Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-06 / 276. szám, péntek

I OKTÓBER 6 — A HADSEREG NAPJA | Katonabarátság Szeptember 29: a Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek ünnepe. Október 6: a csehszlovák néphadsereg napja. Nem csupán a két dátum áll közel egymáshoz, hanem a két hadsereg testvéri kapcsolata, fegyverbarátsága is igen bensőséges. Jól érzékeltette ezt az egy évvel ezelőtt lezajlott „Vltava" hadgyakorlat, amelyen szovjet, magyar és csehszlovák katonák, valamint a német nemzeti néphadsereg katonái közös erőfeszítéssel, igen sikeresen oldották meg nehéz feladataikat. Nem véletlen a Varsói Szerződés hadseregeinek egyre szilárdabb összeforrottsága. Hiszen a testvéri országok katonafiait azonos célok, törekvések és azonos eszmék fűzik egymáshoz a közös ügy fegyveres védelmében. Szeptember közepén jártam utoljára a Budapesttől nem nagy távolságra, a Duna! partján települő magyar műszaki alakulatnál. A laktanya klubját is megnéztem. Számos emléktárgyat őriznek itt A különböző fegyverek, harceszközök kicsinyített modelljei, hidak makettjei — ügyes katonakezek alkotásai — mind-mind az egység történetének fontos epizódjaira emlékeztetnek. Az egyik üvegszekrényben különösen szép hadihld-inodellt pillantottam meg. Rajta egy kis réztábla, szlovák nyelvű felirattal, amely szerint a szakmához illő emléktárgyat csehszlovák katonák készítették és ajándékozták magyar fegyverbarátaiknak. — A komáromiaktól? — fordultam kísérőmhöz, Kuti László őrnagyhoz, az egységparancsnok politikai helyetteséhez. — Ez is és még sok minden más — bólintott a tiszt. ' — Tulajdonképpen mikor és hogy kezdődött a csehszlovák és a magyar műszaki egység katonáinak közvetlen barátsága? — Mikor is? — töprengett néhány pillanatig Kuti őrnagy. — Igen, 1959ben, amikor a csehszlovák néphadsereg küldöttsége ellátogatott hozzánk, Bohumír Lomsk^ hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter elvtárs vezetésével. Ö vetette fel először, hogy milyen jó lenne, ha állandó kapcsolatot építenénk ki a Komárnóban települő csehszlovák műszaki alakulattal. — Azután? — A látogatást első ízben egészen magas szinten viszonoztuk. A mi honvédelmi miniszterünk, Czinege Lajos vezérezredes vezetett katonai küldöttséget Csehszlovákiába. E küldöttség a komáromi műszaki egységet is felkereste. A komáromiak egy vörös selyemzászlót kaptak emlékbe. Azóta is büsz kén őrzik. Ekkor Czinege elvtárs beszélt arról, hogy a két műszaki egység között állandósítani kellene a Jó kapcsolatot. Nem kellett több biztatás. A csehszlovák és a magyar műszaki egység katonáinak kölcsönösen bensőséges barátsága azóta évről évre erősödik, gazdagodik. Alig telik el esztendő, hogy a két testvéralakulat katonái ne látogatnának el egymáshoz. És e látogatások nem csupán udvariassági aktusok vagy „protokoll" események. A csehszlovák és a magyar fegyverbarátok kölcsönösen átadják egymásnak tapasztalatalkat, a katonai kiképzésben, a műszaki munkában alkalmazott módszereiket. Mindkét részről hosszú ideig töprengtek például azon, miként lehetne meggyorsítani az alacsony vizű folyókon a hídépítést. Ennek nyitja a gyorsabb cölöpözési eljárás kidolgozása volt. A legközelebbi találkozás alkalmával a csehszlovák és a magyar fegyverbarátok a cölöpözés meggyorsításának lehetőségein vitáztak. Az eszmecserébe a szovjet hadsereg egyik ideiglenesen Magyarországon állomásozó műszaki egységének parancsnokai ls bekapcsolódtak. Az első elgondolásokat a tervek kidolgozása követte. Azután megkezdőd tek a kísérletek. Az eredmény: olyan cölöpverő kombájn építése, amely a hagyományosnál ötször gyorsabban végzi ezt a nehéz és fontos munkát. Ettől kezdve már három különböző nemzetiségű műszaki egység tartja egymással az állandó, szoros és bensőséges kapcsolatot. Búcsúzáskor három nyelven köszönnek el egymástól: — Do vldenia, do szvidanyija, viszontlátásra! A baráti szálak nem csupán az egységek szaktisztjeit fűzik egymáshoz. A magyar Kuti László őrnagy, a csehszlovák Andrej Pollák alezredes és a szovjet Fjodor Romanovics Ohlovik alezredes egyaránt vezető politikai munkás. Űk a saját munkaterületükön építettek ki egymással szoros kölcsönös munkakapcsolatot és tapasztalatcserét. Rendszeresen átadják egymásnak a kiképzést segítő politikai munka szervezésében, a szocialista versenymozgalom irányításában kidolgozott módszereiket. Az idei szeptember 29., a magyar fegyveres erők napja alkalmából, miként már évek óta több alkalommal, ismét csehszlovák katonavendégeket fogadtak a magyar műszakiak. A komáromi fegyverbarátok ellátogattak hoz zájuk, hogy közösen ünnepeljék magyar elvtársaikkal a fegyveres erők napját és megbeszéljék a legutóbbi találkozásuk óta elért eredményeiket, kicseréljék tapasztalataikat. És miután október hatodika a Csehszlovák Néphadsereg ünnepe, a magyar műszakiakat erre a napra hívták meg vendégségbe komáromi fegyverbarátaik. A magyar küldöttség vezetője: Kuti László őrnagy, a parancsnok politikai helyettese. BERTALAN ISTVÁN Ä GYAKORLÓTÉR CSENDJÉT pattogó parancsszavak verik fel. v- Feküdj! A fiatal katonák homloka verejtékes. Egyesek — amikor a vezénylő tiszt nem látja — megtörlik arcukat. — Fel! Feküdj! — Szökellve előre! A domboldal egyre meredekebb. A katonák nehezen szedik a lélegzetet. — Fedezd ma gad! ... — Előre... S amikor a csatárláncban támadó katonák elérik a magaslatot, az őszes hajú tiszt kilövi a gyakorlat végét jelző zöld rakétát. Maga köré gyűjti „fiait", aztán egészen más hangon megkérdi: — Nehéz volt, fiúk? A tekintetekből kiolvassa, hogy a mai napért egy kicsit neheztelnek rá. De úgy tesz, mintha semmit sem vett volna észre. Előveszi a cigarettatárcáját, s megkínálja a közelében állókat. Elgondolkodva ő is kivesz egyet, ujjal között puhítja, majd gyufa sercen. Mélyen leszívja a füstöt, mielőtt megszólal: — Épp egy hasonló dombon helyezkedett el a századom a duklal harcoltban ... • • • A HARC NAPOK ÖTA TOMBOLT. A Irány: előre... A Szovjetunióban alakult csehszlüvak katonai egység huszonhárom évvel ezelőtt érte el az országhatárt. Felvételünkön a duklai harcokban részt vett katonák a határoszlopot állítják fel. német fasiszta egységek minden magaslatot, talpalatnyi földet keményen védtek, de ha nehezen is, mentünk előre. Közel volt hazánk határa ... Pedig tudtuk, hogy sok-sok akadályt kell még leküzdenünk, s közülünk addig még sokan elesnek. A 634-es magaslat lábánál állottunk. Innen kellett kifüstölnünk a németeket. Éjszaka ütöttünk rajtuk s amikor a hajnalpír megjelent az égen, fent voltunk a magaslaton. Alattunk kígyózott az országút. A távolban a lengyel Dukla város tornyai látszottak. A határ már nem lehetett messze . . . Dél felé a németek ellentámadást Intéztek állásaink ellen. Huszonöt-harminc méterre lehettek, amikor a századparancsnokunk fedezékbe rendelt bennünket, és aknavetőink tüzét rájuk Irányította. Egy félóráig tarthatott a pergőtűz. A fedezékből láttuk, hogy a németek hanyatt-homlok menekülnek. Tán tízszer megismétlődött ez a helyzet, de éreztük, a németek ereje már fogytán van. S valóban, hajnalra túljutottunk az országúton. Hogy hány bajtársamat kellett eltemetnem, arra gondolni sem jó. Persze, az ellenség sorai is ritkultak. S ha néhanapján ellátogatott hozzánk Svoboda tábornok, egyre azt kérdeztük: — Mikor lépünk már hazai földre? Nem biztatott, csupán annyit mondott: — Jól kell harcolnotok. Meg is fogadtuk a szavát. Október 6-án aztán végre jelenthettük: A Szovjetunióban alakult csehszlovák katonai kötelék hazai földre lépett... Nagy ünnep volt ez számunk• • • A CIGARETTÁK PARAZSA lég kihunyt. A legénység csendben figyeli parancsnokát, aki a' távolba néz. Talán az a 6000 harcostársa jutott az eszébe, akik 80 000 szovjet bajtársukkal együtt a duklai harcok során életüket áldozták a szabadságért. Aztán arcán ismét kemény vonások jelennek meg. Feláll, megigazítja zubbonyát és érces hangon kiadja a parancsot: — Sorakozó! Irány: előre! NÉMETH JÁNOS DAVID TERÉZ: IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELEN? 128) Koncz legyintett, aminek az volt rejtett értelme: — Hot van az még! — Elég baj — válaszoltam, - mert így nem lehet dolgozni. Semmit sem lehet ilyen körülmények között csinálni. Csak áskólódni lehet, amit úgyis normán felül cselekszünk. Nemcsak a villanykörtéket kellene itt kicserélni Koncz elvtárs, de az embereket is. Vagy legalább megváltoztatni őket. — Fogjon hozzá! A maga dolga! — Ahhoz én itt nagyon egyedül vagyok. Koncz hallgatott, mintha mérlegre tenné szavait, majd így folytatta. - Mondja, miért nincs itt senkinek annyi baja, mint magának? Vállat vontam. Talán azért, mert itt mindenkinek elsősorban mindenkinek saját magával van baja. Agi a gyerekével törődik... Kantomé az urával... Forgáchné nyakig vállal munkát, csak elhiggyék neki, hogy megtagadta az istenét, Máthénak Urbanekkel van gondja, Urbaneknek Máthéval ... — Csontost maga után eszi a fene . .. — Maga is olyan, mint a többiek. — Nem is akarok én kiválni közülök. Néztem rá. Elfogta könnyes pillantásom és a régi hangján szólt, mintha elfelejtette volna tulajdonképpen miért is jött hozzám: - Idehallgasson, valamit azért mondanék. Hasznát veheti. Olyan valaki járkál éjszakánként az ablaka alá, aki ismerős ott. Akit a környék kutyái is ismernek. Az a komondor, amelyik napközben láncon van. Érti? Hát ebből induljon ki. Idevalósi vagyok, nekem elhiheti. Az olyan ember pedig, akire én gondolok, megfutamodik, ha egy veder jeges vizet kap a nyakába ... - mondta befejezésül Koncz és elment. Nekem pedig mintha villany gyúlt volna az agyamban. Bár még nem tudtam kire céloz, kit vegyek gyanúba, de már nem féltem annyira. .. Szinte várni kezdtem a legközelebbi csendzavarást. Holdvilágtalan, borús éjszaka történt, cudarul fújt a szél, besivított az ajtó hasadékán, megrázta a háztetőt is. A közeledő télre gondoltam, tele gonddal. Nagyon rossz volt abban a szobában egyedül. A vaskályha (csövét már helyére illesztették) — dohogott, ha fűtötték, de ha nem tömték, hamar ki Is hűlt. Nem tortotta a meleget. Megoldásokon törtem a fejem, miközben lestem az egerek cincogósát. Megszoktam már nagyon, legalább nem voltam egyedül . . . Egyszer csak hallom, hogy kívül motoszkálnak. Azt hittem előbb, hogy a padláson járkál valaki, de jobban odafigyeltem és ráeszméltem, bíz' nem a padlás csikorog, hanem az ajtóm. Motoszkálnak a zárban, ki akarják nyitni kulccsal. Már az első neszezésné! kabátot, papucsot kaptam magamra, a hideg miatt egyébként is tréningruhában aludtam. Vettem az odakészített vedret, az ajtóhoz cipeltem, mindezt halkan a sötétben, aztán lapultam és füleltem. Sejtettem, hogy ez lesz az az éjszaka, amelyet sokáig fognak emlegetni Kondorfalván. Hallottam, valaki pusmog a kutyával. Hát persze, hogy Koncznak van igaza — gondoltam és halkan félrehúztam a tolózárat. Vártam! Nem sokáig! A kulcs fordult a zárban, nyílt az ajtó, benyúlt egy kéz a villanykapcsoló után tapogatott a falon — no, várj csak... nem találod te azt meg, arról kezeskedem! Zsupsz... a veder jeges víz... úgy ahogy Koncz meghagyta és ahogy én is elképzeltem. A hívatlan vendég felordított, visszaugrott, Bodri vonítani kezdett, a pasas káromkodott, én visszatoltam helyére a zárat és hallgatóztam. A kutya vonítására feleletet csaholt a fél falu kutyája, valahonnan felhangzott egy öblös férfihang. — Mi az? Mi van ott? Egy másik férfihang visszakiabált. - A Krisztusát!!! Az első férfi ismét: - Te vagy az Imre? Mit keresel ott? A másik férfi: — Most érkeztem a beszolgáltatás miatt. A motort lent hagytam a domb alján, mert sikos az út... De hiszen megírtam, hogy jövök, az isteneteket... No de meg is járja, aki ezt a viccet megengedte magának! Ha a kezembe kaparintom. Az istenüket! Hát nincs más dolguk itt az embereknek? A másik férfihang mintha közelebb került volna. - Mit csináltak veled? - Láthatod, ha van szemed! - felelte emez és öklével dögönyözni kezdte az ajtómat. — Gyere ki, ha van pofád! Hadd töröljem végig a képedet... - ordította. A másik férfihang - ráismertem a szomszéd hangja volt - egészséges hahotába tört ki és mintha lefogta volna látogatóm kezét. - Ne bomolj, no. . . Gyere be mihozzánk, törülközz meg, kapsz egy kis bemelegítőt, mert még tüdőgyulladást kapsz. Bent oszt mindent elmondok ... Gyere, no! Egy ideig még hallatszott az ismeretlen káromkodása, a kutya ls morgott még kis ideig ... Én reszketve. rázkódva a hidegtől, meg az átvészelt hősiességtől, reggelig dideregtem álmatlanul a díványomon. A veder hideg víznek, amit a járási ember nyakába zúdítottam, csodálatos hatása mutatkozott. Felébredt attól mindenki, aki addig aludt. A járás, a központ, a kerület, az iskolaügy... Az a bizonyos Imre felprüszkölte az „Illetékes Szerveket" - meg a „Felettes Hatóságokat" és elpanaszolta, hogy Kondorfalván olyan erkölcsi viszonyok uralkodnak, mely szégyene a haladásnak és csökevénye a szemléletnek, amely... Megindult hát a gépezet, vizsgálat, kiszállás, ellenőrzés... Feltekertek visszafelé minden feltekerni valót, kezdve a gróftól első, második és harmadik Urbanekig. Kiderült, hogy ez az utolsó, ez a mi pozitív Urbanekünk akkor sem adhatná át a házat Máthénak, ha akarná, mivel a számára kiutalt lakást az újonnan épült kultúrház jobbszárnyába mind ez ideig nem kapta meg. Azért nem kapta meg, mert a kultúrháznak nem volt jobbszárnya. Keresni kezdték, meg is találták a tervrajzon, azon még megvolt,. Az elszámolásokban is szerepelt, csak éppen a helyén nem állt, ott, ahol lennie kellett volna. Elővették a kivitelező vállalatot, tervezőket, pallért, bággerest, malterhordót... legvégül Csúka Bélát, akinél a szálak összefutottak ... Egy bizonyos. Azontúl nyugodtan végigaludhattam az éjszakáimat, és ha tűnődni akartam, azon tűnődhettem, tudta-e vajon Koncz, hova csordul a veder víz, amelynek ömlesztésére felbiztatott? Mindenesetre — a faluban megnőtt a hitelem, kérés nélkül befűtöttek a szobámba, tömhettem a vaskályhát... Urbanek fogadta a köszönésemet. Forgách néni pedig meghívott teára. Ogy rémlett. .. .mintha egyenesbe kerültem volna. A veder víz, bár ha nem oda loccsant, ahova loccsantottam, jó helyre loccsant. Tisztára mosott engem is ... - látszólag. Mindenesetre, amikor a karácsonyi szünetre hazautaztam, még azt hittem. Otthon mindent régi egyhangúságban találtam. Anyám, mintha megöregedett volna. Nem festette sem- *• milyen színűre sem a haját. Pali bácsival igyekeztünk betartani a szabályos és korrekt érintkezési formát. (FOLYTATJUK) ^