Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-10 / 280. szám, kedd

Min! már jelentettük, csak megerősített rendőri alakulatok segítségével utazhatott el délkelet­ázsiai útjára Szato japán miniszterelnök, mert több ezer diák különösen azért tUntetett, hogy tiltakozzék a kormányfő saigoni látogatása ellen. Felvételünkön: a difikok lángba borították a kivezényelt rendőrség gépkocsiját. (Telefoto: CTK— UPI) A Amman (CTK) — Husszein ki­rály több jelentős változást je­lentett be a jordániai hadse­regben. A király maga vette át a fegyveres erők főparancsnokl tisztségét. A határozat szerint Madzsali marsallt, az eddigi főparancsnokot hadügyminisz­terré nevezték ki. A hadseregben végrehajtott változások és az új kormány­alakítás az ország bel- és kül­politikája módosításával függ­nek össze. Husszein kijelentése szerint az ország politikájának az egység felújítására és a pa­lesztinai probléma megoldására kell törekednie. , A király a továbbiakban hang­súlyozta, hogy a palesztinai probléma létkérdést Jelent. A kormány további fontos fel­adatul tűzte kl az izraeli ag­resszió következményeinek ki­küszöbölését. Ezzel kapcsolat­ban megemlítette a hadsereg korszerűsítésének fontosságát ls. Megegyezés a Smith - rendszerrel? London (CTK) — Mindennek vége lesz karácsonyig? A lon­doni Daily Mail hétfői számá­ban ezzel a címmel hírt közöl arról, hogy a legközelebbi idő­ben Nagy-Britannia képviselői tárgyalást kezdenek a fajgyűlö­lő Smith-rendszerrel, amelynek eredményeképpen valószínűleg VÓlütThÁCÍtk megszüntetik a Rhodesia elleni IflHrafcUwtHl gazdasági szankciókat. A lap utal arra, hogy a Smith­szel való megegyezés, és a szankciók megszüntetése első­sorban az amerikai és a brit vállalkozó körök érdeke. Egy nagy brit és amerikai tőkével dolgozó angol—amerikai társa­ság vezetője ugyanis néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy a társaság Rhodesiában 10 millió font sterlinget Invesztál nikkelbánya-berendezésekbe. Ez nyilvánvaló jele annak, hogy a brit és amerikai vállalkozói kö­rökben komolyan számolnak az­zal, hogy megegyezés jön létre Nagy-Britannia és a Smith-rend­szer között. Spanyolországban Madrid (CTK) — A mai par­lamenti választások előtt az utóbbi napokban számos képvi­selőjelölt tiltakozott az ellen, hogy politikai nyomást gyako­roltak rájuk, és így választól­kat nem ismertethették meg a választási programjukkal. A Spanyol Kommunista Párt a választások bojkottálására szólította fel a lakosságot. MIRŐL ÍR A VILÁGSAJT Ó? MIR ŐL IR A VILÁGSAJTÓ? Izrael titkos háborúja 10. Igazságtalan lenne, ha csak a légierők és a tankok győzelmé­ről beszélnénk, hírszerző szol­gálatunk ugyanilyen dicséretet érdemel — jelentette ki Dajan izraeli hadügyminiszter, az Egyesült Arab Köztársaság, Jor­dánia és Szíria elleni támadás után. Az Izraeli militaristák ve­zetőjének szavait az önelégült­ség és a kérkedés Jellemzi. A tények azonban tények marad­nak: Tel Aviv hírszerző szolgá­lata már az agresszió előtt meg­kezdte titkos háborúját a szom. szédos arab országok ellen. Az izraeli kémkedés nagymérték­ben hozzájárult Dajan és társai katonai hadműveleteinek sike­réhez. A nyugati sajtó szerint az iz­raeli kémszolgálat nemcsak az egyiptomi fegyveres erők lét­számáról szerzett pontos adato­kat, hanem valamennyi ezred és hadosztály parancsnokságának elhelyezéséről, valamint a repü­lőterekről ls. Tel Aviv ismerte az egyiptomi hadsereg rádió­adóinak hullámhosszát, ós Így, amikor az első izraeli repülőgé­pek támadásra szálltak fel, ha­mis parancsokat sugároztak eze­ken a hullámhosszokon, és Így becsapták az egyiptomi hadse­reg parancsnokságát. Az izraeli hírszerző szolgálat többek kö­zött Nasszer és Husszein király beszélgetését is lehallgatta. Az izraeli hírszerző szolgálat nemcsak kémkedéssel foglalko­zik. Hitler hírszerzői keze ha­sonló felforgató tevékenységet és összeesküvéseket szervez. E felforgató tevékenység célja az arab országok egységének meg­bontása. Az izraeli kémek ellen Egyiptomban, Szíriában, Irak­ban és Libanonban folyó perek azt bizonyítják, hogy az arab országokban több százan, de az is lehet, hogy több ezren végzik e piszkos munkát. Az imperialista országok azonkívül, hogy korszerű fegy­vereket szállítanak Izraelnek, a hírszerző szolgálatnak is jelen­tős segítséget nyújtanak. A kül­földi sajtó szerint a nyugati or­szágok hírszerző szolgálata át­adta az izraeli parancsnokság­nak a közel-keleti helyzet kato­nai értékelését, amit fel is használtak az EAK elleni ag­resszió tervezésekor. A kémada­tok többségét Tel Aviv a C/A-tól kapta. Ez nem is véletlen. A nyugatnémet hírszerző szolgá­lat mellett éppen Washingtonnal folytat legszorosabb együttmű­ködést az izraeli kémhálózat. A CIA azonban nemcsak az arab országok helyzetéről nyújt tájé­koztatást. Washington anyagi támogatásban is részesíti őket. Ellenszolgálatként az izraeli hírszerző szolgálat értékes ada­tokat juttat el Washingtonba az afrikai és ázsiai, valamint szá­mos nyugati kapitalista ország helyzetérőL Az izraeli kémek ezenkívül nagy súlyt helyeznek a szocialista országok katonai, politikai és gazdasági helyzeté­re vonatkozó adatok megszerzé­sére is. Ezt bizonyítja Saret Iz­ráell kém leleplezése, aki Moszkvában az izraeli nagykö­vetség első titkáraként műkö­dött. Izrael titkos háborúja az im­perializmus legagresszívabb kö­reinek érdekeit szolgálja, és ez­zel még jobban kiélezi a nem­zetközi helyzetet. Mindez a né­peket éberségre és az emberi­ség ellenségei veszedelmes ter­veinek meghiúsítására kötelezi. KRASZNAJA ZVEZDA Papandreu nem hajlandó lemondani a politikai tevékenységről Athén (CTK) — Papandreu volt görög miniszterelnök, akit a katonai puccs után börtönbe vetettek, és csak a múl? hét végén bocsátottak szabadon, athéni hírek szerint nem haj­landó lemondani a politikai te­vékenységről. A görög katonai rendszer ed­dig csak akkor bocsátotta sza­badon a politikai foglyokat, ha nyilatkozatot írtak alá, melyben lemondtak a politikai tevékeny­ségről. Papandreu szabadonbo­csátására a világközvélemény nyomása kényszerítette a görög hatóságokat. Világszerte '.ílta­koztak a demokrácia megsérté­se ellen, és több országban kö­vetelték, hogy a kormányok szakítsák meg minden kapcso­latukat Görögországgal. Karpeniszionban két év és három hónapi fogházbüntetésre ítélték Papaszpirut, a Centrum Unió volt képviselőjét „a ha­tóságok megsértéséért". Athénben letartóztatták Tsza­szaszt, a betiltott Avghi című baloldali lap volt főszerkesztő­jét. A lap munkatársainak több­ségét már márciusban koncent­rációs táborokba zárták. Tegnap hivatalosan bejelen­tették, hogy Szpandtdakisz tá­bornok, hadügyminiszter Javas­latára tegnap nyugdíjaztatták a görög hadsereg 143 magas rangú tisztjét. BOGOTÁBAN befejeződött a kolumbiai Liberális Forradalmi Mozgalom pártja vezető képvi­selőinek kétnapos tanácskozá­sa, melyen mintegy 300 küldött vett részt. Jóváhagyták a Ko­lumbia Kommunista Pártjával való együttműködésről és a párt felépítésében végrehajtott vál­tozásokról szóló határozatot. TOKIÓBA ÉRKEZETT a cseh­szlovák Állami Műszaki Bizo.t ság négytagú küldöttsége, amely tárgyalásokat folytat a Prágában megrendezésre kerü­lő japán ipari kiállítás élőké születeiről. CSEHSZLOVÁK szakszervezeti küldöttség érkezett tegnap Hannoverba, hogy a nyugatné­met szakszervezetek meghívá­sára tanulmányozza a korszerű vegyipari üzemek és papírkom­binátok munkáját. ISZKENDEROV, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnökhelyettese tegnap a Kremlben fogadta dr. Henri Labouisst, az ENSZ gyermekvé­delmi alapjának igazgatóját. GORSKOV admirális, a Szov­jetunió haditengerészetének fő­parancsnoka tegnap Moszkvá­ban fogadta Jugoszlávia katonai küldöttségét, amelyet Jerkovlcs tábornok, a jugoszláv haditen­gerészet főparancsnoka vezet. ZAHAROV marsall, szovjet nemzetvédelmi miniszterhelyet­tes franciaországi látogatása so­rán tegnap Párizsban megbeszé­lést folytatott Messmer francia hadügyminiszterrel. BROSIO, a NATO olasz főtit­kára tegnap Bonnba érke­zett, ahol Willy Brandt nyugat­német külügyminiszterrel foly­tat megbeszéléseket. HONGKONGBAN az újabb bombamerényletek során vasár­nap kilenc személy megsérült. A hongkongi rendőrség ugyan­az nap tizenhat elrejtett bom­bát talált, amelyeket még idő­ben ártalmatlanná tett. A BOLGÁR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA, a Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizottsága mellett működő történelmi in­tézet és más társadalmi szerve­zetek október 9-én és 10-én Szó­fiában tudományos ünnepi ülést rendeztek a Nagy Októberi Szo­Provokáció az NDK ellen Bonn (CTK) — A revansista „Witikobund" évenként megren­dezett találkozójának „fény­pontjaként" vasárnap provoka­tív autóutazásra került sor az NDK államhatárának mentén. Az NSDAP volt magas rangú funkcionáriusai néhány autóbu­szon Kronach és Ludwigsstadt között megközelítették a Német Demokratikus Köztársaság ha­tárát, hogy tüntessenek az NDK ellen. A múlt hét végén Bam­bergben megrendezett naggyü­lésen szívélyesen üdvözölték a megjelent bonni hivatalok, az áttelepültek ügyeivel foglalko­zó minisztérium és a hadügy mi­nisztérium képviselőit. dialista Forradalom 50. évfordu­lójának témájára. A BRIT EGYHAZTANACS ős Nagy-Britannia Kommunista Pártja elméleti lapja, a Marxism Today szerkesztőségének kez­deményezéséből péntektől va­sárnap estig Londonban Jelen­tős értekezletre került sor, amelyen a marxizmus és a ke­reszténység kapcsolatának kér­déseivel foglalkoztak. A KÍNAI HADSEREG művész­együttes Pekingben bemutatott egy színművet, amelyben bírál­ták a „kínai Hruscsovot", azaz Llu Sao-cslt, a Kínai Népköztár­saság elnökét. A darab címe: Akácos község — közölte az Oj Kína hírügynökség. STRAUSS nyugatnémet pénz­ügyminiszter Párizsba érkezett, hogy tárgyalásokat folytasson Michel Debré francia pénzügy­miniszterrel. Ez nz első eset, hogy Strauss Jelenlegi funkció­jában a francia fővárosba láto­gat. AZ AMERIKAI KOMMUNISTÁK New Yorkban vasárnap ünne­pelték a The Worker című kom­munista lap fennállásának 45. évfordulóját. A lap az óriást konkurrencla ellenére 1922 óta hetente kétszer rendszeresen megjelenik. A BRIT RENDŐRSÉG London központjától távolabb feltartóz­tatta az ŰJ Kína hírügynökség dolgozóinak személygépkocsi­ját, akik megszegték a brit kor­mány azon rendelkezését, amely megtiltotta, hogy a város központját több mint 5 mér­földre elhagyják. MILWAUKEE városban súlyos zavargások Játszódtak le a faji megkülönböztetés követelöl és ellenzői közt. Mintegy 500 né­gert, akik a diszkrimináció meg­szüntetésének visszautasítása miatt tüntettek fehérbőrűek cso­portja támadta meg. A DETROITI gépkocsi és repü. lőgépgyári alkalmazottak szak­szervezeti szövetségének vasár­napi kongresszusán a küldöttek többsége a tagsági díj emelése mellett szavazott, hogy így erő­sítsék a szövetség alapját. IRAKBAN nagyszabású ünnep­ségeket készítenek elő a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából, ame­lyen bemutatják a forradalom hatását a szovjet képzőművé­szetre. A „KOMMUNISTA" című szov­jet film bemutatójával kezdő­dött meg hétfőn Varsóban a szocialista kinematográfia fesz­tiválja a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évfordulója alkalmából. AUER MARSALL, az egyipto­mi fegyveres erők volt főpa­rancsnoka halálának körülmé­nyeit, illetve a vizsgálat ered­ményeit október 10-én teszik közzé — írja az Al-Ahram egyiptomi lap. MIRŐL ÍR A VILÁGSAJTÓ? MIRŐL ÍR A VILÁGSAJTÓ? A Scotland Yardnak az utób­bi időben sok fejfájást okoz egy virágzásnak indult „üzelet­ág": a fontos (ötvenfontos, vagy kétszáz fontos (útlevélkereske­delem. A múltkor tréfásan meg­említettem egy kissé pltyókás társaságban, hogy nagyon szí­vesen vikendeznék Málta szi­getén, de sajnos nekem mint „keletről Jött külföldinek" alig­ha ad vízumot őfelsége kormá­nya a támaszpontokkal teletűz­delt szigetre. — Adjon két fényképet és kétszáz fontott, kap egy valódi angol útlevelet — mondta J. G., akivel tíz perccel előbb ismer­kedtem meg. — Hogy, érti, hogy valódit? Talán hamisat, nem? J. G. aki egyszerű bérelszá­moló egy londoni gyárban, el­magyarázta, hogy ismer egy-két gentlemant, akik ebből az „ipar­ágból" vettek házat, és — kép­zelje, inam — minden kockázat nőikül. Az útlevelek ára ötven és kétszázötven font között vál­takozik, a sürgősségtől és „at­tól függően, mennyire fontos önnek, hogy valahol a földgolyó másik pontján új néven új éle­tet kezdjen". Ha kell útlevél, menjek el vasárnap este fél­nyolckor a Dominion mozi elé és egy utazási reklámfüzetet tartva sétáljak fel-alá. Űjságirői kíváncsiságomra hallgatva, stb.... hát persze hogy elmentem. Egy idegesnek látszó fiatal­ember hamarosan hozzám lé­pett: — Uraságod, amint látom, szeret utazni. Hát sétáljunk egy kicsit. Mennyit ér egy brit útlevél ? Elmondta, hogy befolyásos barátai vannak és valódi útleve­let szerezhet. Kapcsolatunk ez­zel véget ls ért, mert az úri­ember hamarosan „lekopott", amint meggyőződött róla, hogy engem nem annyira az útlevél érdekel, mint a „sztori". A dologról már majdnem megfeledkeztem, amikor Micha­el Hellicar kollégám, a Daily Mirror hasábjain részletesen el­mondta, hogyan Játsszák kl a rendőrség éberségét az útlevél­hiénák, hogyan használják kl azt, hogy Angliában sem rendőrt bejelentés, sem személyazonos­sági igazolvány nincs. A „szakemberek" sorbaállnak a Westminster apátság előtt és a turistákkal együtt megnézik a háború polgári áldozatainak „Becsületkönyvét". Ha az útle­vélre mondjuk egy harminc­négyéves férfinak van szüksé­ge, olyan nevet keresnek, amelynek tulajdonosa 1944-ben tizenegy éves volt. A név mel­lett fel van tüntetve az elhúnyt születési éve, helye, lakcíme és legalább egy szülőjének neve. Mindezt kijegyzetelik, majd a városházán 3 schilling 9 penny lefizetése ellenében megkapják a halott születési anyakönyvi kivonatát, amelyen nincs feltün­tetve a halál. Az ehhez szük­séges kérvényre egy tintásüveg nyakának és egy gyermeknyom­da-Játék betűinek felhasználásá­val „körpecsétet mesterkednek. Ha megvan a születési bizonyít­vány, két fényképpel együtt elküldik az útlevélosztályra, ahol hamar kiállítják az útle­velet. Mivel csupán ebben az évben egymillió útlevél készült, a kis létszámú személyzetnek legalább hat hónapra volna szüksége, ha minden kérelme­zőnek utána akarna járni. A kikötőkben és repülőtere­ken működő élesszemű „Immi­gration officerek" tavaly csak 150 hamis útlevelet fedeztek fel. A valódlak nem gyanúsak. A szakma pedig virágzik, he­lyesebben: burjánzik, s ezek után nem meglepő, hogy a szi­getország börtöneiből tavaly megszökött hatszáz (1) bűnöző közül alig egy-két száznak akadnak nyomára. A többi va­lahol a tengeren túl folytatja, amit Angliában abbahagyott —* ropogós, vadonatúj útlevéllel.

Next

/
Thumbnails
Contents