Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-10 / 280. szám, kedd

Szeretettel köszöntjük hazánkban a magyar párt- és kormányküldöttséget (Folytatás az X. oldalról) Kádár elvtárs 1945 májusától a demokratikus rendőrség megszervezésén dolgozott, majd 1948­tg a MKP Budapesti Pártbizottságának titkára volt. Az 1946—1948-as években a párt főtitkárhe­lyettese. 1948-ban belügyminiszterré nevezték kl. 1951-ben hamis vádak alapfán letartóztatták. Rehabilitálása után az 1954—1956. években a Budapesti Xlll. Kerületi Pártbizottság, majd a Pest Megyei Pártbizottság első titkára volt. 1956 jú­liusában az MDP Központi Vezetősége Politikai Bizottságának tagja, később a Központi Vezető­Erdélyi Károly, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az MNK külügyminiszter-helyettese Erdélyi Károly 1928-ban született és pedagógiai főiskolát végzett. 1948 óta tagja a Magyar Dolgo­zók Pártjának. Az 1953—1956. években a Magyar Népköztársaság külügyminisztériumán és a moszkvai magyar nagykövetségen dolgozott. Az 1956—1962. években pártmunkát végzett. 1962 ok­tóberétől a Magyar Népköztársaság külügyminisz­ter-helyettese. Tagja az MSZMP Központi Bizott­ságának. ség titkára lett. Fontos szerepet vitt a párt újra­szervezéséért vívott harcban. 1956 ban, az ellen­forradalom Idején, kezdeményezője a Nagy Imre renegát kormányával való szakításnak és a ma­gyar forradalmi munkás-paraszt kormány meg­alakításának. Az 1956—1958. években a MSZMP Központi Bizottságának első titkára és a Minisz­tertanács elnöke. Az 1958—1961. években a párt első titkára, 1961 szeptemberétől 1965 júniusáig egyben a Minisztertanács elnöke is. Jelenleg az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és 1965-től a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának tagja. Dr. Hetényi István, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese Dr. Hetényi István 1926 ban született Budapes­ten. Az 1945—1948. években elvégezte a közgaz­dasági főiskolát. 1949-től dolgozik az Országos Tervhivatalban. 1964-ben kinevezték a hivatal el­nökhelyettesévé. Egyben alelnöke a gazdasági és a tudományos-műszaki együttműködés csehszlo­vák—magyar vegyes bizottságának. A Magyar Népköztársaság képviselője a KGST végrehajtó bizottságában. A magyar küldöttség elutazott Budapestről Budapest (CTK) — A magyar párt- és állami küldöttség Ká­dár Jánosnak, a MSZMP Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak vezetésével tegnap este külön vonaton Budapestről Prá­gába utazott. A küldöttség to­vábbi tagjai: Fock Jenő, a ma­gyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes és dr. Hetényi István, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese. Prágában a küldöttséghez csatlakozik Kovács Imre, a Ma­gyar Népköztársaság prágai nagykövete. A jubileumi ünnepségek előtt (CTK) — A CSKP Központi Bizottságának a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. év­fordulója alkalmából rendezen­dő ünnepségeket irányító bi­zottsága október 9-én Jifí Hend­rych elvtárs elnökletével ülést tartott. Az eddigi ünnepségeken szerzett tapasztalatokról és a a Jubileumi év elkövetkező fel­adatairól FrantiSek Havliőek, a CSKP Központi Bizottsága ideo­lógiai osztályának vezetője szá­molt be. A bízottság a tanács­kozás során megállapította, hogy a nagyobb méretű eszmei nevelőmunka és a gazdagabb kulturális-társadalmi élet kedve­zően hat a forradalmi hagyomá­nyok mélyebb megismerésére, szocialista társadalmunk forra­dalmi alapjainak felismerésére, erősíti a dolgozók szocialista internacionalista és hazafias ér­zelmeit és ismeretvilágukat a Szovjetunióhoz fűződő testvéri szövetségi kapcsolataink alap­elveivel gazdagítja. Az eddigi ünnepségek Jellemző vonása a növekvő munkakezdeményezés, amely elősegíti népgazdaságunk fejlődését a falvak és városok szépülését. A bizottság javasolta, hogy a Nagy Októberi Szocialista For­radalom évfordulója megünnep­lésének most következő idősza­kában, amely a februári győze­lem 20. évfordulójához és a jövő év számos más jelentős évfor­dulójához kapcsolódik, tovább­ra is a népgazdaság és egész szocialista társadalmunk fej­lesztésére irányuló feladatok teljesítését tartsuk szem előtt. Ülést tartott a CSSZBSZ szlovákiai bizottsága (CTK) — Bratislavában teg­nap ülést tartott a Csehszlovák Szovjet Baráti Szövetség szlo­vákiai bizottsága. A tanácskozáson, melyet Jo­zef Való, a CSSZBSZ szlovákiai bizottságának elnöke vezetett, megjelent Ondrej GrteS, az SZLKP Központi Bizottsága ide­ológiai osztályvezetőjének he­lyettese és Alekszander Btrju­kov, bratislavai szovjet alkon­zul. Az ülésen, amelyen dr. Karol Savel, a CSSZBSZ szlo­vákiai bizottságának vezető tit­kára tartott beszámolót, érté­kelték a CSKP XIII. kongresz­szusa, az SZLKP kongresszusa és a CSSZBSZ VI. kongresszusa határozataibői eredő feladatok teljesítését. Szlovákiában a nyári béke­ünnepségeken augusztus végéig több mint 200 ezer ember vett részt, az év első felében meg­tartott előadásokon 160 ezren, az „Ismerd meg hazádat és a Szovjetuniót" elnevezésű este­ken pedig több mint 24 ezren jelentek meg. A csehszlovák­szovjet barátsági esztrádműso­rokon, az irodalmi és zenei es­téken, illetve más rendezvénye­ken az első félévben 94 ezer felnőtt és fiatal volt jelen. Az ülés résztvevői határoza­tot fogadtak el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. év­fordulója ünnepségeivel és a csehszlovák—szovjet barátság hónapjával kapcsolatos tevé­kenység fokozására. RÖVIDEN Dr. Jifí Hájek professzor, Dktatásügyl miniszter hétfőn fogadta Prágában Nylkolaj Iva­novlcs Kuszin akadémikust, a szocialista országok történelem­oktatással foglalkozó nemzet­közi értekezletén résztvevő szovjet küldöttség vezetőjét. •ü Dr. Vladimír Zvara, az SZNT egészségügyi megbízottja vezetésével csehszlovák egész­ségügyi küldöttség érkezett Bu­dapestre, ahol tárgyalásokat folytat az 1968—69. évi cseh­szlovák—magyar egészségügyi egyezményről. •b Prágában október 9-én kez­dődött a nemzeti bizottságok szakszervezeti funkcionáriusai­nak kétnapos országos aktívá­ja, amely a szakszervezeteknek a nemzeti bizottságokban foly­tatott tevékenységével és a vá­lasztások előkészületeivel fog­lalkozik. Jozel Mikus, a Közép-szlo­vákiai Kerületi Nemzeti Bizott­ság elnöke Banská Bystrlcán fogadta a svéd szakszervezeti küldöttséget, amely John Ost­lund, a svéd közalkalmazottak szövetségének vezetésével tar­tózkodik Csehszlovákiában. •ít Bohumil Simonnak, a CSKP Központi Bizottsága tagjának vezetésével tegnap visszatért Budapestről a CSKP tanulmányi küldöttsége, amely néhány na­pos látogatást tett a Magyar Népköztársaságban. ír A Finn Köztársaság egész­ségügyi küldöttsége, amely Marti Viitane belügyminiszter vezetésével egy hétig 4wz£"ik­ban tartózkodott, október 9-én elutazott Prágából. KÖZÉLET A CSKP Központi Bizottságának üdvözlő levele (CTK) — Csehszlovákia Kom­munista Pártjának Központi Bi­zottsága Kurt Babel elvtárs, a párt érdemes tagja, a Köztí>r sasági Érdemrend tulajdonosa 70. születésnapja alkalmából le­vélben fejezte ki szerencsekívá natal t. Fogadás (CTK) — Václav David kül­ügyminiszter október 9-én fo­gadta dr. Sigvard Eklundot, a bécsi Nemzetközi Atomerőbi­zottság vezérigazgatóját, aki hi­vatalos látogatást tesz hazánk­ban. A déli órákban fogadta a svéd tudóst Jozef Lenárt mi­niszterelnök. A fogadáson jelen volt dr. FrantiSek Vlasák mi­niszter, az Állami Bizottság el nöke. Pártküldöttség utazott Bulgáriába^ (CTK) — A Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizottságá­nak meghívására tegnap Szófiá­ba utazott a CSKP Központi El­lenőrző és Revíziós Bizottságá­nak küldöttsége. A delegációt Jan Hlína, a bizottság alelnöke vezeti. Szíriai katonai küldöttség hazánkban (CTK) — Bohumír Lomsklj hadseregtábornok, honvédelmi miniszter meghívására hazánkba érkezett Hafek Ben Alt Szoulei­man Al-Asszadom tábornok, honvédelmi miniszter vezetésé­vel a Szíriai Köztársaság kato­nai küldöttsége. A küldöttség a csehszlovák néphadsereg életét és munkáját tanulmányozza. Magyar vendég Bratislavában (CTK) — Dr. Peter Colotka, az SZNT igazságügyi megbí­zottja október 9-én fogadta dr. Szilbereky Ernőt, a Magyar Népköztársaság igazságügymi­niszterének helyettesét. A szí­vélyes megbeszélésen jelen vol­tak dr. Jifí Ráda, az SZLKP Köz­ponti Bizottságának osztályve­zetője, dr. Vojtech Mader, az SZNT igazságügyi megbízottjá­nak helyettese és dr. Vojtech Telek, a Csehszlovák Jogászok Egyesülete Szlovákiai Bizottsá­gának elnöke. Csehszlovák—belga kulturális tárgyalások (CTK) — A Szlovák Nemzeti Tanácson hétfőn délelőtt meg kezdődött a csehszlovák—belga vegyesbizottság tanácskozása. A bizottság megvitatja az 1968 —69. évi kulturális egyezmé nyek jegyzőkönyvének megváló sítását. A csehszlovák küldöttséget Augustín Michaliöka, az SZNT művelődés- és tájékoztatásügyi megbízottja, a belga küldöttsé get Gaspar Verecken, a Belga Királyság művelődésügyi mi nisztériuma külföldi igazgatósá­gának vezérigazgatója vezeti A baloldal tömörülése nagy erőt jelent Waldeck Rochet a francia kommunisták feladatairól Párizs (CTK) — Waldeck Rochet, az FKP főtitkára va­sárnap Nanterre-ben, az FKP Hauts de Seine megyei titkár­sága új székházának ünnepé­lyes megnyitása alkalmából ki­tűzte azt a három fő feladatot, amelyeket a francia kommunis­táknak a legközelebbi időszak­ban kell teljesíteniük. 1. Támogatni kell a CGT és a CFDT szakszervezett szövet­ségek harcát és közös erőfe­szítését a gazdasági és szociá­lis követelmények kivívásáért Csehszlovák—szovjet megállapodás Moszkva (CTK) — FranttSek Penc, csehszlovák bányaügyi miniszter és Borisz Bratcsenko, a Szovjetunió szénipari minisz­tere tegnap Moszkvában megál­lapodást írt alá a két minisz­térium tudományos-műszaki együttműködésről. A megállapo­dás értelmében közös kutató­munkát végeznek, kicserélik szakembereiket, és tudományos­műszaki kutatásaik eredmé­nyeit. és az antiszociális kormányren­deletek visszavonásáért. 2. Fokozott akciókat kell In­dítani az amerikaiak vietnami agressziója ellen, és figyelem­mel kell kísérni az európai kol­lektív biztonságról szóló egyez­mény megkötéséért indított ak­ciókat. • 3. A baloldali pártok közös programjának kidolgozására kell törekedni, amely kifejezés­re futtatná a társadalmi hala­dásra és a béke megteremtésé­re Irányuló törekvéseket. A főtitkár ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a közelmúlt­ban tartott járási választások eredménye megerősítette azt a tényt, hogy a baloldali pártok tömörülése ma Franciaország­ban a legnagyobb erő, amely képes arra, hogy a jelenlegi rendszert a demokraVkus egy­ség kormányával vált-.a fel. Az FKP főtitkára továbbá hangsúlyozta, hogy a párt nö­vekvő befolyása érdekében na­gyobb figyelmet kell szentelni a nevelőmunkára, az ideológiai tevékenységre, és az új tagok toborzására. Sorozatos légitámadások és heves harcok Vietnamban Egy buddhista szerzetesnő önkéntes tűzhalála £ Ujabb bírálatok Johnson vietnami politikája ellen Saigon (CTK) — Amerikai re­pülőgépek vasárnap és hétfőn folytatták sorozatos légitámadá­saikat a VDK ellen. Többek kö­zött bombázták a Halphongtól csupán 6 kilométerre levő Cat Bi repülőteret, továbbá a szin­tén nem messze fekvő Kien An repülőteret. E bombázások so­rán számos lakóház és középü­let is megsérült. Az amerikaiak bombáztak to­vábbá egy hidat a kínai határ közelében, valamint üzemanyag­raktárakat Hanoitól északra. Vasárnap délután a Saigontól 500 km-re fekvő Quang Nam dél-vietnami tartományban he­ves csata dúlt a szabadsághar­cosok és az amerikai expedíciós erők között. A négy órán át tar­tó harcba a szabadságharcosok aknavetőket is bevetettek. B—52-es nehézbombázók va­sárnap és hétfőn reggel bombáz­ták a demilitarizált övezet terü­letét. Ugyanakkor átlépve a de­militarizált övezet északi hatá­rát, légitámadásokat hajtottak végre a VDK déli területe ellen ls. Hanoiban vasárnap közzétett adatok szerint a VDK területe felett eddig összesen 2388 ame­rikai repülőgépet lőttek le. A szabadságharcosok hétfőn a kora reggeli órákban megtá­madták a Mekong-folyó deltá­jában a dél-vietnami folyami flotta támaszpontját. Phnom-Penhből érkezett Je­lentések szerint a Mekong-fo­lyón egy dél-vietnami hajón Kambodzsába menekült egy dél­Holland ppet lőttek le Lagos felett Lagos (CTK) — Végét vény e­sen megállapították a szomba­ton Lagos felett lelőtt repülő­gép azonosságát, amely a hol­land Fokker cég gyártotta F-27 típusú gép volt. E hírt vasárnap közölte Lagos-ból a CTK tudó­sítója, aki a repülőgép roncsai mellett több megperzselődött okmányt talált. Lagosban vasárnap hivatalos közleményt adtak kl, amely szerint a szövetségi egységek teljes mértékben ellenőrzésük alatt tartják Enugut, Blafra fő­városát, amelyet a múlt héten foglaltak el. Legújabb jelenté­sek szerint a szövetségi csa­patok újabb fontos várósokat foglaltak el Kelet-Nigériában. A közlemény válasz a biafraí rádió azon szombati hírére, amely szerint megállították a szövetségi egységek előrenyo­mulását Enugu felé. Enugu a harcokban súlyos károkat szenvedett. A polgári lakosság nagy része azonban már szeptember végén, az első nagyobb légitámadások Idején elhagyta a várost, és vidékre menekült. vietnami tiszt, és ott menedék­jogot kért. A Mekong-folyó deltájában le-: vő Quan Am pagodájában vasár T nap önkéntes tűzhalált válasz^ tott egy buddhista szerzetesnő. Búcsúleveleiben hangsúlyozta, hogy azért lett öngyilkos, hogy ezzel is támogassa a radikális buddhista mozgalom jogainak elismerését. London — A Sunday Teleg­raph vasárnapi számában inter­jút közölt Pham Van Donggal, a VDK miniszterelnökével. A miniszterelnök hangsúlyozza, hogy Washington sohasem tett őszinte békejavaslatot. Mindig, amikor úgynevezett békeoffen­zívát kezdett, egyúttal fokozta agresszióját Vietnam déli és északi részében egyaránt. A Time című amerikai folyó? irat „A vezetés iránti bizalom válsága" címmel kommentárt közölt a nemrég végzett közvé? leménykutatás eredményéről, amelyből kitűnik, hogy Johnson népszerűsége szüntelenül csök? ken. A Gallup Intézet egyik leg­utóbbi közvéleménykutatása szerint az amerikaiak 57 száza? léka nem ért egyet az elnök vietnami politikájával. Ez a vál­ság olyan súlyos — írja a lap —* hogy „árt a vezetésnek és az el­nöki hivatal tekintélyének". A New York Times hétfőn kö, zölte 243 kormányzó és kong­resszusi tag körében végzett vé. leménykutatásának eredményét, A megkérdezettek közül 144 azt mondotta, hogy körzetükben a lakosság vagy teljesen ellenzi az elnök politikáját, vagy leg. alábbls tárgyalásokat és az amerikaiak távozását kívánja Vietnamból. Richard Falk, a princentonl egyetem nemzetközi Jogi kará­nak professzora levelet írt a londoni Timesnek, amelyben le­szögezi, hogy a nemzetközi jog szempontjából Észak-Vietnam bombázása a VDK szuverén jo­gainak világos és súlyos meg­sértését Jelenti. A dél-vietnami Felszabadítás hírügynökség Jelentése szerint Dél-Vietnamba érkezett a Rus­sel-féle nemzetközi társadalmi bíróság amerikai háborús bűn­tetteket kivizsgáló egyik cso­portja. Saia?arnak gondot okoz az ellenzék Lisszabon (CTK) — Salazar diktátor rendszerének egyre több gondot okoznak a rendszer ellenségei — új titkos forradal- Kj mi szervezet alakult „az egység U és a katonai akciók szövetsége" néven, amely államcsínyre és j g6 Salazar megdöntésére törek­szik. X. A New York Times szerint a titkos szervezet tagjai között A van a Salazar-féle hadsereg számos tisztje is.

Next

/
Thumbnails
Contents