Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-05 / 275. szám, csütörtök

12 5 £\ ÍE AL APÍTÖ TTAK A POLGÁRI SÖ RFÖZE ÍÉT Éljen a filze ni! 1845-BEN ÍGY INDULT EL MARTIN SALZMANN AZ ELSŐ SÖRKÜLDEMÉNNYEL PRÁGÁBA, PINKAS SZABUMECTIJRHEZ. Ellenkező esetekben a sör „könnyűnek találtatott", s hogy ez többé meg ne Ismétlődjék, a hanyag sörfőző ugyanazon a padon huszonötöt kapott ama bizonyos testrészére. És hogyan biztosítják a szakemberek ma a sör kifogástalan minőségét? A pontozási rendszer bevezetésével „biztosra mennek". Az üzem laboratóriumainak száz kérdésre kell választ adniok. Amióta az ellenőrzés az erre a célra létesített bizottság feladata, nincs, de nem is lehet panasz a sör minőségére, különösen pedig ízére, mely állandóan egyforma. Egyforma? A vérbeli sörivók szőrszálhasogatók, s ezért e kevéssé szakszerű kijelentés hallatán kételkedve csóválják fejüket, ök ugyanis egyszeriben meállapítják az ízéről, mit kortyolnak: hordós sört vagy palackozottat A gyár tágas csarnokait járjuk. Megcsodáljuk a hatalmas sörfőzőket, melyek mindegyikének befogadóképessége 2000 liter. Az erjesztőben a széndioxid erős szaga tüsszentésre készteti a belépőt. Fázósan vonjuk össze kabátunkat, olyan hűvös itt a levegő. Persze — mosolyognak a munkások, — a sör 4—5 foknál magasabb hőmérsékletet nem bír el. Megtudjuk tőlük, hogy száz napig tart, míg a sör elkészül és útra kel. Előzőleg azonban (a hordósör kivételével) a kész ital további csarnokba vándorol, ahol a gépek „megadják" végső formáját. Megtöltik, védjegyes címkével látják el, majd lezárják az üvegeket. Egyetlen óra leforgása alatt minden gép bOOO félliteres üveget palackoz. De mi ez a teljesítmény az új palackozóhoz képest, melynek próbaüzemeltetése ez év október 27-én kezdődik. A Belgiumból és Angliából importált gépek kapacitása négyszer nagyobb mint a mostanié. Ez nemcsak a költségmegtakarítás miatt lényeges, hanem azért is, mert — amint mondják — a hordósör lassacskán kimegy a divatból. Egyre növekszik a palackozott sör híveinek a száma. Nemcsak az íze miatt, de mert kényelmesebb egyszerre több üveget a jégszekrényben tartani, mint állandóan a kocsmába Járni. A nagy teljesítményű palackozóval azonban a Prazdroj még nem mondta ki az utolsó szót. Nem is mondhatta, hiszen az üzem átalakítását és korszerűsítését csak 1980-ban fejezik be. Addigra évi félmillió hektoliterrel több sört fognak előállítani. A további teendő a munkahelyek műszaki berendezéseinek korszerűsítése a sör szűrésének, hűtésének és a többi gyártási folyamatnak színvonalasabbá tétele érdekében, örvendetes megállapítás ez, mert hiszen a sör nemcsak kellemes, hanem az ínyencek kedvenc itala is. És ebből következik cseppet sem lebecsülendő, bűvös tulajdonsága, melyre a Prazdroj emlékkönyvének egyik feljegyzése utal. „A nemzetek bizonyára már régen békében élnének egymással, ha az ENSZ üléseit nem New Yorkban, hanem a plzeiii sörgyárban tartaná ..." KARDOS MARTA N

em volna helyes, ha nem emlékeznénk meg a Prazdroj fennállásának 125. évfordulójáról. A kitűnő 12 fokos „pilzeni "valóban rászolgál arra, hogy ne feledkezzünk meg róla. Bár aligha akad valaki, aki ne tudná, mégis leszögezzük, hogy a külföldön „pilzeni" néven forgalomba hozott sörök bölcsője nem minden esetben a nyugat-csehországi város híres sörgyára: a Prazdroj. Az eredeti „pilzeni" ízét nem egy külföldi cég igyekezett már utánozni, mondanunk sem kell: sikertelenül. Szép számban voltak azok is, akik védjegyének hamisítására vetemedtek. Ám ezeknek a próbálkozásai is mindannyiszor kudarcba fúltak... A Prazdroj sörét nemcsak gyártási technológiája teszi „pilzenivé". Hozzájárul ehhez a víz, a hordók, a pincék, sőt talán még az éghajlat is. Annyi bizonyos, hogy maguk a szakemberek sincsenek teljesen tisztában vele (pedig nekik csak tudniok kellene, hiszen mesterségük évszázadok óta apáról fiúra száll), mi adja ennek a színtiszta, aranysárga, illatos és kesernyésen zamatos italnak sajátos ízét. Bizony, évszázadok óta főzik a sört Plzefiben. II. Vencel cseh király 1295-ben adományozta a jogot erre az igen jövedelmező megélhetési forrásra a szabad királyi város 250 polgárának. Azóta főzték a sört a kitüntetett polgárok, ki-ki a saját szakállára, mindaddig, amíg a XIX. században közös vállalkozásba kezdtek: megalapították a Polgári Sörfőzdét. Nagy dolog volt ez abban az időben, hiszen az üzem pincéit, melyek még ma ls jó szolgálatot tesznek, már az első évben 3600 hl jó minőségű, Ízletes nedű hagyta el. Ez azonban, tekintettel a hazai és külföldi érdeklődésre, kevésnek bizonyult. Mit tehettek a vállalkozók? A Prazdroj emlékkönyvének egyik 1844-ből való feljegyzése szerint hosszas tanácskozás után úgy döntöttek, hogy azokat részesítik előnyben, akik szívükhöz legközelebb állnak, vagyis a plzefti és a prágai megrendelőket, a Cseh Királyság határain kívül, Bécsben élő Brabec nevű kereskedő rovására. Hiába ostromolta megrendeléseivel az első külföldi érdeklődő a plzefiieket, hiába könyörgött, kérésének csak a sörfőzde bővítése után tehettek eleget. Azután már úgy ment minden, mint a karikacsapás. 1860-ban a „pilzenit" nemcsak az Osztrák—Magyar Monarchiában dicsérgették. Németországban sem volt belőle hiány. 1862-ben Párizsban és Londonban, 1873ban pedig már az Egyesült Államokban is gyakran koccintottak vele. Abban az időben tehát a Prazdroj söre már javában járta a világot. ' És azóta is ezt teszi, ami azonban nem jelenti, hogy Idehaza nélkülözzük. Hiszen a ma már évente egymillió hektoliterre rúgó termelésből mindenkinek jut. A 0,33 és a 0,50 literes sörösüvegeket ma országutakon, vasúton, vízen és a levegőben több mint 80 államba irányítják. Ami igaz, az igaz, régente nem volt ilyen nagy választék a szállítási lehetőségekben ... Az első sörküldeménnyel 1845-ben indult el Martin Salzmann történelmi nevezetességű útjára. Söröshordókkal teli, ponyvával borított szekerén, mely elé két Igáslovat fogott, Prágába igyekezett, társához Jakub Pinkas szabómesterhez. A kitűnő italnak, minthogy Pinkasnak sok ismerőse és barátja volt, csakhamar híre ment az egész városban. Egyre többen kóstolgatták, egyre többen hörpintgették s ezért rövidesen további küldeményt kértek. Így történt, hogy a szabómester felcsapott kocsmárosnak. Ennek az eseménynek köszönheti létrejöttét a prágai Jungmann téren levő Pinkashoz címzett vendéglő. De térjünk vissza a pilzeni külföldi fogyasztóihoz. A szocialista államokon kívül az NSZK-ban, Ausztriában, Belgiumban és Svájcban a legnagyobb az érdeklődés iránta. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az USA, Kanada vagy akár a többi ország lakóinak nincs részük a náluk „Pilsner Urquell" néven forgalomba hozott termékben, mellyel a külföldről kapott elismerő levelek tanúsága szerint más sör nem veheti fel a versenyt. Igazuk van? Ki tudja? Tény az, hogy a Prazdroj mindent elkövet a sör jó minősége érdekében. Nem csoda, hiszen ezt már a középkorban is szigorú ellenőrzésnek vetették alá. Az akkori városi tisztviselők feladata volt, meggyőződni róla, megüti-e a mércét az üzem nemes készítménye. A frissen főzött folyadékkal leöntöttek egy simára gyalult tölgyfa padot. Az erre az ünnepélyes alkalomra bőrnadrágot öltött sörfőzőnek pedig addig kellett a padon ülnie, míg a sör még nem száradt alatta. Ekkor parancsot kapott: Álljon fel! Ha bőrnadrágjával odaragadt a padhoz úgy, hogy az vele együtt felemelkedett, akkor az ital minden kétséget kizáróan sikerült. AZ ERJESZTÚBEN DAVID TERÉZ: IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELEN? (27) Erika pedig férjhezment - írta máskor Romola. — Amit fel sem tételezett volna róla - szerelemből, ahhoz az erdőmérnökhöz, aki olyan erős, mint a tölgy. Ilyeneket olvashatott postás Manci a leveleimben, ha éppen kedve támadt az indiszkrécióra. Nem haragudtam azért, tudtam, milyen kegyetlen érzés a boldogtalanság. Ettől eltekintve egészen kellemes esték voltak ezek. Főleg azért, mert ismét színházzal foglalkozhattam. Segítettem Csontosnak rendezni. Rendelkezésére bocsátottam minden tudásomat, amit Ivántól szereztem. Megmutattam, miként kell a színpadon jönni-menni, járni, enni, megmagyaráztam, hogy kétféle színész alkat létezik, a lírai meg a mimikus és hogy a valóságot sokkal könnyebb eljátszani, mint a költészetet. Alkotói gyakorlatokat végeztettem a szereplőkkel, miként jöjjenek-menjenek, hogyan vegyenek lendületet, ha indulnak és hogyan fékezzenek, ha érkeznek valahova. Elmondtam, hogy a kiejtés sem érthetőbb sem hatásosabb nem lesz, ha ordibálnak. Szavaltam nekik némán és hangosan ... Igyekezetemnek voltak azért árnyoldalai. Szakmai tudásom csakis Csontosnak imponált, a nők félremagyarázták. Mikor a helyes színpadi mozgást szemléltettem, - Agi rám fogta... Jogcím arra, hogy mutogasd magad! Kántorné pedig... - Te akarsz engem tanítani? Engem, aki Maricát csináltam? És hozzá milyen pazarul! Ügy viselkedtem, mintha nem lennék alergikus rosszmájúságra, és csakazértis segítettem elemezni a színpadi figurák jellemét. A szereplők valóságos jellemvonásaival sohasem jöttem tisztába. Közreműködésemnek híre ment, Máthé is benézett néha a próbákra, sőt nagy rábeszélésünkre végül elvállalt egy kisebb szerepet. A darabban közreműködő iskolásgyermekeket az én osztályomból válogattuk ki, én foglalkoztam velük, akkor már valósággal rajongtak értem. Társalgási órákon mesélnem kellett színházról, színészekről, irodalomról. Néha szavaltam, vagy őket szavaltattam. Elhatároztuk, ha befejeződik a színdarab, összehozunk egy irodalmi színpadot, amelyet én fogok vezetni. írtam is rögtön Janinak a televízióhoz, anyagot kértem tőle, verseket, színdarabot... egyszóval szakmai támogatást. Látszólag tehát minden rendbe jött. De csakis látszólag. Valóságban egyre rosszabbodott a helyzet. Már nemcsak akkor izgultam, amikor kopogtak, már akkor is izgultam, amikor nem történt semmi. Olyankor is ültem a díványon, és vártam — hátha mégis történik valami. Visszafojtott lélegzettel fürkésztem, lestem a csendet, mint gyerekkoromban, amikor Gizi nagyi megbetegedett. Köhögött, sipított a melle, nekem ilyenkor gyorsan ki kellett tárnom az ablakot, mert anyu többnyire nem volt otthon és én féltem, mi lesz, ha nagyi megfullad. Nem mertem elaludni. Ha pedig csend volt, odalopakodtam az ágyához, hallgatóztam lélegzik-e? A villanyt nem mertem meggyújtani, mert irtóztam szembekerülni a halott nagyi szemével. Jaj, de megkönnyebbültem ilyenkor, ha felébredt és leszidott — Te kegyetlen gyerek, már megint felébresztettél! - Boldogan vállaltam a szidalmakat, magamban inkább örültem, hogy nagyi él... Borzasztó éjszakák voltak ezek. Ekkor szoktam rá, hogy felhívjam anyumat, mert hallani kívántam a hangját. Ö pedig veszekedett, amiért zavarom, és megtiltotta a telefonálgatást. (Már együtt járt Pali bácsival és nem volt mindig szolgálatban, amikor azt mondta, hogy ott van.) Hát ilyen emlékek elevenedtek fel bennem ezeken az éjszakákon és ezért voltak majdnem elviselhetetlenek. Csak a virradat hozott enyhülést. Ám az éjjelek egyre hosszabbodtak, reggelenként már vékony jégréteg borult a mosdóvízre, kóválygó fejjel szaladtam Juhosékhoz, hogy az ételszagú melegségben megmosakodjam és főzzek magamnak egy erős kávét . Kávé, kávé, kávé... ez volt akkoriban legfőbb kosztom. Izgató szereket is szedtem, hogy úgy-ahogy megtarthassam óráimat. Jani látott el ilyesmivel, akivel egyre sűrűbben váltottam sorokat. Ládára való verset meg színdarabot küldött. Azt írta, éppen azon gondolkodott, hogy mihez kezdjen velük, mert bevonul. Majd ha szüksége lesz valamelyik könyvre, majd jelentkezik. Azt írta, legalább lesz jogcíme arra, hogy néha írjon nekem. Mintha ahhoz jogcím kellene. Nagyon vigyáztam, hogy csakis olyan dolgokról levelezzünk, melyek nem árthatnak Manci erkölcsének és megtudhatja Csiri. Azt tehát nem írtam meg Janinak, hogy elalszom az órák alatt, miközben a gyerekek felelnek, államra esik a fejem, kuncogásra ébredek, és a tanítványaim is nyíltan beszélnek éjszakai látogatómról. — Ma is kopogtattak a tanárnő elvtársnő ablakán? — Biztosan kísértet, vagy betörő... - viccelődtek velem. Egész mondakör formálódott ki ismeretlem látogatóm körül. Vége-hossza nem volt a különböző szellem, meg rémhistóriónak. Előfordult, hogy úgy köszöntöttek az utcán - Na? Volt ma valami? - Vagy pedig... - Volt-e az éjjel szellemjárás? A tanáriban is heccelődtek. Rovásomra persze... Urbanek rám fogta, hogy saját lelkiismeretem kopogását hallom. Nem is tudom, miért tételezte fel rólam Urbanek elvtárs, hogy rossz a lelkiismeretem? Forgáchné azt ajánlotta, titokban persze - ám ez némi közeledésre vallott részéről, hogy próbáljam meg, imádkozzak lefekvés előtt. Kántorné szerint — mindez természetes következménye kivilágított ablaknál való kérkedésemnek. Ági egyszerűen odavetette — Mit affektálsz? — Nyisd ki végre azt az ablakot! Csak Csontos kelt védelmemre, a derék fiú - aki nem is volt már olyan fiú - hiszen halántéka tájd deresedett. (Amitől ő nem vált érdekessé, mint Iván, férfiassá se, mint Pali bácsi. A Csontos halántékáról legfeljebb az juthatott eszembe, hogy bizony, bizony..« kérlelhetetlenül eljár felettünk az idő. Még ennek a tisztalelkű gyerekembernek a halántékát is kikezdi.) Szóval, a derék öreg Csontos megkísérelte pártomat fogni, de nem származott abból senkire semmi jó, csak újabb terefere lett belőle. Mint a szülői közösség elnöke, Koncz is kénytelert volt erre felfigyelni. Felkeresett a tanáribern mint először, szombat délután, amikor magam voltam, és az igazgatóm után tudakozódott. Mikor megtudta, hogy hazament, kijelentette - nem nagy baj, mert velem is lenne szava. - Hallom zajlik maga körül az élet — kezdte. — Azt beszélik, hogy elalszik az órákon. — S ezen csodálkozik? — Miért? Mivel tölti az éjszakát? Nem válaszoltam. Nem találtam hirtelenében szavakat, de nagyon dühösen néztem. — Hm . .. igen . . . tudom ... kopogtatnak. No és miért nem lép közbe az igazgatója? Miért nem tesz valamit ez ügyben? — Mi az hogy nem tesz? Tesz ő, de hiába I Nem tud segíteni saját helyzetén sem, amíg Urbanek át nem adja neki az épületet. (FOLYTATJUK) 1967. X. 3.-