Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-05 / 275. szám, csütörtök

% ír / - ' , ' -Í ­:,J4$diM ím Halle-Neustadtban, az NDK vegyészeinek városában ú] lakónegyed épül. Itt építik az ország leg­hosszabb lakótömbjét, 385 méter hosszú lesz és 883 lakásból fog állni. (CTK — Zentralbild felvétele.) A munkáspárti kormány Külpolitikai veresége Scarborough-ban Scarborough (CTK) — A munkáspárti kormány külpoliti­kája nagy vereséget szenvedett a Munkáspárt scarborough-1 ér­tekezletén, amikor a küldöttek többsége a Munkáspárt vezető­sége által benyújtott javasla­tok ellen szavazott. 2 752 000 szavazattal 2 600 000 ellenében elfogadták az USA vietnami agresszióját elítélő határozatot, amely követeli, hogy a munkáspárti kormány határolja el magát az agresszió­tól. A határozat egyúttal köve­teli, támogassa a kormány U Thant ENSZ-főtitkár Javasla­tait. A többi külpolitikai határo­zat is a munkáspárti kormány külpolitikai irányvonalának ku­darcát Jelenti. Brown külügyminiszter sze­mélyes kudarcát jelenti az a tény, hogy a Wldöttek jóvá­hagyták a görög katonai rend­szert elítélő határozatot, amely nemzetközi politikai megtorlá­sokat követel a mai athéni rendszer ellen. A küldöttek követelésére teg­nap megvitatták a rhodesiai helyzettel foglalkozó határoza­ti javaslatot is, amelyben ag­godalmukat fejezik ki a rhode­siai fejlemények miatt, és elíté­lik a dél-afrikai rendőrök Rho­desiába küldését. ENUGU ELESETT A véres polgárháború megszüntetését követelik Lagos (CTK) — A nigériai szövetségi csapatok a blafrai határtól 100 kilométerrel észak­nyugatra elfoglalták Agbor vá­rost. A biafrai alakulatok már csak egyetlen nagyobb észak­nyugati várost tartanak kezük­ben, Asabut. Lagosi Jelentések szerint a kelet-nigériai csapa­tok újabb nagy vereségeket szenvedtek. Az Afrikai Egység Szerveze­te konzultatív küldöttségének elhalasztott kiszállása azt bizo­nyítja, hogy hanyatlik az AESZ tekintélye. A nigériai polgár­háború tovább tart, és egyre el­viselhetetlenebb teherré válik. A lagosi állami kereskedelmi bizottság már javasolta a szö­vetségi katonai kormánynak, hogy különadót vessen ki a ben­zin nagybani árusítására, a mo­zikra stb., s ebből fedezze a há­borús kiadásokat. Nyerere tanzaniai köztársasá­gi elnök Enahoro nigériai szö­vetségi tájékoztatásügyi minisz­terrel folytatott megbeszélései során a nigériai belviszály bé­kés rendezését Javasolta. Dr. Conor Cruise O'Brien, az ENSZ volt kongói megbízottja követelte, hogy a világszerve­zet azonnal avatkozzék be a nigériai véres harcokba, s aka­dályozza meg a várható borzal­mas tömegmészárlást. O'Brien személye helyszíni tapasztala­tai alapján terjesztette elő ja­vaslatait. A lagosi kormány tegnap es­te bejelentette, hogy a szövet­ségi csapatok elfoglalták a Biafrai Köztársaság fővárosát, Enugut. Tömeges letartóztatásod Görögországban Párizs (CTK) — Az Huma­nité szerint Görögországban az utóbbi napokban több mint öt­ven személyt tartóztattak le az Athénben és Szalonikiben vég­rehajtott merénylettel kapcso­latban. Valamennyi letartózta­tottat kommunista tevékenység­gel vádolják és katonai bíróság elé állítják. A görög rendőrség házkuta­tást végzett Helen Vlahu két jobboldali lap tulajdonosnőjé­nek házában. A katonai rend­szer azóta üldözi Vlahut, ami­óta a Stampának adott inter­jújában elítélte a mai görögor­szági rendszert. A Nemzetközi Újságíró Szer­vezet háromtagú küldöttsége Görögországba utazott, hogy fe­lülvizsgálja az újságírók helyze­tét. Mint ismeretes több újság­írót száműztek, egyes lapokat betiltottak, és ezért több mint 300 görög újságíró munka nél­kül van. Csehszlovák—osztrák Bécs (CTK) — Bécsben az osztrák külügyminisztérium épületében szerdán dr. Pavel Novotnlj csehszlovák követ és dr. Alois Marquet osztrák nagy­követ kicserélték a vasúti ha­tárátkelő helyek rendezéséről 1967. szeptember 22-én aláírt egyezmény ratifikációs okmá­nyait. Az egyezmény egy hónap múlva lép érvénybe. Az- osztrák kormány elítélte a felső-adigei vasúti merényletet 1987. X. 5. Mikisz Theodorakisz Zenéjét ismeri az egész világ. Oratóriumai, könnyebb műfa­jú, szórakoztató szerzeményei s mindenekelfitt „Zorba, a görög" filmzenéje vált híressé. Az 1957 es moszkvai VI­láglfjúságl Talál­kozón nagydíjat nyert. Az ellen­állási harcról, a szabadságról, a szeretetről és a békéről szóló da­lait a görög nép apraja-nagyja énekli és magáénak tekinti. A puccsista katonai kormány ezek­től a daloktól úgy fél, hogy betil­totta éneklésüket. KI hát ez az elnyomás ellen következetesen harcoló zenész­forradalmár, akit népe bálványoz, ellenfelei gyűlölnek, s akinek le­tartóztatása augusztusban Európa­szerte hatalmas tiltakozási hullá­mot váltott ki? A krétai születésű, negyvenkét éves Mikisz Theodorakisz közép­osztálybeli családból származik. Apjától a szabadságharcos heves temperamentumát, anyjától a ze­ne! tehetséget örökölte. Az athéni konzervatórium növendéke volt 1943 tói 1950-ig, s egy ideig Párizs­ban folytatta tanulmányait. Noha Ízig-vérig zenész, Thaodo­raktsz mégsem egyedül a művé­szetnek szenteli magát, hanem már a második világháború idején az EPON ellenállási ifjúsági szer­vezetben tevékenykedik. A polgár­háború után hatalomra került re­akciós görög kormányok Theodo­rakiszt haladó nézetei miatt Üldö­zik s 1947 ben a hírhedt Makronl­zosz koncentrációs táborba juttat­ják, ahol az embertelen kínzások ellenére sem lehet őt vallomásra bírni. Csak 1950-ben bocsátják sza­badon a közben tüdőbajban meg­betegedett zeneszerzőt, aki ezután 13 évig viszonylag nyugalomban 61 és komponál. Bécs (CTK) — Az osztrák kormány keddi ülésén elítélte a felső adigei Trientben elkö­arckép csarnok Amikor 1963 májusában egy tün­tetésen — nyilván szándékosan és felsőbb parancsra — egy rend­őr motorkerékpárjával elgázolja Lambrakisz baloldali képviselőt és ifjúsági vezért, Theodorakisz veszi át meggyilkolt társától a vezetést. Megalapítja és rövid néhány év alatt 300 ezer taglétszámúra növe­li Grigorlsz Lambrakisz Demokra­tikus Ifjúságát, amely szervezet élénk tevékenységet fejt kl még a legtávolabbi falvakban is. 1964 februárjában Theodoraklszt Pi­reuszban (Lambrakisz volt válasz­tókörzetében) az EDA párt parla­menti képviselőjévé választják. Theodorakisz utolsó nyilvános zenei fellépésére az idén április­ban került sor: Pireuszban telt nézőtér elfitt vezényelte saját oratóriumát. A puccs után Theodorakisz ille­galitásba vonul és a görög Kép­hez Intézett felhívásával — me­lyet a moszkvai rádió közvetít —" adja meg a Jelszót a szervezett el­lenállás megindítására. A harcot 4 hónapig irányltja rejtekhelyéről. Ez ldfi alatt számos felhívással fordul a földkerekség összes de­mokratájához, amelyek — akár­csak az Illegalitásban komponált „Gnek a szabadságért" — nagy visszhangot keltenek szerte a vi­lágon. Totomisz fogdmeglei au­gusztusban lelnek rá és börtönbe hurcolják annak ellenére, hogy a közvédelml miniszter júliusban még szavát adta, hogy nem fo­gatja el. A világ legnevesebb elő­adó művészei és értelmiséglel ret­tegnek azóta Theodorakisz éle­téért. A haladó demokrata csopor­tok és szervezetek Igyekszenek á Vöröskereszt útján odahatni, hogy emberségesen bánjanak vele. Toto­misz a nemzetközi figyelem ref­lektorfényébe került foglyot kény­telen volt újságírók elé vezettet­ni, hogy lássák: eddig nem esett komoly bántódása. Kérdés azon­ban, mag tudja-e menteni a világ­közvélemény Theodoraklszt hóhér­jaitól. B. É. vetett vasúti merényletet, amely­nek során két olasz rendőr éle­tét vesztette. Felszólította az osztrák lakosságot, hogy támo­gassa a biztonsági szerveket a terroristák elleni harcban. Ez az osztrák kormány első válasza az olasz hivatalos kö­rök ama vádjára, miszerint Ausztria nem tett komolyabb intézkedéseket a terroristák gócainak felszámolására és a további terrorakciók meggát­lására. néhány sorban AZ AMERIKAI SZENÁTUS en­gedélyező bizottsága kedden azt javasolta, hogy az Egye­sült Államok ebben a pénz­ügyi évben 4,678 milliárd dol­lárt fordítson az űrkutatásra. Ez 421 millió dollárral alacso­nyabb az eredeti költségvetési Javaslatnál, és 289 millió dol­lárral kisebb annál az összeg­nél, amelyet a kormány már tavaly megígért az Űrhajózási Nemzeti Hivatalnak (NASA). BAMAKÚBAN és a Nlger-fo­lyó egész folyása mentén rend­kívüli biztonsági intézkedéseket hoztak a folyó szintjének rend­kívüli emelkedése miatt. A né­pi milícia és az utászegységek készültségben vannak. Az eddig mért legmagasabb vízszintet — 450 cm — már nyolc centi­méterrel túllépte a gyorsan emelkedő ár. Modibo Kelta el­nök, a kormány tagjainak kí­séretében ellátogatott a legjob­ban veszélyeztetett területekre. A LENGYELORSZÁGBAN tar­tózkodó csehszlovák parlamen­ti küldöttség Lastoviőka, a nemzetgyűlés elnökének veze­tésével tegnap Szczecinbe láto­gat. ALEKSZEI KOSZIGIN, a Szov­jetunió Minisztertanácsának el­nöke üdvözlő táviratot küldött az idegenforgalmi szervezetek nemzetközi szervezete konfe­renciája résztvevőinek. WALTER ULBRICHT, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára fogadta Duong Dinh Thaot, a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front állandó képviselőjét, aki átadta neki a DNFF rendkívüli kong­resszusán elfogadott politikai programot. A RUHR-VIDÉKI vállalkozók szövetsége újabb 25 nagy szén­bánya bezárását kérte. A vál­lalkozók kérésüket a szénke­reslet csökkenésével indokol­ják. LE HOCNAK, a VDK Tudo­mányos Állami Műszaki Bizott­sága elnökhelyettesének veze­tésével tegnap Párizsba érke­zett a VDK gazdasági küldött­sége, hogy tanulmányozza a francia vegyi-, gépkocsi- és elektronikai ipart. INDIRA GANDHI indiai mi­niszterelnök október 8-án hi­vatalos látogatásra Lengyelor­szágba érkezik. Októberben Bulgáriába és Romániába ls el­látogat. AZ AMERIKAI Űrkutatási Hi­vatal rakétát bocsátott fel az egyik virginiai támaszpontról, amely 120, 185 és 225 km-es magasságban zöldre és lilára festette a felhőket. A tudósok a színek mozgása szerint a kü­lönböző légáramlatokat fogják tanulmányozni. A IAN SANG, a legerősebb indiai hindu párt újabb kam­pányt indított a külföldi ke­resztény misszionáriusok ellen, akik a pakisztáni ügynökökkel együttműködve India egységé­nek megbontására törekednek. AZ AMERIKAI KÉPVISELŐ­HÁZ ügyrendi bizottsága elve­tette az adóemelésre vonatko­zó komány javaslatot. A bizott­ság tagjai a kormány kiadá­sainak 5 milliárd dolláros csök­kentését követelik. BONNBAN Desal Indiai mi­niszterelnök-helyettes és pénz­ügyminiszter Jelenlétében meg­állapodást írtak alá az Indiá­nak nyújtandó nyugatnémet segítségről. Desai találkozott Lübke elnökkel, Brandt kül­ügyminiszter és Wlschnewski gazdasági együttműködési mi­niszterrel. KJÖTÖBAN befejeződött az Interpol értekezlete, amelyen a 70 tagállam képviselői határo­zatot fogadtak el a bűnözés elleni szorosabb együttműkö­désről. STOKES 40 éves néger Jogász lett a Demokrata Párt jelöltje Cleveland polgármesteri hiva­talára. Stokes a város fehér negyedeiben is megszerezte a szavazatok 15—20 százalékát. DÜSSELDORFBAN az ameri­kai konzulátus épületében is­meretlen tettesek két benzines üveg felrobbantásával merény­letet követtek el. A robbanás csak kis anyagi kárt okozott. PÁRIZSBAN tegnap megkez­dődött az Észak-atlanti Szövet­ség ülése. A NATO párizsi pa­lotájában valószínűleg ez lesz az utolsó hivatalos tanácsko­zás. Az Észak-atlanti Szövetség új székházát hivatalosan októ­ber 16-án nyitják meg a Brüsz­szel melletti Everenben. A DÁN Szocialista Néppárt 20 képviselője bojkottálta a parlament új őszi ülésszakának ünnepi megnyitóját, amelyen Frigyes király és felesége is részt vett. A párt ellenzi a mo­narchiát, és köztársaságot kö­vetel. CANBERRÁBAN tegnap auszt­rállal-, új-zélandi katonai tár­gyalások kezdődtek, amelyen Holyoake új-zélandi miniszter­elnök és Thompson hadügymi­niszter is részt vesz. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN több magánfőiskolát be kell zárni, mivel a diákok inkább az állami iskolákba iratkoznak be, ahol a tandíj alacsonyabb. SRINAGARBAN újabb vallási zavargások törtek ki. A rend­őrség beavatkozása következ­tében két ember meghalt, és több mint harminc megsebe­sült. A LONDONI bíróság feltétele­sen szabadon bocsátott 23 fia­talembert a közül a 39 közül, akik ez év áprilisában elfog­lalták a görög nagykövetséget, és tiltakoztak a katonai rend­szer ellen. Három vádlottat 6— 15 hónapi börtönbüntetésre Ítéltek A THAIFÖLDI KORMÁNYCSA­PATOK széles körű hadművele­tet Indítottak a paTtlzánok el­len. A gyalogsági erők főpa­rancsnokának közlése szerint a partizánok az utóbbi két hét alatt két rendőrtisztet és 13 rendőrt öltek meg. ULÁNBÁTORBAN tegnap há­romnapos tudományos értekez­let kezdődött az Októberi For­radalomról, Algériai, bolgár, Indiai, kongói, magyar, mail, NDK-beli, lengyel, egyiptomi és szovjet szakemberek vesznek részt a konferencián A z északnyugat-londoni Neasden Hospitalban feltűnt valakinek, hogy egy páciens törzslapján piros ceruzával írt négy betű ékeske­dett: N. T. B. R. Érdeklődésére azt a választ kapta, hogy a be­tűk Jelentése: Not to be resus­citated, azaz: „nem szabad mes­terségesen életre kelteni". Kiderült, hogy dr. William McMath, a kórház főorvosa uta­sításban adta kl: ha beáll a kli­nikai halál (azaz megáll a be­teg légzése és szívműködése), nem minden beteget kell szív­masszázzsal és mesterséges lé­legeztetéssel, esetleg a mellkas felnyitásával életre kelteni. Az N. T. B. R. kategóriába a kö­vetkező betegek tartoznak: 1. A 65 éven felüliek (a főor­vos úr 66 éves!]; 2. A rákos betegek; 3. Az idült tüdőbajban szen­vedők és 4. az idült vesebajban szen­vedők. Ez a négy kategória tehát halálra van ítélve, ha már a természet a maga módján el­szenderítette. Ebben az országban, ahol egy macskakölyök megfojtása halá­los bűnnek számít, természete­sen éktelen botrány keveredett az ügyből. Az egészségügyi mi­niszter kijelentette, hogy na­gyon megdöbbent, és megtiltot­ta az Ilyen rendelkezések ki­SUGÁR ANDRAS LONDONI LEVELE N. T. B. R. Euthanázia-vita Angliában adását. A főorvos úr hosszabb betegszabadságra távozott. Ami viszont meglepőbb: akad­tak olyanok, akik védelmükbe vették dr. McMath eredeti ötle­tét. Véleményük szerint ha is­ten valakit eléggé betegnek vagy öregnek tart arra, hogy magához szólítson, akkor egyet­len embernek sincs Joga be­avatkozni az Űr munkájába holmi istentelen technikai csa­lafintaságokkal. Nagy reklámba kezdett a régóta csendben léte­ző „Euthanázla Társaság", amely törvényjavaslatot állított össze. Eszerint bárkinek meg kell engedni, hogy szigorú tör­vényes formák között olyan nyilatkozatot tegyen, amely szerint az orvosnak joga van őt kíméletesen „kiiktatni" az élet­ből, ha gyógyíthatatlan, fájdal­mas betegséget kap, vagy ha bi­zonyos kort elér és magával te­hetetlenné válik. Londoni orvos­körökben azt mondják, hogy nem valószínű a törvényjavas­lat beterjesztése, mert aligha akadna olyan parlamenti képvi­selő, aki vállalná a „fehérköpe­nyes gyilkos" hírnevének ódiu­mát. A vitában többen annak a meggyőződésüknek adtak han­got, hogy az N. T. B. R. rendel­kezésnek két oka van: az egészségügyi személyzet lusta­sága és a kórház takarékossági, helyesebben nyerészkedési tö­rekvései. Mások szerint a hát­ramaradó családtagok igyekez­nek hamarabb hozzájutni az örökséghez, ha egyáltalán szá­míthatnak rá. A vita egyelőre folytatódik. A Londonban élő körülbelül két­százezer Idős külföldi pedig — ha megbetegszik — mindent el fog követni, hogy ne angol kórházba kerüljön. Ami biztos, az biztos. Az N. T. B. R.-ügy, nem öregbítette az angol kór­házak hírnevét, s ezt a hírnevet már nehéz lesz „mesterségesen életre kelteni".

Next

/
Thumbnails
Contents