • Engedje meg, Péter bácsi, hogy mindenekelőtt mostani látogatásáról, csehszlovákiai tapasztalatatról érdeklődjem. — Hát mit is mondjak erről hamarjában ... Két évvel ezelőtt végigszaladtunk Királyhelmectől Pozsonyig és akkor már írtam néhány sort Utólagos feljegyzések egy túlsietős utazásról. Csak azt tudnám megint ismételni, hogy a belső lényeg megismerésére ezalatt a pár nap alatt nem volt idő. Amit a földeken látok: itt-ott vannak nagyon szép vetések, vannak jó szántások is, azonban a kertek, akár a házikertek, akár a gyümölcsöskertek, avasok és öregek és bizony az egész gyümölcstermelés vagy kertitermék termelés nem olyan fejlett, mint amilyen fejlettnek kellene lenni egy olyan országban, amelynek nagyon nagy a városi és ipari fogyasztóközönsége, a nem túl nagyarányú mezőgazdasági termeléshez viszonyítva. • Irodalomtörténeti tény a szovjet Irodalommal való kapcsolata. Hogyan emlékezik vissza a forradalomra s a szovjet irodalommal való találkozásra? — Hol voltam én 1917 októberében— novemberében? Még csak azt sem mondhatom meg pontosan, hogy hol, mert nem volt „hol". Valahol ÉszakOlaszországban az Isonzó és a Piáve között meneteltünk a visszavonuló olasz csapatok után. Újság így menetelés közben hetekig nem került a kezünkbe rádió még akkor nem volt. Ebből már érthető az is, hogy ebben a nagy hajcihőben miért nem hallottunk az éppen akkor folyó szovjet forradalomról. Bizony úgy voltam én ls akkor, mint a Stendhal lelkes klskatonája a Waterloo-csatatéren: nem tudtam semmit arról, hogy a világtörténet kellősközepében vagyok, és a sorsom valahol Pétsrvár és Moszkva utcáin már el is dőlt... Minderről ma már nehéz volna el nem mondott dolgokat írni. Azt a kérdést azonban nemrégiben tettem föl önmagamnak: vajon személy szerint az 1917-es szovjet forradalom és az ebből kiágazó magyar tanácsforradalom nélkül az lehettem volna-e, ami és aki vagyok? ... -Hogy mi lettem volna és ki lettem volna, azt ma már nem lehet tudni... A balraszorulás, a felülről alkalmazott könyörtelen osztályharc, alulról ls erősen meghatározták, hogyha adok magamra valamit, milyen elveim lehetnek. A népek, országok élete elvben örök, az egyénnek csak egy élete van és abban nagy szerepe van a „ha"-nak. Az egyéni sorsom például, annyira osztályszerüen meghatározott volt a cseléd- ős napszámos sorsban, hogy nagyon kérdéses, megbírtam volna-e harcolni, ha a történelmi erő, a tényleges forradalom ki nem lendít ebből az osztály-determináltságból. • Hogy hatottak ezek az események az Ön tevékenységére? — Engem a balmazújvárosi Földmívelő Egylet kiskönyvtára, Rousseau és Voltaire, Tolsztoj, Gorkij, Zola és A. France, az elég korán megismert Marx, és a nem túl későn megértett Lenin, és persze, főképpen az 1917-es oroszbolsevik forradalom segített ki. így még az én személyes sorsomat ls, amelyen magam ls munkálkodtam, ez a nagy világtörténelmi esemény meghatározta. • Az utóbbi időben sokat vitatott kérdés a nemzeti büszkeség, a nemzett öntudat kérdése. Mi erről a véleménye? — Meglepő lehet, hogy én, de nemcsak én, más írók ls, például Németh László, ebbe a vitába (a lapok hasábjain folyt — szerk.) nem szóltunk bele. Hát én először azért ls nem szóltam bele, mert én nekem ebben a kérdésben nagyon régen letisztult álláspontom van, amit egyébként nemrégiben a Népszabadságban a Kollektivista gondolkodásról szóló cikkben, a végefelé meg is frtam. Ez a meggyőződésem és ebben egyben szociológiai és közvetlen napi politikai gyakorlati népművelési tapasztalatok ls támogatnak, hogy az osztályharc szünése után — ami gyakorlatilag a nép között már úgyszólván egészen elhalványult — kollektivista gondolkodás úgy alakulhat kl az emberekben, ha az egész közösségnek, amely közösség nemcsak termelő, gazdasági közösség, nemcsak társadalmi közösség, hanem nemzeti közösség, (BOJAR SÁNDOR FELVETELE) nyelvi és kulturális közösség is, lehetőleg minden állampolgár igyekszik megismerni a problémáit és felelősséget vállal a saját kollektívája, tehát a termelőszövetkezetek, üzemek, Iskolája, akármiféle emberi közösség helyi dolgaiban. De ezentúl felelősséget vállal az egész ország, az egész nép és nemzet közös és általános gondjaiban egészen a nemzetközi összefüggésig. Nem lehet másképp szocialista társadalmat felépíteni. Ide kevés a gazdasági Jólét megteremtése, ehhez — hogy is mondjam — mindenirányú érdeklődés, mindenlrányú tájékozottság és mindenirányú felelősségérzet kell. Ezt értem én kollektivista közgondolkodásnak. Elég sokat írtam és beszéltem már róla, mondjuk meg, nem túlságosan nagy eredménnyel. • Müvei általában közönségsikernek örvendenek. Ezzel kapcsolatban hadd kérdezzem meg, munkásságában hogy segítette Önt a kritika? — A legtöbb író azt panaszolja, hogy tulajdonképpen sehogy. Én azt hiszem, hogy én ls joggal mondhatom, még más frőknál is több Joggal, hogy hát sehogy, vagy alig valahogy. Miért? Bennem elsősorban nem az írót látták, az első jelentkezéseim idején, 1929, 30, 33 táján, hanem azt az érdekes parasztembert, aki úgy tud beleszólni a közéleti dolgokba, hogy az nem csupa panaszkodás, hanem egyrészt szépirói, prózai szinten a paraszti életnek azokat a belső életelemelt ábrázolja, amelyeket addig az írók nem Igen ábrázoltak, vagy legalábbis nem belülről, hanem kívülről ábrázoltak. Másrészt pedig gondolkodásomban olyan szociológiai látásmód nyilvánult meg, amit az íróktól nem szoktunk meg. És ez mindmostanáig így van. Mert a kritikusok, az Irodalmárok nehezen szoknak le arról, hogy nem parasztvezér, nem paraszti-népi politikusok vagyok, hanem mégis elsősorban csak író vagyok, aki igaz, politikai szolgálatokat is teljesített. Sőt még miniszter is voltam, pártelnök is voltam! De mindez ugyanolyasféle szolgálat a nemzetnek, a nemzeti közösségnek és a szocializmus eszméinek, mint magyar íróink bármelyike, kezdve Zrínyi Miklóstól, Csokonai Mihály, Kölcsey Ferenc vagy Petőfi Sándor, Ady Endre, józsef Attila esetében. Ha az írót a történelem hívja, hogy Írói mivoltodban is és emberi mivoltodban ls lépj elő, rád is szükség van, akkor szerintem úgy cselekszik helyesen, ha elő is lép és teszi, amit kell. • Bár müveiben már többhelyütt utal rá, s részben meg is írta, mégis hadd tegyem fel a szokvány-kérdést, hogyan lett íróvá? — Igen, Irodalmi esteken, író-olvasó találkozókon fel-felteszik e kérdést, hogy lettem íróvá. Meghökkenek, hát hogy ls?! Előveszem a legény kori egyetlen fényképemet: jóvágású, vállas, már bajuszos legény, még nem voltam 20-éves. Néhány hónap híja volt, de én már felnőtt vagyok, hol van itt a leendő író? Sokat lehetne erről beszélni, de a Számadásban elmondtam egyet- s mást. De abban sem mondtam el azt, ami valóban engem önmagamat is érdekel, azt, hogy kl voltam, ml voltam 25—30-éves korom közt, az íróvá levés esztendeiben... Nem tudom, nem látom, honnnan vettetn a merészséget, a folyó történelem, az irodalom és a művészet nagy kérdéseibe való beleszólásra. A teljesjogú önálló beleszóláshoz! — A kezdő frő és az autodidakta kötelező óvatossága azt diktálta volna, hogy szerényen fiú, szerényen, mert keveset tudsz a világ, különösen a gondolkodó és alkotó műveket teremtő világ dolgairól, eszméiről ás törvényeiről. De még ha vissza próbálok is nézni a Számadás első fogalmazását írogató, sovány, majdnem fiatal parasztemberre (kétszer kellett megírni, mert az elsőt teljes egészében elkobozta a román batóság j, nem tudom önmagamat önmagamnak visszaidézni. Prózaíróknál, itt; a 35—36-esztendős korban kezdődik az Író férfikora. Saját élményeikből és azok áttételeiből születnek az érett, vagy legalábbis talponálló művek. De én nem látom azt az elszánt céltudatos embert, aki akkor lehettem. Kár, nagy kár, hogy akkor még nem írtam olyan vallomásszerű naplójegyzeteket, mint 60—70-éves koromban. A Számadás egy kis vallomással indul, de aztán kötve-fogva tartanak a tények és a hozzájuk kapcsolódó gondolatok, vélemények. De az is ott van ebben, hogy a kezdő író nem állhat elő a maga személyiségének lírai interpretálásával! Ez a költők joga, de még nekik ls felteszik a kérdést, kl vagy te, hogy így mersz beszélni. És hiába mondják, „Gőg és Magóg fia vagyok én" (AdyJ, vagy „én József Attila itt vagyok" — ezt majd csak a nagyság beérlelődése után bocsátják meg a költőnek. De a prózaíró csak nagyon sokára veheti magának a bátorságot, némelyik sohase, hogy igazi, tehát nem művészi elsőszemélyben beszéljen. • Ha már a müveknél tartunk, hadd kérdezzem meg, mindent megírt-e, amit meg akart írni? — A minden, persze, ez nagyon nagy sző. Mi az a minden?! Mert mondjuk az ember, amit 20—30 éves korában érez, na ezt meg kell írni, az még nem a minden. Amit 30—40-éves korában vagy 50—60 év között érez, hogy no ezt meg kell írni, az se a minden... Folytassam? Nem érdemesl Nincs olyan, hogy mindent megírtam-e. Ha ezt politikai értelemben kérdezik, akkor is azt mondóm, voltak dolgok, amelyekről legföljebb naplójegyzeteimbe írtam és azok ott feküsznek még kiadatlanul. Nem azért, mert ezek a szocializmussal szemben ellenzéki tartalmúak lettek volna, hanem azért, mert úgy éreztem, erről a kérdésről most nem időszerű beszélni. Nekem ugyan időszerű volna, de a szerkesztőnek biztosan nem lesz időszerű, tehát nem is küldöm el neki. így aztán rengeteg félbemaradt, vagy csak feljegyzett kéziratanyag fekszik a fiókjaimban, nekem is, mint nagyon sok írónak. • Ha már a kéziratokról van szó, ide kívánkozik a további kérdés, min dolgozik most, s mik a tervei? — Mik a terveim, mik a terveim? Hát először, tényleg, miután nagyon — hogy úgy mondjam — sokat próbált ember vagyok, és a sok próbából elég sok Íróilag is érdemes volna, tanulságos és hasznos volna megírni (már a fiatalok számára is, J, szeretnék még néhány igazi novellát, elbeszélést, kisregényt Írni. Egy van ls készen az Űj írás című folyóiratnál van, az a címe, hogy A patriárka. Nem beszélem itt el a tartalmát, mert ez felesleges, s egyébként is a folyóirat szerkesztője nem venné jónéven. De ugyanakkor nem tudok megélni anélkül, hogy a folyó történelem számunkra fontos dolgaiba (termelőszövetkezetek, új mechanizmus) bele ne szóljak. Mindegy, hogy író módon szólok bele, de a megjegyzéseim és a feljegyzéseim általában nem érdektelenek. Tehát ilyen értelemben is nagyon sokat dolgoztam az idén. Azt hiszem, sokkal többet dolgoztam, mióta a 70 évet betöltöttem, mint azelőtt. Lehet, hogy ez már olyasféle, mint Arany Jánosnál és más Íróknál az Őszikék voltak. Szellemileg egészségesnek és dinamikusnak érzem magamat, de isinerem azt a bibliai mondást is, hogy a „lélek kész, de a test erőtlen", vagyis sohsem tudjuk, hogy meddig élünk. Éppen ezért nagyon sok mindent szeretnék még elmondani, s ez a fura démon, hogy elmondani, amit lehet, engem is szorongat, mint általában minden idősödő írót. Különösen azokat, akiknek közéleti elkötelezettségeik ls vannak, valamely eszme, vagy valamely nemzeti közösség Iránt. És nekem vannak a szocializmus iránt is ... és hogy végre csináljuk már jól, jobban mint eddig; és a magyar nép sorsa iránt, amelyet szintén jó volna már jobban csinálni, mint eddig. • A műhelytitkokon túl, hadd kérdezzem meg: mi a hobbyja? — Nem hiszem, hogy hobbym volna... Nem hiszem, hogy egyéb hobbym volna mint az, hogy elégedetlen vagyok mindazzal, amit eddig megírtam és jobbat, szebbet és nagyobbat szeretnék írni, mint eddig. FONOD ZOLTÁN Külföldi főiskolai ösztöndíjak Az IskolaUgyi Minisztérium minden esztendőben pályázatot hirdet ösztöndíjas tanulásra a külföldi főlskolákan. A pályázatra december 15-ig lehet jelentkezni a főiskolák rektorátusán. A Jelentkezők közül az Iskolaügyi Minisztérium január végén válogatja ki azokat a diákokat, akik Jövő szeptemberben valamelyik külföldi főiskolán kezdik meg tanulmányaikat. Előreláthatólag 210 főiskolás kap külföldi ösztöndíjat, bár az egyes specializációkban még nem állapították meg a végleges számokat. E számadatok az egész köztársaságra értendők. A legtöbb főiskolás a Szovjetunióba megy, ahol 120 helyet ajánlottak fel teljes, illetve néhány szemeszteri tanulásra. A helyek a következőképpen oszlanak meg: 20 főiskolás a műszaki és mezőgazdasági főiskolákon, 15 a közgazdasági főiskolákon és az egyetemeken, 4—5 a nemzetközi kapcsolatok intézetében, a többi pedig a különféle művészeti főiskolákon kap helyet. Ezenkívül 40 orosz szakos pedagógiai főiskolás és 30 egyetemista végezhet egy szemesztert a Szovjetunióban. Az NDK-ban 35 ösztöndíjas helyet kapunk. Hatot a hajózás ekonomikája szakon, a Zilinai közlekedési főiskola hallgatói részére, ötöt az orvosi elektronika tanszékén^ hatot a gépészeti fakultások hallgatói részére a nyomdal gépek tanszékén, és nyolcat a művészeti iskolákban. Ezenkívül a német nyelv és Irodalom szakos egyetemisták 10 egyéves ösztöndijat kaphatnak az NDK filozófiai tanszékeire. Lengyelországban 22 ösztöndíj vár a csehszlovákiai főiskolásokra, mégpedig a külkereskedelem, a szociológia, a logika, a matematika, egyes műszaki irányzatok, a lengyel nyelv és irodalom, valamint a színházi elmélet tanszékein. További 20 főiskolás folytathatja majd Bulgáriában, 10 pedig Magyarországon tanulmányalt. Az ösztöndíj pályázaton azok a főiskolai hallgatók vehetnek részt, akik itthon a rokontanszék első, vagy második évfolyamát végzik, illetve a nemzetközi kapcsolatok Intézetének ösztöndíjához két-három évi jogi, vagy közgazdasági tanulmány a feltétel. Az egy vagy két szemeszteres tanulmányokra csakis a felsőbb évfolyamok hallgatói jelentkezhetnek, a művészeti Iskolákra pedig a hazai művészeti Iskolák első évfolyamainak hallgatóin kívül a konzervatóriumok legtehetségesebb végzős növendékei is. Az illetékes szakágazat iránti érdeklődésen kívül a jelentkezés feltétele az eddigi kiváló előmenetel és az illetékes nyelv Ismerete. Az előadások, a gyakorlatok, a szemináriumok és a vizsgák ugyanis mindig az illetékes ország nyelvén folynak. Azoknál, akik a nemzetközi kapcsolatok Intézetébe jelentkeznek, előnyt Jelent, ha angolul, vagy franciául tudnak. A külföldre kerülő főiskolai hallgatók ösztöndíja a Szovjetunióban havi 80 rubel, az NDK-ban havi 330 márka, Lengyelországban 1300—1600 zloty (az előmenetel szerint) Bulgáriában 80 leva, Magyarországon pedig havi 1200 forint. (S) I F. GIBALA: Menekülés az égő falubél