Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-01 / 271. szám, vasárnap

Vitafelszólalások a CSKP Központi Bizottságának szeptember 26-27-i ülésén A vállalatok és a dolgozók jövedelme nan szakítható el a gazdálkodás tényleges eredményeitől Bohumil Sucharda elvtárs felszólalása A Központi Bizottság májusi plénuma a XIII, kongresszus koncepciója alapján meghatározta a gazdaságpolitika stratégiáját. Most meg kell jelölni a tárgyi problémákat és megoldásuk sorrendjét. Itt elsősorban a külkereskedelem, a beruházások és a belső piac problémakörét felölelő konszolidációs program kidolgozására gondolok, amelynek alapján hozzáfoghatunk az állam pénzügyi és jövedelempolitikájának a megjavításához. A Központi Bizottság elhatározta, hogy a gazdasági reformot úgy kell megvalósítani, hogy közben a lakosság reáljövedelme növekedjen. A hiányosságokat nem szabad elszámolni a lakosság terhére, ezeket a termelésből kell fedezni. Ezért a pénzügyi és jövedelempolitika alapvető feladata a kínálat ösztönzése és azoknak a csatornáknak az elzárása, amelyeken keresztül a pénz az állami költségvetésből és a bankból a vállalatokba áramlik. Ezt a célt követi a nem kívánatos, beruházásokon kívüli dotációk fokozatos korlátozása, ami a következő három évben mintegy 10 milliárd koronával csökkenti a költségvetési kiadásokat. Sokkal igényesebb elveket szabunk a beruházási dotációk odaítélésénél is. Ezek az intézkedések nagyobb erőkifejtésre és kezdeményezésre kényszerítik a vállalatokat. Engedjék meg, hogy most néhány szót szóljak a termelői árreform kihatásáról a vállalatok jövedelmére. A termelői árrendezés első szakaszát az jellemezte, hogy az egységes vállalaíi elvonások céljából 19 százalékkal emeltük a nagykereskedelmi árszintet. Az árszint azonban 29 százalékkal emelkedett, aminek kövekeztében a vállalatok árbevétele mintegy 20 milliárd koronával meghaladta a feltételezett árbevételt. Ezért határoztuk el az árrendezés széleskörű utólagos felülvizsgálását. A kormány alkalmat adott a vállalatoknak arra, hogy maguk állapítsák meg a pontatlanságokat és az indokolatlan nyereséget, szeptember 15ig szolgáltassák be a költségvetésbe. Előzetes jelentés szerint az így befizetett összeg 270 millió koronát tesz ki. Az ellenőrzés tovább folyik. Ez egyes vállalatokra vonatkozólag komoly következménnyel járhat. Azokat a vállalatokat, amelyek a megjelölt határidőben nem fizették be az indokolatlan nyereséget, ezen az összegen kívül 50 százalékos pótlólagos elvonásra kötelezik, súlyosabb esetekben pedig személyi anyagi megróvást is alkalmaznak. A helytelen árakat természetesen azonnal a megfelelő színvonalra kell csökkenteni. A bérfejleményekkel kapcsolatban a következőket kívánom megjegyezni. A Központi Bizottság májusi ülésén 1—1,5 százalékos kiskereskedelmi áremelkedés mellett 3,2—3,4 százalékos bérnövekedésről beszéltünk. A bérnövekedés ennél lényegesen nagyobb. Félreértés ne essék, mi nem ellenezzük a magas bérnövekedést. A kérdésről egy szót sem ejtenénk akkor, ha ezt a növekedést a tényleges termelés, munkatermelékenység és vállalati jövedelem nagyütemű növekedése megalapoznia. Olyan termelésnövekedés, amely minőségével és választékával magasabb fogyasztói igényeket elégítené ki. Egyszóval, a bérfejlemények csakúgy, mint az áralakulás és a vállalatok jövedelme nem szakítható el a gazdálkodás tényleges eredményeitől. A munkaeredmény a mérvadó Miroslav Pastyíík elvtárs felszólalása A terv gyakorlati megváltoztatása zavarólag hatott a kollektív szerződések elkészítésére és jóváhagyására. A kollektív szerződésekben 2,9 százalékos átlagbérnövekedés szerepel, azonban egyéb fejlemények erősen hatottak a béralakulásra. A pénzügyi és árrendszer lehetővé tette, hogy a vállalatok indokolatlanul nagyobb jövedelemhez jussanak, s így a béreket illetően bőkezűbbek voltak. Az árrendezés pontatlanságából eredő meg nem szolgált pénzjövedelem bérfizetésre történő felhasználása gyengíti a munka szerinti díjazás elvét, nem vezet arra, hogy a tehetséges és jó dolgozók kifejezett megkülönböztetésben részesedjenek az átlagosokkal és az átlagon aluliakkal szemben, tehát nem gyakorol nyomást a bérdenivellizálás megvalósítására. Amikor a szakszervezetek támogatják a gyorsabb bérnövekedést, amely lehetővé teszi a helyesebb munkadíjazást és a denivellizálást, akkor a bérezés kérdését mindig a munkaeredmények tükrében tárgyalják. Nem lennénk szocialista szakszervezet, ha a nominálbérek pillanatnyi gyorsabb növekedéséért feláldoznánk a reálbér hosszútávú növekedését, ha nyíltan nem mutatnánk rá az inflációs nyomás veszélyére, amely elértéktelenítené munkánk gyümölcsét. Támogatjuk a bérnövekedést, beleépítjük a tervbe, de úgy, hogy mögötte gyorsabb munkatermelékenység- és hasznos termékgyártás-növekedést lássunk, idejében és jó minőségben történő szállításokat a hazai és a külföldi piacra. A kollektív szerződések ellenőrzése során nyert tapasztalatokat felhasználjuk a jövő évre szóló szerződések elkészítésében és jóváhagyásában. Tanulva az ez évi tapasztalatokból arra törekszünk, hogy a munkatermelékenység- és bérnövekedés közötti arányt megjelöljük a kollektív szerződésekben. Hangsúlyozzuk azonban, hogy e viszony meghatározásának aktív műszaki és szervezési tevékenységhez kell vezetnie, s nem a keresetek korlátozásához. Az árfelhajtó tendenciák megakadályozása Jindrich Uher elvtárs felszólalása A szállító és a felhasználó kölcsönös megállapodása alapján meghatározott limitált és szabad árak köré ebben az évben szűkült s a kiskereskedelmi forgalomnak megközelítőleg 13 százalékára terjed ki. Túlsúlyban iparcikkekről van szó, műszaki és divatújdonságokról, rádió- és televíziós készülékekről, hangszerekről és sok más állami vállalatok, termelési szövetkezetek és helyi gazdálkodási vállalatok által termelt iparcikkekről. A szabad árak körébe tartozik csaknem minden behozott iparcikk. Nem tartoznak ide tehát az alapvető közszükségleti cikkek. A limitált és szabad árak köre így nem nagy. Az új irányítási rendszer továbbfejlesztésével, ami ezen a területen a termelői árak és a piaci árak (mind a belföldi, mind a külföldi piaci árak) szorosabb egybekapcsolásában és a forgalmi adótételek fokozatos leegyszerűsítésében nyilvánul meg, bővítjük a gazdasági szervezetek árképzési hatáskörét, hogy jobb feltételek keletkezzenek a termelés és a fogyasztás kölcsönös befolyásolására. A kereskedelemben alkalmazott limitált és szabad árak érvényesítésénél a Jelenlegi piaci helyzet elemzéséből indultunk ki. Ma még a piaci mechanizmus teljességében nem működik, mert a kereslet meghaladja a kínálatot (különösen az ipari termékek esetében), a gazdaság Jelentősen monopolizált, a közszükségleti cikkek behozatalának lehetősége korlátozott. egymással. Ezért az árfelhajtó tendenciák és az ebből eredő rá nem szolgált nyereség növekedésének megakadályozása céljából javasolom, hogy a termelő vállalatokban is vezessenek be hasonló árellenőrzésí módszert a lími-. tált és szabad árakra vonatkozóan, mint amilyen a kereskedelmi vállalatokban érvényesül. Milyen méretű beruházást? Frantisek Vlasák elvtárs felszólalása Annak ellenére, hogy az iparban lényegesen csökkent a befejezetlen beruházások aránya, az általános helyzet gyakorlatilag nem változik, mert a kerületi nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozó építkezéseken a befejezetlen beruházások megközelítőleg ugyanennyivel növekedtek. Az átlagos átfutási idő is 1955 és 1966 között fél évvel meghosszabbodott, 1966-ban 1965höz viszonyítva pedig egyötöd évvel. Ezek a tartós negatív jelenségek a beruházási tevékenység alacsony hatékonyságát okozzák, s azt, hogy a beruházási folyamat a külkereskedelem mellett egyike a gazdasági egyensúly helyreállítását akadályozó fő tényezőknek. A pontatlan nagykereskedelmi árak következtében egyes vállalatok jogtalanul nagy jövedelemhez jutottak, ami gyengíti valamennyi pénzügyi szabályozó hatékonyságát, főleg a hitelét, másrészt azoknak a vállalatoknak, amelyek a múltban beruházási eszközök hiányban szenvedtek, mert elavult berendezésen dolgoztak, annyi pénzük sincs, hogy visszafizessék a beruházási hitelt, s ez fokofcza a dotációs igényeket. 1968-ban például a nehézipari vállalatok beruházási hitelszükséglete csak 26 százalék, azonban a vegyipari üzemeké 66, a közszükségleti ipar vállalataié 51, az élelmiszeripari vállalatoké pedig 60 százalék, amit ezek a vállalatok nem bírnak el, bár döntő fontosságú fejlesztési ágakról van szó. A mostani nagykereskedelmi árak és a kereslet erős túlsúlya a kínálattal szemben eltorzulásokat és erős inflációs nyomást idéz elő a beruházási piacon. Mindez akadályozza a piaci mechanizmus működését, a szállítóknak lehetőséget ad olyan helyzet kivívására, amelynek birtokában ellenszolgáltatás nélkül is előnyökhöz jutnak, gyengíti a központ szerepét a szerkezeti változások keresztülvitelében, és csökkenti a pályázati eljárás hatásosságát, mert a szállítók szerződést köthetnek a nekik legelőnyösebb beruházásokra. Más szóval, a beruházások szerkezete hovatovább a szállítók s nem a központ ügye. Ez természetesen helytelen. / Mi a megoldás? Nézetem szerint elsősorban az árrendszer tökéletesítése. Egy jól funkcionáló árrendszert azonban csak akkor tudunk létrehozni, ha az árrendezés második szakaszában az árak szerkezetét nem a tényleges, hanem a társadalmilag szükséges költségekre építjük, hogy az árak differenciáltak legyenek a használati érték és a műszaki színvonal szerint s a világpiaci átlagárakhoz közeledjenek. Ahhoz, hogy ne emelkedjen a beruházások mértéke, nagy gazdasági és gyakran politikai nyomást kell leküzdeni. A beruházási hányad tartása csak látszólag van ellentétben a szerkezeti változások szükségességével. A kisebb beruházási hányad azt jelenti, hogy csak a leggazdaságosabb építkezések valósulhatnak meg, ami egyfelől elősegíti a beruházások piacának a kialakulását, másfelől szükségszerűen az átfutási idő lerövidüléséhez vezet. Mindez pedig lehetővé teszi a gazdaság egészségesebb fejlődését a jövőben. Csak annyit hozhatunk be, amennyi devizánkból futja Frantisek Hamouz elvtárs felszólalása A kereskedelemben ezért a limitált és szabad árakat központilag szabályozzuk. Ez abban nyilvánul meg, hogy a kereskedelmi szervezetek külön számlán nyilvántartják az eltéréseket a megszabott kereskedelmi árréstől, s ezeket csak árcsökkentésre használják fel. így a limitált és szabad árképzés útján a hiánycikkek, főleg a divatcikkek és divatújdonságok, valamint a behozott áruk eladásából nyert pénzt a fogyasztó más áruk árának csökkentése formájában visszakapja. A limitált és szabad árképzésből nyert pénzeszközök tehát a kereskedelmi szervezetekben nem képezik a bruttó jövedelem forrását. Ez az intézkedés a kereskedelmi szervezetek számára lehetővé teszi a kiskereskedelmi ár rugalmasabb mozgatását a kereslet-kínálat alakulásának megfelelően, meggyorsítja az áruforgalmat és folyamatosabb áruellátást biztosít. Teljesen más a helyzet a termelő vállalatokban, ahol a szabad árak alakulásának a szabályozása nem érvényesül, úgyhogy a szabad árképzésből nyert eszközök a bruttó Jövedelem forrását képezik. A termelő vállalat ezzel érdekeltté válik a minél magasabb ár elérésében. Ez a mai helyzetben, amikor a termelő diktál, könnyebb módszere a bruttó jövedelem növelésének, mint például a munkatermelékenység növelése, az önköltség csökkentése stb. A termelők bizonyára tapasztalják ezt a tendenciát, amikor mint eladók és vevők állnak szemben A Központi Bizottság 1965 augusztusában tartott plénumülésén elsősorban arról volt sző, hogy a külkereskedelem behatóan támogassa a felújításokat a népgazdaságban, főleg korszerű technika behozatalával. Továbbá, hogy biztosítsuk a termelői fogyasztás számára a nyersanyagbehozatalt, s ugyancsak behozatalból feltöltsük a takarmányalapot. Végül, hogy közszükségleti cikkek behozatalával gazdagítsuk a belső piacot, s ezzel versenyt teremtsünk a hazai termelők között. Bár sok mindent elértünk, de fordulat nem állt be. A helyzet csak a kevésbé fontos területeken Javul, általánosságban azonban rosszabbodik. Elég gépet hoztunk be, vagy kevesef? 1964 — 1966 között — 1964-et alapul véve — a gépbehozatal 28 százalékkal növekedett, a tőkésországokból a behozatal megkétszereződött. A gépbehozatal tehát gyorsan emelkedett. Nem adhatunk azonban egyértelmű választ arra a kérdésre, mennyiben segítette ez a behozatal a népgazdaság hatékonyságának a fokozását. Az általános helyzet egyelőre azt mutatja, hogy nem okozott gyors szerkezetváltozást. Nem növekedett a széles körben kicserélhető áruk aránya. Csak a termelői fogyasztás Jelzi, hogy a következő években javulás állhat be. A következő években azonban nem fokozhatjuk a gépek és berendezések behozatalát sem a tőkésországokból, sem a szocialista államokból. Az élelmiszerfogyasztás növekedését még mindig nem tudjuk fedezni hazai termelésből. Ennek komolyságát most fokozza az a tény, hogy a szocialista országokból történő behozatalt egyelőre nem növelhetjük, tehát ez is terheli a fizetési mérleget a tőkésországokkal szemben. A közszükségleti cikkek behozatala 1964 és 1966 között nagyon gyorsan növekedett, átlagban megkétszereződött, a tőkésországokból pedig 2,5-szer több árut hoztunk be. Ebben az évben a behozatal azonban nem növekszik, marad azonos szinten. A szocialista országokból azért nem hozhatunk be több árut, mert elsősorban saját lakosságuk jobb kielégítésére törekszenek, másodsorban a kínált közszükségleti cikkek választéka és minősége nem felel meg. A jövő évi helyzet nagyon nehéznek mutatkozik. Ezért a behozatali lehetőségek valószínűleg kisebbek lesznek, mint az Idén, mind általában, mind egyes tételek szerint. Annak ellenére, hogy a kivitel a szocialista és a tőkésországokba egyaránt növekszik. Biztosítani akarjuk elsősorban a fontos anyag- és nyersanyagigények kielégítését. Verseny a beruházási hitelért O t a k a r Pohl elvtárs felszólalása A beruházásokat illetően az eddigi tapasztalatok arra vezetnek bennünket, hogy tökéletesítsük és szigorítsuk a hitelfeltételeket és a pályázati eljárást. A pályázati eljárás keretében a bank kísérletképpen országos versenyt szervez beruházási hitelért. A versennyel akarja elosztani a jövő évi új ipari és építőipari termelői beruházások egyharmadát. A beruházási hitelért folytatott verseny lehetővé teszi, hogy az ágazatközi összehasonlítások és a világpiaci árak figyelembe vétele alapján jobban összehangoljuk a beruházások iránti keresletet az állami tervben megjelölt elképzeléssel. Nagyon komoly problémát jelent a vállalatok nyomása a tőkésországokból történő devizatérltés nélküli berendezés- és gépbehozatalra. Azok az igények, amelyeket a beruházók ebben a tekintetben az 1968-as évre benyújtottak a banknak, rendkívül nagyok és nem egyeztethetők össze fizetési mérlegünk lehetőségeivel. Ráadásul ezeket a követelményeket azzal Indokolják, hogy az építkezést már megkezdték, s a gépekre a termelés biztosítása érdekében szükségük van. Ezért a bank azt ajánlja azoknak a beruházóknak, akiknek a követeiményelt nem tudja kielégíteni, hogy vásároljanak gépeket a szocialista országokban vagy otthon, vagy halasztják el vásárlási szándékukat 1969—1970-re, vagy váljanak meg a devizatérítés nélküli behozatal gondolatától, s vásároljanak devizahitelre. Azokat a követelményeket, amelyek nem elégíthetők ki semmilyen módon, a bank kénytelen elutasítani az építkezés leállítása árán is. A dinamikus gazdasági egyensúly megteremtését nehezíti az aránytalanul nagy készlethalmozódás Is. A probléma az iparba és az építőiparba összpontosul. Bár szigorltjuk a hitelfeltételeket azon vállalatokkal szemben, amelyek rosszul gazdálkodnak a készletekkel és a forgóeszközökkel, a konfliktusok még csak most kezdődnek, s mi nem hátrálhatunk meg.